Badacsony és környéke közértelmezésileg a fehérborok vidéke méltóztatik lenni, és ezt a borvidék egyik legmegbízhatóbb és a szó jobb értelmében egyik legközkedveltebb kétszemélyes borászata, név szerint a Villa Tolnay kínálata is alátámasztja. Konkrétabban pedig az van, hogy az aktuálisan polcon támaszkodó tizenkét boruk közül jelen pillanatban tíz igazolja is ezt a tényt.

Ezúttal viszont mégis a kínálati kisebbségre vetődtem rá, ugyanis azok az általános benyomásaim, hogy Nagy Lászlóék bár nem készítenek sok vörösbort, de amit készítenek, azt mindig stabil, megbízható minőség mellett teszik, ezzel bizonyítva, hogy némi odafigyeléssel a borvidék képes felülemelkedni önmaga köznyelvi korlátain. Nagyjából ezek a dolgok motiváltak akkor, amikor a hét első felében eldöntöttem, hogy félpénzemet a friss "C"-házasításukra fogom váltani, ráadásul olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Azt hiszem, hogy jól tettem.

Az egybetűs név egy merlot-ból és cabernet franc-ból összerakott házasítást takar, amely kilenc hónapot töltött el a pincétől megszokott minőségű ötszázas Stockinger-hordókban, hogy aztán mindenféle szűrt és derített beavatkozástól mentesen töltődjön bele a palackba úgy, ahogy van. A dugó eltávolítása után egy sűrű, sötét és érett karakterű bor fogadott. Illatát a szilvás, erdei gyümölcsös vonal dominálja, amelyhez kétségkívül nem kevés, ellenben minőségi édes hordófűszer csatlakozik.

A korty alapvetően tömörebb érzetű, és bár nem savhangsúlyos, a puha, jó minőségű tanninnak és némi karakterstabilizáló savnak köszönhetően mégsem billen el a nehézkesség irányába. Alkoholja nem lóg ki, utóíze bár nem túl hosszú, de legalább tiszta. Ambiciózus bor, mégis szinte hiánymentesen teljesíti, amit vállal. A természetesség dacára mentes a bizonytalanságoktól, profi és közízlés-közeli, mégis őszintének hat. Aktuális havi árán – három és fél magyar ezresért – kellemes vétel, de a magasabb polci árat sem érzem indokolatlannak. Eléri a 6 pontot. (4150 Ft, Bortársaság)