A Borrajongó

Ausztria legrégebbi borászata - Weingut Stift Kloster Neuburg

2017. november 09. 06:00 - furmintfan

A Bécstől mindössze 10 kilométerre, északra található Kloster Neuburg Ágoston-rendi kolostora rendelkezik Ausztria legrégebbi és legnagyobb szőlőterülettel bíró borászata felett. A kolostort világi szerzetesek részére alapította 1114-ben a Babenberg-házbeli III. Szent Lipót osztrák őrgróf, majd 1133-ban az Ágoston-rendi szerzeteseknek adományozta. Kloster Neuburg azóta is egyházi és kulturális központ maradt, a Babenbergek és a Habsburgok is székhelyükké választották. Bár a 18. századi grandiózus terveknek végül csak a negyede épült meg, a kolostor így is impozáns látványt nyújt. 

stiftklosterneuburg1.jpg


A 900 éves múltra visszatekintő borászat a kezdetektől az apátság szerzeteseinek fontos bevételi forrása volt. A birtok dűlői közül néhány már évszázadok óta az apátság birtokában áll. Egykoron az apátság adott otthont a városban működő szőlészeti és borászati iskolának is. Itt fejlesztették ki a magyar mustfoknak is nevezett kloster neuburgi mustfokot és itt dolgozott Fritz Zweigelt is, akinek nevéhez a róla elnevezett szőlőfajta - a zweigelt - és a blauburger nemesítése is fűződik.
Ami a borászat mai formáját illeti, 108 hektárnyi területtel rendelkeznek négy település határában: Klosterneuburg, Bécs, Gumpoldskirchen, Tattendorf, amely lehetővé teszi, hogy minden fajta a neki legmegfelelőbb adottságokkal rendelkező termőhelyen hozza ki magából a legtöbbet. A feldolgozó is az apátság épületegyüttese mellett található, és a szomszédságában található az egykori kádárüzem és a vinotéka is. A 4 szintes, több ágú pincerendszer egészen 36 méteres mélységig nyúlik le a föld alá. A hordópark nagyobb részben francia, kisebb részben - főleg saját tulajdonú erdőkből származó - osztrák hordókból áll. 

stiftklosterneuburg6.jpg

A zászlóshajó fajta a St. Laurent, amelyből a Bécstől 25 kilométerre délkeletre található Tattendorf környékén 40 hektáron termelnek, ezzel egyébként ez a világ legnagyobb egybefüggő St. Laurent-ültetvénye. A Thermenregion-hoz tartozó falu melletti szőlők többi része kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvignon, merlot, cabernet franc és pinot noir.
Szintén a Thermenregion-hoz tartozik Gumpoldskirchen, itt viszont inkább az autochton fehér szőlőfajtáknak van jelentősége, ezek pedig a zierfandler (cirfandli) és rotgipfler (tramini és a piros veltelini természetes úton létrejött kereszteződése, Mo-on régebben vöröshegyűként volt ismert), amelyeket 5 hektáron termesztenek a krétás barna talajon.
Bécsben a Leopoldberg és a Kahlenberg lábánál 25 hektárral rendelkezik a pincészet, az itteni  tengeri üledékes mészkőben gazdag talajon pinot blanc (weißburgunder), chardonnay, gewürztraminer, olaszrizling, pinot noir és a gemischter satz alapanyaga terem.
Végül, de nem utolsósorban a Wagram-hoz tartozó Klosterneuburgban található ültetvények 23 hektárnyi területén, a homokköves, löszös, meszes lejtőkön riesling, grüner veltliner és sauvignon blanc terem.

stiftklosterneuburg5.jpg

A szortiment széles, de könnyen követhető és jól felépített. Az olcsóbb árfekvésű Klassik borok fiatalon fogyasztandó, friss, gyümölcsös tételek. A Lagenweine sorozat tagjai már komolyabb, a termőhely megjelenítésére törekvő, hosszabban érlelhető tételek. Édes borok, pezsgők, párlatok és gyümölcslevek is készülnek a pincénél és régi évjáratok, muzeális tételek is elérhetőek a vinotékában.

Maga az apátság egy teljes napra kínál programot: többféle tematikus túra keretében járható be az épületegyüttes, részben önállóan, részben vezetővel. Természetesen a borászat meglátogatására is lehetőség van az egyik vezetett túra keretében, amelynek végén a vinotékában a borokat is meg lehet kóstolni és vásárolni.

stiftklosterneuburg4.jpg

Én most 8 bort kóstoltam, konkrétan az alábbiakat: 

Weingut Stift Klosterneuburg Junger Klosterneuburger 2017
Friss újbor, grüner veltliner, sylvaner és riesling házasítása. Vonzó, intenzív illat: elsősorban körte, mellette friss szőlő, édes citrusok és virágok. Könnyű, laza, de a műfajhoz mérten tartalmas és zamatos, ropogós savakkal, friss fehér húsú gyümölcsökkel, édes citrusokkal. Eszményi újbor, nagyon finom és gondolkodás nélkül lehet nyakalni. 5p

Weingut Stift Klosterneuburg Riesling 2016
Visszafogott illat, pici benzin, nedves kő, fehér húsú gyümölcsök, citrusok. Feszes, egyenes, viszonylag egyszerű bor, citromvelővel, citrusokkal, zöldalmával. 5p-

Weingut Stift Klosterneuburg Grüner Veltliner Reserve 2016
Illatban eleinte főleg a fűszerek tűnnek fel, alma, őszibarack, pici fa mellett. Széles, enyhén krémes a korty, kis fával, édesfűszerekkel, fehér húsú gyümölcsökkel, almával, őszibarackkal, a végén melegítő alkohollal és megint némi integrálatlan fás érzettel. Egy kis fektetés jót tehet neki. 6p-

stiftklosterneuburg3.jpg

Weingut Stift Klosterneuburg St. Laurent Ausstich 2015
Érett gyümölcsös illat- és ízjegyek, meggyel, feketecseresznyével, erdei gyümölcsökkel, pici füsttel, avarral és visszafogott hordós jegyekkel. Közepes testű, arányos felépítésű, de a hordó még kicsit simulhat a kortyba. 5p+

Weingut Stift Klosterneuburg Pinot Noir Reserve 2014
A remek francia hordó fűszerei tűnnek fel elsőre az illatban, idővel szépen kinyílik, gazdagabbá válik: vanília, potpourri, málna, szeder, szamóca. Hűvös hangulatot áraszt, karcsú, elegáns, savai lendületesek, tanninja sima, érett. Sok piros bogyós és erdei gyümölcs, vonzó fűszerességgel karöltve. Kicsit tartottam tőle az évjárat miatt, szerencsére alaptalanul. 6p

Weingut Stift Klosterneuburg St. Laurent Reserve 2015
Illatában és ízében érett, dzsemes állagú meggy és erdei gyümölcsök, mellette remek fűszeresség, finom vanília. Meleg érzetű, sima korty, jó savak, érett tannin, szépen használt hordó. 6p

Weingut Stift Klosterneuburg Chorus 2014
Cabernet sauvignon és merlot házasítása. Meggy, erdei gyümölcsök, inkább a fekete bogyós tartományban, szilva, ribizli, áfonya, pici fűszer. Az évjáratot nem tudja letagadni: feszes savak, picikét érdes tannin, enyhe alulérettség, kissé nyers érzet jellemzi. 5p+

Weingut Stift Klosterneuburg Zirnfandler-Rotgipfler 2016
Félszáraz házasítás tipikusan osztráknak mondott fajtákból. Illatban édes gyümölcsök, körte, alma, ananász, egzotikus jegyek, pici virág. A maradékcukor mellett feltűnés nélkül, de jól muzsikálnak a savai. Édes citrusok, alma, körte, érintésnyi trópusi gyümölcs, csipetnyi édesfűszer, picike kesernye a lezárásban. 5p+

 stiftklosterneuburg2.jpg

A borászat honlapja: https://www.stift-klosterneuburg.at/weingut-und-obstgut/weingut/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9713108074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása