A Borrajongó

Jackfall duó - Syrah 2012 és Cabernet Sauvignon 2012

2018. május 23. 06:00 - furmintfan

A Jackfall (ejtsd: dzsekkfól jakkfall, Kisjakabfalva sváb nevéből) Bormanufaktúra kezdő borfogyasztó korszakom (már ha a gimnáziumi és egyetemi éveket nem számítjuk ide, és én inkább nem tenném) egyik első meghatározó élményét szolgáltatta,  mégpedig nem valami csúcsborral, hanem a kvázi "alapbor" szerepét betöltő Tótágas névre keresztelt házasítással. A vicces címkés bor igen baráti ára mellett stabil minőséget képviselt, mondhatjuk best buy-kategóriás volt.
Azóta óriásit tágult a horizont, a Jackfall borokkal inkább csak hébe-hóba, 1-1 pohár erejéig találkoztam az utóbbi években fesztiválokon vagy különféle vendéglátóipari egységekben. Viszonylag hosszú idő eltelte után nyílt most alkalmam rögtön nem is egy, hanem két Jackfall palack nyakát kitekerni, a május közepén érkező hűvösebb napokon pont kapóra is jöttek.

jackfallduo2012.jpg

A rend kedvéért álljon itt egy rövid ismertető a birtokról, mielőtt rátérnék a konkrét borokról szerzett benyomásokra.
A Jackfall Bormanufaktúra 2001-ben alakult meg Villányban. A jelenlegi feldolgozó 2005-re készült el, egy 2003-ban vásárolt műemléki jellegű sváb házban, Kisjakabfalván. A feldolgozóépület mellett folyamatosan alakították ki az újabb és újabb szálláshelyeket, így most akár 40 vendéget is el tudnak helyezni a birtokon.
Jelenleg 13,5 hektáron, nagyrészt Kisharsányban és Nagytótfaluban, egy tagban helyezkednek el a pincészet szőlői. Az új telepítéseknél magas, 7-8000-as hektáronkénti tőkeszámmal telepítik a szőlőt. A végcél kb. 20 hektár szőlő és kb. évi 80-100000 palack. A borokat Kőszeli András készíti, házasításokat és fajtaborokat egyaránt palackoznak a pincénél. A pincénél felhasznált szőlőfajták: zöldveltelini, királyleányka, zenit, rajnai rizling, chardonnay, portugieser, kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon és syrah. 

A 2012-es évjáratból kóstoltam két fajtabort, cabernet sauvignon-ból, illetve syrah-ból. A két bor - a fajtákból adódó egyértelmű különbségek mellett - egységes stílust követ. A gyümölcsösség nem csúszik el (pontosabban a syrah-nál egyáltalán nem, a cabernet sauvignon-nál pedig csak részben) a túlérett-lekváros-aszaltas irányba, az alkoholt elbírja a bor, a savak kifejezetten élénken duruzsoltak mindkét palackban, a tannin nem reszel, viszont felfedezhető volt mindkét borban egyfajta enyhe pörkölt fás, enyhén füstös vonal. Az összhatást nem mondanám teljesen harmonikusnak, érdekes módon leginkább a meleg évjárat ellenére is fickós savak miatt - talán kell még nekik egy kis érés a palackban. A jelek szerint a két bor nem is túl rég lépett a fogyasztási ablakba és szerintem köszönik, maradnak is még egy darabig. A darabban tartást egyébként a Syrah viselte jobban, az meg sem rezzent, a Cabernet Sauvignon-ban egy picit fádak lettek a gyümölcsök az utolsó (harmadik) napra. Alapvetően mindkét bor tartalmas, összességében véve kellemes élményt nyújt, jelen állapotukban talán étel mellett még jobban is muzsikálnak.

Jackfall Syrah 2012
A 2003-ban telepített, a kisharsányi Gesztenyés-dűlőben található ültetvény borát először 2009-ben zárták palackba a pincénél. Kíméletes préselés, acéltartályos erjesztés speciális francia élesztővel, 18 hónapos érlelés másodtöltésű magyar tölgyfa hordókban.
Illatában folyamatosan megélénkülő fűszeres jegyek - vanília, pici keleti fűszer - mellett érett, de nem túlérett erdei gyümölcsök, szeder, málna, szamóca, meggy jelennek meg, kék virágok kíséretében. A korty lendületes savakra támaszkodik, a közepes testet finomszemcsés tannin keretezi. Az illatra rímel az ízvilág is, de itt az érett gyümölcsös karakter a meghatározóbb a fűszeres jegyek mellett. Az érett erdei gyümölcsös, fekete cseresznyés, édesfűszere ízképbe egy kis szárított zöldfűszer, fekete bors és halvány pörkölési aromák is vegyülnek. 5p/6p (3890 Ft - pincétől)

Jackfall Cabernet Sauvignon 2012
Szintén kisharsányi ültetvény termése, szintén 18 hónapot töltött másodtöltésű magyar hordókban.
Érett gyümölcsös illat, túlérettbe hajló vonásokkal, meggyel, konyakmeggyel, fekete ribizlivel, áfonyával, szilvalekvárral, édesfűszerekkel, étcsokoládéval. Közepesnél teltebb, a savak itt is jól megtartják a testet, a tannin finomszemcsés, az alkohol hangyányit melegít, de alapvetően jól elnyeli a bor. Az előző bor után nagyobb a test, több a tannin és az alkohol, puhább - de nem lágy - a sav. Ennél a bornál is nagyjából követi az íz az illatot, az ott leírt jegyek mellett feltűnik egy édesgyökeres-gyógynövényes vonal is, valamint itt is megjelennek halványan pörkölési jegyek. 5p/6p (3890 Ft - pincétől)

A borokat a pincétől kaptam kóstolásra, köszönet értük!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6313977374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása