A Borrajongó

Budavári Borfesztivál 2017

2017. október 03. 06:00 - furmintfan

6-8 évvel ezelőtt a Budavári Borfesztivált a kezdetekben még igazi csodavilágnak számított nekem, a minőségi borokkal komolyabban ismerkedni kezdő borkedvelőnek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt a borkultúra terén is. A borvilág ajtaja ugyanis szélesre tárult, egymást érik a kóstolók, fesztiválok, tömegével nyíltak a borbárok, a nagyvilág borai is egyre könnyebben megtalálják útjukat az egységsugarú fogyasztóhoz. A Budavári Borfesztivál már nem A FESZTIVÁL a borrajongók a számára, még ha az exkluzív környezet a turisták számára komoly hívószó is marad. A szüret időszakba lógó időpont, a növekvő költségek és a rendezvények növekvő száma miatt már a borászok sem tekintenek úgy rá, mint ahol kötelező a megjelenés. A boros kiállítók száma észrevehetően csökken, sokkal szellősebben állnak a standok a Vár több udvarában is a korábbi évekhez képest, sok nagy név is távol marad. 

Természetesen most is lehet épp elég bort találni a fesztivál négy napjára, de az utóbbi évekhez hasonlóan, két nap-este nekem bőven elég volt a borból és a forgatagból is, különösen úgy, hogy a második este sötétedés tájékán elsüllyesztettem a jegyzetfüzetet a táska mélyére és a köpködést is felfüggesztettem. Lássuk, mire jutottam addig, amíg fel nem áldoztam a szakmaiságot a hedonizmus oltárán.

budavariborfesztvar.jpg

budavariborfesztbujdoso.jpg

Bujdosó Pincészet
A Kapitány Irsai Olivér 2016 hozza, amit kell, könnyű, fajtajelleges, bemelegítőnek jó volt (4p). A Cirkáló 2016 60% olaszrizling és 40% rajnai rizling házasítása, részben hordós. Illatában egy kis kamilla és virágok, ízben citrusok és őszibarack, egyszerre feszes és széles. (5p) A Nemere 2015 chardonnay gerincre épül, sauvignon blanc, szürkebarát és királyleányka kiegészítéssel, hordóban érlelve. Tartalmas bor, de fehér húsú gyümölcsei kicsit már lefelé mennek, illatában volt már egy kis érettség, minimális kezdődő oxidáció is. (5p) A Matacs 2011 egy szürkebarátot takar, amely korából fakadóan már bőven hordoz érett jegyeket, gombás, gyógynövényes, aszalt gyümölcsös, sok fával és meglepően komoly savakkal megtámogatva. (5p). A vörösök közül a Katamarán 2013 volt az első, amit kóstoltam, amely egy klasszikus bordeaux-i házasítás, érett piros bogyós gyümölcsös, a könnyedebb, bisztrós vonalat viszi, kedveltem (5p). A Farkastanya egy cabernet franc, cassis likőrös, feketeribizlis, erdei gyümölcsös, közepesnél testesebb, bársonyos textúrájú, délies vörös, itt ezzel zártam (6p).

budavariborfesztbussay.jpg

A Zwack Izabella Borkereskedés standjánál fehérborokkal kezdtem, vörösekkel folytattam, olasz vörösekkel zártam. A Rókusfalvy Sauvignon Blanc 2015 a szokásos óvilági stílusban elkészített, érettebb karakterű, nem harsány, fehér húsú gyümölcsös, zöldalmás, ringlós, egyensúlyán a kissé magas alkohol ront valamelyest (5p). A Somlói Apátsági Pincészet Juhfark 2015 a pince eddigi borainál könnyedebb, elegánsabb vonalat visz, édes őszibarack, édes citrusok, zöldfűszerek, pici só, kis fanyarság színezi (6p). A Dobogó Furmint 2015 illatában és ízében fehér húsú gyümölcsök, citrusok, egres fedezhető fel, arányos, friss, jól elkészített bor, ahogy mindig (6p-). A Dobogó Izabella Utca Pinot Noir 2013 gyógyfüves, zöldfűszeres, cseresznyés, epres aromatikát mutat, könnyed, elegáns, de feszes (6p). Bussay Csókaszőlő 2015 volt a következő áldozat, egyedi, szinte sóskás zöldfűszereivel, savanykás piros bogyós gyümölcseivel, ribizlis, ribizlileveles jegyeivel, közepesnél könnyedebb testével érdekes és egyedi vörösbor (6p-). Az Ornellaia Le Volte 2015 friss piros bogyósokat, málnát, cseresznyét, finom fűszerességet mutat, tökéletesen elkészített, de nem túl komplex bor (6p). A Le Serre Nouve 2014 egy lépcsővel feljebb van, fanyar erdei gyümölcsei, hűvös fűszeressége, szilárd tanninja jó közepes testre építkezik (7p-).

Gere Attila standjánál három bort kóstoltam. A Fekete Járdovány 2015 volt az első, sok fűszerrel, élénk savakkal, fekete bogyós gyümölcsökkel operál (5p). Ezután két cabernet franc-t volt alkalmam összehasonlítani. A Gere Villányi Franc 2015 illatában pici animalitás, bőr, fűszerpaprika és bors tűnek fel a leginkább feketeribizlis gyümölcsösség mellett, a két bor közül ez tűnt lágyabbnak, teltebbnek (6p-). A Weninger & Gere Villányi Franc 2015 jobban tetszett, jó egyensúlya van, több a gyümölcs, erdei gyümölcsökkel, pici gyógynövénnyel, szép fűszerességgel kényeztet (6p+).  

budavariborfesztlenkey.jpg

Tokaj-fronton nem vállaltam túl magam az új felfedezések terén. Lenkey Géza szokás szerint érlelt borokkal érkezett, többek között egy 2007-es Sárgamuskotályt is hozott, amit nem hagyhattam ki. Érett muskotályos jegyek, szarvasgomba, pici dohány, érett alma, finom sav jellemzi (6p). A 2005-ös Hárslevelű érett-aszalt sárga húsú gyümölcsöket, pici szalmát, dohányt, szalmás, avaros jegyeket is mutat, szikár, feszes savakra építkezik (6p). Gizella és Balassa borokról írtunk mostanában, innen így csak a Gizella Pince 2006-os 6 Puttonyos Aszúját szeretném megemlíteni. Savai lendületesek, gömbölyűek, ellensúlyozva a magas maradékcukor-tartalmat. A bor finoman krémes-olajos, tele sárga húsú és trópusi gyümölcsökkel, pazar formát mutat (8p).

Hilltop-borokat ritkán kóstolok, most megragadtam az alkalmat és belekóstoltam a Kamocsay Ákos nevével fémjelzett Premium vonalba. Az Irsai Olivér 2015 nem olyan tolakodó és strukturáltabb, mint egy alap irsai (5p-). A Páskum-dűlő Chardonnay 2015 virágos, fűszeres, csonthéjas gyümölcsöket, finom seprős jegyeket hordoz, aránylag lágyabb karakterű, de összességében jól működik (5p+). A Gőte-oldal Pinot Gris 2015 kicsit neutrális, finoman érett, sima, széles, kicsit lágy (5p). A Chardonnay Superior Páskum-dűlő 2013 töppedt szemeket is tartalmaz, trópusi gyümölcsös, mézes, édesfűszeres, enyhén édeskés, ismét picit lágyabb karakterű bor (6p-). A Premium Pinot Noir Rosé 2016 fűszeres, epres, fahéjas, tartalmas, jó rosé, kedveltem (5p). A Merlot 2015 meggyes, fűszeres, könnyed, nem túl bonyolult, jól iható vörös (5p-). Végül a Baalbec Cuvée 2015 egy szekszárdi alapanyagból készült aránylag könnyed, pikánsan fűszeres, erdei gyümölcsös, kék virágos jóivású bor (5p).

budavariborfesztpatris.jpg

A Patris Winery új szereplő Etyeken, Konkoly Krisztina és Monostori Balázs borászata. Pinot Noir Rosé Pétillant Gyöngyözőborral kezdtünk 2015-ből, nagy buborékok, epres, cseresznyés gyümölcsösség jellemzi, viszonylag egyszerű, de tartalmas (4p+). A Sauvignon Blanc 2015 illatában és ízében citrusok, egres, szájban ráadásnak kis őszibarack, alma, halvány zöldesség, kis krémesség jellemzi (5p). A Chardonnay 2015 fehér húsú gyümölcsös, kicsit populáris illatú, ízében körtével, őszibarackkal, almával, édesfűszerekkel, kis seprős jeggyel (5p+). Az Irsai-Királyleányka 2016 11 g/l maradékcukrot tartalmaz, könnyed, süteményes, barackos, édeskés, laza és kicsit híg (4p).

budavariborfeszterrazuriz.jpg

A következő állomás a Wineage standja volt, ahol az Újvilágra helyeztük át a fókuszpontot. Az ontario-i Henry of Pelham-től egy Baco Noir 2012 (a fajtáról) került a pohárba. Érett erdei gyümölcsös, finoman fűszeres, szilvás, enyhén füstös, kávés, meleg érzetű bor. (6p). Az Errazuriz The Blend 2009 elég érdekes összetételű házasítás: 35% mourvedre, 30% syrah, 20% petit verdot és 15% grenache. Izgalmas, áfonyás, feketeribizlis, fűszeres, finom érettséget is mutat már, enyhén édeskés, mégis jó egyensúlya van, a hordó is szép rajta. (7p-). Achaval Ferrer Quimera 2010 malbec, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot és petit verdot házasítása, már érett, meggyes, piros bogyós gyümölcsös, datolyás, ribizlis, fűszeres jegyeket mutat, szájban fiatalosabb, mint orrban, egyensúlya is megvan. (7p). A zárás: Malivoire Small Lot Gamay 2012 Málnás, cseresznyés, meggyes, könnyű, lendületes darab. (6p).
 budavariborfesztskoff.jpg

Külföldi borokkal folytattuk, a KisBécs-nél kaptunk egy kis ízelítőt az aktuális kínálatból. Kezdésnek egy Fritsch Grüner Veltliner 2016 érkezett: viszonylag egyszerűbb történet, de természetesen nagyon tiszta és belekötni nem lehet, citrusos, őszibarackos, almás, kis zöldfűszerrel (5p). A Malat Ried Höhlgraben Grüner Veltliner 2015 egyértelműen komolyabb darab: fehér húsú gyümölcsös, almás, citrusos, finoman krémes, koncentráltabb (6p). Áttérve a rieslingekre Birgit Eichinger Strass Riesling 2016: méz, érett fehér húsú gyümölcsök, édes citrusok, jó sav és közepesnél karcsúbb test jellemzi. (5p+). Megint Malat, ezúttal egy Steinbühel Riesling 2015, hűvös illat egressel, pici fűszerrel, szájban citrusokkal, citrushéjjal, ringlóval, körtével és őszibarackkal, jó savakra építkezve, finom krémesség mellett (6p+). Megint fajtát váltottunk: a Skoff Sauvignon Blanc 2016 illatban inkább gyümölcsös, mintsem zöldes: szőlő, alma, őszibarack uralja, ízben ezek mellett már a zöldfűszeres, zöldpaprikás, lime-os jegyek is felerősödnek; hosszú és feszes (6p+). Egy komolyabb rosé-t is kóstoltunk, a spontán, hordóban erjedt Domäne Wachau Rosé Cuvée 1805 Reserve 2015 elég telt, fűszeres, határozott hordóhatással, piros bogyós gyümölcsökkel, komoly testtel (6p). A Skoff Hohenegg Gelber Muskateller 2016 aránylag moderált intenzitással hozza a fajta szőlős, virágos, fűszeres jegyeit, elég tartalmas viszont szájban (5p+). A végére maradt egy vörös is: a Johanneshof Reinisch Grillenhügel Pinot Noir 2010 fűszeres, rózsaborsos, meggyes, erdei gyümölcsös, pici avar jelzi már az érést rajta, egyébként elegáns, élmentes (6p).

budavariborfesztcharlesheidsieck.jpg

A lassan külön intézménnyé avanzsáló Kreinbacher-stand már rég nem csupán a somlói borokról és saját pezsgőkről szól, hiszen itt Champagne és Burgundia-fronton is lehet művelődni. Az új pezsgővel kezdtem, a Kreinbacher Rosé Brut NV elegáns, fűszeres, piros gyümölcsös, finoman élesztős, az utóbb kóstolt pezsgőkhöz képest nagyobb bubikkal (6p). A Charles Heidsieck Rosé Réserve Brut 2012 epres, málnás, édes citrusos, fűszeres, rózsaborsos, feszes, szájban hosszan tartó pezsgő, klasszis szint (7p). A Kreinbacher fajtaborokkal folytattam, elsőként a Kreinbacher Nagy-Somlói Olaszrizling 2016 érkezett, amely fehér húsú gyümölcsös, halványan fűszeres, finoman mandulás, aránylag könnyed bor (5p). A Nagy-Somlói Hárslevelű 2016 illatban eleinte kissé neutrális, majd őszibarackot, fűszereket, körtét mutat, aránylag kerekebb, lágyabb savai ellenére is jobban tetszett (6p-). A Nagy-Somlói Tramini 2016 volt a soron következő bor, diszkréten fajtajelleges, szőlős, keleti fűszeres, licsis, körtés, kis kesernyével a korty végén (6p-). A Furmint Selection 2015 ismét meglehetősen neutrális, leginkább nyári almát és fűszereket mutat, szerkezetére bnem lehet panasz, de sok izgalmat nem fedeztem fel benne (5p). A Hárslevelű Selection 2015 gyümölcsösebb, nyíltabb, őszibarackkal, körtével, pici érettséggel, szép fűszerességgel (5p+). A Juhfark Selection 2015 meglepően kedves és illatos, almás, körtés, zöldfűszeres, picike kesernyével (6p-). Az Öreg Tőkék Bora 2008 90% olaszrizling és 10% furmint+tramini, érett, sárga húsú gyümölcsös, fűszeres, finoman érett, hosszú és kiegyensúlyozott intenzitású. (6p+). Burgundiára átevezve a Domaine Tessier Meursault Les Casse-Tétes 2014 illatában szép fűszerességet, minőségi hordó ígéretét, csonthéjas gyümölcsöket hordoz, szájban példás egyensúlyt mutat, körtés, almás, őszibarackos gyümölcsösséggel és valóban kiváló hordóval (7p). Két burgundi bor közé beszúrtam egy Champagne-t: a Piper-Heidsieck Rosé Sauvage Brut epres, grapefruit-os, fűszeres ízeivel levett a lábamról, nagyon hosszú, szép lecsengéssel (7p). A végére maradt egy pinot noir: Domaine Georges Mugneret-Gibourg Bourgogne Rouge 2014: édes- és zöldfűszerek, meggy, piros bogyós gyümölcsök, jó hordó, szép beltartalom, remek egyensúly (7p-).

budavariborfeszttessier.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2312904508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sört, bort, békességet! 2017.10.10. 21:52:36

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Az emberek nem azért isznak, mert van mit inni, hanem fordítva. Azért van mit inni, mert ez egy olyan szükségre válasz, melyet csak az ital fedezhetett. A Heti sajtó erről szól. Hétszentség'17...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loading 2017.10.03. 16:32:43

Kicsit sok lett az elgépelés. A Patris-t egy másik rendezvényen kóstoltam. A történet kialakult, az ár is. A minőséggel még küzdenek: nem rossz, de a termékpozícionálásnak nem megfelelő.

gergo16 2017.10.04. 09:58:54

@loading: A Gere Fekete Járdoványt kóstoltad esetleg? Ha igen, milyennek találtad? Nem feltétlenül csak erre az évjáratra gondolok.

loading 2017.10.04. 12:14:24

@gergo16: Szerintem Gere A. egyik legjobban iható bora: se nem nehéz, se nem túl vékony. A 2014-est viszont nem ajánlom, az vékony, gyengébb kékfrankos szerű. A legjobb vétel a 2011, majd 2012, 2015 és a 2013.
süti beállítások módosítása