A Borrajongó

Kis spanyol egyveleg

2018. március 17. 06:00 - furmintfan

Ez a hét most kevésbé a magyar borok szerelmeseinek kedvezett itt a blogon, elnézést, de a magam részéről megint külföldi kitekintéssel folytatom. Egy rövidke spanyolországi "telelés" alkalmával ugyanis összegyűlt egy csokorra való spanyol borról szóló jegyzet. Annak ellenére, hogy Andalúziának is megvannak a maga borvidékei, a  borbárokban, éttermekben a saját borok mellett is Ribera del Duero és Rioja a két legerősebben reprezentált borvidék, gyakran még a "ház bora" szintjén is. Én konkrétan Málaga környékén jártam, amely a város nevét viselő Málaga DO és Sierras de Málaga DO területének része. Igyekeztem a helyi borokkal ismerkedni, de több más spanyol borvidék borai is előfordultak a poharamban, szóval ezeket az emlékeket adnám közre egy nyúlfarknyi ismertetővel Málaga DO-ról és Sierras de Málaga DO-ról, hátha érdekel valakit. :)

spanyolorszagiegyveleg2018.jpg

Málaga és környéke a déli fekvés, a Földközi-tenger és a tengerszint feletti magasság együttes hatásának köszönheti friss és mégis érett borainak karakterét. A Málaga DO kategória alá természetes édes borok (13% alkoholtartalom felett) és erősített édes borok (15-22%) tartoznak, amelyek főleg moscatel vagy pedro ximénez fajtákból készülnek, jellemzően borpárlat, illetve aszalt szőlő erjedő musthoz/borhoz adagolásával. Sierras de Málaga DO 2001 óta létezik és lényegében az erősítetlen fehér, rosé és vörösborok tartoznak a megjelölés alá. A borvidék körzetei közül talán a legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő Ronda, a turistalátványosságként is híres azonos nevű város környéke, ahol a legmagasabban fekvő ültetvényeket találjuk. 
A legjellemzőbb fajták: moscatel, pedro ximénez, chardonnay, sauvignon blanc, macabeo, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot, syrah és tempranillo. A Sierras de Málaga DO boroknál is megtaláljuk a Spanyolország több borvidékén használatos Crianza (legalább 2 év érlelés, ebből legalább 6 hónap hordóban), Reserva (legalább 3 év, illetve 12 hónap), Gran Reserva (legalább 5 év, illetve 24 hónap), Gran Reserva de Blancos y Rosados (legalább 5 év, illetve 6 hónap) kategóriákat

Fehér
Bodega Marques de Vizhoja Torre La Moreira Albarino 2016 Rias Baixas
Kellemes, friss őszibarackillatot áraszt egy kevés fehér virággal. Közepesnél karcsúbb testét pont ideális mennyiségű sav áramvonalasítja, gördülékeny, jól csúszik. Ízében is az üde őszibarackos vonal az uralkodó, fehér húsú gyümölcsökkel, pici zöldalmával, frissítően fanyar zárással. 5p

bodegaamunozcabreraellagardecabrera2016.jpg

Dimobe Bodega Antonio Munoz Cabrera El Lagar de Cabrera 2016 Sierras de Málaga
100% Moscatel. Visszafogott muskotályos jegyeket mutat: érett szőlő, alma, méz, némi citrus. Kicsit farnehéz, lágy savak mellett van egy kis tapadása a kortynak, a zárásban enyhe kesernyével. 4p

Bach Vino Extresimo Seco 2016 Catalunya
Xarel-lo egy kis chardonnay-val és macabeo-val. Neutrális fehér húsú gyümölcsök, leginkább talán alma, ízben még pici citrus jellemzi az aromatikát. A korty nagyon lágy, hiányzik belőle a tartás. 4p

 

Vörös

cesarprincipe2014.jpg
Bodegas César Príncipe César Príncipe 2014 Cigales 
100% tempranillo 70-100 éves tőkékről. Sok édesfűszer, pici virág, étcsoki, feketecseresznye, kakaó, meleg érzet. A korty telt, jól kitöltött, élénk sav, emelkedett alkohol, picit tapadós tannin keretezi. 6p+

Bodegas y Vinedos Tamaral Roble 2016 Ribera del Duero
Gyümölcshangsúlyos, meggyel, piros bogyósokkal, málnával, szederrel. Közepesnél könnyedebb, elegáns, szinte légies kivitelezésű, remek egyensúllyal. Zamatos, gördülékeny, sok gyümölccsel, moderált fűszerességgel, vaníliával. 6p

bodegapagodecarraovejas2015.jpg

Finca y Bodega Pago de Carraovejas 2015 Ribera del Duero
90% tinto fino (tempranillo), 6% cabernet sauvignon, 4% merlot. Mély, nehezen szálazható illat és íz, gazdag fűszeresség, szárított virágok, étcsoki, feketecseresznye, meggy, fekete bogyósok. Telt, koncentrált, masszív felépítésű anyag, finoman krémes és nagyon hosszan tart. A beltartalom szinte rágható, az alkohol finoman melegít, a tannin és a sav szilárd tartást ad, a bor nem válik nehézkessé. Fekete bogyósok, feketecseresznye, étcsoki, édesfűszerek, szantál, fahéj, kiváló hordó díszíti. 7p

Grupo Estevez Nuntius Cosecha 2017 Rioja
Fekete bogyós gyümölcsök, szeder, kevés fűszer, friss összhatás, könnyed test, kissé magas alkohollal. Minden szempontból egyszerűbb, de jól elkészített bor. 5p

bodegadonafelisaronda2013.jpg

Bodega Dona Felisa Chinchilla Encaste Crianza Ronda 2015 Sierras de Málaga
100% cabernet sauvignon. Illatában érett meggy, feketecseresznye, fekete bogyósok, édesfűszer, étcsoki, pici bőr. Aránylag lágyabb savakkal operál, az alkohol kissé emelkedett. Ízében meggydzsem, érett fekete bogyósok, étcsoki, pici édesfűszer. 6p

bodegadonafelisaseisseis2013.jpg

Bodega Dona Felisa Chinchilla Seis+Seis Roble Ronda 2013 Sierras de Málaga
Tempranillo és syrah. Feketecseresznye, erdei gyümölcsök, áfonya, szeder, málna, pici csoki, fűszerek illatban és ízben egyaránt. Lendületes savak, finomszemcses tannin, harapható korty, jó intenzitás és hossz. 6p+

bodegahablahabladelsilenco2016.jpg

Bodegas Habla Habla del Silencio 2016 Extremadura
Syrah, cabernet sauvignon, tempranillo, cabernet franc. Lédús erdei gyümölcsök, szeder, málna, finom fűszeresség. Közepes test, élénk, kissé narancsosba hajló sav, bársonyos tannin jellemzi a szerkezetet. Húsos korty, lédús erdei gyümölcsök, finom fűszeresség öltözteti. 6p

bodegahaciendavizcondesa2015.jpg

Bodega Joaquin Fernandez Hacienda Vizcondesa 2015 Sierras de Málaga
Syrah, merlot, garnacha. Édesfűszerek, pici rumpuncs, vanília, édes erdei gyümölcsök, málna, szeder, cseresznye. Savai lágyabban indulnak, de középtájt beleerősítenek. A tannin picit szárít és tapad, az alkohol enyhén emelkedett. 6p-

Tierras de Mollina Montespejo Syrah Joven 2016 Sierras de Málaga
Édes fekete bogyósok, édesfűszerek, csoki, enyhe poros érzet. Savai a helyükön vannak, a tannin poros, a magas szesz fedi az ízeket. 5p-

Bodega Cooperativa San Andrés Vegazar Roble 2015 Ribera del Duero
Lágyabb karakterű savak és emelkedett alkohol foglalja keretbe a közepesnél könnyedebb testet.Érett szeder, feketeribizli, szilva, pici fűszer, száraz lecsengés. 5p

bodegasveganzonesviejomundo2016.jpg

Bodegas Veganzones Viejo Mundo 2016 Ribera del Duero
100% tempranillo. Finom édeskés karácsonyi hangulatot árasztó fűszeresség lengi át, édesre érett fekete bogyósok, szeder, feketecseresznye, meggy, pici csoki és vanília társaságában. Jó sav, közepes mennyiségű, finom tannin, sima textúra jellemzi a szerkezetet. Gördülékeny, lédúsan gyümölcsös, zamatos bor. 6p

Bodega Dona Felisa Chinchilla Ronda Encaste 2016 Sierras de Málaga
Syrah és merlot. Frissen szedett érett fekete bogyós és erdei gyümölcsök, finom fűszeresség jellemzi az ornamentikát. Könnyed, egyszerűbb felépítésű, a testhez illeszkedő savval és tanninnal. Jól iható, zamatos, gyümölcsös. 5p

 

Édes

dimobevinaaxarkiamalaga.jpg
Bodegas Dimobe Vina Axarkía Moscatel Málaga
170 g/l maradékcukor, 15% alkohol. Intenzív muskotályos karakter: érett szőlő, licsi, keleti fűszerek, trópusi gyümölcsök, ananász. A korty sűrű, krémes, enyhe édesség-hangsúllyal és kissé emelkedett alkohollal. Inkább ízes és intenzív, mintsem komplex vagy mély, de élvezetes bor. 6p

Mistela NV Málaga
Egy borbárban a falon lévő hordóból csapolják pohárba. Mistela (mistelle) a fajta neve, ez amolyan kvázi falubor, nem egy pincészet termelte, ha jól értettem. Édes füge, mazsola, kicsi dió, aszalt gyümölcsök, pici tejcsoki díszíti orrban és szájban. Mindene sok, a cukortartalom mellé masszív sav és emelkedett alkohol párosul, de el is bírja a bor. 6p

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1613732946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása