A Borrajongó

Debütáló borok és gasztroshow - Látogatás a Szent Donát Birtokon

2017. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

Legutóbbi csopaki-paloznaki kirándulásom alkalmával a Szent Donát Birtokhoz már nem jutottam el, de nyáron, július egyik legmelegebb napján bepótoltam a vizitet. Csopak elképesztő fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, mind a borászok közötti összefogás, mind a borok minősége, mind gasztronómia szempontjából, és ennek a fejlődésnek a Szent Donát Birtok és a hozzá kapcsolódó Márga megkerülhetetlen tényezője, motorja. A hőség ellenére jól sikerült időpontot választani a kóstolóra, mert a 2016-os borok szinte kivétel nélkül palackba kerültek már, kettő közülük éppen azon a hétvégén mutatkozott be a nagyközönségnek és ismerős vendégek is éppen a pincénél tartózkodtak, ráadásul vendéglátóst játszani. 

sztdonat1.jpg

A Szent Donátnak ugyan ott van az Endrédi Zoltán és Varga Roland neve által fémjelzett Márga, de ezen a hétvégén mások is gondoskodtak a finomságokról. Így a kóstoló után a pincénél három napos "gasztroshow"-t prezentáló Czinege Tamás és Németh Richard (Gastro-Hack) "műhelyébe" is betekinthettem. Az ételek a Big Green Egg fantázianevű grillező kerámiatojásban készülnek és a vendéglátó pince boraihoz hangolják őket, jelen esetben konkrétan a Szent Donát két újdonságához kreáltak fogásokat - tokhalat, tarját, grill zöldségeket -, amelyekről majd én is bővebben szólok. A háromnapos turnéállomáson a vendégek mellett számos borász vagy borhoz kötődő ember is beugrott 1-2 pohárra vagy falatra, sajnos nekem sikerült mindenkit elkerülnöm.
 sztdonat6.jpg

A gasztronómiai kitérő után kanyarodjunk vissza a birtokra és borokra! A Szent Donát Birtok tehát vitathatatlanul a borvidék egyik legfontosabb műhelye, mind borászati, mind gasztronómiai, mind közösségépítő szempontból. Nem ők az egyetlenek és nem is az elsők, akik nagy hangsúlyt fektetnek a különböző csopaki dűlők egyedi karakterének bemutatására, de a csopaki élvonalban található, helyi viszonylatban nagyobb birtokok közül ők teszik ezt a legfókuszáltabb fajtaválaszték - olaszrizling, furmint és kékfrankos - és szortiment mellett. Az elsők között voltak, akik felismerték a minőségi gasztronómia fontosságát és Kovács Tamás tulajdonos-főborász a Csopaki Kódex életre hívásában is oroszlánrészt vállalt.
A fejlődés, kísérletezés sem áll meg a pincénél. A Szent Donát Birtok a jövőben organikus szőlőtermesztésre áll át, és a pincében is igyekeznek minimalizálni az eddig sem túlzásba vitt borászati beavatkozásokat. A szűrés, derítés, kénezés mind a lehető legkevesebb mértékben kerülnek alkalmazásra. A hordók mellett a tartályok és pyrogránit edények egyre nagyobb szerephez jutnak az erjesztésben és érlelésben. Csopak és Paloznak mellett a Káli-medencében a Fekete-hegyen és Tihanyban a Lapi-dűlőben is vannak területeik, új telepítések is várnak arra, hogy néhány éven belül borkészítésre is alkalmas mennyiségű termést hozzanak.

Kovács Tamással szálltunk alá a pince hűs kóstolóhelyiségébe, hogy végignézzük a 2016-os borokat, amelyek nagy része a látogatás előtt 1-2 héttel került palackba. A frissen letöltött borok után előkerült a 2015-ös évjárat apraja-nagyja is, így aztán alapos betekintést kaptam a csopaki dűlőkről szűrt borok világába.
A friss palackozású tételek még kicsit zárkózottak, és egyébként is mindig megállapítom, hogy ezek a csopaki borok feladják a leckét kóstoláskor, ilyen fiatalon pláne. A borok stílusa és színvonala meglehetősen egységes - nyilván a Csopaki Kódex szigorú szabályozásainak is köszönhetően -, gyakran csak nüansznyi különbségekkel. Aránylag neutrálisak, visszafogott illat-és ízvilágot képviselnek, kevésbé a gyümölcsökről vagy túláradó aromajegyekről szólnak, gyakran sósak. A furmintok természetesen élesebb savakkal bírnak, mint az olaszrizlingek, de úgy általában egyensúlyi problémákkal ritkán találkozni, a fahasználat is egyre diszkrétebb. Tapasztalataim szerint érdemes ezeket a borokat egy ideig érni (és kitöltés után picit szellőzni) hagyni, hogy kibontakozzanak és részleteiket jobban meg lehessen figyelni. A fentieknek megfelelően most biztosan nem életem legérzékletesebb kóstolási jegyzetei következnek és pontozni sem volt könnyű, de igyekszem majd visszatérni még ezekre a borokra a jövőben.

 sztdonat3.jpg 

Rosé 2016
Vásárolt szőlőből készült, merlot és syrah házasítása, spontán erjedt tartályban, előzetes áztatás nélkül. Visszafogott piros bogyós gyümölcsösség, citrusok, kis fűszer, csipetnyi só és jó savak jellemzik, nem egy szokvány rosé. 5p

Csopak 2016
Akkor 2 hete lett palackozva. Nagy részét a Nagykút, kisebb részét a Slikker és a Berekhát adja. Az illatot zöldfűszerek, leginkább talán zsálya határozza meg. Kerek savak, jó arányok, zöldfűszerek, citrusok, egy pici fanyar alma. 5p+

Márga 2016
Furmint a Nagykút, Szitahegy és Hegyalja dűlőkből. Picit neutrális eleinte, majd némi herbatea, gyógynövény és gyurma sejlik fel a pohárból. Savai elég lendületet adnak, mégis legömbölyödtek, nem túlzóak. Ez a bor is meglehetősen mérsékelt ízintenzitást mutat, citrusok, pici alma, gyógynövények fedezhetők fel a kortyban. 6p-

Slikker 2016
Olaszrizling. Leginkább zöldfűszeres, kakukkfüves, zsályás illat. A Csopaknál feszesebb, a Márgánál lágyabb, kerekebb savak, mégis van benne egyfajta vibrálás, ami kitart a finisig. Ízében citrusok, neutrális fehér húsú gyümölcsök, citromhéj, hosszú lecsengés. 6p

Szitahegy 2016
1 hete palackozták a Szitahegy dűlős olaszrizlingjét. Illatát szinte alig érezni, szájban többet mutat: citrusok, zöldalma, sokféle zöldfűszer, pici édesfűszer, zöldfűszeres-zöldalmás lecsengés. Élénk savak mellett kis krémesség is jellemzi. 6p

Következik a két frissen debütált tétel, amelyek különleges címkét is kaptak. Kovács Tamás a többi bor klasszikus vonalvezetésű címkéje mellett szeretett volna a fiatalabb generáció felé is nyitni valamilyen feltűnőbb megjelenéssel, ennek eredménye ez a két bor.

 sztdonat2.jpg

Élet a Marson 2016
Olaszrizling a Sáfránykertből, ahol ugyanolyan ásvány - hematit - is található, mint a Marson, innen a címke. 
Illatában leginkább zöldfűszerek, ízben zöldalma, zöldfűszerek, édes citrusok, zsálya, kakukkfű, rozmaring. Közepes test, enyhén olajos textúra, kerek savak keretezik, utóbbiak inkább a korty második felére érkeznek meg. 6p-

Trópusi Lagúna 2016
Furmint a Szitahegyről. A triász-jura időszakban a környék egy dinoszauruszok által benépesített, trópusi éghajlatú öböl volt, a dinós címke ezt hivatott megjeleníteni. 
Illatát illetően visszafogott, némi neutrális fehér húsú gyümölcs és minimális fűszer tűnik fel. Penge, kissé kemény savakra épít, szikár, feszes és egyenes vonalvezetésű, hosszú lecsengéssel, citrusos, lime-os ízekkel. Még egy kis érlelés kedvesebbé teheti. 6p-

 sztdonat4.jpg

Csopak 2015
Olaszrizling a Sáfránykert, Slikker, Nagykút dűlőkről. Neutrális fehér húsú gyümölcsök, pici krémesség jön illatából. Szélesebb, teltebb, kevésbé szikár, mint a 2016-os. Fehér húsú gyümölcsök, citrusok, pici fűszer színezi, egy kicsit a hordót is érezni a háttérben. 5p

Meszes 2015
Olaszrizling a Szitahegyről és a Nagykútról. Citrusok, almafélék, pici fűszer, remek egyensúly jellemzi. Szépen összecsiszolódott, nagyon tetszett. 6p+

Márga 2015
Furmint a Nagykút, Hegyalja, Szitahegy dűlőkről. A szokásos, meglehetősen neutrális illatba egy kis gyurmásság vegyül. Széles, kellően élénk sav mellett egy kis hordó is észrevehető, ízében citrusok, lime, egy csipet só, némi fűszer. 6p

Slikker 2015
Érettebb gyümölcsös karaktert hoz az illata: nyári almát és őszibarackot. Markáns, komoly bor, feszes savakkal, vibráló intenzitással és lecsengéssel. Citrusok, citromhéj, fehér húsú gyümölcsök, só. 6p+

Kishegy 2015
Simább, kedvesebb bor, inkább behízeleg, mintsem lehengerel, minden a helyén van benne. Fehér húsú gyümölcsök, citrusok, halvány sósság. 6p+

Magma 2015
Piros bogyós gyümölcsökkel tarkított aromatika: cseresznye és málna, pici fűszerrel. Az élénk sav és a leheletnyit még érdes tannin még mindig kölcsönöz neki egyfajta rusztikusságot. 6p

Magma 2016 (M)
Meggy, pici édesfűszer, leheletnyi csokoládé illatban, sötétebb gyümölcsök, meggy. Melegebb érzet, feszes savak,egészen minimális édességérzet, a 2015-ösnél talán picit teltebb karakter jellemzi.

 sztdonat5.jpg

Kovács Tamásnak, Fejes Olivérnek, Czinege Tamásnak és Németh Richardnak köszönöm a kóstolót és a vendéglátást.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4112764018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása