A Borrajongó

Tegnap ittam - Lelovits Tamás Virtus Portugieser Válogatás 2015

2017. március 28. 06:00 - furmintfan

lelovitsvirtusportugieser2015.jpg

Azt hiszem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom, hogy a portugieser leginkább amolyan villányi cash-flow bor szerepet tölt be a mai magyar piacon. A hétköznapok boraként jól iható, könnyen értelmezhető, nem drága, így az egyszeri fogyasztó max. 2000 forint leszurkolásával is elmondhatja, hogy valamelyik neves villányi termelő borát issza/viszi ajándékba, a neves villányi termelőnek pedig megvan a stabil bevétele.

Néha jön azért 1-1 csodabogár, aki megpróbál a kékoportóból is komoly bort faragni, de ha sikerül is, a tapsvihar általában gyorsan elül. Győrffy Zoltán a Pécsi Borozó főszerkesztője töretlenül hisz a fajtában, az ő nevéhez fűződik a Portugieser du Monde verseny is, amelynek a "fiatal portugieserek" kategóriájában 2016-ban Lelovits Tamás 2015-ös Virtus Portugieser Válogatása lett a győztese.
A pince többször okozott már nekem kellemes meglepetéseket portugieser-fronton (más fajtából is kóstoltam tőlük jó borokat), a hétvégén pedig egy kedves cimborám a fent említett bor egy palackjával állított be hozzám, hogy ugyan kóstoljuk már meg.

 

 

 

A családnak mindig is volt szőlője, hat generációra vezethető vissza a szőlőművelés és borkészítés, de a tudatos, minőségi borkészítést Lelovits Tamás 2000-ben kezdte el a birtokon. Ma 9 hektáron gazdálkodnak, Villány, Nagyharsány és Kisharsány 6 remek adottságú dűlőjében. 
Tudatos terméskorlátozás, kései szüret, hordó, írja a címke. A portugieser új arca, és valóban az. Már küllemében is komolyabb anyagot sejtet: mély lilásvörös, sűrű. Illatában először egy különös, kicsit kelt tésztára emlékeztető jegy tűnik fel, majd picinyke animalitás, finom érettség, meggy, leheletnyi túrókrém követi, de a meggy marad a vezető helyen. Közepes testű, jól texturált, selymes és tartalmas a korty, semmi nem lóg ki belőle. A meggy a domináns ízjegy, mellette pici fűszer és talán szilva, de leginkább mégis úgy azt mondanám, olyan, mint egy sűrű, koncentrált meggylé. Van eleje, közepe, vége és jó inni. A portugieser-átlagon jóval túlmutat, szerintem simán érlelhető is, de most is remek. 6p. (2990 Ft - Radovin)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9112369267

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dolgozik benne az ital 2017.04.03. 15:45:59

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A munka akkor is nemesít, ha távolról nézed, és tapasztalati úton közelítesz a jövőbeli problémák végeláthatatlan sorára. A Heti sajtó hasonlóan működik. Távolról közelít és mutatja, hogy dolgozik az...

Trackback: Dolgozik benne az ital 2017.04.03. 15:45:59

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A munka akkor is nemesít, ha távolról nézed, és tapasztalati úton közelítesz a jövőbeli problémák végeláthatatlan sorára. A Heti sajtó hasonlóan működik. Távolról közelít és mutatja, hogy dolgozik az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emoss 2017.03.28. 09:20:19

Nalunk is bevaltak a "Lelo" borok voltunk is Tamasnal kostolni par eve akkor a franc-jai vittek az estet. Szimpatikus maga a borasz is, mi kell meg?
süti beállítások módosítása