A Borrajongó

Rejtőzködő borvidékek: Etna - Tenuta delle Terre Nere

2018. április 11. 06:00 - furmintfan

A sorozat friss részében Európa egyik legérdekesebb borvidéke, és az ott készült borok játsszák a főszerepet. A Tar Ferenc által jegyzett finewines.hu kínálatába néhány hónapja kerültek be az Etna lejtőin munkálkodó Tenuta delle Terre Nere borai. Még egy tavalyi Carpe Diem-es kóstoló végén Feri vakon kóstoltatta meg a pince egyik (alap)borát az este legkitartóbb vendégeivel, és kifejezetten jók voltak az első visszajelzések. Az a találkozás nekem is volt akkora élmény, hogy a dűlős borokkal is tegyek a próbát. Így egy kicsit belecsaptam a lecsóba és két komolyabb tételt választottam, de a pincével ismerkedni kívánóknak bátran ajánlom a pince "alap" Etna Rosso-ját is, az itt megénekelt dűlőszelekció feléért fogható és kifejezetten érdekes, kellemes bor.
 tenutadelleterrenere1.jpg

Etna
A Szicília északkeleti részén található vulkán a maga kb. 3300 méteres - működése nyomán folyamatosan változó - tengerszint feletti magasságával Európa legmagasabb működő vulkánja. Aktivitása ellenére több tízezer ember él a közvetlen környékén, aminek egyik fő oka éppen a gyümölcs- és bortermelésre alkalmas vulkanikus talaj. A tengerszint feletti magasság változása különböző mezoklímák kialakulását eredményezte a hegyen, de a Földközi-tenger tükre által visszavert napfénynek köszönhetően a szőlőbogyók beérésével még a magasabban fekvő ültetvényeken sincs gond.
A fehér fajták közül a cataratto és az inzolia igen népszerű, a grecanico az utóbbi időkben kezdett el terjedni. A cataratto-ból jellemzően könnyed, neutrálisabb karakterű, alacsonyabb savtartalmú borok készülnek. A carricante rendelkezik a fehér fajták közül a legkomolyabb savtartalommal, így hosszabb érlelésre is alkalmas bor készíthető belőle. 
A kékszőlők közül a nerello mascalese reneszánszát éli. A Etna lejtőin található régi, akár a filoxéravésznél is korában ültetett tőkékről készített bort gyakran burgundi pinot noir-okhoz hasonlítják. A fajta nevében (és a nerello capuccio-éban is) a fekete színre utal, míg a mascalese az Etnán található Mascali-fennsíkról kapta. Mind a nerello mascalese, mind a nerello capuccio későn érő, savban és tanninban gazdag bort adó szőlőfajta. A két fajta házasításaiban az utóbbi kicsit lágyítja az előbbi keményebb éleit és illatosabbá teszi a blendet. Érdekes egyébként, hogy friss kutatások szerint nem őshonos fajtákról, hanem sangiovese-leszármazottakról van szó.

Tenuta delle Terre Nere
A birtok az Etna északi lejtőin helyezkedik el 55 hektáron. Jelenleg 27 hektárról készül bor, de a tervek szerint  ez hamarosan további 11 hektárral bővül. 7 hektárnyi friss telepítést leszámítva a tőkék nagy része 50-100 éves korú, sőt, rendelkeznek egy ültetvénnyel, amely átvészelte a filoxéra pusztítását és 130-140 éves tőkékkel büszkélkedhet. A pincének sok kisebb parcella van birtokában, ezek mind tengerszint feletti magasság (600-1000 méter között járunk), mind talajadottságok szempontjából jelentős eltéréseket mutatnak.
A borok kivétel nélkül helyi fajtákból - fehér szőlő: carricante, cataratto, inzolia, grecanico; kék szőlő: nerello mascalese és nerello capuccio - készülnek.
A szőlőt a kezdetektől - 2002-től - organikusan művelik, és néhány ültetvényben már az előző tulajdonosok is így dolgoztak. A birtok energiaszükségletének 80%-át napenergiából fedezik. A bor mellett olívaolajat is készítenek a birtok tulajdonában álló mintegy 1500 olajfa terméséből.

tenutadelleterrenere3.jpg

(A fotót a pince honlapjáról vettem kölcsön)

Tenuta delle Terre Nere Calderara Sottana Etna Bianco 2016
100% carricante, szilárd vulkanikus kőzetekkel kevert vulkanikus hamuval borított területen növekvő 15-60 éves tőkékről. Kíméletes préselés után 5-10 hektós francia hordókban erjedt, majd francia barrique hordókban került sor az almasavbontásra és az érlelésre 10 hónapon keresztül. 
Moderált intenzitású illatában pici fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma, fehér virágok pici fűszer, egy kevés mandula és marcipán. Az összhatás egy kellemes textúrájú, harmonikus, jó egyensúlyt mutató bor. A gyümölcsök nem harsognak, de tisztán érvényesülnek, a savak finom tapintásúak, puhák, de nem lágyak, a hordó a háttérben marad, íze gyakorlatilag maradéktalanul visszaidézi az illatot. Kifinomult, elegáns jelenség, amely nem átütő erővel vagy intenzitással hódít. 6p (6700 Ft - finewines.hu)

Tenuta delle Terre Nere Feudo di Mezzo Il Quadro delle Rose Etna Rosso 2015
98% nerello mascalese és 2% nerello capuccio a pince által "premier cru"-nek rangsorolt Feudo di Mezzo-ról, a pince legnagyobb kiterjedésű teraszos dűlőjéről, bazaltkavicsokkal tarkított vulkanikus hamun termő, kézzel művelt, 50-80 éves tőkékről. Francia barrique és 900 literes hordókban érlelve 16-18 hónapig, majd további 1 hónapos tartályos érlelés után palackozva.
Piros bogyós gyümölcsök, zöld- és édesfűszerek elegyével nyit az illat, ami idővel egyre komplexebb és rétegzettebb formát ölt. Málna, cseresznye, szamóca, pici virág, idővel szeder, fekete cseresznye és cseresznyelikőr is feltűnik. Könnyed, elegáns, de jó tartású bor, a tömör és szikár magra szellősebb felépítmény rakódik. Élénk savai és picit fogós tanninja egy kis rusztikusságot kölcsönöz a bornak, idővel feltehetően simul még. Tartalmas és összetett, a piros bogyós és erdei gyümölcsök mellé zöldfűszerek és édesfűszerek, gyógynövények, enyhe füstösség és fanyarság társul. Érdekes, izgalmas bor, amely egyelőre nagyon fiatalnak tűnik. 6p+ (8600 Ft - finewines.hu)
 tenutadelleterrenere2.jpg

(Az Etna a levegőből, kamera által homályosan)

Irodalom:

Jancis Robinson, Hugh Johnson: A világ boratlasza

Mészáros Gabriella, Sánta Zoltán: Bortankönyv I.

https://www.wine-searcher.com/grape-1727-nerello-mascalese

https://www.wine-searcher.com/grape-1963-nerello-cappuccio-nerello-mascalese

https://www.wine-searcher.com/grape-90-catarratto

https://www.wine-searcher.com/grape-989-carricante

https://www.wine-searcher.com/regions-etna

http://fringewine.blogspot.hu/

http://www.tenutaterrenere.com/en/index.php

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6813811674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli 2018.04.11. 06:34:50

Az Etna-környéki borok termelői is szívesen hasonlítják magukat Burgundiához, sajnos árban is örömest igazodnak hozzá. Nekem akkora élményt általánosságban nem nyújtottak a szicíliai borok, a vörösökben nagyon gyakori az égett gumis, aszfaltos jelleg, míg a fehérek tetemes részénél éretlenebb, zöld savak vannak (vagy pótolt vagy a cukros érettség jóval megelőzi a biológiait).
süti beállítások módosítása