A Borrajongó

Rejtőzködő borvidékek - Mediterrán különkiadás kakukktojásokkal

2018. január 19. 06:00 - furmintfan

A borkedvelő emberekre általában jellemző, hogy ha olyan országba utaznak, ahol történetesen bor is készül, hazaúton megpakolják a bőröndöt néhány palackkal mintegy látókör-tágítási céllal. Januárban kis kompániánk összegyűjtötte a kevésbé mainstream-borországokból - többnyire a Mediterráneum környékéről - importált palackjait egy össznépi kóstolóra, én meg úgy gondoltam, hogy ez a téma remekül passzol a rejtőzködő borvidékek sorozatba, úgyhogy íme, itt a sorozat első különkiadása. :)
 rejtozkodokulonkiadas.jpg

Albánia
Albánia területén jó 3000 éves hagyományai vannak a szőlőtermesztésnek és a borkészítésnek, jórészt a görög hatásnak köszönhetően. A mediterrán klímájú országban az egyes borvidékeket leginkább a tengerszint feletti magasság teszi különbözővé. Az Albánia, 300-600 méter magas, dombos, középső részén tevékenykedő Cobo Winery elsősorban helyi fajtákkal foglalkozik, köztük a Shesh i Bardhe nevű fehér szőlővel.

rejtozkodokulonkiadas_albania.jpg

Cobo Winery Shesh i Bardhe 2016
Sajnos dugós, de amennyire a TCA mögé lehet látni, egy kis oxidáció is felütötte benne a fejét: érett almás, diós, széles savval.

 

Bulgária
Bulgáriában a szőlőtermesztés szintén több évezredes múltra tekint vissza - ősi fajtáik a mavrud és a melnik már vélhetően ekkor is itt teremtek -, ezzel persze nincsenek egyedül Európában. A hosszú török megszállást követően a 20. században kapott újra erőre a szőlőművelés, számos szövetkezet létesült és a 60-as években nagy területeken telepítettek nemzetközi fajtákat. 
A délen, a török határ mellett elhelyezkedő Thrák-völgyi régióban mérsékelt kontinentális klíma uralkodik. Itt, a Plovdiv és Aszenovgrád környékén termesztett mavrud karakteres, tanninos, intenzív, hosszan érlelhető bort ad. A mavrud mellett a merlot és a cabernet sauvignon az uralkodó fajta a borvidéken.

rejtozkodokulonkiadas_bulgaria.jpg

Assenovgrad Winery Mavrud Reserva 2010
Elsőre valami egészen meghatározhatatlan kellemetlen bukét áraszt, majd vasas kútvíz, vér, fűszerpaprika érkezik. Ugyanezt hozza ízben is, szinte gyümölcstelen. Közepes testű, nagyjából arányos is, csak éppen élvezeti értéke nincs. 2p

 

Ciprus
A régészeti leletek alapján Ciprus az egyik legkorábbi, borkultúrára utaló emlékekkel rendelkező ország. A 20. század végéig a sziget nagy mennyiségű ciprusi "Sherry"-t szállított az Egyesült Királyságba és kétes minőségű bort a Szovjetunióba, de a dolgok azóta a minőségi bortermelés irányába fordultak.
Cipruson alapvetően túl száraz az éghajlat, így a szőlőt csak ott lehet termeszteni, ahol esik az eső: a hegyek között elterülő zöld völgyekben. Aphrodité szigetét a filoxéra pusztítása elkerülte és ide nem értek el a nemzetközi fajták, így túlnyomó részben az őshonos fajtákból készülnek borok és erősített borok. A xynisteri-ből könnyű fehérborokat és likőrborokat is készítenek, de komolyabb fehéreket is palackoznak a fajtából. A maratheftiko szintén helyi fajta, amelyből egyre érdekesebb vörösborokat zárnak palackba. A Commandaria (amely a Földön a leghosszabb ideje -  a 12. századtól - azonos név alatt készített bor) aszalt xynisteri és mavro szemekből készül, likőrszerű, édes bor.

rejtozkodokulonkiadas_ciprus.jpg

Vasilikon Xinisteri 2015
Érett fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, sárgadinnye, édes citrusok, nyári alma, kevés édesfűszer és grillázs díszíti. Lágy, finoman krémes, meglehetősen híg, mindazonáltal jól fogyasztható. 4p

Zambartas Xynisteri 2015
Hasonlít az előző borhoz, de minden szempontból feljebb léptünk. Illatában süteményszél, érett fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, szőlő. Íze már inkább trópusi gyümölcsöket vonultat fel: ananász, sárgadinnye, őszibarack, édes citrusok, némi édesfűszer mellett. Tömörebb, testesebb, koncentráltabb anyag az előzőnél, de a savak itt is kissé lágy érzetűek. 5p+

Vasa Winery Argyrides Vineyards Maratheftiko 2013
Sajnos nem tudjuk meg, mit tud a helyi fajta, ezt is elvitte a TCA. Kék szőlő, erdei gyümölcsök, poros tannin, korrekt savtartalom érezhető a dugósság mellett.

Tsiakkas Winery Commandaria 2011
Koncentrált töppedt szőlős jegyek, narancshéj, pici dió és emelkedett illó dominál benne. Sűrű, koncentrált, olajos textúrájú, de nem túl komplex, szájban közepes hosszúságú lecsengéssel. 6p

 

Görögország
Görögország a szőlő- és borkultúra egyik őshazája, hiszen - bár más ókori népek is dicsekedhetnek azzal, hogy évezredekre visszatekintő szőlőművelési és bortermesztési múlttal rendelkeznek - a Földközi-tenger medencéjének európai részére is jórészt görög közvetítéssel került a szőlő. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. 
Az itt kóstolt két bor Leszbosz szigetéről származik. Leszbosz Görögországon belül sem éppen a boráról nevezetes, bár már az ókorban is készült bor a szigeten. Leszboszon terem egy kihalófélben levő szőlőfajta a chidiriotiko is, amelyet a Methymnaeos borászának, Yannis Lambrou-nak a szülei egyszerűen szülőfalujukról, Chidira-ról neveztek el.

rejtozkodokulonkiadas_gorogorszag.jpg

Methymnaeos Organic Dry Orange Wine 2014
Ez voltaképpen nem is egy narancsbor, hanem egy blanc de noir-szerűség, mivel kékszőlőből készült. Meglehetősen neutrális karakterű, némi narancshéj, sóban eltett citrom hámozható ki illatából. Magja elég tömör, savai inkább lágy karakterűek, de némi cseresség is támogatja a kortyot, az alkohol picit emelkedett érzetű, az összhatás egy markáns, kissé nyers érzetű bort eredményez. Ízében szőlőlekvár, narancsolaj, narancshéj, só, pici édesfűszer. Érdekes bor. 5p

Methymnaeos Organic Dry Red Wine 2014
Illatában kék szőlő, faeper, málna, visszafogott piros bogyós gyümölcsösség. Tanninja nincs sok, cserébe ami van, az nem túl szép, kissé tapadós. Fanyar piros bogyós gyümölcsök, cseresznye, kék szőlő, josta, pici bors és földesség adja az ízképet. 5p

 

Horvátország
Horvátország középső, kontinentális területén az olaszrizling (grasevina) a legfontosabb fajta, míg az innen délkeletre elhelyezkedő Szlavónia főleg a hordókhoz felhasznált tölgyfáról ismert, de készítenek itt bort is, főleg traminiből és a rizlingből. A tengerparti területek fajták tekintetében nagyobb változatosságot mutatnak, ősi helyi és nemzetközi fajták egyaránt teremnek ezeken a borvidékeken. A jelen poszt szempontjából releváns Dingac a Dubrovniktól északra található Peljesac-félszigeten készül (a bor nevét a félsziget sziklás részéről kapta), plavac mali szőlőből, amely az ősi zinfandel és a helyi fajta dobricic kereszteződéseként jött létre.

rejtozkodokulonkiadas_horvatorszag.jpg

Matusko Wines Dingac Plavac Mali 2005
Érett-túlérett gyümölcsök, szilva, meggy, feketecseresznye, édesfűszerek, vanília, kókusz az aromaprofil vezető motívumai. Testes, krémes, enyhén édeskés, meleg karakterű, széles savakkal, közepesnél több, érett tanninnal, a magas alkohol nem tűnik fel, illeszkedik a bor karakterébe. Szépen érett, kellemes összhatású bor. 6p

 

Marokkó
Képzeletben átruccanunk Észak-Afrikába. A 20. század közepén Algéria, Tunézia és Marokkó iszonyatos mennyiségű bort exportált Európába, de a franciák kivonulása után a hazai piac hiánya miatt a borászat hanyatlásnak indult. Marokkóban számos francia vegyesvállalattal indult újra a borászkodás, nagyrészt kék szőlőfajták felhasználásával. A tengerszint feletti magasság és az Atlanti-óceán hűsítő hatása kedvezően befolyásolja a klímát ma szőlőtermesztés szempontjából. Marokkóban francia mintát követő eredetvédelmi rendszert vezettek be. 

rejtozkodokulonkiadas_marokko.jpg

Domaine Les 3 Cavaliers L'Orientale 2014
Carignan, mourvedre, syrah és cabernet sauvignon házasítása. Frissen készült, kicsit odakozmált málna- és szederdzsem illata, pörkölési aromák, pici virág, josta. Meglepően élénk savakat produkál, tanninja kicsit tapadós, ízében málna, szeder, áfonya, feketeribizli, josta érett és dzsemes formában, pörkölési jegyekkel, édesfűszerekkel és egy leheletnyi sóssággal. 5p+

Chateau Roslane Les Celliers de Meknés Les Coteaux de Atlas Premier Cru 2013
Cabernet sauvignon, mourvedre és syrah. Egy kevés animalitással nyit, majd érett piros bogyósok - málna, cseresznye, meggy -, szép fűszerességgel - cédrus, menta, ánizs - karöltve. Csiszolt, szinte élmentes struktúra, jó sav, integrált hordó jellemzi. Érett piros bogyós gyümölcsök, szeder, málna, cédrus, csipetnyi fűszerpaprika. 6p

 

Málta
Máltán a föníciaiak honosították meg a szőlőtermesztést, majd a 20. század utolsó harmadában jelentek meg a szigeten a nemzetközi fajták és létesült több komoly borászat (az első nagy borászat az 1907-ben létesített Emmanuel Delicata Winery). A növénytermesztésre használható területek szűkössége miatt importálnak is borszőlőt a szigetre.

rejtozkodokulonkiadas_malta.jpg

Emmanuel Delicata Winery Gran Cavalier Sauvignon Blanc 2016
A fajtához képest meglepően visszafogott, de érezhetően délies karakterű bor. Seprős jegyek, fűszerek, déligyümölcsök, érett  fehér húsúak és citrusok fedezhetőek fel illatában. Savai nagyon lágyak, a kortynak nincs sok tartása, lustácska és rövid. Ami aroma van benne, az szerethető: érett őszibarack, citrusok, sárga húsú gyümölcsök, pici zöldfűszer. 5p-

Bacchus La Citadelle Syrah 2014
Syrah Gozo szigetéről. Érett-túlérett erdei gyümölcsök, szeder, pici bors és édesfűszer színezi. Sűrű, lágyan ölelő, kissé röviden tartó korty, finomszemcsés tannin, délies karakter. 5p+

 

Örményország
A Kaukázus déli vonulatainak völgyei szintén több évezredes szőlőművelési és borkészítési hagyományokkal rendelkeznek. 2011-ben régészek Örményországban találták meg a világ jelenleg ismert legrégebbi borkészítő "műhelyét", egy barlangot, amely kb. i.e. 4000 körül létesülhetett. A második világháború környékétől a 20. század végéig az örmény bor- és borpárlatipar is többnyire a Szovjetunió igényeit szolgálta ki. 
Örményországban a szőlők 1600 méteres tengerszint feletti magasságig teremnek. Természetesen itt is találunk őshonos fajtákat. Az areni őshonos fajta, amelyből friss, zamatos, burgundi stílusú vörösbor készíthető a Jerevántól délre található Jeghegnadzor régióban. A főleg brandy és erősített bor készítésére használt kangun egy hibrid fehérszőlő fajta.

rejtozkodokulonkiadas_ormenyorszag.jpg

Takar Kangun 2016
Illatos szőlős, enyhe muskotályos karakter jellemzi, némi trópusi gyümölccsel és keleti fűszerrel, körtével színesítve. Könnyed, picit lágy, ugyanakkor kedves, friss gyümölcsös karakterű, enyhe édességgel. 4p+

Karas Classic White Wine 2016
Chardonnay, kangun és viognier házasítása. Trópusi gyümölcsök, krémes, seprős jegyek dominálnak illatában és ízében: sárgadinnye, banán, őszibarack, pici vajas popcorn és keleti fűszer. Krémes, öblös korty, jó savakkal megtámogatva. 6p

Karas Classic Red Wine 2014
Syrah, tannat, malbec és petit verdot. Érett meggy, erdei gyümölcsök, áfonya, szeder, málna, feketeribizli, kevés virág és mellette egy halvány és elég fura, tonhalkonzervre emlékeztető aromajegy van benne. Közepesen koncentrált, arányos felépítésű anyag. 5p+

Hin Areni Areni 2014
Vonzó illat: kék szőlő, málna, szeder, édesfűszerek, kevés fekete bogyós gyümölcs. Elegáns, harmonikus korty, légies felépítés, kevés tannin, jól integrált szerkezeti összetevők. 6p

 

Szerbia
A magyar határhoz közeli, kontinentális éghajlatú Vajdaságban, Subotica/Szabadka-Horgos homokos, löszös területein a magyar borokhoz hasonló karakterű borok készülnek. Helyi jelentőségű és nemzetközi fajtákat egyaránt találunk itt: olaszrizling, kövidinka, ezerjó, sauvignon blanc, chardonnay, kadarka, kékfrankos, merlot. Egyes borászatok, mint az itt szereplő Vinarija Tonkovic, kiemelt hangsúlyt fektetnek a kadarkára (ők konkrétan más szőlőfajtával nem is foglalkoznak).

rejtozkodokulonkiadas_szerbia.jpg

Vinarija Tonkovic Kadarka Rosé 2016
Ez tehát egy kadarka rosé. Arról nem tájékoztat a honlap, hogy a bor vajon a címkén látható amforában készült-e. Fura illat fogad: kelt tészta, répa, nyomokban érett piros bogyós gyümölcsök. A korty kissé neutrális, gyümölcsöket nyomokban tartalmaz, enyhén kesernyés, és az emelkedett alkohol is kilóg belőle. 3p

 

Szlovénia

Szlovénia három fontos borvidéke a tengerpart mentén található Primorska (jellemzőek az aromás fehérborok és a bordeaux-i kékszőlő fajták, valamint a refosco-ból készített Teran), az ország keleti, délkeleti részén elhelyezkedő Posavje (főleg könnyű fehér és rosé borok készülnek) és az osztrák, magyar és horvát határvidék által keretbe foglalt Podravje. A kontinentális klímával rendelkező vidéken az olaszrizling (laski rizling), rajnai rizling (renski rizling), furmint (sipon), a tramini, a sauvignon blanc, a chardonnay, és a pinot-család tagjai is elterjedtek. A borvidéken belül a Prekmurje régióban található Lendava (Lendva) az ország legkeletibb részén található. A város mellett emelkedő mészkőben gazdag talajú szőlőhegyen számos pince várja a vendégeket, köztük az egyik a Cuk Borház, ahol több nyelven - többek között magyarul is - bemutatják a borokat.

rejtozkodokulonkiadas_szlovenia.jpg

Hisa Vina Cuk Vino Sefice - Cuk Borház A Főnökasszony Bora 2016
100% pinot noir, áztatás nélkül kipréselve. Kellemes, közepes intenzitású illat, tutti-frutti nélkül, leginkább őszibarackkal. Arányos szerkezet, sima textúra, jól kitöltött korty. Őszibarack, kevés piros bogyós gyümölcs, citrusok (főképp narancs), csipetnyi édesfűszerrel, frissítően fanyar lecsengéssel. Provence-i mintára készült, elegáns rosé. 5p

Hisa Vina Cuk Hadikova Kri - Cuk Borház Hadik Vére 2015
Pinot noir, kékfrankos, zweigelt és egy kevés cabernet sauvignon tartályban erjesztve és érlelve. Illatban és ízben egyaránt erdei gyümölcsök, meggy, málna, zöldfűszer és egy kis meggyszáras zöldesség jellemzi. Éppen közepes testű, a tannin enyhén érdes. 5p

 

Irodalom:
Jancis Robinson, Hugh Johnson: A világ boratlasza
Mészáros Gabriella, Sánta Zoltán: Bortankönyv I.
http://www.winesofa.eu/

 

A borászatok honlapjai:

http://www.cobowineryonline.com/

http://mavrud.com/en/winery

http://vasilikon.com/

http://www.zambartaswineries.com/

http://vasawinery.com/

https://www.tsiakkaswinery.com/

http://www.methymnaeos.com/

http://www.matusko-vina.hr/en_about.html

https://www.facebook.com/Domaine-les-trois-cavaliers-304346016609974

http://www.lescelliersdemeknes.net/en/?Include=Chateau%20ROSLANE

http://delicata.com/

http://armeniawine.am/wine-family/takar/

http://www.karaswines.com/

http://hinareniwine.am/?lang=en

http://www.vinarijatonkovic.com/en/homepage/

http://www.hisa-vina-cuk.si/index.php?id=24

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr213572015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2018.01.19. 10:35:39

Köszi, érdekes körkép. A bolgároknak azért adjatok még esélyt, én szinte csak jót ittam/hoztam onnan pedig évente járok :) Egyébként lehet, hogy a palackotokkal volt valami, ebből a szentképes mavrudból is ittunk (bár lehet nem 2010est), emlékeim szerint inkább olyan 4p kategória, nem extra de vacsorához való iszogatósnak tök jó.

pecz 2018.01.22. 11:13:48

Érdekes cikk véletlenszerűnek tűnő mintavétellel és sok hivatkozással. Az irodalomként hivatkozott winesofa pl. most az első oldalon hozza a szerb Kamen CS-t, amiből nekem is volt szerencsém egy üveggel elpusztítani és valóban nagyszerű bor.
Sosem hallottam a két Leszboszi borról, pedig a görög borokat aztán figyelem.
Bulgária rejtély számomra, de az osztrákoknál 4 Euro a Boyar Cellar CS-e, teljesen iható, de semmi különös.

Maurer Oszkár 2018.01.23. 00:57:12

Jól bírjátok. Gratula!
Apró megjegyzés: Az a vajdasági Subitoca gondolom Szabadka akart lenni. Szerb nyelven Subotica volna.
Sok sikert!
Maurer Oszkár

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.01.24. 09:53:29

@Syntax Error: Köszi, persze, nincsenek leírva a bolgár borok, ráadásul ez egy nem feltétlenül ideális körülmények között tárolt palack volt.
@pecz: Köszi. A merítés tényleg véletlenszerű volt, mindenki hozta, amit talált otthon. :)
@Maurer Oszkár: Köszi, javítottam az elütést.

bukovics 2018.02.22. 12:56:23

@pecz: a szigeten ket fontosabb boraszat van, Yannise az egyik, a sziget északi részen van, es csak es kizárólag ezzel a helyi fajtával dolgozik, feher-, narancs- es vörösbort készítve belőle. a sziget déli részen található, nagyobb területen dolgozo masik boraszat - ha jol emlékszem - ezt a fajtát cuveesiti nemzetkozi fajtákkal. mindkét pince borai kaphatóak a duty free boltban a reptéren, utóbbi pince bora a helyi (mmint leszboszi) szupermarketekben is jelen van. itt írtam amugy a borokról: www.winesofa.eu/articles/wine-tasting-in-sapphic-stanza