A Borrajongó

Tegnap ittam – Bastide Sobirana Vue sur Mer 2016

2017. szeptember 27. 09:00 - ungert

Amennyiben ahhoz szükséges hozzászokni, hogy a Lidl a hazai nagyboltok átlagánál komolyabban tolja a borkülföldet, ám legyen. Múltkor hirtelen nekifutásból egy horvát palavac vizsgázott egészen ügyesen a saját műfajában, most pedig itt egy francia fehérbor sok kérdőjellel, de annál meggyőzőbb összhatással. Kezdjük először a kérdőjelekkel, amelyek elsősorban azok számára okoznak ideológiai és erkölcsi dilemmákat, akik nem táraznak be reflexszerűen egy borból csupán amiatt, mert egy nyakátmérőjű arany plecsni hirdeti a palackon Robert Parker kilencven pontját. Ezen kívül ugyanis csak annyit tudunk biztosan, hogy ’16-ból érkezett, házasították és dél-francia. Egészen konkrétan Languedoc-Roussillon-ból hozták, ha hinni lehet a hivatalos kereskedői forrásnak, ami megszokott módon elfeledkezik az évjárat feltüntetéséről – mintha az valamifajta eretnek szokás lenne. Az internet mindenesetre azt állítja, hogy létezett előd, amit muskotály, viognier, sauvignon blanc és vermentino alkotott, ráadásul eggyel konkrétabb, Côtes Catalanes (IGP) eredetmegjelölést kapott. Hogy ebből lehet-e extrapolálni a friss évjáratra, azt nem tisztem eldönteni. Végeredményben úgysem ez a lényeg, hanem a palack belső felületén fekvő anyag érzékszervi élménybehatása.

img_1892.JPG

A Bastide Sobirana magyarítása előképzettség hiánya miatt nem volt számomra egyértelmű, de mintha félig francia, félig pedig katalán alapokon elhelyezkedve szuverén, független házat jelentene, és ebben az esetben sokkal inkább márkamegjelölést, mintsem pinceazonosítást takarna, ami áruházi termék lévén nem különösebben meglepő. A Vue sur Mer pedig kilátás a tengerre, ami egyértelmű utalás a származási hely tengerközeli sajátosságaira. A bor egyébként remek, nekifutásból ugorja túl az elvárásokat, méterekkel. Az illata gazdagon gyümölcsös ananásszal, barackkal és citrusfélékkel, visszafogott fűszerességgel, bergamottal, vaníliával. Ügyesen egyensúlyoz a közérthetőség és a mélyebb, gazdagabb, szálazhatóbb karakter között. A korty a közepesnél vastagabb, élénk és kifejező, az orrpróbával teljesen azonos gyümölcsökkel dolgozik élénken és kifejezően. Érzetre szárazanalitikától függetlenül is félszáraznak tűnik, kellően koncentrált és színes, ráadásul tisztán, hosszan búcsúzik. Úgy tud komoly lenni, hogy közben egyértelműen a gyümölcsökről szól. Finom, szórakoztató és elegáns fehérbor. Sima 6 pont, melynek minden egyes részpontjáért nagyjából háromszáz forintot kell leszurkolni. Jutányos ajánlat, nem? (2000 Ft, Lidl)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4612895858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.09.27. 09:25:13

Köszi, ígéretesnek tűnik, várom már, hogy én is rányissak a saját palackomra.
Bőszen kutattam én is, és nagy nehezen, egy olasz kereskedő oldalán keresztül bukkantam nyomra, bár egy vörösbor kapcsán:
www.tannico.it/en/cotes-du-roussillon-rouge-bastide-sobirana-lieu-dit-la-colomine-2015-domaine-lafage.html
Mindenesetre ha a fehér Bastide Sobirana is ugyanannak a pincének produktuma, mint a vörös, akkor nagyon úgy néz ki, hogy ők készítik a bort:
www.domaine-lafage.com/en/

MádiN. 2017.09.27. 10:04:30

A vanília hordóból származhat?
Milyen potenciált látsz benne, elrakható vagy most bevedelős?

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2017.09.27. 11:15:01

@furmintfan: Köszi szépen a hozzátoldást, úgy látszik, hogy a te kutatómunkád egy késhegynyivel eredményesebb volt az ügyben.

@MádiN.: Ehhez én kevés vagyok, de azt gyanítom, hogy igen. Hasonlónak éreztem, mint amit az újvilági chardonnay-k kapni szoktak. De aztán a fene sem tudja, lehet, hogy jól át lettem verve.

Potenciál szerintem akad benne pár év, de sokáig azért nem pakolnám el.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2017.09.27. 11:43:45

@furmintfan: Remek, köszi!

Ez alapján én úgy értem, hogy akkor ez bizony nem volt hordóban.

Kopáncs 2017.09.28. 01:58:08

Érdekes lett volna ha egy ilyen olcsó bor látott volna hordót.
Amúgy muskotályos fajtákban meg rizlingben (barack) vannak laktonok, amiknek lehet vanília szerű illata. (Még sauternesre is jellemző)

MádiN. 2017.10.01. 20:54:18

@Kopáncs: ez így van, csomó hordómentes rajnaiban szoktam érezni minimál vanilíás cukrot, vaníliát.

kortytalan 2017.10.02. 16:07:31

Ma vettem Szegeden 1400-ért, 2 utolsó palackot. Így már tényleg árába volt..