A Balaton-felvidék egyik központjaként is jegyzett Balatonfüreden tevékenykedő Figula Pincészet újbora átesett néhány változáson, mióta nagyjából öt évvel ezelőtt utoljára kóstoltam és ittam. A könnyű, félszáraz stílus sértetlen maradt, de a zenit mellé került némi szürkebarát és sárgamuskotály is. Előbbi egy korai szürettel talán érdekesebb is tud lenni, mint a komolyabban vett hazai társai, már ami a savakat illeti, utóbbi pedig nem töri meg a stílus műfaját, karakterét. Mégsem voltam maradéktalanul elégedett a zenittel és másokkal. Vagy én nőttem fel az igényeimmel együtt, vagy ez a bor veszített a szerethetőségéből, amíg eltelt ez a pár év. Nem tudom. Figuláék újbora ugyanakkor egyáltalán nem rossz próbálkozás, de nem ad alátámasztott indokot sem az ajánlásra, sem a második palackra.

Orrban kifejezetten tompa, bár nyomokban hozza az elvárt egyenes, szőlős gyümölcsösséget és a muskotály sajnos itt-ott közhelyes, parfümös karakterét is. Az almás-körtés gyümölcsösséggel párhuzamosan is kifejezetten híg, egyszerű bort vártam és kaptam is. A korty laza szerkezetű, vizes, a tizenhármas szesz ellenére hiányzik belőle az érdemi tartás és a savak feszessége is. Fókuszmentes, direkt és közérthető karakterű, de teljesen izgalommentes az összhatás rövid, tiszta lecsengéssel. A maradékcukor mellett egysíkú, viszont legalább mennyiségileg arányos savakat sikerült odapakolni, így bár végeredmény szempontjából közel sem emlékezetes, de legalább hibáktól mentes bor született. Az viszont tény, hogy egy palack bőségesen elég volt belőle. Korrekt anyag, még ha kissé csalódott is vagyok. A pannonhalmiak fehére ennél sokkal jobb ajánlásnak tűnik. A 4 pontot éppen eléri, még ha alulról is. (1750 Ft, Bortársaság)