A Borrajongó

Olaszrizlingek 6 dűlőről - ifj. Figula Mihály a házban

2017. március 09. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság "Borász a házban" kóstolósorozatának februárban ifj. Figula Mihály volt a vendége, a kóstoló apropója pedig a közelmúltban forgalomba került olaszrizling válogatás volt. 2012-ben személyesen is jártam a pincészetnél (a lenti fotó is akkor készült), a látogatásról kellemes emlékeket őrzök, a boraikat is fogyasztom alkalmanként, ez a sor pedig különösen érdekesnek tűnt, úgyhogy ellátogattam a Borsuliba, hogy a borász tolmácsolása mellett kóstoljam meg a borokat.

figulabirtok.jpg

A rend kedvéért ejtsünk néhány szót a birtokról is. A balatonfüredi Figula Pincészet 1993-ban alakult, a család borászati hagyományai azonban korábbi időkre nyúlnak vissza, hiszen a felmenők közül Tolnay István a XIX. században az egyik legtekintélyesebb balatonfüredi borosgazda volt. A 2000-es Év Bortermelőjének választott és 2008-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Figula Mihály munkáját fia, ifj. Figula Mihály és a család többi tagja hasonló szellemiségben folytatja a jelenleg 30 hektáros birtokon. A szőlők a birtokközpont hat kilométeres körzetében találhatóak Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban. A fehér és a kék szőlő aránya 80%-20%, a fő fajták: olaszrizling, zenit, szürkebarát, chardonnay, sauvignon blanc, sárgamuskotály, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és kékfrankos.

Figuláék 6 különböző dűlő szőlőjéből készített olaszrizlingen keresztül igyekeznek prezentálni a 6 termőhely egyedi karakterét, ezért a borkészítésnél teljesen azonos módszert választott a borász. Természetesen az ültetvények kora és a tőketerhelés nem teljesen azonos, és a dűlők elhelyezkedése, klimatikus adottságai miatt a szüreti időpont sem lehetett az. A Sáfránykertben és a Lőczedombon szeptember 20-án szüretelték, a négy északabbra fekvő dűlőben október 20. után szedték le a termést. Az olaszrizlingek hűtött tartályban kezdték meg az erjedést saját élesztőkkel, majd amikor a cukortartalom 40-50 g/l környékén járt, a finomseprővel együtt átkerültek 10 hektós ászokhordókba, ahol az erjedés lezajlását követően még 8 hónapig érlelődtek.
A kóstoló gerincét a hat dűlős olaszrizling adta, de ezeken kívül Figula Mihály hozott magával egy rosé hordómintát és két dűlőszelektált merlot-t is, majd előre nem tervezett ráadásként még egy szürkebarátot is bontottunk.

figulabt.jpg

Az olaszrizlingeket párokban kóstoltuk, a Sáfránkert-Lőcze párosból a Lőcze, a Száka-Sóskút párosból a Száka, az Öreghegy-Gella párosból az Öreghegy tetszett jobban, minimális különbséggel. Állítólag a kora délután kóstoló sommelier-csoport pont fordítva volt ezzel, bár ha étel-párosításokban kellene gondolkoznom, valószínűleg én is velük értenék egyet.

Cabernet Sauvignon Rosé Selection 2016 (M)
100% cabernet sauvignon, 1/3 részben tartályban, 1/3 részben 225 l-es hordókban, 1/3 részben nagyméretű hordókban erjedt spontán. Eddig ez a tétel nagyrészt Hollandiában landolt, a maradék elfogyott a pincénél, de Figula Mihály ezt követően igyekszik a felét itthon tartani.
Illatában fűszerpaprika, és kevés piros bogyós gyümölcs éreződik, és szájban sem elsősorban a gyümölcsökről szól, cseresznye, fűszerpaprika, fűszerek, diszkrét fahatás elegyedik benne. A korty elég tartalmas, pici cser is támogatja. A tutti-fruttis jegyekben tobzódó fajélesztős rosék koordinátarendszerében szinte értelmezhetetlen, ugyanakkor kétségtelenül egyedi és érdekes bor.

Sáfránkert Olaszrizling 2015
A Csopak és Paloznak határán elterülő Sáfrán(y)kert permi homokköves talajú, megbízhatóan termő dűlő, a Balaton közelsége miatt azonban a botrytis is gyakran elkapja a termést. A tőkék kora 35-40 év.
Eleinte kissé zárkózott, de szépen nyílik, virágok és a hordó fűszerei után egyre több gyümölcsöt mutat, nyári alma, körte, őszibarack formájában, pici mandulával kísérve. A sor egészét tekintve a gyümölcsösebb karakterű, szélesebb, lazább szerkezetű olaszrizlingek közé tartozik. A fehér húsú gyümölcsöket finom hordó és leheletnyi sósság fűszerezi. A "legpopulárisabb" talán a 6 bor közül. 6p-

