A Borrajongó

Tegnap ittuk – Somlói Vándor Furmint 2015

2018. február 19. 06:00 - furmintfan

A Somlói Vándor, azaz Kis Tamás - vagy ahogy mindenki ismeri "Kis Tomi" - már első évjáratával sok hívet szerzett magának és azóta is széles körben a Somló egyik legtehetségesebb fiatal borászaként tartják számon. Mint a pince neve is mutatja, Kis Tomi nem tősgyökeres somlói és nem is egyenes út vezetett idáig. A 2010-ben frissen diplomázott, budapesti születésű borász a diploma megszerzését követően a St. Andrea-nál állt munkába, de már ugyanebben az évben elkezdett művelni egy kis parcellát a Somlón. 2011-ben került palackba az első - később Vándor néven forgalomba került - bor a pincében, majd fokozatosan épült-bővült a kicsi birtok. 2013-ban az addigi bérelt helyiség helyett már saját pincében folytatódott a munka és a szortiment is kibővült 4 tételre. 2014-ben Tamás bérbe vette Takács Lajos (Hollóvár) szőlőit és Somlóra költözött, majd 2015-re 3,5 hektárra bővült a művelt területek mérete. 2016-ben ugyan a jégverés miatt kevés bor készült, de azok minőségét jelzi, hogy a 2016-os furmint Roland Velich-hel folytatott közös munka eredményeként a "Moric Hidden Treasures of Pannonia" projekt keretében került forgalomba tavaly. 2017-ben már 5 hektárról szüretelt a pince, egy közösségi bor is született a Somlón, az pedig már csak hab a tortán a nemzetközi borversenyek eredményei mellett, hogy a FurmintUSA Somlói Vándorról készített videója pedig a Wine Spectator Video Awards harmadik helyezését érte el.
Tamás 2014-ben belevágott az organikus szőlőművelésbe  és a hivatalos minősítés megszerzése is folyamatban van már. A borok spontán, tartályban erjednek, majd általában a kierjedt tételek fele kap kb. fél éves hordós érlelést 5 hektós hordókban. A borász szerint a juhfark igényi a hordót, így az csak hordóban van. Cél - a szélsőségek elkerülésével - a Somló egyedi karakterének lehető legtisztább formában történő bemutatása.

somloivandorfurmint2015.jpg

Somló természetesen nem maradhatott ki a tegnap ittam furmint sorozatából. Mi most egy 2015-ös furmintot kóstoltunk meg, amivel Tomi a Vajdahunyadvárban lepett meg.

Somlói Vándor Furmint 2015
furmintfan: Bontás után alapos csuklómunkát igényel, hogy a kezdeti fülledtséget levetkőzze. Ahogy kiszellőzik, elsősorban sós és leveszöldséges, másodsorban halványan fűszeres és gyümölcsös illattal találkozunk. A gyümölcsöket leginkább ringló és zöldalma képviseli, a hordó aromái csak nagyon diszkréten jelennek meg. Közepes test mellett feszes savak, visszafogott hordó, alacsony alkohol jellemzi szerkezetileg. Ízben sem a gyümölcsökről szól elsősorban, de karakteres és érdekes bor. Határozottan sós, némi ringló, zöldalma, halvány leveszöldséges jegy, finoman érvényesülő hordófűszerek öltöztetik. Nem egy populáris furmint-archetípus, de nekem bejött. 6p+
ungert:  Első nekifutásra a csavarzár, valamint az eltávolítása utáni megszokott fülledtség fogad. Némi türelemmel és rázással szerencsére gyorsan tisztul, ami pedig utána jön, az klasszikus és somlói. Kevesebb gyümölcs, szikárabb karakter, sós-fűszeres ízek, penge minőségű és mennyiségű savak. Nem gyümölcshedonizmusról szól, mégsem csupasz egyáltalán. Érdekes bor felkészültebb szájaknak, ha behatóbban ismerném Somlót, állíthatnám, hogy jól reprezentálja a borvidéket is. Hat pont.

somloivandorfurmint2015ungert.jpg

A kóstolt palackot Kis Tamástól kaptam, köszönet érte!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr10013657966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása