A Borrajongó

Mátra UPDATE: Centurio - Ludányi Balázs borai '15-ből

2017. április 17. 12:00 - ungert

A Ludányi Balázs által irányított Centurio-birtok a feltörekvő Mátra egyik vezető pincéjévé lépett elő az elmúlt években, ami inkább számít ténykérdésnek, mintsem személyes elfogultságomból fakadó túlzásnak. A legjobb az egészben mégis az, hogy az elitbe történő felzárkózást többnyire demokratikusan árazott, finom és izgalmas fehér- és vörösborok elkészítésével érte el, önerőből. A kicsi, önmagán túllépni nem tudó – és szerencsére nem is szándékozó – birtok történetét, előzményeit és közelmúltját többen és többször összefoglaltuk már a saját hasábjainkon is, aki szeretne belőle felzárkózni, az nyugodtan nézzen be a legalul felsorakoztatott linkek valamelyike mögé. Újat mondani csak a jelenről lehet, ugyanis időközben forgalmi tétellé nevelkedtek a tizenötös Centurio-borok, amelyek mellé furmintfannal közösen ültünk be a négynapos hétvége alatt, hogy először is nagyító alá helyezzük őket, majd később mintegy szórakozásból megkereshessük a palackok alját is. Mindkét küldetés sikerrel zárult, a konzekvenciákat pedig szokásos módon igyekezzük megszövegezni alább.

centuriok2015.jpg

Minőségi törést természetesen a tizenötös Ludányi-borok sem hoznak a pincetörténetbe. Sőt, a nagyjából két évvel ezelőtt bloghasábokra helyezett véleményeink az összbenyomás tekintetében gyakorlatilag módosítás nélkül kivetíthetőek a forgalmilag aktuális évjáratra. Meglepő, már-már fikció, hogy ekkora méretben, természetesen úton lehetséges efféle tisztaságú, őszinte, a fajtajellegzetességeket és a területet is jól reprezentáló borokat készíteni úgy, hogy közben komolyságuk egy pillanatra sem megy az élvezhetőség és az ihatóság kárára. Nem túlzás, ezek a borok átlagon felül élvezetesek, eképpen komoly önuralom alkalmazására van szükség, hogy ne döntse le őket az egységnyi borfogyasztó pohárszámra, fékezetlenül. Ez az önző fogyasztói szempont pedig még mindig a legfontosabbak egyike.

Centurio Szőlőbirtok Sárgamuskotály 2015

Térítőmuskotály. Abban az értelemben mindenképpen, hogy jóval borszerűbbnek tűnik, mint a piacot mennyiségileg uraló, és éppen ezért előítéleteket építő fajélesztős-technológiai muskotályok. Nem azt mondom, hogy amazoknak nincsen létjogosultsága – merthogy nagyon is van, szerencsére –, de pontosan ez lehet a muskotály igazi arca, amely több fokkal tűnik komolyabbnak, mint ahhoz a közízlés tekintetében szokva vagyunk.

Úgy tud éretten gyümölcsös és kellemesen fűszeres lenni, hogy közben egyrészt nem rúgja ki a pohár falát, másrészt pedig komolyabb előítéletek mellett sem lehet mögé laboratóriumban kevert, bőségesen adagolt fajélesztőket és a pince hátsó bejáratán betámasztott aromákat, szén-dioxidos palackokat vizionálni. Érzetre hordótlan, direkt, természethű gyümölcsökkel dolgozik közepesen hosszan, tiszta véggel. Nem lép túl önmagán: egy hibátlanul összepakolt, érdekes és finom fehérbor az elejétől a végéig. Sima 5 pont, bármikor venném, innám.

Szép illat, felismerhető benne a fajta, de elegáns, nem tolakodó formájában: cirtomhéj, citrusok, szőlő, szőlővirág, kis keleti fűszer. Könnyű, lendületes, még ha nem is túl koncentrált, miközben van egy nagyon enyhe tapadós érzete. Ízben megint citromhéj, citrusok vezetik, pici szőlő, licsi, ananász kíséretében. 5p+ (furmintfan)

Centurio Szőlőbirtok Hárslevelű 2015

Az illat alapján akár késői szüret is lehetne: intenzív, érett, már-már túlérett sárga gyümölcsökkel, szép hordóval, gazdag fűszerességgel. Az orrpróba szüreti tippjeit a korty cáfolja meg. Érzetre száraz, savai nem túlzóak, de megfelelően intenzívek, tartják a struktúráját a közepesnél is hosszabban. Vitán felül nincs meg az a fajta gazdagsági összhang az orr- és a szájpróba között, mint ami a '13-as elődben jelen volt, eképpen jogosan lehet interpretálni visszalépésnek is. Ez persze nem változtat a tényen, miszerint a '15-ös Centurio-hársnak is van helye a legjobb hazai hársak között. Tokajon kívül és belül egyaránt. Erős 5 pont.

Áradó illatában sárga húsú gyümölcsök, sárgabarack, mangó, méz, virágok. Szinte késői szüretes jellegű, amolyan hárslevelű deluxe. Ízben ehhez képest visszalépünk, mind intenzitás, mind gazdagság, mind a gyümölcsök érettsége szempontjából. Őszibarack, körte, citrusok, pici vanília, fűszerek. Jó bor, de nekem személy szerint az intenzívebb, komplexebb és strukturáltabb 2013-as jobban tetszett. 5p+ (furmintfan)

 

Centurio Szőlőbirtok Összetett 2015

Birtokbor, az egyik fele a cabernet franc, a másik fele a kékfrankos. Könnyűre hangolt, gyümölcsös összhatású, tiszta és becsületes vörösbor. Nem túl vastag, inkább a savakra, mintsem a tanninra épül. Arányos szerkezetű, nem túl hosszú de legalább tiszta és egyenes anyag. Magában is nagy lendülettel képes elfogyni, de a gasztronómiában is könnyen alkalmazható, köszönhetően a közérthető karakterének és az inkább gyümölcsleves lazaságnak. Ha van jól elkészített nyári vörösbor, amely nem rúgja ki maga mellől az esetlegesen odakeveredett szódát sem, az pontosan ilyen. Öt pont.

Jól definiált piros bogyós gyümölcsös illat, cseresznyével, málnával. Könnyed, finom szövésű, gördülékeny korty, sok-sok vidám piros bogyós gyümölcs. 5p+ (furmintfan)

Centurio Szőlőbirtok Kékfrankos Válogatás 2015

Egyértelmű, határozott előrelépés vastagság és koncentráció tekintetében. Az alapanyag érett, a hordóhasználat pedig kifejezetten ügyes volt. A korty harapható, intenzitása a teljes hosszában megfelelő, a fajtához hűen mennyiségileg és minőségileg is nehezen kifogásolható savak gömbölyítik le a struktúrát. Szép kékfrankos, hozza a pincétől megszokott csavart, ugyanis ekkora test és ilyen érettség mellett is kiválóan iható tud maradni. Sokadik bizonyítéka annak, hogy a Mátra kiemelkedő, fontos és különleges terep a kékfrankosnak. Ha ilyesfajta jó kezekbe kerül. Erős 6 pont.

Mélyebb, nehezebben szálazható illat, a meggy és erdei gyümölcsök mellett édes fűszeresség és picike illó is felüti a fejét. Szájban selymes textúra, egységes szerkezet, elegancia és jó intenzitás jellemzi. Zamatos piros bogyós és erdei gyümölcsök találkoznak finom fűszerességgel. 6p+ (furmintfan)

Kapcsolódó cikkek:

MÁTRA Update

Mátra UPDATE: Kékhegy

Mátra UPDATE: Losonci + Szecskő

Mátra UPDATE: Centurio Szőlőbirtok

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8412431679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sztárom az italom 2017.04.24. 21:14:06

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A Heti sajtó lenyűgöző, benne adok-kapok, tekintet nélkül nemre, korra, kivagyiságra, s pont ez benne a legszebb ,mert ritka tilalom az italom, nem válogat. Hétszentség'17/16 2017. 04. 17. Eg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.04.17. 13:46:43

Éljenek a megfizethető, jó (mátrai) borok és a készítőik! A Ludányiak közül még csak Ludányi András borát ittam, CBA-ban kapható a szürkebarátja például - nem egy csoda, de rendben van az áráért.

loading 2017.04.18. 11:46:29

Egyetértek az előttem szólókkal.
Két kiegészítést tennék csak hozzá: a demokratikus árazás szép lassan változik. Borai meghálálják a pihentetést (vörösöknél min. 1. év).

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.04.18. 13:09:53

Frankó poszt. Ahogy azt a szerző már tudja nálam a Cabernet Franc Válogatás 2015 volt a Húsvét fő bora. Minden szempontból meg voltam vele elégedve. Enyhén fűszeres, gyümölcsös, feketeribizlis, epres, szőlős illatú, zamatos, telt kortyú jó bor. A laza sillerek gyümölcsösségét ötvözi a nagyborok rafinált komplexitásával úgy, hogy semmi nem lóg ki belőle sehol.

