A Borrajongó

Drop Shop újdonságok - Vincent Girardin és Domain Road Vineyards

2017. október 07. 06:00 - furmintfan

Megesik néha, hogy az ember pont jókor van jó helyen, és ennek köszönhetően nem várt meglepetésekben részesül Én is pontosan így jártam a múlt héten a Drop Shopban. Az aznap estére meghirdetett nagy új-zélandi pinot est farvizén a táblára felkerült poharas tételeket terveztem megszondáztatni még a nagyobb tömeg megérkezése előtt, amikor kiderült, hogy a borbár stábja épp egy kisebb burgundi sort kóstolt meg, értelemszerűen kínálatbővítési szándékkal. Még fel sem ocsúdtam és már ott volt előttem négy nyitott palack, amelyet később még három követett. Új-Zélandra is maradt azért idő, ráadásul a Domain Road nevű pincészet tulajdonosai is beugrottak az este folyamán, így három boruk megkóstolása mellett alkalmam nyílt egy rövidke beszélgetésre is.

dropshop_mg_7743.JPG

7 burgundi és 3 új-zélandi bor következik tehát két pincétől, némi háttérinfóval körítve.

Vincent Girardin
A burgundiai birtok története mesébe illő elemeket sem nélkülöz. A családban a borkészítés hagyománya a 17. századig nyúlik vissza. Vincent Girardin apja, Jean Girardin Santenay-ben található birtokát 4 gyermeke között osztotta fel 1982-ben, mindenki 3-3 hektárt kapott. Ekkor Vincent Girardin 18 éves volt. 1994-ben Vincent Meursault-ba tette át a birtok székhelyét, mivel Santenay-ben már nem tudott terjeszkedni. Hamarosan egy négociant-t is felépített, ami biztosította az anyagi hátteret a további terjedzkedéshez. 2012-ben Vincent Girardin eladta a borászatot egy régi partnernek, aki a korábbi csapattal folytatja a borkészítést a névadó által megkezdett úton. A kb. 20 hektáros birtok nagy részén chardonnay található.
Vincent Girardin 2003-ban főborászával, Eric Germain-nel arra jutottak, hogy a burgundi termőhelyek egyediségét és komplexitását úgy tudják leginkább érvényre juttatni boraikban, ha a lehető legkisebb mértékben avatkoznak be a szőlő és a bor életébe. A szőlőben csak ként és rezet alkalmaznak, a borászatban drasztikusan lecsökkentették az új hordók arányát (boronként változó, 10-35%), ugyanakkor a komolyabb borok esetében hosszabb érlelési idővel kezdtek dolgozni.
A terméskorlátozás a szigorú metszéssel indul, majd a zöldmunka során igyekeznek a lehető legjobb körülményeket megteremteni a fotoszintézishez és a bogyók egészséges fejlődéséhez, a sorközöket talajtakaró növényekkel ültetik be. A kézi szüret során már a válogatják a szemeket, majd a borászatban újabb válogatás történik. A borok saját élesztőkkel erjednek, majd kb. 1-1,5 évig seprőn érlelődnek, mielőtt a holdnaptárhoz igazítva palackba kerülnek, a pinot noir esetében szűrés és derítés nélkül.

Mint említettem, 4 fehér és 3 vöröset kóstoltam a pincétől, elég meggyőző sor volt, lássuk hát!

vincentgirardin1.jpg

Vincent Girardin Cuvée Saint-Vincent Bourgogne Blanc 2015
50 éves tőkék termése, ülepítést követően 11 hónapig 500 literes francia hordókban (10% új) erjesztve és érlelve.
Visszafogott és kissé neutrális, csonthéjas gyümölcsös, őszibarackos illat fogad. Ideális mennyiségű sav és visszafogott hordóhasználat jellemzi, a fát alig érezni, teljesen beépül a borba, az egyensúly példás. Zöldalma és nyári alma vegyesen, érett citrusok, fehér húsú gyümölcsök, enyhe krétás-meszes érzet. 6p

Vincent Girardin Santenay Les Vieilles Vignes 2015
50 éves tőkék termése, 12 hónapig 500 literes francia hordókban (15% új) erjesztve és érlelve.
Az illat elegánsan tartózkodó, mégis tisztán, jól definiált jegyekkel kényeztet: fehér húsú őszibarack, pici fehér virág, finom fa. Lendületes, az előzőnél kicsit szikárabb, de tömörebb felépítésű bor, a hordó is valamivel határozottabban érvényesült, de csak szépen keretez. A szájban is szépen megrajzolt fehér húsú gyümölcsöket kis citrusosság, fehérbors, pici mogyoró és fűszer egészíti ki, a lecsengés közepesnél hosszabb, tiszta és egyenletes. 6p+

Vincent Girardin Meursault Les Clous 2015
55 éves tőkék termése, 12 hónapig francia hordókban (20% új) erjesztve és érlelve.
Elsőre a kiváló minőségű hordó ötlik szembe, illetve orrba, majd őszibarack, alma következik, finoman adagolt édesfűszerekkel, gyömbérrel, szegfűszeggel, borssal. Direktebb, de még mindig nagyon intelligens hordóhatás és lédús, zamatos fehér húsú gyümölcsök találkoznak ízében. A fa idővel még biztosan jobban integrálódik. Elegáns, de tartalmas, erőteljes bor. 7p-

Vincent Girardin Puligny-Montrachet Les Combettes Premier Cru 2013
70 éves tőkék termése, 18 hónapig 228 literes francia hordókban (25% új) erjesztve és érlelve.
Moderált intenzitású, de megint csak nagyon tiszta, elegáns illat csonthéjas gyümölcsökkel, őszibarackkal, citrusokkal, pici mogyoróval és mandulával. Lendületes, de cizellált savait finom krémesség és szépen beépült hordó öleli körül, a korty kiegyensúlyozott, hosszú. Citrusok, őszibarack, fanyarkás alma, fűszerek, mandula és leheletnyi sósság díszíti. 7p

vincentgirardin2.jpg

Vincent Girardin Santenay Les Vieilles Vignes 2014
Áttérünk a vörösekre. A 65 éves tőkékről érkezett, részben bogyózott termés hűtött acéltartályokba kerül, itt zajlik az alkohol erjedés körfejtés mellett. Az almasav már francia hordókban zajlik (15% új) és a bor itt is érlelődik finomseprőn 14 hónapig.
Meleg érzetű, tetszetős illat: meggy, szilva, málna, meggyes-csokis sütemény, pici avar és virág, a végén egy kis konyakmeggy. Szájban hűvösebb stílusú, elegáns, jó savval, pici tanninnal keretezett, lédús piros bogyósokkal kitöltve. 6p+

Vincent Girardin Volnay Les Santenoits Premier Cru 2014
A 65 éves tőkék, francia hordó (20% új), 14 hónapos érlelés
Illatban savanykásabb piros bogyósokat idéz elsősorban, illata hűvösebb, ribizli, málna, gyógynövények, majd édesfűszerek, minimális föld és avar színesíti. Feszes, peckes savak vezetik szájban, a tannin az előző bor után többnek tűnik, icipicit még szárít, de a lecsengés megint nagyon szép. A savanykás piros bogyósok ízébe pici zöldfűszer vegyül. 6p+

Vincent Girardin Pommard Les Vieilles Vignes 2014
A 65 éves tőkék, francia hordó (15% új), 14 hónapos érlelés
Illatban leheletnyi füsttel nyit, majd édesfűszerek következnek, a gyümölcsösség az előző borhoz képest mélyebb, de talán kevésbé összetett, piros bogyósokat, meggyet, cseresznyét, málnát, szamócát idéz. A korty lendületes, kiváló minőségű, bár még nem teljesen besimult fával megtámogatva, szájban nagyon hosszan tart, de még érezhetően fiatal. Fiatalsága ellenére már most is élvezhető, tele lédús piros bogyósokkal, amelyeket szárított virágok és édesfűszerek ölelnek körbe. 7p

A birtok honlapja: http://m.vincentgirardin.com/en/

 

Domain Road Vineyards
A central otago-i Doman Road Vineyards tulajdonosai, Graeme és Gillian Crosbie családjaik révén is szorosan kötődnek az 1860-as évek aranyláza során kivirágzó Bannockburn településéhez. A 19. században az aranyásók egész hegyoldalakat bontottak le, - a meleg nyarak és ideg telek mellett - a szőlőtermesztéshez ideális üledékes, palás, kavicsos, agyagos talajt hagytak hátra. Graeme és Gillian rendszeresen jártak üdülni a környékre, idővel egy házat is vettek itt, és természetesen az itteni borokat is kedvelték. Végül 2002-ben megvettek egy közeli, sárgabarackfákkal beültetett gyümölcsöst, amelyet hamarosan pinot, noir, sauvignon blanc és riesling tőkékkel telepítettek be. A 6 és fél hektárral induló birtok (Domain Road Vineyard) 2011-ben újabb 10 hektár területtel bővült (Defiance Vineyard). Az obligát pinot noir mellett sauvignon blanc, riesling, chardonnay és pinot gris fajtákkal foglalkoznak. Az organikus módon végzett szőlőművelést Fiona Johnman irányítja, a borászatot Peter Bartle vezeti, utóbbi területen is minimális beavatkozással folynak a munkálatok. A borokat palackban is érlelik forgalomba hozatal előtt.
Graeme és Gillian Crosbie egyébként nagyon kedves, szimpatikus házaspár, rövid beszélgetésünk során is elmesélték a birtok rövid történetét. Ahogy mondták, ők még viszonylag jó időpontban vágtak bele a birtoképítésbe, azóta a már akkor sem olcsó területárak rendesen elszálltak. Magyarországra több országot is érintő európai körutazásuk alatt ugrottak be.

Három bort kóstoltam, két fehéret, és egy vöröset. 

domainroad.jpg

Domain Road Bannockburn Sauvignon Blanc 2014
A szőlő a régen aranybányaként szolgáló, a 19. század óta érintetlen Templers Hill tetején és az ásványokban gazdag agyagos talajú Doctors' flat dűlőkben terem. A kézzel szüretelt szőlő 28%-a francia hordókban erjedt ki.
Pici redukcióval nyit (valamennyi benne is marad), hozza az érettebb új-zélandi sauvignon blanc sztereotípiákat: sárga húsú gyümölcsök, trópusias villanások, citrusok, egres, sárga szilva, spárga, zöldes jegyek. Szájban viszont egy új-zélandi sauvignon-hoz képest meglepően lágy, hiányzik a kortyból a vibrálás, a lendület. Viszonylag laza felépítésű, a hordó ad egy kis cserességet, de némi krémesség is van a kortyban, de valahogy nem áll össze. Egres, zöldalma, citrusok, pici citromfű, vágott fű, vegetális jegyek adják az ízképet. 5p

Domain Road Bannockburn Pinot Noir 2012
Bogyózás és hidegáztatás után szelektált élesztőkkel erjedt, majd 9 hónapot töltött francia barrique hordókban, amelyeknek 31%-a volt új.
Szép illat: szárított virágok, eper, erdei gyümölcsök, pici édesfűszer, kis csoki, minimális avar. A könnyed, elegáns kortyot jó savak vezetik, a tannin alig érezhető, bársonyos, légies, de messze nem üres a bor. Érett piros bogyós gyümölcsök, szilvabefőtt, erdei gyümölcsök, gyógynövények, pici fűszer színesítik, sok új-zélandi pinot-val ellentétben édességet egyáltalán nem érezni, a zárás száraz, tisztán hagyja a szájat. Szép elegáns pinot, stílusban már az Óvilág felé kacsintgat. 6p+

Domain Road Pinot Gris 2013
Szándékosan off-dry stílusban elkészített pinot gris, 6 g/l maradékcukorral. A bor 8%-a erjedt francia hordókban.
Illatában pici grillázs, édes citrusok, ananász, némi sárga húsú gyümölcs érezhető, tisztán, de nem túl intenzíven. A korty a maradékcukor - és feltehetően a nem túl magas sav - miatt enyhén édeskés, viszonylag laza, ízében ananászos, őszibarackos ízekkel, enyhén gümbrágós aromával, a végén egy kis kesernyével. 5p

A birtok honlapja: https://www.domainroad.co.nz/

 

Hebenstreit Ádámnak köszönöm szépen a kóstolót!

Az első képet a DropShop honlapjáról vettem kölcsön.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr10012924359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása