A Borrajongó


Hegyaljai hétvégék - Bott Pince és Oremus

2017. június 27. 06:00 - furmintfan

Az erdőbényei új élmények mellett régi ismerősök meglátogatására is időt szakítottunk, egy családi borászat és egy nagybirtok képében. A Bott Pince és a Tokaj Oremus is rendszeresen szerepelnek a blog hasábjain, bemutatni aligha kell őket, de azért 1-2 újdonságról szó esik majd lentebb.  Ráadásul a friss borok mellett meglepetésként mindkét helyen előkerült egy vagy több régi tétel is.
 bott2017_0.jpg

Tovább
2 komment

Hegyaljai hétvégék - Barta és Zsirai

2017. június 15. 06:00 - furmintfan

A június első napjaiban lezavart legyesbényei-tokaji villámlátogatást gyorsan követte a következő, ugyancsak több települést is érintő túra. Az első állomás Mád volt, ahol két fiatal borász volt az útikalauzom. A Barta Pince volt az első megálló. Ujvári Vivien társaságában egy gyors ebéd után dűlőtúrával indult a délután, majd érkeztek a borok. A Barta Pincétől a Zsirai Pincészethez vezetett az utam, ahol Zsirai Kata mutatta meg az aktuális borokat és néhány hordómintát.
 barta2017_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Két sor pinot noir 2013-ból

2017. május 18. 06:00 - furmintfan

Nincs könnyű dolga az egyszeri borfogyasztónak, ha a pinot noir az egyik kedvenc fajtája. A kékszőlők királynője ugyanis ritka kényes jószág, s nehezen mutatja magát meg tökéletes szépségében, amikor pedig igen, azért gyakran borsos árat kell kicsengetni. Itthon számos borvidékünkön próbálkoznak a fajtával - még Tokaj sem kivétel - de az eredmények eddig minimum felemásak, a "pannon pinot" nem feltétlenül egy sikertörténet, legalábbis azoknak, akik a burgundi pinot-k magyar testvéreire vágynak. Persze a pinor noir-nak is sok arca van, mást mutat Burgundiában, mást mutat Új-Zélandon belül Central Otago-ban vagy Marlborough-ban, mást mutat az USA-ban Oregon-ban vagy California egyes területein, Ausztráliaban Yarra Valley-ben vagy Tasmaniában, vagy éppen nálunk Etyeken és Villányban, így talán mindenki megtalálja a saját kedvére való interpretációját a fajtának.

usa-california-sonoma-county-kutch-wines-sonoma-coast-pinot-noir-fruit.jpg

(A fotót innen metszettem)

A lenti (két) sorban igazából nincs semmi különös, összegyűlt egy csokorra való 2013-as pinot noir otthon, két komplett tematikus sort is kitéve. Végül a borok nem mind együtt, két teljes sorban, hanem többnyire kettesével-hármasával kerültek kibontásra, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen dupla soros mini egyvelegben a legkézenfekvőbb megírni a tapasztalataimat.

Tovább
2 komment

Spanyol seregszemle

2017. május 13. 08:00 - furmintfan

Április közepén barátokkal szerveztünk egy kis borozós-tapasozós estet, leginkább spanyol borokra fókuszálva. A változatos kínálat megteremtése érdekében igyekeztem különböző borvidékekről összeválogatni a borokat, Spanyolország esetében szerencsére ilyen szempontból nincs nehéz dolga az embernek. Kereken 10 palack került így az asztalra, a borok színét tekintve 2 fehér és 8 vörös megoszlásban.

esp01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Prémium cabernet-k, bordeaux-i cuvée-k a klubban

2017. május 12. 07:00 - drbarta

Sok bevezetőt nincs mit írni. Összejött néhány témába vágó borocska, majd miután kipattant a fejemből a kóstoló gondolata még szereztünk hozzá néhányat, hogy sor legyen.

img_2801.jpg 

A tematika tehát épp annyi, mint a címben szerepel, évjárat-megkötés nincs, 2009-től egészen 2015-ig találni fogunk borokat.  Annyit próbáltam még megtenni, hogy nagyjából azonos polcról válogattam, kb. 25-35 Euro környékéről több-kevesebb sikerrel.

Vakon kóstoltunk:

Tovább
3 komment

Barta Pince és Nagygombos Borászat portfólió-bemutató

2017. május 11. 06:00 - furmintfan

A Barta Pince és a Nagygombos Borászat között látszólag nem sok metszéspont van, adja magát a kérdés, hogy miért tart közös kóstolót a két pincészet. A közös pont nem más, mint a tulajdonos, Barta Károly, akit inkább a saját nevét is viselő mádi pince kapcsán ismer a borvilág, holott a mátrai birtok is dinamikus fejlődésen ment keresztül, amióta 2009-ben a Barta család megvásárolta.
A közös kóstolón természetesen a tulajdonos személyesen is ott volt és a két birtok borászai, Takács-Barta Anna és Ujvári Vivien sem hiányozhattak, ahogy nem hiányozhatott a hiperaktív kereskedelmi vezető, Takács Alexandrosz sem. Az eseménynek a Béterv Lakásétterem adott otthont, egyúttal Bíró Botond Boldizsár és Takács Alexandrosz több borhoz remek falatokat is komponált (lásd a borok után zárójelben).

portfolio11_furmint_photo_small.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Húsvéti borozgatások balatoni borteraszokon - Petrányi Pince és Homola Pincészet

2017. május 02. 06:00 - furmintfan

A kissé szeszélyes áprilisi időjárás húsvét hétvégéjén is elég mozgalmasan alakult, mindenesetre a frissen munkaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek még pont ideálisnak tűnt arra, hogy tegyek egy villámlátogatást a Balaton északi partján. A szezon lassacskán beindul, egyre többen látogatnak a tóparti településekre, miközben a pincészetek a "standard" vendéglátáson túl különböző programokkal is igyekeznek csábítani a nagyérdeműt. Én azonban most csak egy hirtelen jött ötlettől vezérelve jöttem, borokat kóstolgatni és a kilátásban gyönyörködni. Az említett szempontokat szem előtt tartva a Petrányi Pincénél töltöttem a délelőttöt, majd délután Paloznakon, a Homola Borteraszon folytattam a tájba révedést és borozgatást, és gyorsan el is röppent a nap. Lássuk, milyen borokkal telt a balatoni kiruccanás.

teraszozaspetranyi2.jpg

Tovább
2 komment

Rejtőzködő borvidékek: Bükk - Gallay Kézműves Pince

2017. április 25. 06:00 - furmintfan

Ha van alig ismert borvidékünk, amely akár szunnyadó oroszlán is lehet, az a Bükk. Nagyon kevés palackozott bükki bor jut a fogyasztókhoz, de az a kevés minőségi termelő, akinek a termékei mégis elérhetőek, már meg-megmutatta oroszlánkörmeit. A Bükkalja 1970 óta önálló borvidék, előtte a miskolci borvidék részét képezte, de az itteni bortermelés hosszabb múltra tekint vissza. A miskolci bort a 19. században még az egri borral azonos áron adták el, tehát láttak potenciált a vidékben. A bükki borok a 20. században gyakran egri címkével kerültek forgalomba. Manapság sem találkozni sok bükki borral a borkereskedések, áruházak polcain, de az első fecskék megérkeztek. Egyikük a Borbély Roland neve által fémjelzett Gallay Pince, amely 2012-es kereskedelmi tételeivel rögtön bezsebelte a szakma elismerését, és az egyre szélesebb szortimentben több remek bort is találunk. Itt most két 2013-as tételt veszünk a mikroszkóp alá, de előbb essen néhány szó a borvidékről és a pincéről is. 

gallayduo2013.jpg

Tovább
3 komment

Kadarkák a "Klubban"

2017. április 22. 09:00 - drbarta

Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket. 

Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez jutottak felkapottabb, valamint számomra ismeretlenebb, vagy csak érintőlegesen ismert nevek is.

img_2746.jpg

Vakon kóstoltunk.

Mivel a sort nem én állítottam össze, így háttérinfókat se gyűjtöttem róla, amiről lustaság okán így utólag is lemondanék. Következzen tehát néhány kadarka-jegyzet csak úgy lecsupaszítva.

Tovább
13 komment

Wineporn: Château d'Yquem újrázás

2017. április 21. 06:00 - akov

Tavaly decemberben volt szerencsém a legendás évjáratban szüretelt, „százpontos” Château d'Yquem 2001-hez, ami óriási csalódást okozott (nem csak nekem). A bor egyszerűen fáradt és keserű volt, frissen felnyalt kórházi folyosóra emlékeztetett. A kóstolót szervező Szokolai Máté (Wineporn) bátorkodott visszaküldeni a pincének a palackot, akik néhány héttel később jelezték: a problémát a dugó okozta (érzékszervileg dugósság fel sem merült), de többet nem árultak el. Helyette viszont küldtek egyet a kurrens évjáratból. Mivel sem előtte, sem utána nem volt alkalmam Yquemet kóstolni, nagy várakozással néztem az újrázás elébe. Nem akarnék nagyon előre szaladni, de a mennybemenetel ezúttal sem volt felhőtlen…

yquem_2013.jpg

Tovább
6 komment

Finewines Új-Zéland: Mills Reef & Felton Road

2017. április 20. 06:45 - furmintfan

Tar Ferenc március végi FineWines kóstolója Új-Zélandot tűzte zászlajára két kiváló "kiwi" borászat tételeivel a rivaldafényben. A Mills Reef és a Felton Road borait már üdvözölhettük néhányszor a blog hasábjain, azonban egész estét betöltő borestek főszereplői eddig még nem voltak. A két pincészet - egyúttal termőhelyként Hawke's Bay, illetve Central Otago - már bőven több puszta Bordeaux- illetve Burgundia-epigonnál, saját jogon is a bordeaux-i, illetve burgundi fajták - utóbbin belül elsősorban a pinot noir - világviszonylatban is jelentős borászatai - és borvidékei - között van a helyük (még ha a francia őshaza presztízsét valószínűleg belátható időn belül nem is fogják elérni), ahogy ezt a borok is igazolták.

finewinesujzelanddupla.jpg

Tovább
2 komment

Etyeki Kúria pinot noir vertikális

2017. április 11. 06:00 - furmintfan

Az Etyeki Kúriánál immáron hagyomány, hogy tavasszal előveszik a pince egyik zászlóshajójának számító pinot noir korábbi évjáratait és egy szerencsés kis csapat belekortyolhat a Kúria történelmébe. Az első vertikális kóstolót még 2010-ben tartották meg, szerényebb körülmények között, az egyik régi pinceépületben. Azóta minden évben rendeznek egy ilyen kóstolót, és voltak néhányan a közönség soraiban, akik minden alkalommal ott is voltak a jeles eseményen. Tavalyi "elsőbálozásom" után másodjára volt szerencsém rész venni a roppant tanulságos szeánszon. A fele sem tréfa, de idén éppen április elsejére esett a kóstoló napja. Szerencsére az időjárás is kegyes volt az Etyekre zarándokolókhoz és a kóstoló "hivatalos" része után is órákig lehetett még élvezni a napsütést a teraszon.

17504270_977362102401452_7429661094735627464_o.jpg

Tovább
5 komment

Tesco Finest (nem csak) felső polc

2017. április 03. 06:00 - furmintfan

Jó másfél éve megnéztük, hogy mit tud a Tesco saját márkás nemzetközi kínálata. Mint megállapítottuk, a hipermarketlánc szakértői biztos kézzel válogatnak a világ különböző borvidékein, korrekt árért fajta- és borvidék-tipikus, jó minőségű borokat kapunk a pénzünkért. A Tesco Finest címke mögött gyakran ismert és elismert termelők borai rejtőznek, természetesen inkább a nagyobb birtokok képviseltetik magukat, kis családi borászat aligha képes egy hiper mennyiségi elvárásait teljesíteni.
Most arra voltunk kíváncsiak, mit tud a "felső polc", azaz főleg a drágább borok közül válogattunk.

tescofinestfelsopolc.jpg

Tovább
1 komment

A Gizella Pince története a tarcali Szil-völgy dűlőben

2017. március 30. 06:00 - furmintfan

Aki járt már a tokaji Gizella Pincénél, kicsit is ismeri a borász-tulajdonos, Szilágyi Lászlót, vagy akár csupán közösségi oldalakon nyomon követi a pince életét, biztosan tudja, hogy a tarcali Szil-völgy Szilágyi László legkedvesebb dűlője, a birtok "koronaékszere". Nem véletlenül. A legtöbb ismertebb hegyaljai dűlőn több termelő is tevékenykedik, az viszonylag ritkábban fordul elő, hogy egy termőhelyet egyetlen borász nevéhez köthetünk. A Szil-völgyet viszont a Gizella Pince és borásza egyedül emelte ki az ismeretlenség évszázados homályából és helyezte fel újra Tokaj-Hegyalja borászati térképére.

gizellaszilvolgydancsecs2.jpg

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

A Gizella Pince és a Szil-völgy közös története volt a Tokaji Március egyik mesterkurzusának témája, ahol Szilágy László és Nagy Kornél történész segítségével kaptunk betekintést a dűlő múltjába, jelenébe és jövőjébe, az eddig készült Szil-völgy borok megkóstolása mellett.

Tovább
1 komment

Tállyai Radikálisok - TR Művek multivertikális

2017. március 20. 06:00 - furmintfan

Mindig izgalmas dolog egy borászat életpályáját végigkövetni az első szárnypróbálgatásoktól az éppen aktuális pillanatokig. A Tállyai Radikálisok, röviden TR Művek csapata egy maroknyi, hozzájuk közel álló borfirkásznak és borkereskedőnek mutatta be a pince borait és történetét a kezdetektől napjainkig a Most! Bisztróban. Én is ott voltam a multivertikálison vagy omnivertikálison, szóval az eddig palackba került borok kóstolóján. :)
A TR Művekről már tettem említést egy mádi látogatás kapcsán, ugyanis jó két és fél éve Mádon egy Barta-kóstolón találkoztam a négy fiatal borrajongóval (elnézést!) és néhány palack bor elfogyasztása mellett gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Az Öreg Király bejárása és a Barta borok megkóstolása után megmutatták - akkor még bérelt - feldolgozójukat és az első boraikat is megvizsgáltuk még tartály-/hordóminta formájában. Azóta nagyot fordult a lelkes csapattal a világ: a boraik már két vezető kereskedő cég kínálatában is elérhetőek, neves éttermekbe is bekerültek, a területek és a feldolgozó egyaránt bővültek, új borász állt a házhoz, szóval nem telt eseménytelenül a birtok megalapítása óta az utóbbi bő 4 év, de ne szaladjunk ennyire előre.

trmuvek1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Visszaigazolás - látogatás a Szentesi Pincénél

2017. március 06. 06:00 - furmintfan

"Szentesi József az egyik legeredetibb magyar borász. Kívülállóként kezdett borászkodni, különösebb szakirányú végzettség nélkül, szellemileg leginkább olvasmányélményeire, pincejárások tapasztalatára, lelkileg a már elfeledettnek gondolt családi hagyományokra támaszkodva. Mégis, minden megszerzett tudásmorzsa teljes harmóniában rendeződött benne. Régi magyar szőlőfajtákat és elfeledett területeket fedezett föl újra. Az elmúlt években a hagyományos palackos érlelésű pezsgőkészítésbe is belefogott. Mindez nagyon fontos, de nem alapozná meg az év borászata cím odaítélését. Az elmúlt évek munkája, a számtalan kísérletezés eredménye most érett be igazán." - írja a Gault&Millau a Szentesi Pincéről, amely 2017-ben kiérdemelte a kalauztól az Év Pincészete címet. Egyesek talán meglepődtek ezen, de aki már járt a budaörsi pincében és betekintést nyert a roppant széles szortimentbe, az már tudja, hogy Szentesi József világfajtákból és hazánkhoz kötődő szőlőfajtákból egyaránt remek borokat készít. A régi magyar fajták kutatásával és termesztésével pedig talán kapcsot jelenthet a múlt és a jövő között.
A magyar bortermelők közül ugyanis egyre többen érdeklődnek a régi magyar fajták iránt, bár a lelkesedés nem mindig tartós: a csókaszőlő esetében sok neves borász feladta a próbálkozást. Sajnos egyelőre ez a néhány borosgazda csak csepp a tengerben, de hozzá kell tenni, hogy a jogszabályi környezet sem kedvez az ilyen irányú kísérleteknek. Csak remélni lehet, hogy előbb-utóbb régi magyar fajták telepítése is szabad utat kap és néhány kitartó embernek köszönhetően visszatérnek a köztudatba is.

szentesi2017.jpg

Tavalyi budaörsi látogatásom óta biztos voltam benne, hogy a 2017-ben is visszatérek a pincéhez. Időközben kiderült, hogy akov is éppen oda készül egy kisebb társasággal, úgyhogy csapatainkat egyesítve február közepén egy pénteki napon bevettük a pince épületét.

Tovább
14 komment

Priorati nagyágyúk a Drop Shopban

2017. március 03. 06:00 - furmintfan

A Drop Shop legutóbbi tematikus estjén Priorat került terítékre, néhány neves termelő borán keresztül prezentálva a spanyol viszonylatban kisebb alapterületű, ám annál kiválóbb borokat produkáló borvidék potenciálját. Utóbbit már önmagában az is jelzi, hogy Priorat Rioja mellett a másik olyan borvidék, amely a legszigorúbb feltételeket támasztó DOQ (katalánul DOC) státuszt kapott.
Priorat (katalánul Priorato) nevét az 1194-ben alapított Scala Dei kolostor elöljárójáról, latinul a prior-ról kapta, amelyet a karthauzi szerzetesek emeltek a vidéken. A bort is készítő szerzetesen monostorát 1835-ben rombolta egy megvadult csőcselék, majd röviddel ezután az egyházi földeket is elárverezték. A borászati hagyományok azonban sokkal korábbra, egészen az ókori rómaiakig nyúlnak vissza. A filoxéravész előtt kb. 5000 hektárnyi szőlőültetvény volt a borvidéken, de a művelési nehézségek miatt még az 1970-es években is csak alig 600 ha volt betelepítve. Bár a szőlőültetvények területe folyamatosan nő, ma Prioratban még mindig mindössze kb. 1900 hektár szőlő van, ennek megfelelően a teljesen másképp néz ki a birtokszerkezet és a borászatok szortimentje, mint a nagyobb spanyol borvidékeken, pl. Riojában vagy Ribera del Dueroban. Prioratban kisebbek a birtokok, alacsonyabb a palackszám, szűkebb a portfólió, itt az öreg tőkék és a high-end borok a hívószavak.

Akit érdekel, akov itt szedte össze 12 pontba foglalva a leglényegesebb információkat Prioratról. Akov egyébként az itt porondon lévő birtokok közül kettőnél is járt, remélhetőleg, lesz majd beszámoló. :)

dropshop_priorat.jpg

Tovább
4 komment

Vegyes magyar cabernet franc sor ráadás matuzsálemekkel

2017. február 25. 06:00 - furmintfan

A cabernet franc-t ugyan Villány kiáltotta ki zászlóshajójának, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés borvidéken foglalkoznak a világban annyian a fajta önálló megjelenítésével, mint nálunk, Magyarországon. Abból a szempontból okos választásnak mondható, hogy egyrészt a cabernet sauvignon-nal sokkal többen foglalkoznak a világban, ráadásul a franc a magyar lankákon is biztosabban beérik, mint a sauvignon. Gyakorlatilag így Villánytól a Dél-Balatonon át Egerig számos borvidéken találkozunk fajtatiszta cabernet franc borokkal. Ezekből szedett össze egy csokorra valót Bernáth József séf cimborám, aki ismét összetrombitált egy fajtakóstolót, miután az aktuális borhűtőleltár alkalmával kiderült, hogy legfőbb ideje egy kis szortírozásnak.

cabernetfranc.jpg

Tovább
22 komment

Tegnap ittam - Barta Pince Öreg Király Dűlő Furmint 2013

2017. február 20. 06:00 - furmintfan

A mai "tegnap ittam" főszereplője a Furmint Február jegyében egy ikonikus hegyaljai termőhelyről származó furmint. A Király még a sok híres mádi dűlő között is különleges, mind látványát, mind történetét tekintve, azonban az Öreg Király még ezen belül is unikum. Mivel a II. világháború után a hegy szőlőit kiirtották, sokáig csak a dűlő alsó fekvésű területeiről készültek száraz borok. Majd a 2000-es évek elején jött Barta Károly és fáradságos munkával újratelepítette a fentebb húzódó, erdővel benőtt részeket.
Az Öreg Király meredek kőteraszain sétálgatva - miközben lenyűgöző kilátás tárul a szem elé - azon is ámul az ember, hogy milyen komoly erőfeszítést igényelt, amíg a szőlőtőkéknek sikerült visszahódítani a hegy egy részét az akácerdőtől. Mára már nem csak a legendás dűlő, hanem a birtokközpontként szolgáló Rákóczi-Aspremont kúria is megújult, megszépült. Barta Károly azonban nem ül a babérjain, hamarosan a Kővágó betelepítése is sorra kerül. Egyelőre azonban a Barta borok csak az Öreg Király terméséből készülnek, ahogy az itt kóstolt furmint is.

bartafurmint2013.jpg

Tovább
8 komment

Rejtőzködő borvidékek: Yecla - Bodegas Castano

2017. február 10. 06:00 - furmintfan

A sorozat első része után itt a folytatás, amelyben Spanyolországba "utazunk" egy kevésbé ismert régió felfedezésére.

Yecla
Yecla DO Spanyolország délkeleti részén, a Földközi-tenger partvidéke és a La Mancha fennsík között, Murcia tartomány északi részén, Yecla városa környékén terül el. A borvidékhez kb. 6500 hektárnyi szőlőültetvény tartozik, ezzel az egyik legkisebb DO-régió az országban. Az éghajlat kontinentális, némi mediterrán hatással, meleg, száraz nyarakkal, viszonylag hosszú, hideg telekkel, kevés (átlag évi 300 mm), elsősorban tavasszal és ősszel lehulló csapadékkal. A talaj errefelé általában mészben gazdag, tápanyagban szegény, jó vízáteresztő képességű. 
A borvidék két nagyobb tájegységre osztható. Az északi részen Campo Arriba 700-800 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, mély, meszes, kisebb arányban homokos és agyagos, tápanyagban szegény, száraz talajjal. A déli részen Campo Abajo 400-500 méter magasan fekszik, itt a talaj az előbb tárgyalt, magasabban fekvő részekhez képest kötöttebb, humuszban gazdagabb, inkább agyagos-meszes.

A régészeti leletek szerint Yecla DO területén már bő 2000 évvel ezelőtt is foglalkoztak szőlőműveléssel, feltehetően a föníciaiak, majd a rómaiak hatására. Az arab hódítás nem kedvezett a borkultúrának, így csak a 16. századból találtak újabb, a helyi bortermelésre vonatkozó régészeti emléket. A 19. században a francia kereskedőknek köszönhetően ismét megnövekedett a szőlőültetvények területe. DO státusszal 1975 óta rendelkezik a borvidék, azonban sok más, a tengerpart és a Meseta fennsíkja között elhelyezkedő régió mellett, Yecla is sokáig nagy tömegű folyóbor előállítására alkalmas területként lett elkönyvelve. Még ma is nagyon kevés pincészet palackoz itt saját bort, de a fejlődés így is szembetűnő: a kb. 7 millió liter bor 95%-a az exportpiacokon talál gazdára.

A borvidék legfontosabb szőlőfajtája a monastrell (mourvedre), mellette az engedélyezett kék szőlőfajták: tempranillo, garnacha tinta (grenache), garnacha tintorera (alicante bouschet), merlot, cabernet sauvignon, syrah és petit verdot. A fehér szőlőket a macabeo, airén, sauvignon blanc, chardonnay, merseguera, malvasia és moscatel de grano menudo (muscat blanc a petits grains) képviseli.

castano1.jpg

Bodegas Castano
Ahogy az lenni szokott, a Yecla szempontjából úttörőnek és éllovasnak számító Castano família több generációra visszamenőleg foglalkozik szőlővel és borral, de kellett valaki, aki új szintre emelte a családi vállalkozást. Ramón Castano Santa már az 1950-es években felépítette a birtok központját, de saját bort palackozni csak a 80-as években kezdett, három fiát is bevonva a vállalkozásba. A pincészet ma közel 600 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkezik Yecla különböző részein. Természetesen a monastrell a pince első számú fajtája, még a parafadugón is az "Art of Monastrell" felirat szerepel, és az itt kóstolt második bor alapján bizony értelmet is nyer, hogy miért.

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Szardínia - Argiolas

2017. február 01. 06:45 - furmintfan

Minden nagy bortermelő országnak megvannak a maga slágerborvidékei, csiszolatlan gyémántjai és kevéssé ismert bortermelő régiói. Európai bor-órásai: Franciaország, Olaszország, Spanyolország és persze a többi "bor-ország" mindannyian bőven rejtegetnek még felfedezni valót. Arra gondoltam, hogy egy új sorozattal igyekszem rejtett kincsek nyomába eredni, egy-egy borrégió vagy apelláció rövid bemutatásával – inkább csak amolyan figyelemfelkeltő terjedelemben és mélységben –, természetesen egy helyi pincészet borai (lehetőség szerint 1 fehér és 1 vörös) segítségével.
Meglátjuk, meddig tart a lendület, kezdésnek mindenesetre itt az első rész.

Szardínia
Szardínia - Szicília után - a Földközi-tenger második legnagyobb területű szigete. A bor soha nem játszott kiemelt szerepet a sziget gazdaságában és kultúrájában, ennek ellenére sok érdekességgel lehet találkozni, ha egy kicsit alámerülünk a sziget borainak világába.

Szardínia több DOC, DOCG és IGT körzetet is magáénak tudhat. A fajtaválaszték az olasz csizma többi borvidékétől nagyon eltérő, egyedi képet mutat, számos helyi "specialitással" (pl. az itt is terítékre kerülő nuragus, mellette még például nasco, monica - bár ez spanyol eredetű, de ott már alig termesztik), valamint sok spanyol eredetű fajta (pl. grenache=cannonau, carignan=carignano) is gyökeret vert itt, az uralkodó teória szerint a 14. századtól a 18. század elejéig tartó spanyol uralomnak köszönhetően. 
A partvidéken mediterrán, a belső részeken inkább kontinentális éghajlat uralkodik, a hegyekben a tengerszint feletti magasságból adódó eltérésekkel. A nyár az egész szigeten meglehetősen száraz, forró, sokat fúj a szél, a változatos domborzat azonban számos különböző mezoklíma létrejöttét eredményezte. A talajréteg jellemzően vékony és tápanyagban szegény, agyagos és meszes, az alapkőzet nagy változatosságot mutat: gránit, bazalt, pala, mészkő, homokkő, agyag, kavics és homok egyaránt előfordul. 
A sziget egyik legfontosabb kék szőlőfajtája a cannonau, egy helyi grenache-változat. Fehérben a vermentino-t is érdemes megemlíteni, utóbbiból a sziget száraz északi részén külön DOCG-besorolású bort is készítenek Vermentino di Gallura néven. Szardínia legsikeresebb vörösborai a délnyugati csücsökben található Carignano del Sulcis DOC-körzetben készülnek régi telepítésű. gyalogművelésű carignan ültetvényekről. Találunk még többek között malvasia-t, bovalo-t, moscato-t és torbato-t is a szigeten, sok egyéb fajta mellett.

argiolas1.jpg

Argiolas
A szardíniai családi pincészet története az 1906-ban született Antonio Argiolas-szal kezdődik: a családban ő kezdett el elsőként minőségi bortermeléssel foglalkozni. Antonio Argiolas 2009-ben hunyt el, jelenleg az unokái vezetik a pincészetet. A borászat a szupertoszkánok atyjaként is ismert Giacomo Tachis és Mariano Murru vezetése alatt jutott a csúcsra.
A sziget déli részén, Cagliari mellett található birtokközponthoz Szardínia több szegletében öt nagyobb, különböző geológiai és klimatikus adottságokkal bíró ültetvénytest tartozik, amelyek területe összesen mintegy 250 hektárra rúg. A szőlőben igyekeznek természetközeli gazdálkodást folytatni, a kemikáliák használatát minimálisra szorítani. Számtalan helyi fajtával dolgoznak, a szortiment is meglehetősen széles, én most inkább az alsó szegmensből próbáltam ki két, a sziget jellegzetes fajtáiból készített bort. (Akov egyébként feltehetően sokkal többet tudna mesélni a pincéről, hiszen ő személyesen járt náluk.)

Tovább
6 komment

Kikelet All-in

2017. január 30. 06:00 - rszabi

kikeletsor2.jpgA tavalyi Furmint Február után felfokozott érdeklődéssel várt(am/uk), hogy a favorit borászaink teljes sorát szemügyre vehessük. Furmintfan szervezésében ezúttal nemcsak hogy a teljes ‘15-ös száraz szortimenthez volt szerencsénk, egy teljes portfólió áttekintést kaptunk pezsgőstől, édesborostól. Stephaniék szerint az utóbbi néhány évjárat legjobbjához volt szerencsénk, szerencsére ezt az ígéretet jó néhány bor be is váltotta. Kellemes kis felvezetés volt a (már januárban beindult) Furmint Február rendezvénysorozatra.

Tovább
17 komment

Furmint Február 2017 előkóstoló - Furmintday és Szepsy 100

2017. január 23. 06:00 - furmintfan

Mindjárt a nyakunkon a február, de úgy is mondhatnám, hogy mindjárt a nyakunkon a Furmint Február, az ország legnagyobb egy szőlőfajtára koncentráló rendezvénysorozata. A központi eseményre a szokásos helyszínen, a Vajdahunyadvárban kerül sor február 2-án, eddig közel 100 kiállító részvételével. Az idei évtől azonban már február első napja is fontos dátum lesz a furmintrajongóknak, - több más szőlőfajtának szentelt világnap mintájára - megszületett ugyanis a Nemzetközi Furmint Nap - International Furmint Day, röviden furmintday, amelynek honlapja már több nyelven is elérhető. (A kezdeményezéssel kapcsolatban a napokban a mandiner és a Borsmenta is készített interjút Kézdy Dániellel.)

furmintday.jpg

A Furmint Február főszervezője, Kézdy Dániel idén is készült egy zárt körű sajtókóstolóval, ahol több évjárat furmintjaival hangolódhattunk a februári furmintmaratonra. A kóstolónak ismét az Almásy Vendéglő adott otthont, ők szolgáltatták a borokat kísérő falatokat is. Az esemény fő attrakciójaként egy palack Szepsy 100 is felbontásra került, előtte kereken 10 furmintot kóstoltunk, majd a végén egy késői szüretelésű borral zártuk a sort. A borrajongót rszabival képviseltük, jöjjön hát az ilyen esetekben megszokott négykezes.

Tovább
2 komment

Újdonságok a Homola Pincészettől - Furmint 2015 és Cabernet Franc 2013

2017. január 18. 06:00 - furmintfan

Kevés borvidékünk lépett előre akkorát az utóbbi években - legalábbis az én szememben biztosan -, mint Balatonfüred-Csopak, mégpedig elsősorban a csopaki pincészeteknek köszönhetően. A Csopaki Kódex szigorú eredetvédelmi szabályozása alapján készített olaszrizlingek és újabban a vörösborok - főleg kékfrankosok - is kedvező visszhangot váltottak ki, mind a szakma, mind a borkedvelők körében. A Csopakkal szomszédos, paloznaki Homola Pincészet is elsősorban olaszrizlingjei és kékfrankosa révén tett szert szélesebb ismertségre, de Homola Szabolcs tulajdonos és Homonna Attila borász több fajtával is kísérletezik a pincészet ültetvényein. Most ezek közül kóstoltam meg két újdonságot, egy fehér- és egy vörösbort.

homoladuo2.jpg

A furmint a hagyományosan hozzá kapcsolt Tokaj és Somló mellett (újra) egyre elterjedtebb a Balaton környéki borvidékeken is, aligha kell csodálkozni rajta, hogy Homonna Attila a Homola Pincészetnél is kísérletezik a fajtával. Elmondása szerint a furmint teljesen máshogy viselkedik a Tokajhoz képest eltérő adottságokkal rendelkező észak-balatoni vidéken. A cabernet franc nem új jövevény, bordeaux-i fajtákkal többen évek óta foglalkoznak a borvidéken. A furmint az Alsóörs és Felsőörs határában elterülő, vörös permi homokköves talajú Gőlye-málon, a cabernet franc a tihanyi Óvár-dűlőben terem. Mindkét bor tavaly ősszel került forgalomba, leginkább a pincénél lehet hozzájuk jutni, de a furmint esetében találtam budapesti lelőhelyet is.

Tovább
Szólj hozzá!

Pálffy Káli Királyi borok - Riválisok és Kál Horka

2017. január 10. 06:00 - furmintfan

Az ünnepek alatt bőven volt alkalom borozni, pezsgőzni, így év elején mindig jól esik egy hét pihenő. 2017 első teljes hétvégéje viszont olyan fogcsikorgató hideget hozott, hogy muszáj volt valamivel feldobni a hangulatot, a választásom pedig a köveskáli Pálffy Szőlőbirtok és Pince két korábbi évjáratú csúcsborára esett.
A Pálffy-család - immár két generáció közös munkájával - valószínűleg a Balaton-felvidék legjelentősebb borászatát viszi, az elmúlt évek során kialakított koncepció alapján, de kísérletezésektől sem mentesen. Az ültetvények füvesítettek, főleg pillangós virágzatú növényekkel vannak bevetve. A területek 2007-óta organikus művelést folytatnak, 2016-tól pedig hivatalosan is megindult az átállás az ökológiai gazdálkodásra. A borok spontán erjednek, a Pálffy Pincénél hisznek abban, hogy egészséges, durva kemikáliák nélkül kezelt szőlőt, biztonságosan lehet erjeszteni spontán is, és az eddigi tapasztalataik is ezt mutatják.

palffyduo.jpg

A Káli termékleírás legmagasabb kategóriájának megfelelően a pincénél készülnek "Káli Királyi" eredetvédelmi megjelöléssel ellátott borok is, amelyek a "Káli" boroknál szűkebb fajtaválasztékból, alacsonyabb maximális hozamú ültetvényről, magasabb mustfokkal készülhetnek, az előírások szerint hosszabb minimális érlelési idővel (bővebb infó itt). A "Káli Királyi" elnevezés onnan ered, hogy az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a "hét Kál községek" adómentességet kaptak, annak fejében, hogy a királyi asztalra bort szolgáltattak.
A Káli Királyi borokból egy fehéret és egy vöröset kóstoltam.

Tovább
2 komment