@loading: A demokratikus árazás addig jó poén ameddig az nem kockáztatja a borászat gazdasági fenntarthatóságát. Ezt a pályát én is megjártam és maximálisan azt javaslom minden bortermelőnek, hogy már az induláskor tegye világossá, hogy a prémium boroknak nem lehet bestbuy ára. Ha egy pincének minden bora bestbuy akkor ott a termelő veszteséget termel.
Még akár egy pár hektáros kispincénél is szükség van egy nagyon leegyszerűsített termékpiramisra. Lehet akár 100-200 palackos mikrotétel is az amit kiemel a gazda, de legyen világos, hogy az árazás arról is szól, hogy biztonságot és lehetőséget adjon a borászatnak.
Ha egy nulladik évjáratos borászat egyértelműen kimondja, hogy neki márpedig van 6-10 ezer forintos bora akkor azzal megrajzol maga előtt egy pályát. Nem biztos, hogy azonnal el kell kezdeni futnia azon a pályán. A sem biztos, hogy sok bora fog futni azon a pályán. De legyen kőkeményen mindenki számára világos az ambíciója. Könnyebb egy megrajzolt és létező pályára néha-néha elhelyezni egy egy bombajól sikerült bort, minthogy az indulás után 10-15 évvel magyarázkodni, hogy miért is kerül egy-egy bora olyan sokba.

loading 2017.04.18. 16:48:42

@BZoltan: Nekem nincs bajom ezzel. A demokratikus árazás kifejezést érzem kicsit optimistának manapság. Korábban (3-4 éve) még a csúcsbora volt azon az áron, amelyen most a birtokbora van.
Ugyanolyan árszinten mozog, mint más, talán nevesebbnek nevezhető, borászok hasonló minőségű bora. Azokra pedig nem igen szegezték ezt a címkét.

Még egyszer: nem sajnálom tőle. Veszem a borait. Rendes embernek és jó termelőnek tartom. Csak a bloggeri címkék....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.04.20. 00:37:16

@loading:
Csernyik még demokratikus, nem?
Bár hozzá kell tennem, az aktuális évjáratú boraiban érzett új stílus (például a korábbiaknál jóval illatosabb, majdnem (?) pacsulis, némileg vékonyabb és talán kissé szénsavas olaszrizling) nem kedvemre való. Nem tudom, te hogy vagy ezzel...

loading 2017.04.20. 08:38:09

@Hepci: Csernyik igen. A helyi borászok szerint túlságosan is. Bár most Ludányiról volt szó a posztban.
Termelőtől függetlenül én nem mondanám demokratikusnak, hogy vörösbort alapvetően 2000Ft alatt nem igazán lehet kapni a normálisnak mondhatóak közül. Kicsit jobban ismert vagy feljebb pozícionált termelőnél ez alap 3000Ft. De most ingatlant felújítok, ezért érzékenyebb vagyok e téren.

Nem emlékszem az olaszrizlingjére. Zenitet iszom egyedül a jelenlegi portfóliójából. Lehet itt van mégis a válaszom....
Turánja sem az igazi: jobb, mint a 2013-as, de a 2011-est még nem éri el. A 2012-esről nem is beszélve. Az is igaz, hogy Szecskő 2015-ös turánját kóstolva az sem volt valami helyde. Azt mondta lejjebb tekerte, mert túl sok volt és most legyen könnyebb. De hát az oroszlán az oroszlán! Bár messziről nézhet ki macskának.
Néha úgy érzem, hogy a könnyed és a gyümölcsös borok vonatot kezdik túltolni.
(A 2015-ös évből Losonci turánja a legjobb a mátrai termelők közül.)

loading 2017.04.20. 14:25:34

@furmintfan: a demokratikus árazásra írtam

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.04.20. 14:35:20

@loading: Jaaa. :) Ungert egyik kedvelt szófordulata. :)

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2017.04.20. 14:43:20

@furmintfan: Na ja, a megfelelő ár-értékkel bíró cuccok esetén.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.04.20. 22:17:22

@loading:
A könnyed/gyümölcsös nem zavarna, a természetellenes illat zavart inkább - egy olaszrizling ne legyen olyan illatú, mint valami sauvignonba oltott irsai.
A '14-es Csernyik fehérek (olasz, szürkebarát) szerintem még nagyon jók voltak, jobbak, mint a halványabb beltartalmú '13-asok.
No mindegy, ha ez a vonal lesz a jövőben, leszokom a Csernyik pincéről - ilyesmit lehet kapni "nagyipariban" is, félpénzért.

osborne 2017.04.29. 01:00:43

@Hepci: Plusz egy, a jó és megfizethető mátrai borokért.

Sajnos Ludányiék is lutri borok, ez van. Azért hajrá nekik!