A Borrajongó

Bagolykő Birtok: bemutatkozik a 2016-os évjárat

2018. január 15. 06:00 - furmintfan

"Friedrich Dániel útja a Degenfeldtől a Pántlika Pincészet érintésével a Szent György-hegyre vezetett, egy éve Szászi Endrénél dolgozik. Időközben szintén szakmabeli párjával, Csizsinszky Dórával is egy kis családi tulajdonban lévő szőlőt művel és készít bort Badacsonyörsön, ahol fél hektáron olaszrizling, ottonel muskotály és rózsakő terem. A birtok egyébként a Badacsonyörs és Ábrahámhegy határán található Bagolykő szikláról kapta nevét." - írtam a Bagolykő Birtokról másfél évvel ezelőtt, egy villámlátogatás kapcsán. 
Akkor a pince első borait még mintaként szemléztük, azóta viszont kialakult a design és a 2016-os évjáratból már vannak kereskedelmi forgalomban elérhető tételek. Idén november végén Friedrich Dániel meglepett néhány palack 2016-os borral, amelyeket január elején meg is kóstoltam (másnap ungert is kapott egy kis ízelítőt a nyitott üvegekből). 

bagolyko2016_1.jpg

A kis családi pince birtokában levő fél hektárnyi, nyugati fekvésű területen tehát három fajta osztozik: olaszrizling, ottonel muskotály és rózsakő, mind 2013-as telepítés, amelyeket 2013-ban telepítettek. A szőlőben felszívódó szereket csak minimális mértékben, gyomirtót egyáltalán nem használnak. A borok 24 órás ülepítést követően többféle szelektált élesztővel erjedtek tartályban, a rózsakő egész fürtösen, az olaszrizling bogyózva került a présbe. Az Olaszrizling 2016 és a Rózsakő 2016 seprőn maradt néhány hónapig, felkevergetés nélkül. A 2016-os évjárat nagyon jól sikerült pincénél, a borvidék több részét sújtó csapások elkerülték az ültetvényeket. 
Jelenleg elsősorban a pincénél és a borvidéken (pl. Pláne Badacsony Borterasz) lehet hozzájutni a borokhoz, de a fővárosban is van néhány beszerzési forrás (DemiJohn, A Bor).

bagolyko2016_2.jpg

A 2016-os tételek közös jellemzője a tisztaság, az alacsony alkoholfok és lendületesség, ezeknek a vonásoknak köszönhetően pedig nagyon jól iható borokról beszélünk.
Olaszrizling 2016
Tiszta és intenzív illatot áraszt: zöldalma és nyári alma, fehér virágok és zöldfűszerek, pici őszibarack, pici cukorkás jelleg. Másnap már moderáltabb, neutrálisabb arcát mutatja. Friss, pörgős, gördülékeny, közepesnél karcsúbb. Ízében az illatjegyeket idézi vissza: friss almafélék, zöldfűszerek, körte, édes citrusok, halvány cukorkás villanások és leheletnyi mandulás kesernye a finisbe érve. Az olaszrizling üde, barátságos, vonzó arca, mi is szerettük.
furmintfan: 5p
ungert: 5p
Birtok Rózsakő 2016
Visszafogottabb intenzitású illat, gyógyfüvekkel, virággal, pici gyógyszerességgel, almával, szőlővel, őszibarackkal. Szikár, kellően élénk savak és talán egy kevéske maradékcukor keretezi, a másik rózsakőhöz képest érettebbnek és lazábbnak hat. Nyári alma, érett citrusok, kis grillázs, kezdődő érettség jelenik meg ízében.
furmintfan: 4p+
ungert: 4p+
Rózsakő 2016
Fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök, friss alma, édes citrusok, őszibarack és körte színesíti, ízben lime-mal, több citrusossággal. Peckes savak húzzák feszesre, tömörebbnek, koncentráltabbnak hat, mint a másik két bor, de szikárabb és kevésbé zamatos. A két rózsakő viszont közül ez a frissebb, koncentráltabb és kifinomultabb. 
furmintfan: 5p
ungert: 4p+
A kóstolt palackokat Friedrich Dánieltől kaptam, nagy köszönet érte!
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr913563565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása