A Borrajongó

Úton a Felvidéken 2017 – Kasnyik Családi Pincészet és Strekov 1075

2017. augusztus 25. 06:00 - ungert

A bélai szakmázás estébe történő elhajlása után reggel viszonylagosan korán közlekedtünk tova úgy három szlovákiai falunyit, hogy a kürti szállás elfoglalása után kétpincényi élményszerű borozásba vessük bele magunkat éjfélig és tovább. Igaz-igaz, ebből kezdetileg keveset sejtettünk, de ne szaladjunk ennyire előre. Kürt – ékes szlovák megnevezésén csak Strekov – elsősorban a Kasnyik Tamás által igazgatott, magát már-már túlnőni készülő, de egyébként zseniális zenés-boros fesztivál miatt szerepel főként az északi szomszédunk köznyelvi bortérképén, de a szeszvilágban jobban tájékozódók számára egész évben érdekes, hovatovább kötelező úti cél. A fesztivál alatt túlpörgő életet élő, tömött falu ugyanis alaphelyzetben nyugodt, családias és kellemes. Olyannyira, hogy az egyetlen lehetséges szállás-panzió elfoglalása után, Kasnyik Tamásra várva Sütő Zsolt kistraktorozott el csoportunk mellett, részben felkészülten az esti pincemegszállásunkra. Nem sokkal később Tamás is megérkezett egy furgonnal, hogy először a pincébe, aztán pedig a szőlőhegyen található vendégházba kalauzoljon minket rengeteg bor, ebéd, séta és beszélgetés ürügyén. A folytatásról igyekszünk most mesélni, négy kéz segítségével.

img_1465.JPG

Kasnyik Családi Pince (Rodinné vinárstvo Kasnyik)

Kürt a természetes borok települése, többnyire autentikus, beavatkozás nélküli, rendhagyó, egyedi stílust képviselő, a hétköznapi fogyasztó számára megdöbbentő borok készülnek, melyekre ugyan nagy az érdeklődés idehaza is, a java mégis  a szlovák piacon, illetve egyéb nemzetközi terepen keres és talál fogyasztót. Ezt a stílust képviseli az Autentista Slovakia harmadoszlopszerű tagjának számító Kasnyik Családi Pince (Rodinné vinárstvo Kasnyik) is. Röviden: kettőezer-négyben kezdték, kettőezer-hat óta palackoznak, két évvel később fordultak rá a természetes stílusra, 'tizennégy óta pedig minden területet bioművelés alá vontak be, jól. A jelenlegi hat hektárból három szülőktől örökölt saját, hármat pedig bérelnek. A talajszerkezet változatos, löszös-agyagos. A borok természetesen-spontán erjednek, az illatos fajták kivételével hordóban, amelyek franciák, magyarok és szlovákok is. A harmincezer palacknyi bor fajtakínálata széles, fókuszban az olaszrizling áll. A palackok kilencvenöt százaléka szlovák piacon megy el.

A kóstolt, az eredeti tervekhez képest messzemenően túlmutató tizennégy bornyi sor lenyűgözően széles, izgalmas és sokszínű volt. Az alap zöldveltelini kellemes, közérthető és jól fogyasztható. A bogyós változata extrémebb, rendhagyóbb és emlékezetesebb darab, inkább izgalmasnak találtam, mintsem kedvemre valónak. A pince sillerje egy hagyományos stílusban fogant, mégis kiváló hétköznapi ivóbor, a tizenötös kékfrankos pedig tiszta, emlékezetes és hosszú – nálam kiemelkedően ez volt a sor legszebb vöröse.

img_1445.JPGExtrém, nem hétköznapi élmény az emberfeletti paraméterekkel rendelkező Góré dunaj, inkább érdekességszámba igyekszik menni, majd' tizenhetes szeszével, szakító tanninjával és virágos felhangjaival nem kifinomult magyar torokra született. A Mária nevet viselő tizenötös házasítás remek, egyensúlyos és nagy bor, de mégsem ez a lényeg, hanem a narancsborok. Szkeptikus műfajfigyelő vagyok, de mind az olaszból, mind a rajnaiból szűrt rizlingnarancs-tétel lenyűgözött: ezek a borok úgy merészelnek narancssárgák lenni, hogy közben egyensúlyosak, kifinomultak, gyümölcsösek, hosszúak, élvezetesek és nagyon-nagyon szerethetőek. Óriási élmény volt mindkettő, emelem kalapomat.

Alább furmintfan részletesebb jegyzetei következnek kóstolási sorba rendezve.

Zöldveltelini 2015
Érettebb fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma. A korty húsos, jó savakra építkezik, picit krémes, benne alma, őszibarack, érett citrusok, pici zöldfűszer. 5p+

Bogyós Zöldveltelini 2015
Bogyózás után 18-19 kg-nyi egész bogyó is belekerült a musttal a 225 literes hordóba és 11 hónapig ott is maradt. A gyümölcsösség visszafogott és neutrális, héjas, sörre emlékeztető jegyek határozzák meg az aromatikát. Elég nehéz hova tenni, pontot nem is írtam fel.

Bogyós Olaszrizling 2015
A klón Karner Gábortól származik, a technológia ugyanaz, mint az előző bornál, de itt 10 hónapig volt a bor bogyón+seprőn. Sokkal vonzóbb, jobban definiált: édes alma, virágok. Telt, vastag, hosszú, de nem lusta, tele édes citrusokkal, almával, fehér húsú gyümölcsökkel. 6p
21103673_1513087772047121_2113921392_o.jpg
Four Days Chardonnay 2015
4 nap maceráció nyílt kádban, kén nélkül, majd 11 hó hordóban. Viszonylag sötétebb színá a korához képest, aranyba hajlik. Széles, masszív felépítésű, mégis arányos. Narancs, édesfűszerek, érett citrusok, szegfűszeg, érintésnyi só. Érdekes, egyedi darab. 6p-

Chardonnay 2015
500 literes új hordóban volt 11 hónapig. Édesfűszerek, édes fehér húsú gyümölcsök, alma, pici vanília és szegfűszeg, csipet só. Jó koncentrációt mutat, a hordó nem uralkodik el rajta, finoman krémes, kellően élénk savakkal. 6p

Rajnai Rizling 2015
Illatában virág, szőlő, édes alma, őszibarack. Friss savai mellett pici maradékcukor is van benne, az alkohol pici melegít, a magja elég tömör. Őszibarack, citrusok, a háttérben kevés édesfűszer és egy csipet só. 6p

Olaszrizling Narancsbor 2015
15 napig volt héjon nyílt kádban, kén hozzáadása nélkül, majd 225 literes hordóba került. Illatában narancshéj, narancsolaj, pici szőlő, szőlőhéj. A korty telt, naranccsal, almával, narancshéjjal, szőlővel, pici héjas jeggyel, de zavaró cseresség nélkül. 6p
21123078_1513087768713788_1535723429_o.jpgSiller Cuvée 2015
Pinot noir, zweigelt és kékfrankos házasítása, 9 hónapot töltött hordóban. A fajták külön-külön hordóban erjedtek, később kerültek házasításra. Sok piros bogyós gyümölcs és édesfűszer elegyedik illatában és ízében: cseresznye, szamóca, málna, picike marcipán, leheletnyi só. Tartalmas, jól strukturált, a korty végén minimális fás érzettel. 6p

Pinot Noir 2015
Érett meggy mellett az illata likőrös jegyeket mutat, előrevetítve a magas alkoholt is. A fajta vaskosabb, érettebb, erőteljesebb interpretációja, komoly savakkal, finomszemcsés tanninnal, magas alkohollal (14,7%). A gyümölcsök főtt állagúak, a fűszerek mellett kis fát is lehet érezni. 5p

Kékfrankos 2015
Érett piros bogyósok, meggy, málna pici édesfűszer, érintésnyi marcipán illatban és ízben egyaránt. Zamatos, gyümölcsös, inkább a savakra, mint a tanninra építkező korty, jó ízek. 6p
21100891_1513087775380454_1469726862_n.jpg
Mária Cuvée 2013
A fajtaösszetétel nem állandó ennél  bornál, ebből az évjáratból éppen 100% merlot, de mivel az nem engedélyezett fajta, azt nem lehetett volna ráírni. Érett-főtt piros bogyós gyümölcsök, meggy, szilva, pici aszalt paradicsom, talán éppen kezdődő oxidáció. Ízben frissebb, bár a gyümölcsök itt is főtt állagúak. Szilva, meggy, feketeribizli, édesfűszerek, enyhe édességérzet, halvány pörkölési jegyek, pici cseresség. 5p+

Mária Cuvée 2015
1/3 cabernet sauvignon, 1/3 cabernet franc, 1/3 merlot. Pici fűszerpaprika, érett meggy és erdei gyümölcs határozzák meg illatát. Savai kifejezetten markánsak, a tannin sima, a korty meleg érzetű. Érett piros bogyós gyümölcsök, meggybefőtt, málna, feketerizibli, szeder. 6p

Góré Dunaj 2015
Kék virágos, erdei gyümölcsös áfonyás, feketeribizlis illat, ízben édesgyökérrel, negróval, édesfűszerekkel kiegészülve. Szörpös, szirupos édesség jellemzi, a magas alkohol pedig alaposan oldalba rúgja az egyensúlyt (16,7%). 4p

Rajnai Rizling Narancsbor 2015
Narancsolaj és narancshéj, mandarin, pici édesfűszer, kis cseresség, feszes sav, enyhén rusztikus karakter. Az olaszrizlingből készült narancsbor kifinomultabb volt, bár ez sem rossz. 6p-

Strekov 1075 (Sütő Zsolt)
A villanyszerelőből Kürt és Szlovákia egyik legegyedibb és legközkedveltebb borászává vált Sütő Zsoltnál viszonylag későn kezdtünk, de a gyorsan összepakolt, az első borok fogyasztásával megtoldott dűlőtúra hamarosan helyrezökkentette a társaságot. Zsolt nem mellesleg olyasfajta egyéniség, akit egyrészt nem lehet nem szeretni, másrészt az életszemlélete, a hozzáállása tökéletesen átjön a borain is, ami elég fontos dolog. Kettőezer-kettőben indított borászati projektje nem mellesleg úgy alakult, hogy övé lett az első kürti eredetmegjelölésű bor.
21104219_1513087718713793_1218954365_o.jpg
A pincekeretek között 2005 óta erjeszt spontán, 2009 óta bioművel mindenhol, 2012 óta pedig a szűrés folyamata is a helyi bolt melletti birtokbejárat kapuján kívül rekedt. Összesen tizenkét hektáron dolgozik, melyből öt és fél kordonos, a maradék pedig tőkés szőlő, mely közelebb engedi a fürtöt a talajhoz. Két éve kénmentes a szőlőművelés is. A borok jelentős része egy flor megnevezésű élesztőhártya alatt készül, amely azon túl, hogy egyedi, jól körülhatárolható karaktert ad a boroknak, pH-t is csökkent.

A kóstolást a szőlőben kezdtük, a teraszon folytattuk, majd vacsorával és esővel megszakítva odabent végeztük be úgy jó éjfélig. Jegyzetileg célszerű furmintfan beszámolójára támaszkodni, emitt csak néhány benyomást jegyeznék meg összefoglalóan.

Szóvalhogy Sütő Zsolt borai egyediek, semmihez sem hasonlíthatóak, annyira, hogy felkészületlen-beavatatlan szájak-orrok könnyen beletörnének mindegyikbe. Zsenialitásuk elsősorban abban rejlik, hogy hagyományos úton közelítik meg a szőlőt és a pincében zajló folyamatokat, ezáltal úgy válnak borszerűvé, hogy közben csípőből utasítanak el mindent, amit a technika illatilag és kortyérzetileg kihegyez.
sadsa.jpg
A tizenhatos Don Zsolt remek szájtisztító-kalibráló habzóbor, kiváló indítás. Az évjáratazonos, kénmentes zöldveltelini óriási élmény, nemcsak egyedi, de egyensúlyos és nagyon jól fogyasztható is, akárcsak a Porta #3 megnevezésű házasítás is. A flor alatt hagyott tizenegyes mintaolaszrizling semmihez sem hasonlítható, pláne nem olaszrizlinghez, ennek ellenére érdekes, látókörtágító és minimum rendhagyó. Rusztikus, de nagyon szerethető a tizenötös pinot noir, és nem mellesleg emlékezetes, érdekes házi kísérlet a végén az i-re pontot tevő Zsolt-sör, amely bár komlómentes, elképesztően sokszínű, izgalmas és finom, enyhén hordós is.

Don Zsolt 2016
Természetesen habzó bor (pét-nat) rajnai rizlingből. Seprős illat, pici barack, borsóhéj, szőlő, citrusok, alma, kis CO2.  5p

Olaszrizling-Veltelini 2015
60% olaszrizling, 40% zöldveltelini. Héjas jegyek, fehér húsú gyümölcsök, pici törkölyösség, gyógynövény, orvosságos jegyek keserűség nélkül. A húsos kortyban az illatban megismert jegyek mellett citrusok, citrushéjak is feltűnnek. 5p
sadasd.jpg
Zöldveltelini 2016
Kén nélkül készült. Egyedi illat fehér húsú gyümölcsökkel, enyhe seprős jeggyel, sóval, kis krémességgel. Jó koncentráció, egyedi karakter, fehér húsú gyümölcsök, gyógynövények, kis fűszer, citrusok, só. 6p

Créme #1
Héjon erjesztett devín, 2 hónapja degorzsálva. Mandula, héjas jegyek, pici szőlő. Ízét tekintve nagyon egyedi: zöldfűszerek, citrusok, kapor, szőlő, licsi, gyógynövények, enyhe traminis jelleg. 4p

Zöldveltelini 2015
Őszibararck, barackhéj és só jön illatban, ízben ezek mellett ráadásként citrusok, narancs, narancshéj. Kicsit rusztikus, picit feszes, krémes. 5p+

Heion 2013
Héjon erjesztett olaszrizling. Szinte narancsba hajló szín, illatban narancshéj, narancsolaj, keleti fűszerek, talán leheletnyi illó. Ízben citrusfélék, narancs, só, pici őszibarack. Arányos, komoly felépítésű, de nem rusztikus. 6p+

Porta #3 
Zöldveltelini, olaszrizling, devín és aurelius. Őszibarack, alma, almahéj, enyhe illós-aldehides beütés jön az illatában. Tömör, és emellett arányos, citrusos, citromhéjas, sárgadinnyés, őszibarackos, sós, keleti fűszeres jegyekkel. 6p-

Rozália 2015
St. Laurent a kész roséhoz további must hozzáadásával következett be egy másodlagos erjedés, a tiragelikőr alibernet must volt. Halvány szamócás, piros bogyós gyümölcsös, citrusos, zöldfűszeres illat. Sok, szinte citrusos sav vezeti, kis krémesség tompítja valamelyest a savas érzetet. Ízében citrusok, cseresznye, szamóca, ribizli, grapefruit, citromvelő, lime. 4p+

Olaszrizling 2016 (M)
Enyhe sörös beütés illatban, mellette, alma, só, citrusok, kis krémesség.
dsa.jpg
Olaszrizling 2011 (M)
Flor alatt fejlődik. A hordóból büdös, pohárban azért tisztul: alma, só, pici aldehid és ammónia. Rusztikusabb karakter, finomszemcsés tannin, nehéz korty, dió, só, citrusok és fehér húsú gyümölcsök.

Aurelius Heion 2013 (M)
Érettebb karakter, némi portóis beütéssel. Füge, narancs, pici csoki és rum. Tömör, kesernyés.

Zöldveltelini 2015 (M)
Flor alatt fejlődik. Enyhén rusztikus, sós, barackos, almás jegek, pici édességérzet, illatban pici aldehidesség.

Kékfrankos 2016 (M)
Erdei gyümölcsök, meggy, virágok, könnyed test és lazább felépítés.

Devín 2015
Héjon erjedt ez is. Szőlő, licsi, szőlőhéj, pici toast-os jegy, citrusok. Lágy, széles, leheletnyi cseresség.

Devín 2016 (M)
Szintén héjon erjedt. Fehér húsú gyümölcsök, pici szőlő, citrusok, némi trópusi gyümölcs, keleti fűszerek, oregánó, keleti fűszerek, feszes sav, jó koncentráció.

21121916_1513087722047126_73533132_n.jpg
Portugál 2016
Meggy, málna, piros bogyós gyümölcsök. Élénk, de finom savak, sok zamatos gyümölcs, bársonyos tannin. 5p+

Pinot Noir 2015
Túlérettbe hajló piros bogyós és erdei gyümölcsök, meggy, kék virágok, leletnyi illó és bőr, valamint minimálisan botrytis nyomai. Ízben érett piros bogyósok, puha korty, bársonyos tannin. 6p-

Sör
500 literes hordóban erjedt búza és árpa az alapanyag, komlót nem is látott. Gyümölcsös, citrusos, enyhe trópusias beütés, ízben savanykásabb összehatás, kis krémesség, minimális hordós karakter.

Ezúton szeretnénk megköszönni Kasnyik Tamásnak és feleségének, valamint Sütő Zsoltéknak is a vendéglátást, a borokat, az ebédet, a vacsorát, a túrát, meg úgy cakk-pakk, mindent. A fotók egy része a saját Instagram-oldalamról, egy másik, de annál jelentősebb része pedig Homoky Dorottya albumából származik. Utóbbiért nagy köszönet neki is.

Kasnyikék weboldalát itt, Sütő Zsoltékét pedig itt lehet megtalálni. Mindketten az Autentista Slovakia közösség tagjai.

Remélhetőleg megjött az olvasói kedv a határon túli átkelésre, fedezzük fel magukat, fedezzük fel egymást. Érdemes.

Felvidéki sorozatunk ezzel egy időre ebben a formában szünetre vonul. Ez nagyjából azt jelenti, hogy pincelátogatások nem, vagy csak elvétve-ritkábban lesznek, kóstolt szlovák, illetőleg magyar illetőségű felvidéki borokról ellenben akad majd beszámoló. Túrailag emide azért elhelyezek egy kronológiai szempontból pontos felsorolást linkekkel. Jó böngészést.

1.) Mátyás Családi Pince, Kisújfalu, 2016
2.) Bott Frigyes, Béla/Muzsla, 2016
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8112764546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szergo 2017.08.25. 08:39:36

Strekov 2015-ös kékfrankosàt nem volt lehetőségetek kóstolni?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.08.25. 09:35:25

@szergo: Ennyi nem elég?! :) Nem kóstoltuk, minden borról írtunk, ami megfordult a poharunkban.

szergo 2017.08.25. 13:27:27

@furmintfan: Természetesen igen.:)Abban reménykedtem,hogy esetleg a koràbbiakban valamelyikőtök belefutott màr. Otthon van egy palackkal belőle és kivàncsi lettem volna a véleményetekre.Keresem rà az alkalmat nagyon,nem egy olcsó tétel.

sweetsole 2017.08.25. 17:22:53

@szergo: Tavaly novemberből egy ilyen jegyzetem van, sétáló kóstolóról:
Fűszeres, fahéjas, cseresznyés, meggyes illat, nagyobb test, jó állagú tannin, szép arányok, még egy picit fiatal, de komoly anyag. Tetszett. 6+ pont (89)

szergo 2017.08.26. 07:20:10

@sweetsole: Köszönöm!És még pont is van hozzà.:)Akkor màr csak egy hűvősebb nap kell.