Két ember, tizenhét évnyi múlt, két dűlőben hat hektárnyi terület és legfeljebb húszezres palackmennyiség – főszámok tekintetében nagyjából ennyi a bodrogkeresztúri Tokaj Nobilis, azaz Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi borvállalkozása. Nem a véletlenek sorozata, sokkal inkább a kitartó munka és az évek óta magától értetődő természetességgel előállított borok, valamint a fél fogyasztói szemmel is átlátható birtok- és kínálatméret lehet az, aminek köszönhetően Saroltáék simán felzárkóztak a tokaji elit közé. És bár önhibámból kifolyólag itthon viszonylag ritkán fogyasztok Nobilis-bort, ha néha-alkalomadtán rendezvényre tévedek, őket biztos nem hagyom ki. Mindenféle érzékszervi értékítélettől függetlenül egyébként számomra külön öröm, hogy a Nobilis-borok árazása a hasonló minőségi szinten alkotó műhelyekhez képest igencsak földhözragadtnak számít. Konkrétan nincs is dűlős szárazuk ötezer forint felett.

Aligha szorul tehát részletesebb indoklásra, hogy a nagyjából hónapos borcsendemet most és ezúton Nobilis-furmintokkal törjem meg. A legutóbbi Nobilishárs-vertikális (ez és ez) után ugyanis ismét összegyűltünk rész-blogszinten, hogy újabb függőleges keresztmetszetet kapjunk Saroltáék legfontosabb dűlőjéről, furmint-szemüvegen  és négy évjáraton keresztül. Négykéznyi beszámolónk következik, érdemes lehet lapozni, tovább.

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.

Györgykovács “Somló hercege” Imre leadja a fele királyságát, és pont a pompásabbik felét (furmint és hárs). A közelmúltban a somlói nagy generáció meghatározó arcai sorban adják le a pincekulcsot. Takács “Hollóvár” Lajos és Fekete Béla távozása után még egy igazán fájó veszteség a méretben parányi, potenciálban viszont kolosszális borvidék szerelmeseinek. Valahogy nem akar összejönni egy jó kis (bor)dinasztia alapítás a bazalthegyen. Soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, hogy a borvidék jövőjét leginkább meghatározó borászatának a Somlói Apátsági Pincét gondolom, de az nehezen vonható kétségbe, hogy ha leghosszabb, legkonzisztensebb múltú pincét kellene megneveznem Somlóról, akkor aligha választhatnák mást mint a címszereplőt. Számomra, mi tesz egy borász(ato)t igazán naggyá?

1. Ha felismerhető, konzisztens stílusban és jó minőségben tud évekig vagy akár évtizedekig alkotni.
2. Ha a borász nem írja felül a fajtajelleget.
3. Ha a borász stílusa nem nyomja agyon a termőhelyi sajátosságokat.
4. Ha az első három feltétel egyszerre teljesül.

Ebben a stílusban, ami sokáig unikumnak számított Somlón és még most sincs sok komolyabb követője, egyedüli versenyzőként hágta meg a legnagyobb csúcsokat egymás után. Talán az egyetlen kritika ami illethette a borait, hogy néha már túlontúl légiesek, kevéssé karakteresek, legalábbis Fekete Béla, Hollóvár vagy SAP borokhoz képest. Borai soha nem bonyolultak, akár egydimenziósnak is mondhatjuk, bár a korral általában szépen rétegesednek. A Györgykovács borok nem igazán az ízekkel és illatokkal hódítanak, legalábbis semmiképpen nem az intenzitással, sokkal inkább a finom árnyalatokkal operálnak. Ami igazán kimagasló ezekben, az a hossz-tisztaság-feszesség triumvirátusa. Nem ült fel divathullámokra, a marketing is takaréklángon pislákolt, mégis jól megérdemelt tisztelet alakult ki a munkássága körül. Személy szerint a legtöbb esetben vásári szemfényvesztésnek tartom, ha azt mondják, hogy azért nem tudok értékelni egy bort vagy egy borászt, mert még nem értem meg rá, de a kivétel erősíti a szabály itt is érvényesül. Egészen biztos vagyok abban, ha ugyanazokat a borokat megmutatnák, átlagos borkedvelőknek és hardcore borrajongóknak szignifikáns eltérés lenne az értékelésekben. Nincs mese, az ilyen borok teljes élvezetéhez ki kell hugyozni egy-két Zsiguli árát. A kóstoló ötletét az elővásárlásra bocsájtott utolsó, teljes sor szolgáltatta, holott nagyon jól tudtuk, hogy ezeket a borokat ennyi idős korukban dőreség faggatni, de a józan ész szavát elnyomta az ellenállhatatlan csábító erő: milyen lett az utolsó szem a láncban, felkerült-e az i-re a pont?