A Borrajongó

Tegnap ittam - Telmo Rodríguez Al-muvedre 2016

2017. október 30. 06:00 - furmintfan

Újra itt Telmo Rodríguez remek vörösborának aktuális évjárata, amely nem csupán csípőből hozza a monastrell fajta legjobb tulajdonságait, de igen kedvező árával is fogyasztásra csábít. Nem emlékszem, melyik volt a bor debütáló évjárata, melyik volt, az amelyikkel elsőként találkoztam, ahogy azt sem tudom hirtelen, hogy melyik volt az első, amit itthon forgalmazni kezdtek. A lényeg, hogy ez a bor évről évre bomba vételnek bizonyul és ennek megfelelően elég gyorsan el is tűnik a polcokról, ennél pedig aligha kell ékesebb bizonyíték. Óvatosságból mindig egy üveggel veszek próbaképpen, de eddig sosem okozott csalódást, mehettem  következő palack(ok)ért, már amikor még időben kapcsoltam.

Az Al-muvedre a számos spanyol borvidéken tevékenykedő sztárborász, Telmo Rodríguez egyetlen Alicenté-ből származó "gyermeke". A Délkelet-Spanyolországban található borvidéknek a moscatel mellett a monastrell (Franciaországban mourvédre) a legjellemzőbb szőlőfajtája. A fajta az ehhez hasonló meleg spanyol borvidékeken megbízhatóan beérik, sem savban, sem tanninban, sem alkoholban nem szűkölködik, de jellemzően egyik térfélen sem esik túlzásba. Optimális esetben ezek a borok úgy tartalmasak és gazdagok, hogy nem telítenek el, simán jöhet belőle a következő pohár. (Nem kóstoltam drága monastrelleket, de el tudom képzelni, hogy a fajta jellegzetességeiből adódóan a csúcsra járatás itt könnyen visszaüthet és a fogyaszthatóság rovására mehet.) A spanyoloknál monastrell-ből már alapszinten is megbízhatóan jó minőséget képviselő, élvezetes, kiváló ár-érték arányú borokat lehet kóstolni, pont mint az itt tárgyalt hétvégi áldozat (vagy ez itt).

telmorodriguezalmuvedre2016.jpg

Companía de Vinos Telmo Rodríguez Al-muvedre Tinto Monastrell Alicante DO 2016
A mediterrán éghajlaton, agyagos, homokos, kavicsos talajon növekvő gyalogtőkék termését kézzel szüretelték, saját élesztővel acél- és betontartályokban erjesztették, majd rövid érlelés után lepalackozták.
Már nyitáskor is hozza az érett gyümölcsös jegyeket, de ha kap egy kis időt a pohárban, szélesebbre tárja szárnyait és mind több rétegét fedi fel. Édesre érett szeder, szamóca, cseresznye, minimális földesség, kis csokoládé és fűszer színezi az illatot. Érezni rajta, hogy meleg klímáról érkezett, de a túlérettség, lekvárosság buktatóját sikeresen elkerüli. Közepes testét kellő élénkséget nyújtó sav, selymes tannin és enyhén emelkedett érzetű alkohol fogja keretbe, ugyanakkor egyik sem feszegeti a határait, illeszkednek a pozitív értelemben vett mediterrán hangulatba. Tartalmas és sima, kellemes melegség járja át, tele érett gyümölccsel, szederrel, szamócával, cseresznyével, finom fűszerességgel körítve. Objektíve megáll erős 6 pontnál (ha úgy tetszik: 6p+), de élvezeti faktor és ár-érték arány szempontjából a legjobbak között a helye. Fiatalon is élmény, de feltehetően néhány év fektetést is kibír. Nemzetközi best buy. (2350 Ft - Bortársaság)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3013109440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2017.10.31. 06:45:02

Pár hete én is ittam ezt a bort, szerettem, de egy pillanatig nem gondoltam, hogy 5p fölötti babérokra törne...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.10.31. 09:22:20

@drbarta: Lehet, hogy nem tör, de nálam learatta. :) 5 pontot én egyszerűen nagyon kevésnek érzek ide a magam részéről.
süti beállítások módosítása