A Borrajongó

Magna Mátra: nehéz szülés a Mátráért

2017. március 27. 06:00 - akov

Nincs boros ember, aki ne hallott volna a Magna Mátra egyesület indító kóstolójáról, amelyre március 20-án került sor a Vigadó falai között. A nyolc alapító termelő (Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H2 Pince, Kékhegy Pince, Levente Szőlőbirtok és Pince, Losonci Pince, Nagygombos Borászat, Szignárovits-Maka Pince) célja, hogy borban szólva mutassák meg a Mátra értékeit és önálló karakterét, miközben igyekeznek természetesek, kíméletesek maradni. A pincetársulás alaphangját az alakuláskor beharangozott Magna bor is megadta. Ilyen jelenleg még nincs, de ha lesz, akkor annak Kárpát-medencei fajtákból kell készülnie, alacsony tőketerhelés, ökológiai művelés és spontán erjesztés mellett. Komoly vállalat ez egy olyan borvidéken, ahol gyakran találkozunk még szovjet-típusú gondolkodással és sok termelő a világpiaci folyamatok tanulmányozása és értelmezése helyet inkább a kriptokommunizmus árnyékból kacsintgat. Ilyen miliőben nehéz bizony az önmegvalósítást zászlóra tűzni, az osztályharc pedig elvtársak, kemény dolgokra készteti az embert, így az intenzív marketing-megjelenéssel beharangozott rendezvényt nem is tudott teljes békében lezajlani. A Magna bemutatkozó kóstolóján jártunk tehát, rendhagyó elemzéssel tudósítunk az eseményről.

matra_vigado.jpg

A Magna Mátra megalakulása igen gyorsan, látszólag a semmiből történt, néhány hét alatt alakult ki az új mozgalomhoz csatlakozó termelők köre és a Magna bor ötlete, majd – szerintem nagyon helyesen – egy gyors bemutatkozó kóstolóval indítottak március 20-án. A Vigadóban megrendezett sétáló borbemutatóig azonban hosszú évek parttalan vitái és a helyi mainstream borászközösség süket fülei és folytonos elutasítása kellett. Az erő ellenerőt szül, és itt sem volt ez másképp. A Mátrában megjelent új generáció (Losonci, Szecskő, Karner, majd később Ludányi Balázs, Benedek Péter és még páran mások) hiába próbált tárgyalóasztalhoz ülni a helyi establishment képviselőivel, eredményt hosszas szenvedés után sem sikerült elérni.

A Mátra OEM eredetvédelemi rendszer létrehozása pedig kínált volna lehetőséget a kitörésre, de végül maradt az illatos olcsó borokra kihegyezett bornírt termékleírás, amely a világ talán összes szőlőfajtáját kodifikálja az irsai olivértől a cabernet sauvignonig, alapvetésnek tartja a hatalmas hozamokat és az ipari szőlőtermesztést (a termékleírások és az eredetvédelem anomáliáival kapcsolatban Balogh Zoltán nálunk megjelent cikkét ajánljuk – a. szerk). Az osztályharcban nem lehet megalkudni, tudjuk ezt mi már ötvenes évek óta. Egy tapodtat területet átengedsz, aztán belülről kezd elrohadni a nagy műgonddal kialakított szocialista rendszer. A Mátra nagyban olcsót tud, ez az üzenet, ezzel tessenek hazamenni, nincs itt semmi látnivaló. A külső körülmények nem számítanak, nem érdekel senkit, hogy a világ- és a hazai borpiac milyen irányba megy, mit keres és mit hajlandó megfizetni.

A ma bortermelőjének azon kell dolgozni, hogy minél nagyobb hozzáadott értéket állítson elő, amely mögött egyaránt ott kell, hogy legyen a történet, a munka, a hagyománytisztelet és a környezet respektálása. Annál is inkább fontos ez, mert a falvak elnéptelenednek, a munka és a termelési eszközök egyre drágábbak, magas hozzáadott érték nélkül pedig nem lehet előre menekülni. A megújuláshoz elengedhetetlen a fajtaváltás, az újratelepítés, a támrendszerek modernizálása, egy új termelési filozófia megvalósítása stb., amelyek összességében komoly tőkét igényelnek. A Mátrában elég egy gyors körülnézés és a napnál is világosabb, hogy van hova előre, ez pedig hozzáadott érték nélkül lehetetlen. Kapitális blődség tehát 400 forintos kannás borra építeni, mert ez csak a szocializmus konzerválásához elegendő, az ön- és termékfejlesztéshez édeskevés.

Ennek az osztályharcnak aztán a lokális minimumát a Magna Mátra által a megosztott közös fénykép alatt megjelent kommentár jelentette (ld. kép). Az egyik keményvonalas kollegina a következő sommázatot pottyantotta ki fogainak rácsozatán: „Ezek itt a Mátrai Borvidék árulói!”. Ezek az árulók elárulták a PET palackos édesített tömegbort, elárulták a kilónként 80-120 forintos – egyébként felvásárlói kartellben leszorított áru – szőlőt, a gyomirtót, a lerohadt támrendszereket, az elnéptelenedett falvakat. Egyértelmű, hogy ilyen platformon nem opció a közös munka, ha nekünk nem megy, hát húzunk vissza téged is, kedves barátom. Pontosan ekkor kell saját szabályokat diktáló termelői csoportosulásokat létrehozni, mint ahogy teszik ezt Tokajban, Csopakon és máshol.

matra_arulok.png

Lement aztán a kóstoló, kellemes környezetben, jó hangulatban, technikailag jól szervezetten. A Magna Mátra tagjai jó és hasznos visszajelzéseket kaptak, diskurálhattak újságírókkal, szakértőkkel, fogyasztókkal és kereskedőkkel, egyik másik asztalnál már konkrét üzletekről is tárgyaltak. És így van ez jól…

Persze páran nem bírták ki, hogy ne másszanak rá az utóbbi hónapokban ismét fellángolt – egyébként igen butuska módon felvetett – spontán erjesztéses vitára. Állítólag volt olyan vendég, aki elrohant, mondván „ilyen spontán erjesztett szarokat ő nem kóstol” (Miért ment vajon oda? Mit várt, csokit osztogatnak?). Kétségtelen, hogy a Magna a zászlajára tűzte a spontán erjesztést, ezért támadási felületet adott azoknak, akik ebbe az ostoba szekértáborosdiba beleálltak és mélyszakmailag tudni vélik, hogy hagyományos technológiával nem lehet tiszta bort készíteni. Ilyenkor persze könnyen elfelejtik, hogy a nagy (drága) francia boroknak jelentős része is pontosan így készül, ugyanakkor, aki egy ambiciózusabb vörösboron számon kéri a spontán erjesztést, az kb. nem tudja miről beszél. Így lehet egyszerre leírni fél Bordeaux-t, Burgundiát, a Rhone-völgyet, Piemontot és Toszkánát. Persze mi itt a Kárpát-medencében mindig mindent jobban tudunk… A nagy gittrágásban viszont mindenki figyelmét elkerülte, hogy valakik először Magyarországon, önszabályzó módon létrehoztak egy ökológiai szőlőtermesztésen alapuló borkategóriát.

matra2.jpg

Mi inkább nem károgunk, mert nincs miért és teljesen felesleges is. Egyébként is onnan indult a rendezvény, hogy ordenáré hibás bor NEM volt. Volt pár tétel (minta), ami mutatott bizonytalanságot, zöldességet vagy nem volt tisztán definiált, de ez közel sem jelenti azt, hogy ne lettek volna érdekes, bátran ajánlható és előremutató borok. Ezeket próbáltuk meg kiemelni itt alul. A jövőre nézve persze meggondolandó, hogy esetleg érdemes-e egy előválogatást tartani, engedni-e kénezetlen, vagy frissen kénezett minták bemutatását, de ez egy másik történet. Ez pedig még alakul, részünkről sok sikert és kitartást kívánunk a Magna Mátrának.

Kedvenc boraink

Benedek Pince Kékfrankos 2015

(furmintfan) Könnyed, piros bogyós gyümölcsökre építkező kékfrankos, bár egy kicsit több lendületességgel még jobban szerettem volna.

Centurio Sárgamuskotály 2016 (m)

(furmintfan) Fantasztikus illat- és ízkavalkád, áradó és gazdag, tömény őszibarack és körte, pici trópusi gyümölccsel felturbózva.

Centurio Kékfrankos Válogatás 2015

(akov) A kóstoló talán legjobb bora. Nagyon tiszta, jó kézzel elkészített, definiált, jó felépítésű, nagyon hosszú.

(furmintfan) Jó felépítésű, tiszta, gazdagon gyümölcsös, remek fűszerességgel kiegészítve. A kóstoló talán legjobb bora.

Kékhegy Ami Úrrá Tesz 2015 (cserszegi fűszeres + tramini)

(akov) Jó savú, tisztán elkészített, ízlésesen virágos, jól fogyasztható.

(furmintfan) Mutatja a fajták aromajegyeit, de intelligensen visszafogott módon. Szőlős, ananászos, fehér húsú gyümölcsös, jó egyensúllyal.

Kékhegy Zöldveltelini 2015

(akov) Finom, feszes, fűszeres, citrusos és zöldalmás. Nagyon tiszta és tisztán definiált.

(furmintfan) Tiszta, laza, de pörgős savakra építkező szerkezet, citrusos, zöldalmás ízvilággal.

Levente Pince Saár Olaszrizling 2014

(akov) Héjon áztatott olaszrizling. Érdekes bor, jó szerkezettel, poros csersavval, érett citrusos és citrushéjas karakterrel. A tannin kifejezetten a fajta szerkezetbeli hiányosságait kompenzálja. Jó érzékkel elkészített bor egy nehéz évjáratból.

matra.jpg

Levente Pince Pusztaparlag Kékfrankos 2013

(akov) Feszes, elegáns, még enyhén plusszos fahatással, de nagyon jó anyag, hosszú lecsengéssel.

(furmintfan) Ízes, piros bogyós gyümölcsös, jó felépítésű bor, a tannin még kicsit húz benne.

Losonci Pinot Noir 2015

(akov) Jó kézzel elkészített, frissítően savas és gyümölcsös pinot noir, éppen elegendő tanninnal, maximális fogyaszthatósággal.

(furmintfan) Könnyed, szellősen elegáns, sok friss piros bogyós gyümölccsel.

Losonci Kékfrankos Válogatás 2015 (m)

(akov) Tiszta, profi, lendületes kékfrankos, jó tanninnal, szedres és fekete földes aromatikával. Lédúsan gyümölcsös, hosszú korty.

Losonci Kékfrankos Válogatás 2013

(akov) 3 évet volt hordóban. Ígéretes kékfrankos, lendületes, testes, még erőteljes hordós aromákkal, puncsos felhangokkal.

(furmintfan) Jól strukturált, masszív kékfrankos, meggyes, erdei gyümölcsös, gazdagon fűszeres aromákkal. A hordó még kicsit előtérben van, de van ideje fejlődni.

Szignárovits-Maka Furmint 2015

(furmintfan) A 15 g/l maradékcukor elviszi egy kicsit édeskés irányba, de intenzív gyümölcsösségét nagyon szerettem.

(A rendezvényre a szervezők meghívására látogattunk el. A képeket a Magna Mátra Facebook oldaláról kölcsönöztem. Köszönjük!)

Kapcsolódó cikkeink:

Mátra UPDATE (2016. június)

Mátra UPDATE: Kékhegy (2016. június)

Mátra UPDATE: Losonci + Szecskő (2016. június)

Mátra UPDATE: Centurio Szőlőbirtok (2016. október)

Mátrai március - Centurio Szőlőbirtok, Benedek Pince, N.A.G. Borművek (2015. május)

Nagy Kékfrankos Kóstoló a Mátrai Tőkésekkel (2015. április)

Mátrai forduló: Losonci + Szecskő (2015. február)

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9512371699

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dolgozik benne az ital 2017.04.03. 15:45:59

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A munka akkor is nemesít, ha távolról nézed, és tapasztalati úton közelítesz a jövőbeli problémák végeláthatatlan sorára. A Heti sajtó hasonlóan működik. Távolról közelít és mutatja, hogy dolgozik az...

Trackback: Dolgozik benne az ital 2017.04.03. 15:45:59

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A munka akkor is nemesít, ha távolról nézed, és tapasztalati úton közelítesz a jövőbeli problémák végeláthatatlan sorára. A Heti sajtó hasonlóan működik. Távolról közelít és mutatja, hogy dolgozik az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zoli 2017.03.27. 08:53:43

Egyfelől sok sikert a jövőben, másrészről a beillesztett fészbuk-kép leírása felőli értetlenségemnek szeretnék hangot adni. Az illatos/gyümölcsös kontra komolyságnak (ráadásul a Vígadóban? :)).
Nem először találkozom ezzel, érezhetően ez a hagyaték afféle vesszőparipa, komplexusképző a nagyot álmodó új generációk borászainak, viszont a miértjét nem igazán értem. Addig rendben vagyunk, hogy a könnyű, olcsó, egyszerű ivóborok műfaja inkább az Alföld sajátja, de továbbgondolni az illatos, gyümölcsös (korábban még fehér-)borokra nekem kissé a ló túloldalának tűnik.
Egyfelől: a Mátra hazánk hűvösebb borvidékei közéi tartozik, ezt kár lenne tagadni. A meglévő, nagy százalékban illatos- és félillatos fajták ültetvényeinek lecserélése nem megy egyik napról a másikra. Innen nézve nem annyira megalapozatlan az a gyűlölt címke.
Másrészről: számomra a gyümölcsös nem hogy nem szitokszó, hanem alapvető követelmény még a "komoly" borok esetében is. Továbbá illatos fajták közül is akad azért olyan (pl: sárgamuskotály, tramini), ami nem számít kizáró oknak a megcélzott műfajban sem. Zárójelben: az egyszerűbb lelkületű illatosak a fentebb említett Alfölddel összevetve is sokkal szebb struktúrát, savösszetételt és részletgazdagságot mutathatnak fel a Mátrában - zárójel bezárva. A félillatos vagy gyengébben aromatikus fajták (sauvignon, zöldveltelini, rajnai, hárslevelű, zenit) újfent ezen a borvidéken tudják az egyik legtöbbet kihozni magukból. Ezen kívül van még egy műfaj, ami szintén nem véletlenül kapcsolódott a borvidékhez: a hazánkban elterjedt azon divatos világfajták, amikhez a mi klímánk jellemzően túl meleg (a komplett pinot-fajtakör, nomeg a chardonnay plusz néhány fentebb felsorolt) amiben szintén ez a borvidék áll még mindig a legjobban, azaz a hazai csúcsra az egyik legtöbb eséllyel pályázhat.
Globális, országos kontextusban tekintve nem tartom tehát megalapozatlannak se a kategorizálást, se a kialakult fajtaösszetételt. Ismerem a legfőbb szokásos ellenérvet is: korábban vörösbortúlsúllyal bírt több település, ami igaz is, csakhogy az a korszak a kadarka egyeduralma volt. Néhány erősebb identitású borvidéket leszámítva mindenhol ez volt a jellemző, hiba lenne ebből kiindulni csupán. Az is érthető, hogy a tettrekész fiatalok nagyot, maradandóbbat szeretnének alkotni, de kár lenne olyan kategóriákban indulni, amiben akadnak bejáratottabb, olajozottabban működő gépezetek, épphogy azzal erősődne fel a hendikep-érzés.
Egy régió fajtaösszetétele és a borstílusa nem éppen egy gyorsan változó/változtatható dolog, ezért érdemes bölcsnek és józannak maradni ennek alakításakor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.03.27. 10:37:18

Azért tegyük hozzá, hogy nem spontán erjesztéssel és nem ökológiai gazdálkodással is lehet tisztességes bort készíteni, valamint nincs akkora piaca a csúcsra célzó minőségnek, messzemenően természetes borkészítésnek és a hozzá tartozó árnak, hogy mindenki erre törekedjen - tehát a cikkben szereplő szembeállítást/szocialistázást/kommunistázást nem nagyon értem.
Meg azt se értem, hogy a profilképpel megjelenő szimpatikus hölgy szerint ezek a borászok mit is árulnak el a Mátrában...
Aztán csodálkozom, hogy hol van a többi tőkés, ha az egyik itt (is), illetve számos jóra törekvő mátrai pincét nem látok a szövetkezők között.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.03.27. 10:41:02

@Hepci: bocs, de NEM állítottam, hogy a kommunisták nem spontán erjesztenek és hogy NEM ökológiai gazdálkodással nem lehet jó bort készíteni. Hol látod ezt?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.03.27. 10:43:55

@zoli: részben igazad van, nem is ezzel vitázik senki, hanem azzal, hogy a létjogosultságát kérdőjelezik meg a helyi establishment tagjai, ezt próbáltam ebben a cikkben bemutatni, ahelyett, hogy írtam volna egy ajnározó cikket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.03.27. 11:08:42

@akov:
Nem állítottál konkrétan ilyeneket, csak volt egy ilyes hangulata az írásodnak, ami nem tetszett, elnézést.
Nekem ennél sokkal bonyolultabb érték- és gazdasági választásnak tűnik, hogy ki miként termel szőlőt és készít bort, valamint sokféle kényszer tereli az embereket - a gyenge termékeket látom célszerűnek gyengének/szarnak nevezni, nem az ezeket előállítókat minősíteni. Nyilván létezik egy szép álomvilág, amiben az emberek csak jó bort isznak és minimum 70% húst tartalmazó párizsit esznek mellé, de egyelőre még nem ebben élünk, és valószínűleg egyre kevésbé fogunk ebben élni.

zoli 2017.03.27. 11:15:15

@akov: én nem cikkre, nem is a fészbukos "hozzászólásra" reflektáltam, hanem a képleírásra, mint árulkodó öndeifiniálásra és vissza-visszatérő motívumra.

Nyilvánvalóan összetettebb és nem fekete-fehér az általad helyi estabilishmentnek nevezettek és az újvonalasok között feszülő ellentétek, de én nem vitatnám el semelyik féltől, hogy alapvetően jót akarnának a (bor)vidéknek. Az a fészbúk-hozzászólás természetesen tartalma és stílusa végett nem idesorolandó.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.03.27. 12:15:03

@Hepci: Amennyire tudom, Karner Gábor és Szecskő Tamás szigorúbban gondolkozik bizonyos alapelvekről, ettől függetlenül Losonci Bálint hangsúlyozta, hogy a Tőkések továbbra is ugyanúgy (együtt)működnek, mint eddig.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy 2017-ben létrejött egy másik mátrai borász egyesület is, a Mátrai Borászok Egyesülete, oda sok másik mátrai borászat csatlakozott.
www.facebook.com/matraiboraszok/

loading 2017.03.27. 12:57:12

Egy kicsit több a "politika" és kevesebb a borleírás a megszokotthoz képest. A tényleges értékelés el is maradt.
Ha gonosz lennék, akkor a kóstoltatott borok minőségét firtatnám ennek okaként. De remélem nem ez az ok!

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.03.27. 13:12:31

@loading: Teljesen igazad van, és normál esetben egyet is értenék veled. De a cikk nem véletlen. Lehetett volna és kellett volna egy igazi, arányos kritika. A Gustoban megjelent rosszindulatú, aránytalan és bunkó lehúzás után nem volt kedvem beleállni a sorba, hogy az ellentábor a tenyerét dörgölhesse. Ez az oka ennek a cikknek.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.03.27. 13:15:36

@Hepci: Értelek téged is, ez is egy jogos észrevétel. Én nem kritizálnám senkinek a termelési módszereit sem amúgy. De az, amit sok helyen látni az országban, 3 szálvesszőn 40kg szőlő, 15 mustfokos szüret, mustsűrítményezés, aktív szenes mustkorrekció, savcsökkentés, stb. és minden, amit ez az egész maga után von, aztán a gyomirtó, a műtrágya, szerintem elfogadhatatlanok. Itt erről beszélünk. Nem a korrekt, jól megszervezett és tervezett ipari bortermelésről, aminek a következménye egy jó és olcsó bor. Ilyen borokra amúgy nagy szükség lenne Mo-n.

loading 2017.03.27. 15:56:14

@akov: ha végigfuttatom logikailag, amit reagáltál, akkor néhány kiemelkedő tétel kivételével inkább középszerű borok lehettek ott. Azt gondolom van akkora hiteletek, hogy leírjátok a jót és a nem jót is. És inkább nektek higgyenek az olvasók.
Ezzel a sehogysem poszttal ellenben elvettettek a tisztánlátásból. És benne maradhat az olvasóban a kétely a Mátrával kapcsolatban. Pedig sok jó bor és borász van ott is.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.03.27. 16:44:25

@loading: mindig ezt szoktuk, kiemelni a jókat. Nézd vissza. Furmint február, Artizan Open, stb.

silvousplait 2017.04.04. 09:12:45

@akov: Koszonet ezert a kerek es minosegi irasert :D ! Szerintem a kartell kereteben leszoritott ar, a sok elneptelenedo falu, miegyeb inkabb a vadkapitalizmus es a banankoztarsasag sulyos hibridje - bar a katasztrofalis vegeredmenyen ez nyilvan nem valtoztat.
Ketszer futottam at az emlegetett Gusto-cikket. Valoban, szerzojenek akkor es ott nem (mindig) izlett, amit bemutattak. De hol van itt a "rosszindulatú, aránytalan és bunkó lehúzás" ? Ami pedig azt illeti, hogy "a korrekt, jól megszervezett és tervezett ipari bortermelés... aminek a következménye egy jó és olcsó bor. Ilyen borokra amúgy nagy szükség lenne Mo-n" megallapitast illeti, nos, azt hiszem, eppen az egesz Ny.-Europaban viragzo borszovetkezetekrol beszelunk, mely intezmenyekre valoban egeto szukseg volna nalunk.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.04.04. 10:12:44

@silvousplait: Ott van a lehúzás, hogy a "nem teljesen tiszta bor", az a magyar bor(szak)nyelvben azt jelenti, hogy "hibás bor". Ez oké, ugye? Az, hogy nem talált a szerző teljesen tiszta bort, ez azt jelenti, hogy minden bor hibás volt szerinte. Ez pedig ordenáré bunkóság.

silvousplait 2017.04.04. 10:52:55

@akov: No igen, a magyar borszaknyelv arnyalat-elemzeseben nem vagyok eppen otthon, de "nem teljesen tiszta bor" megallapitassal allnak szemben ezek a cikkbeli kijelentesek: "Jó kezekben van a mátrai borvidék jövője" (az iras cime!); "Minden jó ügy mellé odaállok. Ilyen a Magna Mátra is..."; "Losonci Bálint, az egyesület motorja, akit ráadásul ezer éve ismerek, abszolút garancia arra, hogyha rajta múlik, akkor ez az egész történet egy szép napon valóban realizálódik."; "...A Magnásokban ez megvan. Ahogy a boraikban is ott az ígéret. Most sem érzem túlzásnak, amikor a múltkor azt írtam, ők bizonyítják be, hogy a Mátra nagy borvidék." Jo, es ott van nemi fanyalgas is - de ebben az orszagban, ahol komoly borkritika, szakmai es elmelyult elemzesek cimen a tudjukmifelemagazinok bornirt baromsagait kell olvasni, ott ez a cikk igenis nagy szo.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.04.04. 11:36:45

@silvousplait: persze ez mind nem számít egy olyan zárás mellett, amit itt fent idéztem. Én igaztalannak gondolom, és a termelők is besérültek rajta, kivétel nélkül. Ez az én verziómat erősíti.

silvousplait 2017.04.06. 12:51:29

@akov: Nem ertunk egyet - ez van. En mindenesetre szivesen megkostolok a jovoben barmit a "besérült" termeloktol.