Az Eger melletti Ostoroson elhelyezkedő, név szerint Böjt Boglárka és Gergő irányította Böjt Borászatról – talán ez a vállalkozás hivatalosan precíz megnevezése – hónapra pontosan három évvel ezelőtt írtam először és utoljára. Úgy tűnik, mintha az akkor kifejezetten jól szerepelt fehér házasításuk egyben egy új fejezet kezdetét is jelentette a pince egyébként 1993 óta íródó történetében. Az mindenesetre biztos, hogy hivatalosan két évvel ezelőtt vette át az új generáció a birtok széles értelemben vett irányítását, így pedig a kizárólagosan Gergőhöz köthető borokat Boglárka értékesítéssel kapcsolatos tevékenysége igyekszik megtámogatni.
A koncepciójuk világos, a kínálat pedig a széles fajtakészlet ellenére is áttekinthető, értelmezhető. A vörös alapokat a bikavér, a fehér kínálatot pedig az Egri Csillag adja. Ez mutat egyfajta kapaszkodást a borvidéki hagyományhoz, amely a fajtaszereplések visszaszorítását és a területek, a borvidéki karakter hangsúlyozását jelenti elsősorban. Az már csak mellékszál, hogy a sokszor nehezen értelmezhető, sőt, kifejezetten rossz bikavér és csillag között Böjték évről-évre megbízható minőséget pakolnak le az asztalra, amely könnyen építi fel az úgynevezett bizalmat a fogyasztók között. Ez pedig elég fontos dolog.
Az eddigi megbízhatóság minket is afelé orientált, hogy pár héttel ezelőtt egy vasárnapi borozás keretei között beruházzunk a pince csúcsvörösére: a címszereplő, hordóválogatott, tavaly decemberben debütált kékfrankosra. A borra, amelynek bár van szerethető jelene, mégis inkább a jövőről szól.
Böjték csúcsbora ugyanis nem vállal kevesebbet annál, minthogy minőségi, de sok fát villantson egy, a túlérettségtől dicséretes távolságot tartó, autentikus kékfrankoson. Az eredmény érdekes, de frissen kissé vad, fésületlen. Az illatot brutális mennyiségű, de kiváló minőségű fa uralja. Ez egyrészt édesfűszereket, másrészt pedig egy súlyosabb, füstösebb vonalat is pakol a borba, amely közvetlenül bontás után töltve és fogyasztva domináns, de az oxigénnel észrevehetően csillapodik. A hordó mögött természetesen feltűnik a kékfrankos meggyes, erdei gyümölcsös karaktere is.
A korty vastag, dominálja a hordó, de a fafedésen szerencsére a fajta gyümölcsei is átverekszik magukat. Tanninja jó szerkezetű, mennyiségileg nagyjából közepes, szesze pedig számszerűen és érzetileg is alacsony, integrált. Tisztán, a fűszereivel búcsúzik.
Tele van ambícióval, de jelen formájában több a fa rajta, mint azt a közízlés elvárja. Igényel némi nyitottságot és türelmet, éppen ezért érdemes lehet elrakni és elfelejteni egy-egy palackot. Majd kiderül, merre viszi az idő. Hat pont.
11 hónapos hordós érlelést kapott válogatott Kádár hordókban. Szinte kiugrik a pohárból, hiperintenzív, de elegáns hordó uralja az illatot. Beleborult egy komplett karácsonyi fűszerkeverék: vanília, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, szantál, rózsabors, a háttérben megbúvó málnás, meggyes jegyekkel. A pohárban pihentetve a tomboló illatkavalkád valamelyest moderáltabbá válik, de a szép fűszeres karakter továbbra is domináns marad. Kóstolva kerek, közepesen koncentrált, finoman krémes, külön erénye, hogy az alacsony alkoholtartalom