A Borrajongó

Egy hét újbor – Balla Géza Rosé Cuvée 2017

2017. november 26. 06:00 - ungert

Szinte tudatosnak tűnhet, hogy úgy telt el hatnapnyi újborozás, hogy nem esett szó a műfajtér bázisáról, pedig nincsen szó semmi ilyesmiről. A pincék költségvetését stabilizáló, többnyire mennyiségi alapokra helyezett rozékínálat hangos többsége november-decemberben ömlik rá a piacra, hogy aztán folyamatos öregedés és tompulás mellett kihúzza valahogy az évjárat leváltásáig. Lényeg, hogy valamirevaló újborhét nem maradhat sem hiteles, sem közszolgálati legalább egy rozéteszt nélkül. És bár a rózsaszín borok kínálatát a kellemetlenebb tapasztalatok alapján szokás egyfajta aknamezőként kezelni, azért bele lehet futni egy-két kellemesebb tételbe is. Én sem kockáztattam most, inkább leemeltem a polcról az erdélyi Balla Géza legfrissebb rozéját. A tavalyit pár hónappal ezelőtt kifejezetten szerettem, és hát az a helyzet, hogy ez sem okozott csalódást.

img_2108.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy hét újbor – Figula Zenit & More 2017

2017. november 25. 06:00 - ungert

A Balaton-felvidék egyik központjaként is jegyzett Balatonfüreden tevékenykedő Figula Pincészet újbora átesett néhány változáson, mióta nagyjából öt évvel ezelőtt utoljára kóstoltam és ittam. A könnyű, félszáraz stílus sértetlen maradt, de a zenit mellé került némi szürkebarát és sárgamuskotály is. Előbbi egy korai szürettel talán érdekesebb is tud lenni, mint a komolyabban vett hazai társai, már ami a savakat illeti, utóbbi pedig nem töri meg a stílus műfaját, karakterét. Mégsem voltam maradéktalanul elégedett a zenittel és másokkal. Vagy én nőttem fel az igényeimmel együtt, vagy ez a bor veszített a szerethetőségéből, amíg eltelt ez a pár év. Nem tudom. Figuláék újbora ugyanakkor egyáltalán nem rossz próbálkozás, de nem ad alátámasztott indokot sem az ajánlásra, sem a második palackra.

img_2095.jpg

Tovább
4 komment

Egy hét újbor – Lelovits Villányi Primőr Portugieser 2017

2017. november 24. 06:00 - akov

Novemberben újbor-pozitívnak kell lenni, nincsen mese. A borász a friss szüretnek és a cash-flownak örül, a többieknek pedig pakolni illik valami jófélét a liba mellé. A kulcsszavak szintjén a frissesség, a fogyaszthatóság és a nembántás volna a lényeg. Legendák nálunk egyelőre nincsenek, nehéz ezt megbízhatóan, évről-évre produkálni. Mert az újbor, az igazán jó újbor nehéz műfaj. Szinte közhely megemlíteni Beaujolais-t, amely jól adagolt kitaláltságával, nagyfokú fogyaszthatóságával megőrjíti a franciákat. Nem csak a fajta, a termőhely és a szüret időpontjának megválasztása a fontos, de technológiában is toppon kell lenni. Még fehérben talán némileg egyszerűbb a dolog, de ha vörösre kerül a sor, nehezebb dolga van a borásznak. Mert a fiatalság rohanás. Sietni a szürettel, gyorsan erjeszteni, ülepíteni, deríteni, oda-vissza szűrögetni, laborálni, üveget rendelni, palackozni, címkét tervezni-nyomtatni-ragasztani, leszállítani. Végigolvasni is fárasztó…

lelo_pg_2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy hét újbor – Illés István Bordányi Csikóvér 2017

2017. november 23. 06:00 - drbarta

Ez a poszt nem lesz éppen közszolgálati, merthogy a bor nem kereskedelmi forgalomból került hozzám. Konkrétan szintén fogorvos feleségem kapta ajándékba egy páciensétől, aki maga készítette. Az indirekt kapcsolat révén túl sok infót nem tudok mondani róla. Az illető kertjében termett kékfrankos és kék medoc alapanyagból készült, meghogy idei, ez ugyanis nem derül ki a címkéből.

img_3215.jpgSok elvárásom értelemszerűen nem volt. Ahhoz képest mégis örömet leltem benne. Mint egy jóféle házibor. Rögtön beugrottak nagybátyámnak egykor a lugas szőleiből bármiféle különösebb hozzáértés nélkül készített borai, amelyek olykor elég bizonytalanok voltak, máskor meg meglepően jól itatták magukat, de ez most azoktól egyértelműen tisztább és tudatosabb bornak tűnt. Csupa gyümölcs, szimplán kékszőlő mustjával, beleképzelve kissé rusztikusan a szőlő csumáját, magjait is. Még mintha egy egész pici co2-s sercegés is lenne benne, amit én friss boroknál kifejezetten tudok kedevelni. A félszárazságot nem igazán mondtam volna meg vakon, csak egyfajta jóleső lágyság, kerekség képében jelentkezik. Szerkezeti értelemben tanninról és savakról kár beszélni, ugyankkor a maga könnyed, lágyabb mivoltában is tartalmasabb, ízletesebb, mint az  áttetszőbb, lélektelenebb olcsó technoborok java.

Pontokról kár is beszélni, nem arra született, hogy pontozzák. Ha azt veszem 4-nél biztos nem több, de nekem ettől fontosabb értékmérő, hogy utolsó cseppig elfogyott, ráadásul elég gyorsan. Lehet ez közhelyesen hangzott, de én tényleg nem szoktam meginni (kiönteni sem, de ez egy másik történet) azokat a borokat, amelyek hidegen hagynak, akárhány pontosak is. Ilyesmit kéne inni hétköznaponta a környékbeli embereknek, ha csak úgy borra szomjaznak, ahelyett amit a hiperben vesznek.

Szólj hozzá!

Egy hét újbor – Etyeki Kúria Primőr White 2017

2017. november 22. 06:00 - rszabi

ek.jpegSajnos nem tudom osztani az újbor rajongók boldog várakozását így november idusán. Az egész felállást paradoxnak érzem, hogy pont akkor jönnek ki a legjobb nyári borok, amikor a legkevésbé van rájuk szükségem. Fene se akar a november végi ködös szürkeségben pillekönnyű borocskákat inni, ilyeneket július közepén kívánnák igazán. Na mindegy, szolidaritásból beszálltam én is a heti témába rovatunkba és fent említett averzióm ellenére egész bizakodó voltam az Etyeki Kúria borához. Az egyik első emlékezetesen jó fehérbor élményemet jónéhány éve a szomszéd birtokon Hernyákéknál szűrték, ugyanebben a felállásban (szürkebarát és királyleányka). Igaz az egy jóval komolyabb interpretáció volt, de azóta is eszményi házasságnak tartom a két fajta házasítását. A lustább és teltebb szürkebarát mellé a királyleányka hivatott bónusz illatokat és ízeket csempészni a házasításba. Ez a bor nem ígér sokat, de azt magabiztosan teljesíti. Penge savak, hibátlan tisztaság, virágos illat, és kellemes korty. Az ára lehetne barátságosabb, (1500 körül van) ha ezer körül árulnák, jó kis beszoktató mézesmadzag lehetne a pince komolyabb darabjaihoz. Így borvidéken belül a Nyakas Pince fajtaborai (chardonnay és sauvignon blanc) általában jobb ár/érték aránnyal bírnak, bár abból épp’ most gyengébb ‘16-os az aktuális évjárat, így az idei év egy kivétel ebből a szempontból. Erős 4 pont.    Adatlap

Szólj hozzá!

Egy hét újbor – Pannonhalmi Apátsági Pincészet St. Martinus 2017

2017. november 21. 06:00 - furmintfan

Egy vallomással kezdeném a posztot: nem vagyok nagy újbor-fogyasztó, hidegen hagynak a Márton-napi hagyományok és a Beaujolais Nouveau-láz sem érintett meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyrészt másoknak köszönhetően ne kerülne időnként a poharamba újbor, másrészt azt sem, hogy kíváncsiságból ne kísérleteznék a műfajjal mondjuk 2 évente egy saját beszerzésű palack erejéig. Szintetizálva a fenti kivételes esetek tapasztalatait, azt mondhatom, hogy a Pannonhalmi Apátsági Pincészet St. Martinus névre keresztelt bora az egyik legmegbízhatóbb versenyző a hazai mezőnyben. Így aztán, amikor ungert kolléga feldobta, hogy tartsunk egy tematikus újbor-hetet a blogon, gyorsan magamnak is vindikáltam a friss St. Martinus megkóstolásának lehetőségét.
 papstmartinus2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy hét újbor – Vylyan Bogyólé 2017

2017. november 20. 06:00 - ungert

Akkor most az lesz, hogy nekifutunk a blog történetének második tematikusan közszolgálati hetének. Az elmúlt időszakban ugyanis lenyeltünk pár palacknyi szezonálisan divatos újbort. Tettük mindezt egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig nem titkoltan az olvasói igények kiszolgálása érdekében is. Azt nem tudom, mennyire vált a pincék felé irányított elvárássá a műfaj művelése, de az kétségtelen, hogy a belföldi kínálat dinamikusan szélesedik. Jogos tehát a kérdés, mivel érdemes próbálkozni, és hogy van-e olyan versenyző, amelyre nem csalódás a többpalackos visszatérés sem. Én mindenesetre igyekeztem biztosra menni, ehhez pedig a kategória villányi klasszikusának másfél literét hívtam segítségül. Bejött.

img_2059.JPG

Tovább
9 komment
süti beállítások módosítása