A Borrajongó

Tegnap ittam – 2HA "Egyszervolt" Birtokvörös 2014

2017. február 14. 06:00 - ungert

A csapadékgazdag évjáratok szőlő- és bortermelésre gyakorolt hatását sem nem célszerű, sem nem indokolt méltatni. Az alacsony hozam, az el nem készülő csúcsborok és az egész éves küzdelem a szőlőben komoly károkat okoz a termelői költségvetésben, ráadásul megszakítja a pincekínálat időbeli folytonosságát. Én viszonyt fogyasztó vagyok, ebből a szerepből pedig muszáj katasztrófaturistaként viselkednem. Az ilyesfajta turizmus pedig azon igyekszik alapulni, hogy a borászok a rosszévjárat-termést – ideértve a legkiválóbb, amúgy prémiumborokba szánt alapanyagot is – beledöntik az alapborokba, hogy aztán azokat a fair-play jegyében okosan árazva piacra dobják. Ami a borásznak kudarc-melléktermék, az az ár/értékre valamit is adó fogyasztónak többnyire lehetőség, szórakozás és kötelező tananyag. Török Csaba egyszerlett badacsonyi vöröse pontosan erre a kaptafára készült el, magába foglalva a borász összes vöröstőkéjének minden megmaradt gyümölcsét. Win-win-szituációról ugyan szó sincs, de a magam pohárforgató álláspontjából vizsgálódva egy ügyesen sikerült, nem szegről-végről összekapart észak-balatoni vörösbor született. A kéthektáros nagyborok után maradt űrt értelemszerűen nem tölti be, de röhejesen olcsón kínál betekintést a pince stílusvilágába.

img_0925.JPG

Az egyszervolt-vörösbort konkrétan sangiovese, cabernet franc, shiraz és merlot házasításából sikerült tető alá hozni, az eredmény pedig stílusosra, izgalmasra és a kármentésnél messzemenően túlmutatóra kerekedett. Egyetlen hibája az idővel tompuló, de szűnni nem szűnő, tűréshatár-függő illó. Mellette könnyű, sokszínű és elegáns, hovatovább mentolos, epres, meggyes-cseresznyés, hűvös karaktere mellett az éretlenség egy pillanatig sem róható számlájára. A korty a lendületesebb, de nem nyers savakra épül, alkoholja dicséretesen moderált, utóíze gazdagon fűszeres és közepesen hosszú. Az évjáratot egy percig sem tudja és nem is akarja akarja letagadni, de az alapanyag és a végeredmény minőségére panaszt aligha lehet tenni. Kiváló, az átlagnál színvonalasabb ivóvörösbor. Bár még csak egyszervolt, évjárattól függetlenül nem bánnám, ha lenne még többször is. Stabil 5 pont. (cca. 2900 Ft, Borfalu Bortéka)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2012243464

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hidegen indít, melegen rúg 2017.02.20. 11:43:52

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A Heti sajtó nagyja komolyan adja. Csak az nem szűri ki belőle a lényeget, ki rá se sandít az alkoholra, pedig a látszat esélyt kínál a csalásra. Most? Ugye nem! Hétszentség'17/7 2017. 02. 13. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.02.14. 13:36:59

Illós alapvörös 3 rugóért?
Köszi, én nem kérnék ismétlést...

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2017.02.14. 17:35:30

@Hepci: A bor van annyival érdekesebb, izgalmasabb és tartalmasabb azért, mint ezerötszáz-kétezer forintos hiperes társai, hogy megéri a ráfizetést.

Külföldiből tényleg ki lehet fogni olcsóbban jobbat, de itthon sajnos a közepes vagy annál gyatrább kékoportók pörögnek kétezer környékén.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.02.15. 07:04:29

@ungert:
@Hepci:

Tegnap kóstoltam a '14-es Heimann birtokbort. Az is hasonló elven készült (nem készültek el a csúcsborok ebben az évben ) és igencsak jó lett. Nálam simán 6 pontos kategória.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2017.02.15. 07:11:53

@rszabi: Köszi az infót. Az az igazság, hogy én azt a bort gyakorlatilag minden évben megvásárolom. Általában többször is. Szóval úgy tűnik, hogy most is érdemes.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.02.15. 08:52:23

@ungert:
Hát, nem vásárolok hiperekben, így fogalmam sincs, hogy ott mi van 1500-ért, de 3000 forintért már elég jó magyar vörösborokat lehet kapni, tehát semmi okát nem látom, hogy ennyiért markánsan illós bort vegyek.
Ezt a bort szeretettel meghagyom a 2HA rajongóinak, biztos vannak elegen ahhoz, hogy megigyák...

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.02.15. 09:23:13

@ungert: Szerintem is évről-évre az egyik legjobb vétel, de most talán még jobb lett, mint szokott.

@furmintfan: Egyelőre csak étteremben próbáltam, úgyhogy nem volt nagyelemzés belőle, de már megrendeltem, úgyhogy lehet meg is írom majd hamarosan.
süti beállítások módosítása