Lőcze Olaszrizling 2015
A Sáfránykert magasabban fekvő szomszédja, annak folytatása csopaki irányba. Kötöttebb, márgás, meszes talajú, vékonyabb termőréteggel. 35-40 éves tőkékről jött a bor alapanyaga.
Elsőre egy fokkal érettebb gyümölcsösséget mutat a Sáfránkertnél, de azzal ellentétben nem lesz intenzívebb az illata, inkább csak változik: édesfűszerek, citrusok, virágok jelennek meg, de végig visszafogottan. Feszesebb, szikárabb struktúrájú bor a Sáfránykerthez képest, egyenes savval, tömörebb maggal. Szájban érzetre a gyümölcs talán kicsit kevesebb, a hordó talán kicsit több, citrusok, sós jegyek mellett kis zöldfűszer jelenik meg. 6p-

Száka Olaszrizling 2015
A balatonszőlősi Száka dűlő fiatal (7 éves) tőkéiről készült ez az olaszrizling. A triászból származó mészkő kötött agyaggal keveredik, melyen vastag termőréteg található. Az ültetvény szinte egy kis szigetet képez, körülötte ugyanis nincs szőlő.
Virágok, üde fehér húsú gyümölcsök közepes intenzitású illata, vonzó fűszerességgel karöltve. Zamatos, a társainál feszesebb, lineárisabb és behízelgőbb karakterű bor, a 14,5% alkohol alig érződik benne. Citrusok, lime, körte, zöldfűszerek, halvány sósság, a korty végén pici mandula és édesfűszer. 6p+

Sóskút Olaszrizling 2015
Szintén a triászból eredő mészkő és kötött agyag jellemzi, de termőréteg jóformán nincs, csak köveket találni itt. A balatonszőlősi dűlőn 35-40 éves tőkékről érkezik a termés. Az északi és a déli rész termését különböző időpontokban szüretelték, de végül össze lettek házasítva. A déli rész termése részben botrytises.
Gazdag illat: őszibarack, vilmoskörte, sárga húsú gyümölcsök, barackvirág, pici mandula. Teltebb, szélesebb, lágyabb az előző bornál, de egyúttal gazdagabb is. Összetett gyümölcsös, fűszeres, "ásványos" ízek: őszibarack, nyári alma, körte, sárgabarack, citrusok, pici trópusi gyümölcs, halvány fűszeresség, egy csipet só. 6p

Öreghegy Olaszrizling 2015
A Gella szomszédja. Triász mészkő és márga, köves talaj, 60 éves, megbízhatóan termő balatonszőlősi ültetvény.
Só, visszafogott gyümölcsösség, több fűszer színezi moderált illatát. Masszív felépítmény, széles savak, enyhe krémesség, jól beépült hordó jellemzi szájban. Meleg érzet, markáns sós jegyek, citrusok, mandula, neutrális fehér húsú gyümölcsök, a végén fűszerek. Nem egy gyümölcsbomba, de mégis komoly, egyedi, szép bor. 6p+

Gella Olaszrizling 2015
415 méteres magasságával a Nagy-Gella a borvidék legmagasabb pontja. A tótól való távolsága és magassága miatt itt az öreg ültetvény jobban megőrzi a savakat. A triász kori mészkő felett változatos talaj, főleg márga és dolomit található.
Só, mandula, körte, zöldalma, marcipán, halvány virágosság elegye fogad illatban, mindez zöldfűszerekkel, nyári almával kiegészülve köszön vissza ízben. Az eleje szigorúbb, a vége krémesebb. Zamatosabb és komplexebb, ugyanakkor egy árnyalatnyit lazább, puhább érzetű, mint az Öreghegy. 6p+

Merlot Válogatás 2015
A bazaltos tihanyi Cserhegy-dűlő termése. Sajnos a dűlő neve nem kerülhetett fel a címkére, egy csillag jelzi a dűlő elhelyezkedését a tóhoz képest a Balatont ábrázoló címkén. Meleg hangulatú, áradóan gyümölcsös illat, érett piros bogyósokkal, málnával, cseresznyével, pici édesfűszerrel meghintve. Szájban kicsit lágyan kezd, a savak inkább a korty második felére érkeznek meg, a korty összességében véve így is puha, bársonyos érzetű, a lecsengés kellemesen fanyar. 6p

Dörgicsei Merlot Margya Dűlő 2015
A dörgicsei Margya-dűlő merlot-ja, mészkő, dolomit, márga és a környező bazalthegyekről lehordott bazaltmorzsalék egyaránt előfordul itt. Hűvösebb, visszafogottabb illat, feketecseresznyével, meggyel, pici borssal. Szikárabb, feszesebb, jobb egyensúlyt mutat, mint a tihanyi, a tannin még kicsit harapós, az alkohol finoman melegíti a korty végét. Fekete bogyós gyümölcsök, meggy, bors, diszkrét fűszeresség színezi, kevésbé "merlot-s" karakterű, mint az előző merlot. 6p+

Barátszőlő 2014
Szürkebarát. Picikét fülledt, idővel neutrális fehér húsú gyümölcsök, szőlő, só illata és íze érezhető. Masszív, széles struktúrájú, egyedi karakterű bor, amely nem a gyümölcsökről szól. 5p

A kóstolón saját költségemen vettem részt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1812314275

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Föl ne boruljál tőle 2017.03.13. 12:04:42

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Giling-galang, szól a harang, délután italozni nem nagy kaland. Azért végképp nem szólhat meg senki, ha a Heti sajtóból csak olvasol róla, mert a surranópályán felkészülni ér. Hétszentség'17/10 ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.