A Borrajongó


Nem egynyári ital? - rosé-kísérlet

2017. augusztus 26. 06:00 - furmintfan

rose.jpg

A rosé-któl az egységsugaró fogyasztó nem vár sokat, kitölti/megkapja, megissza, elfelejti. A rosé-őrület ettől függetlenül eddig megállíthatannak tűnik és persze jól jön azoknak a borászoknak is, akik egy biztonságosan elkészíthető cash flow-borra vágynak. A készletet általában pont felszippantják, mire jön a következő évjárat, folyt. köv. De mi van azokkal a rosé borokkal, amelyek elé ennél komolyabb célokat tűznek ki?

Nem példa nélküliek a rosé-kóstolók a borrajongón (pl.: 1., 2., 3.), de szinte bizonyosan nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyikünknek sem ez áll érdeklődése középpontjában. Én sem voltam és még most sem vagyok nagy fan, bár egyre inkább kezdem megtalálni a számításomat rosé-fronton. Az évi fogyasztásomat jellemzően a fent említett évi 1-2 kóstoló palackjainak tartalma, baráti vagy családi körben elém került poharak, meg 1-2 kísérleti beszerzés teszi ki. Az utóbbi 1-2 évben azt vettem észre, hogy időnként kifejezetten kedvet kapok 1 pohár jó roséhoz és pincelátogatásnál sem zárom ki csuklóból a kóstolósorból, már ha megkérdeznek. A tutti-fruttis műanyagszörpöket viszont változatlanul elkerülném, tehát a kedvemre való rosék felkutatása is igényel némi kutatómunkát.

Most kicsit is tovább mentem. Félretettem ugyanis néhány 2015-ös rosét - volt benne magyar, francia, német, osztrák -, hogy kipróbáljam, mit tudnak ezek az itókák a szürettől számított uszkve másfél év elteltével. A borok nem egyszerre nyíltak: amikor éppen úgy tartotta kedvem vagy megfelelő alkalom jött, ad hoc felpattintottam 1-2-3 palackot. Májustól július végéig így el is fogyott a lenti komplett gyűjtemény, és be kell vallanom, többnyire jól szórakoztam.

A tapasztalatok röviden: a magyar sorból igyekeztem többnyire komolyabb, adott esetben hordóval is megtámogatott tételeket válogatni, de úgy fest, még ezeket is jobb frissen meginni. Az osztrák, német rosék teljesen más stílust képviselnek, utóbbiak határozottan riesling-es jegyeket is hordoznak, és ezek azért jobban dacoltak az idő múlásával, bár a németeket így is inkább 1 éves korukban innám. Provence (és többé-kevésbé a többi francia is, kivéve Tavel, lásd lent) teljesen más műfaj, nem lehengerlő aromákkal, inkább kifinomultságukkal hódítanak a borok, és bár abban nem vagyok biztos, hogy ezeket is feltétlenül érdemes lenne tartogatni, nagyfokú hanyatlást nem mutatnak. Tavel rosé-i szinte összehasonlíthatatlanok a többiekkel: erőteljes, komoly, nagy borok, amelyeknek meg sem kottyant az érlelés.

Tovább
2 komment

ChardonnÉJ 2017 - chardonnay fesztivál az Etyeki Kúriánál

2017. július 27. 06:00 - furmintfan

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

chardonnej2017_1.jpg

Tovább
2 komment

Tegnap ittuk – St. Andrea Napbor 2016

2017. július 20. 07:00 - ungert

Nagyjából közismert, miként vált befutott márkává, sőt, mintegy védjeggyé az egerszalóki St. Andrea belépőszintre árazott fehér házasítása. A Napbor többé-kevésbé megbízható sarokpont lett, és bár az országos alapkínálathoz képest még így sem kifejezetten olcsó, úgy gondolom, hogy hatékonyan képes megtalálni fogyasztóit az úgynevezett borpiacon. Úgy vélem, hogy a bor szerepe kettős. Egyrészről törekednie kell – és úgy tűnik, törekszik is – az önmaga által felépített elvárások évről-évre történő megugrására, ráadásul mutat valamint a pince alapstílusából is. Másrészről viszont fehér nagyházasításként felépíthető egyfajta párhuzam a bikavérrel, ebből fakadóan a fajtajellegek háttérbe tolása mellett jó lenne kapni valamint a borvidéki stílusból is. Utóbbi viszonylatában én kevésbé látok konszenzust, hiszen a fehér Eger képe fogyasztói nézőpontból még csak kialakulni látszódik, ezért közel sem lehet egyértelműségekről beszélni. Ezúttal nem kerestünk bonyolultabb elméleti párhuzamokat, ketten két külön palackot vizsgálva csak arra voltunk kíváncsiak, hogy a Napbor friss, kettőezer-tizenhatos évjárata képes-e élvezetes, esetleg érdekes fehérbor lenni önmagához, valamint az eddigi tapasztalatainkhoz képest. A konklúzió csakegyszóval: részben.

fullsizerender_5.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2013-as kékfrankosok vakon

2017. július 15. 06:00 - furmintfan

Amikor sweetsole kolléga megírta a művelt alkoholistán a Bencze Birtokon celebrált kékfrankos-rangadón leszűrt tapasztalatait, már nálam is összegyűlt egy - az ottani sorral átfedéseket is mutató - kékfrankos-sereg a 2013-as évjáratból. A kóstolóra sok huzavona után végül május elején kerítettünk sort, most újabb 2 hónap vajúdás után a jegyzetek is napvilágot látnak. 
kekefrankosok201705.jpg

Tovább
5 komment

Két sor pinot noir 2013-ból

2017. május 18. 06:00 - furmintfan

Nincs könnyű dolga az egyszeri borfogyasztónak, ha a pinot noir az egyik kedvenc fajtája. A kékszőlők királynője ugyanis ritka kényes jószág, s nehezen mutatja magát meg tökéletes szépségében, amikor pedig igen, azért gyakran borsos árat kell kicsengetni. Itthon számos borvidékünkön próbálkoznak a fajtával - még Tokaj sem kivétel - de az eredmények eddig minimum felemásak, a "pannon pinot" nem feltétlenül egy sikertörténet, legalábbis azoknak, akik a burgundi pinot-k magyar testvéreire vágynak. Persze a pinor noir-nak is sok arca van, mást mutat Burgundiában, mást mutat Új-Zélandon belül Central Otago-ban vagy Marlborough-ban, mást mutat az USA-ban Oregon-ban vagy California egyes területein, Ausztráliaban Yarra Valley-ben vagy Tasmaniában, vagy éppen nálunk Etyeken és Villányban, így talán mindenki megtalálja a saját kedvére való interpretációját a fajtának.

usa-california-sonoma-county-kutch-wines-sonoma-coast-pinot-noir-fruit.jpg

(A fotót innen metszettem)

A lenti (két) sorban igazából nincs semmi különös, összegyűlt egy csokorra való 2013-as pinot noir otthon, két komplett tematikus sort is kitéve. Végül a borok nem mind együtt, két teljes sorban, hanem többnyire kettesével-hármasával kerültek kibontásra, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen dupla soros mini egyvelegben a legkézenfekvőbb megírni a tapasztalataimat.

Tovább
2 komment

Kadarkák a "Klubban"

2017. április 22. 09:00 - drbarta

Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket. 

Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez jutottak felkapottabb, valamint számomra ismeretlenebb, vagy csak érintőlegesen ismert nevek is.

img_2746.jpg

Vakon kóstoltunk.

Mivel a sort nem én állítottam össze, így háttérinfókat se gyűjtöttem róla, amiről lustaság okán így utólag is lemondanék. Következzen tehát néhány kadarka-jegyzet csak úgy lecsupaszítva.

