A Borrajongó

Egy hét újbor – Vylyan Bogyólé 2017

2017. november 20. 06:00 - ungert

Akkor most az lesz, hogy nekifutunk a blog történetének második tematikusan közszolgálati hetének. Az elmúlt időszakban ugyanis lenyeltünk pár palacknyi szezonálisan divatos újbort. Tettük mindezt egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig nem titkoltan az olvasói igények kiszolgálása érdekében is. Azt nem tudom, mennyire vált a pincék felé irányított elvárássá a műfaj művelése, de az kétségtelen, hogy a belföldi kínálat dinamikusan szélesedik. Jogos tehát a kérdés, mivel érdemes próbálkozni, és hogy van-e olyan versenyző, amelyre nem csalódás a többpalackos visszatérés sem. Én mindenesetre igyekeztem biztosra menni, ehhez pedig a kategória villányi klasszikusának másfél literét hívtam segítségül. Bejött.

img_2059.JPG

Nagy elvárásaim persze nem voltak, de azért a tisztaságot, a direkt gyümölcsösséget és a minimális borszerűséget szerettem volna megkapni, fajélesztő ide, érleletlenség oda. Vylyanék portugieserből és zweigeltből összepakolt anyaga pedig nemcsak címkekulturális jelenség, hanem zseniális ivóbor is, amely jól példázza, hogy oportóból is lehet célszerűen fogyasztható bort szűrni az alapszinteken. Illata kifejezetten funky. Van benne egy tejszínes-málnás vonal, némi eper és banán is. Egy része mindennek gyümölcsazonos, de természetes, hogy a fajélesztő is hozzápakolja a maga részét.

Ennek ellenére kifejezetten finom, a korty vidám és gyümölcsös, egyszerűsége ellenére is van tartása, szerkezete. Szesze moderált, tanninja minimális, sava lendületes. Egyensúlyos és nagyon jól fogyasztható bor kérdések és komplikációk nélkül. Kifejezetten szerettem, mindkét palack nagyjából fél óra alatt ürült ki. Nem kérdés, hogy a Bogyólé tökéletesen betölti a szerepét kettőezer-tizenhétben is. Kockázatmentes ajánlás, egyértelmű 5 pont és soha rosszabb kezdést. (1750 Ft, Veritas)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6013245305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emoss 2017.11.21. 10:32:52

Tavaly elott vettem utoljara, soha tobbet. Ennek a termeknek a köze legalabb a borszeruseghez konvergal a nullahoz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.11.21. 13:42:12

@emoss:
Én is csodálkoztam a szerző lelkesedésén, bár a legutóbbi évjáratot nem kóstoltam, ami azonban nem véletlenül bekövetkezett véletlen következménye, hanem komoly szándékosság is tetten volt érhető ezen cselekedetem be nem következtében...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.11.21. 15:14:45

Nekem is voltak kevésbé jó tapasztalataim korábbi évjáratokkal (fejből már nem tudom, melyikkel), de ez most szerintem teljesen rendben van. Ha kicsit sarkítani akarok, olyan, mint egy alkoholos gyümölcslé.

szergo 2017.11.22. 07:07:22

Ha már olvasói igények kielégítéséről esett szó a bevezetőben, akkor megragadnám az alkalmat hátha sikerül:). Örömmel olvasnék Karner 15-ös birtokboráról, Losonci 16-os pinó és alap kékfrankosáról.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2017.11.22. 19:16:23

@szergo: Köszönjük szépen a tippet, megpróbálunk rá sort keríteni!

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2017.11.22. 22:25:33

@szergo: A Losonci 16-osokat kóstoltam, csak már nem annyira emlékszem rájuk. :)
A NYitnikék szokásos lédús gyümölcsösségével könnyen szerethető. Nem annyira kiemelkedő, mint egykor az évvégi toplistámra is felkerülő 13-as, de mindenképp ajánlott.
A Pinot-val csak futólag találkoztam. Talán olyan emlékem van, hogy picit hordósabb, picit zártabb, picit strukturáltabb lehet, mint az elmúlt években megszoktuk, de volt mellette gyümölcs is. De az is lehet, hogy ez egy másik bor volt :) Anno ebből a 11-es volt a kedvencem, de ezzel se nyúlsz mellé.
Kb 5p környéke mindkettő.

szergo 2017.11.23. 10:20:23

@drbarta: Köszönöm a választ!

sweetsole 2017.11.23. 11:32:37

@szergo: Szerintem a Losonci Pinot talán jobb, mint ahogy a doki lefestette, a harmada a Gereg pinot válogatásból került bele, kicsit testesebb, mint a korábbi évek borai.
Karner birtokbor hozza a 13-as szintjét, alkoholban és savban annál kevesebb, mondhatni szebb az egyensúlya.
süti beállítások módosítása