A Borrajongó


Nagy fehérek a Bortársaság Borsuliban

2017. december 01. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

btnagyfeher1.jpg

Tovább
3 komment

Német borok a Bortársaság Borsuliban - 7 riesling és 1 pinot noir

2016. május 23. 06:00 - furmintfan

A legismertebb hazai borkereskedés, a Bortársaság a magyar borok széles (és szélesedő) palettája mellett az évek során fokozatosan bővítette nemzetközi kínálatát. Lassan le is fedi a szortiment a Föld szinte minden jelentős bortermelő országát, Németország azonban sokáig fehér folt volt ebben a felhozatalban. Tavaly már megjelentek az első fecskék, most pedig egy szélesebb válogatással foltozták be a - számomra érthetetlenül sokáig tátongó - lyukat. Ismert nevek (Dr. Von Bassermann-Jordan, Clemens Busch, Fritz Haag) és feltörekvő fiatalabb termelők (Seckinger, Winkler) egyaránt szerepelnek a kínálatban, amelyet németországi körútjuk tapasztalatai alapján válogattak össze a kereskedés képviselői. Maguk is meglepődtek, hogy riesling-fronton leginkább Pfalz nyűgözte le őket, így a német sor mintegy felét végül innen érkező borok teszik ki.

btnemetorszag.jpg

Mondanom sem kell, érdekeltek az új borok, és úgy gondoltam, a legkézenfekvőbb, ha kíváncsiságomat a Bortársaság Borsuli keretében megrendezett Németország-kóstolón elégítem ki.

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása