Szinte tudatosnak tűnhet, hogy úgy telt el hatnapnyi újborozás, hogy nem esett szó a műfajtér bázisáról, pedig nincsen szó semmi ilyesmiről. A pincék költségvetését stabilizáló, többnyire mennyiségi alapokra helyezett rozékínálat hangos többsége november-decemberben ömlik rá a piacra, hogy aztán folyamatos öregedés és tompulás mellett kihúzza valahogy az évjárat leváltásáig. Lényeg, hogy valamirevaló újborhét nem maradhat sem hiteles, sem közszolgálati legalább egy rozéteszt nélkül. És bár a rózsaszín borok kínálatát a kellemetlenebb tapasztalatok alapján szokás egyfajta aknamezőként kezelni, azért bele lehet futni egy-két kellemesebb tételbe is. Én sem kockáztattam most, inkább leemeltem a polcról az erdélyi Balla Géza legfrissebb rozéját. A tavalyit pár hónappal ezelőtt kifejezetten szerettem, és hát az a helyzet, hogy ez sem okozott csalódást.

Az alapanyag feketeleányka és pinot noir, a végeredmény pedig a műfajhoz képest komolyabb, zömökebb és érdekesebb. Dacára a gyorsaságnak. Színe inkább piros, mint rózsaszín, illata gyümölcsös, de nem tolakodóan intenzív. Nem a techno, sokkal inkább a természetazonosan epres-málnás aromák vezetik, amelyhez gyengébb pillanataiban némi zöld karakter is társul. A korty ügyesen szerkesztett, és bár teljesen szénsavmentes, mégis ott van benne az a frissesség, ami ilyenkor elvárt. Méretei éppen közepesek, savai enyhén fanyarak, ropogósak és erőteljesek, lecsengése tiszta és gyümölcsös. Élvezetes, sőt, finom rozé túl az alapszinten. Teljes mértékben borszerű, ráadásul kifejezetten jó fogyasztani is. Ügyes munka, a gyengébb 5 pont klasszikus iskolapéldája. Nem vált világot, de a szkeptikusoknak is érdemes tenni vele egy próbát, hátha bejön. (1950 Ft, Bortársaság)