Tovább
13 komment

Vegyes magyar cabernet franc sor ráadás matuzsálemekkel

2017. február 25. 06:00 - furmintfan

A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

cabernetfranc.jpg

Tovább
22 komment

Ünnepi bormámor

2016. december 29. 06:00 - furmintfan

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.

unnepi_alion2011_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Chardonnay-körutazás

2016. november 25. 07:00 - furmintfan

Ritkán kapom magam azon, hogy kifejezetten chardonnay-t kóstolnék, még ha ez a késztetés az utóbbi pár évben gyakrabban is tört rám, mint korábban. Hogy miért? A hazai mezőny - eddigi tapasztalataim szerint - ingoványos terület, Burgundia drága móka és a vastagabb pénztárca mellett tapasztalatot is igényel a buktatók elkerülése végett, Európa többi országa szintén vegyes felhozatalt mutat és az Újvilágot illetően sem árthat mélyebben a zsebbe nyúlni, hogy potenciálisan meghatározó élmény érje az embert. Olcsón persze sok iható, de kellemesen unalmas darabba futhatunk bele, de ezekre kóstolót nem érdemes építeni. Azért van az a kivétel, ami erősíti a szabályt, egy ideje gyűlik már egy méretesebb sor, ami egyrészt a fajta több arcát volt hivatott megvillantani, másrészt bíztam benne, hogy több élvezetes bort is kóstolunk majd. 

ch2012.jpg

Tovább
4 komment

Amikor 10 éves csúcs-bikák egymásnak feszülnek

2016. november 22. 06:00 - drbarta

Két borról következik most egy poszt. Mind a kettő top kategóriás bikavér Egerből, mind a kettő 2006-os, azaz mára épp szép kereken 10 évesek. További pikantéria, hogy szubjektíve ezeket tartom a két valaha volt legjobb egri vörösnek az eddigi karrieremben. Üvöltött tehát a szituáció az összehasonlításért. :)

img_2389.jpg

Tovább
8 komment

Kékfrankosok a Klubban

2016. november 19. 06:00 - drbarta

Időről időre előkerül az igény a Klubban egy kékfrankos-kóstolóra. Már egy pár éve nem volt, nekem meg szép lassan már eléggé be is szűkűlt a látóterem, így örömmel vettem, hogy régi motoros állandó társunk Szegediszomelijé bevállalta a szervezést.

15085732_1174365112599864_2103560016855285339_n.jpg

A borokat full vakon kaptuk, 3 és 5 ezer Ft. közti kategóriában, zömmel 2013-asok néhány kivétellel.

Tovább
17 komment

Tegnap ittam – Juhász Testvérek Pincészete Egri Bikavér 2012

2016. október 02. 12:00 - ungert

Bizonyára racionális, mintsem érzelmi okai vannak annak, hogy a bloghasábokon ritkábban történik a bikák véreinek emlegetése, hovatovább egekig magasztalása. Legyen az Szekszárd vagy Eger, mindegy. Világos, hogy halandó fogyasztóként elsősorban izgalmas, finom vörösborokra van szükségünk mindenféle kategóriától függetlenül, de ha már felépül egyfajta védett eredet a maga koncepciójával együtt, akkor joggal akad elvárás ezen származás-életterek betöltésére. Temperamentumfüggő, hogy a bikavér-káosz keretei között ki mennyire ragadtatja el magát a szentségelésre, én ettől most mindenesetre eltekintenék. Már csak azért is, mert egy ideje nem várok világklasszis-szerű termőhely-közvetítést ezektől a boroktól. Éppen elég ha jók, hibátlanok, finomak, ügyesen összepakoltak és mindezek következményeként csúsznak lefelé veszedelmes gyorsasággal. Szekszárdon szerencsére akad hasonló vörösbika tucatszámra, Eszterbauerék tavaly aktuális Tükéjéből például majdhogy' kartonszámra fogyasztottunk, hogy mást ne említsek. És bár Eger ritkábban ad okot a lelkesedére, ha valami rendben van, az megérdemli az ilyenkor szükséges figyelmet. Az egerszalóki Juhászék '12-es bikavére pedig igencsak rendben van. Az persze már más ügy, hogy az annak idején felvetett kérdésemet még csak meg sem próbálja megválaszolni.

asd_1.jpg

Tovább
2 komment

Random rajnai rizling razzia

2016. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

Az erőltetetten alliteráló címből nyilvánvaló: koncepció nélkül összeválogatott rajnai rizlingek kóstolójáról lesz szó. :) Nagyjából mindenki hozta, amit a témába vágóan éppen otthon talált, így alakult ki a több mint 20 bort számláló sor. Elsősorban friss - 1-4 éves - tételek alkották a mezőnyt, magyar borok mellett különböző német borvidékek és Alsace borai kerültek a poharakba, az egyetlen osztrák bor a korelnök szerepét töltötte be. Külföldről főleg "alapborok" szerepeltek a sorban, így túlságosan nem rugaszkodtunk el a magyar rajnai rizling árszínvonaltól. Nem is szaporítanám szót, térjünk a tárgyra!

rieslings.jpg

 

Tovább
Szólj hozzá!

ChardonnÉJ az Etyeki Kúriánál

2016. július 18. 06:00 - furmintfan

A nyári napforduló estéje, illetve Szent Iván éjszakája mindig is különféle vallási és világi ünnepek ideje volt, nem csoda, hogy országszerte egyre több boros rendezvényt is ehhez közel eső napra szerveznek meg. Az Etyeki Kúria tavaly szervezte meg az első ChardonnÉJ-t, és a rendezvény sikere után adta magát az idei folytatás. A Kúriánál úgy vélik, hogy az utóbbi időben parkolópályára állított chardonnay több figyelmet érdemelne, ezért összetrombitáltak néhány hazai és külföldi pincészetet, hogy közösen megmutassák a fajta különféle arcait és erényeit.
A vendégborászatok száma a tavalyihoz képest a duplájára nőtt és különleges reserve tételek is előkerültek a pincék mélyéről, így valóban elég komoly merítés jött össze a hazai kínálatból, néhány külföldi tétellel kiegészülve. A pincészetek mellett a Bortársaság is hozott néhány külföldi bort és pezsgőt. A Kúriával szomszédos EtyekM készített finomságokat a borok mellé és a kóstoló után egy koncert zárta az estét.

chardonnej01.jpg

Tovább
1 komment

Magyar cabernet franc sor

2016. május 12. 06:00 - furmintfan

Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.

cf00.jpg

Tovább
16 komment

Öreg magyar borok Németh Gáborral

2016. május 11. 06:00 - akov

Szégyen, de nem sok magyar bort ittam a kilencvenes évekből. Nem lehetett ekkor még nagyon nagy mennyiség az úgynevezett „csúcsborokból”, így gondolom aztán hamar el is fogytak. Szinte ujjonghatott az igényesebb magyarja, hisz végre felfedezhette a borkombináton túli élet rejtekeit, ahol a savanyú, éretlen lőrén onnan valami igencsak szokatlan dologba meríthette eleddig tétova mézlopóit. Na most, amikor én borozni kezdtem és eljutottam Villányba, akkor éppen a millenniumi évjárattal domborítottak, ritkán mutattak valamit, ami tipikusan az 1999-es vagy 1997-es rendszámot viselte. Sosem késő alapon, Németh Gábort, a talán legismertebb hazai borgyűjtőt és kóstolót kértem meg, hogy kis társaságunk számára prezentáljon egy kiadós sort a kilencvenes évek nagyra tartott magyar boraiból.

ng2.jpg

Tovább
21 komment

Három magyar borpár

2016. április 04. 06:00 - furmintfan

Három magyar borpár következik. Különösebb koncepció nincs, pusztán - ahogy máskor is - érdekesebb volt ezeket a borokat egymás mellett kóstolni.
Az első duót két szép rajnai rizling alkotja Észak-Magyarországról. Egerben kevesen palackoznak fajtatiszta rajnai rizlinget, Bukolyi Marcellnél viszont erre volt már példa: 2013-ban egy késői szüretelésű bort, 2014-ben pedig egy félszáraz rieslinget zárt palackba. Losonci Bálint nagy riesling-rajongó saját és bevallása szerint szíve szerint mai tudása birtokában sokkal több rajnai rizlinget telepítene.
Egy cabernet sauvignon-páros következik a Balaton két partjáról. A Konyári Pincészet Dél-Balaton egyik legismertebb borászata, a pince alap cabernet sauvignon-ja pedig megbízható minőségű vörös a 2000 Ft-os árkategóriában. A Levendula Pince központja Lovason található, Alsóörs és Paloznak között. Az itt megénekelt palackot (nem az első volt, amit elfogyasztottam) a csopaki vasútállomáson található információs irodában vásároltam.
Végezetül egy késői szüretelésű furmint és egy késői szüretelésű hárslevelű zárja a sort Tokajból, hasonló filozófia mentén elkészítve: alacsony alkohollal, jó savakkal, gazdag gyümölcsösséggel.

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Egri Csillag Grand Superiorok

2016. március 19. 06:00 - furmintfan

A hagyományokhoz híven idén is március 14-én "lőtték fel" az új Egri Csillag borokat Egerben (a szabályozás szerint az Egri Csillag a szüretet követő év március 15-én kerülhet először a polcokra), ennek apropóján megnéztem, mit tud az eddigi talán két legmagasabb árú Egri Csillag (közben találtam drágább Grand Superior Csillagot is, Thummererék 2013-asát). Mindkét bor Egri Csillag Grand Superior; egyikük egy vezető egri pincészet bora 2013-ból, a másik pedig öt ismert egri borász közös munkájának eredménye, egyben az első Egri Csillag Grand Superior

egricsillag1.jpg

Tovább
14 komment

Bikavér Párbaj 2016: avagy ment-e elébb a Bikavér?

2016. március 02. 06:00 - akov

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre került a lassan-lassan hagyományossá váló Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj. Az eseménynek a Corinthia Hotel grandiőz bálterme adott otthont, ahol a legjelentősebb bikavér termelők sorakoztak fel, hogy szalonkörülmények között adjanak számot a bikavér jelenbeli állapotairól. Furmintfannal jártunk a rendezvényen, hogy képben legyünk bikavérben.

bikaver.jpg

Tovább
33 komment

10+1 magyar borpár(baj)

2016. január 08. 06:00 - furmintfan

Pinot-egyveleggel zártam a blogon az óévet, és most egyveleggel nyitom az újat is. Az év végi írással ellentétben a mai "szösszenet" mögött nincs semmiféle szorosabb átfogó koncepció, azon túl, hogy az utóbbi néhány hónapban gyakran kóstoltam párban magyar borokat, és most összegyűjtöttem az ezekről készült jegyzeteket. A duók tagjait természetesen valami összekötötte - a minden pároson belül azonos évjáraton kívül -, többnyire a fajták terén, illetve sokszor a borvidékeket illetően is. Viszonylag gyakran bontok így párban borokat, sokszor ez számomra érdekesebb, tanulságosabb, mint egy tételt szálazgatni, viszont kevésbé fárasztó és kevesebb előkészítést igényel, mint egy komolyabb sor végigmustrálása. Kvázi kontextusba helyezik egymást a borok, össze lehet hasonlítani őket akár több napon keresztül is, mégsem kell egy 8-10-12 tagú soron végigküzdeni magam.

duel-prarrie-dog.jpg

(A képet innen metszettem)

Tovább
Szólj hozzá!

Cabernet franc-kóstoló a Klubban

2015. december 24. 08:30 - drbarta

Nem volt még tisztán cabernet franc kóstolónk a klubban, most igyekeztünk pótolni. Nagyjából a 15-30 Euros szegmensben relatíve fiatalabb évjáratú borokat válogattunk, köztük jobbnak tartott hazaiakat, illetve néhány külföldi versenyzőt is. Vakon kóstoltunk.

dsc04108.jpg

Tovább
5 komment

Wineporn: Magyar pezsgők a kínpadon

2015. december 19. 14:47 - akov

Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

link-bubble-pops.jpg

Tovább
22 komment

Wineporn: Spanyol virtus

2015. december 10. 06:00 - akov

Szokolai Mátéval és Kazinczi Zsuzsával már rég ismerjük egymást, de valahogy sosem jutottam el a kóstolóikra. Pedig a Wineporn név alatt szervezett borestek izgalmasabbnál izgalmasabb magyar és külföldi tételeket vonultatnak fel. De önmagában ez nem lenne nagy poén, máshol is lehet jó borokat kóstolni, ugye. Mivel azonban Zsuzsa és Máté bizományos borkereskedelemmel, sőt borárverések szervezésével is foglalkozik, egy széles eladói kör készleteire van rálátásuk, így a Wineporn esteken érett, szinte hozzáférhetetlen borokra lehet rápróbálni. Ezek közül egyik-másik a hazai és nemzetközi bortörténelem állomásaiba is betekintést enged. Végre aztán a „Spanyol virtus” c. érett spanyol csúcsborokat felvonultató kóstolóra sikerült eljutnom, amely pár kihagyhatatlan, évtizednél is idősebb legendát ígért a poharakba.

spanyolv.jpg

Tovább
23 komment

Bordó Blend 2015 - "csak a színe legyen vörös"

2015. november 27. 06:00 - furmintfan

November vége van, lassan itt a tél, ha a borfogyasztást szigorúan szezonális tevékenységként végezzük, akkor most eljött a testesebb vörösborok ideje. Ennek megfelelően a Winelovers novemberi rendezvényén a bordeaux-i fajtáké a főszerep. A jól bejáratott Corinthia Grand Hotel Budapest emeleti termeiben kiállító magyar borászatok mellett néhány borkereskedő, és horvát borászat is színesítette a kínálatot.

bordoblend.jpg

Valóban ritka, hogy egy helyen ennyi pincészet mutatja be az elsősorban vagy kizárólag cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot trió tagjaira építkező házasításait, vagy három fajta valamelyikéből szűrt fajtaborait, úgyhogy a magyar vörösbor-fetisiszták igazi Kánaánja volt ez a kóstoló. Nem sorolnám magam ebbe a táborba, de mivel a tavalyi kóstolót kihagytam, így én is kíváncsian vártam, mit hoz ez a szombat délután-este. A várakozásba némi félelem is vegyült, a hazai bordeaux-i házasításokkal kapcsolatos tapasztalataim ugyanis erősen vegyesek, és ettől függetlenül is tartottam tőle, hogy az április kékfrankos-szemléhez képest kevesebb izgalmat tartogatnak majd a borok. Mint kiderült, aggodalmam nem volt alaptalan...
Tény, hogy a magyar borászatok is egyre inkább nyitnak a gyümölcsösebb, jobb egyensúlyú borok felé, de ez a kóstoló is bizonyította, hogy máig nem sikerült teljesen kitörni a sok hordó-magas alkohol-túlzott extrakció Bermuda-háromszögéből. A fentiek mellett az illó és a brett is belerondított itt-ott a képbe, így aztán nem volt könnyű egyszerre teljesen tiszta, gyümölcshangsúlyos és jó egyensúlyt mutató, pláne elegáns bort találnom. Az izgalomfaktor is hiányzott a mezőny nagy részéből, már persze, ha a fenti tényezőket nem soroljuk oda. Biztosan megvan ezeknek a boroknak a rajongótábora kis hazánkban, és a borok nagy része itthon talál gazdára, de én valahogy nem kaptam kedvet, hogy komoly összegeket fektessek a hazai "bordó blend"-ek felhalmozásába.
Egyre gyakrabban érkeznek hírek magyar vörösborok szép nemzetközi szerepléséről, ami jó dolog, de összességében véve sem a különleges termőhelyi jelleggel, sem a minőséggel, sem az árral nem tudnék sok külföldit meggyőzni, hogy az akármelyik másik országból származó merlot/cabernet helyett miért a magyart kellene választania. Persze kivételek akadnak, de számomra ez a kóstoló is bizonyította, hogy ha jól elkészített és esetleg érdekes magyar vörösbort akarok inni, például egy kékfrankossal az esetek nagy részében (árban és ár-érték arányban szinte biztosan) valószínűleg jobban járok.

Tovább
3 komment

Egy tucat magyar syrah

2015. november 24. 06:00 - furmintfan

Az év eleji syrah-kóstoló második felvonása már hosszabb ideje be volt tervezve, végül októberre sikerült összetrombitálni a társaságot, most éppen a Tütübe. Ismét összegyűjtöttünk egy csokorra való syrah-t, ezúttal azonban csak magyar versenyzők voltak a mezőnyben. Nem volt komolyabb beszerző hadjárat, mindenki hozta, amit talált. A borok nagy része a 2011-es évjáratból érkezett, és egyúttal egy mini Kreinbacher-vertikális is összejött a sorban. A borokat vakon kóstoltuk, és a második kör után lepleztük le a palackokat.

syrahmegint.jpg

Tovább
30 komment