A Borrajongó

Pálffy Káli Királyi borok - Riválisok és Kál Horka

2017. január 10. 06:00 - furmintfan

Az ünnepek alatt bőven volt alkalom borozni, pezsgőzni, így év elején mindig jól esik egy hét pihenő. 2017 első teljes hétvégéje viszont olyan fogcsikorgató hideget hozott, hogy muszáj volt valamivel feldobni a hangulatot, a választásom pedig a köveskáli Pálffy Szőlőbirtok és Pince két korábbi évjáratú csúcsborára esett.
A Pálffy-család - immár két generáció közös munkájával - valószínűleg a Balaton-felvidék legjelentősebb borászatát viszi, az elmúlt évek során kialakított koncepció alapján, de kísérletezésektől sem mentesen. Az ültetvények füvesítettek, főleg pillangós virágzatú növényekkel vannak bevetve. A területeken 2007 óta organikus művelést folytatnak, 2016-tól pedig hivatalosan is megindult az átállás az ökológiai gazdálkodásra. A borok spontán erjednek, a Pálffy Pincénél hisznek abban, hogy egészséges, durva kemikáliák nélkül kezelt szőlőt, biztonságosan lehet erjeszteni spontán is, és az eddigi tapasztalataik is ezt mutatják.

palffyduo.jpg

A Káli termékleírás legmagasabb kategóriájának megfelelően a pincénél készülnek "Káli Királyi" eredetvédelmi megjelöléssel ellátott borok is, amelyek a "Káli" boroknál szűkebb fajtaválasztékból, alacsonyabb maximális hozamú ültetvényről, magasabb mustfokkal készülhetnek, az előírások szerint hosszabb minimális érlelési idővel (bővebb infó itt). A "Káli Királyi" elnevezés onnan ered, hogy az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a "hét Kál községek" adómentességet kaptak, annak fejében, hogy a királyi asztalra bort szolgáltattak.
A Káli Királyi borokból egy fehéret és egy vöröset kóstoltam.

Káli Királyi Riválisok 2013
A Riválisok név ötlete Pálffy Gyulától származik még 2011-ből, eleinte egy fricskának szánta. Onnan jött a szikra, hogy a szakmán belül állandó dilemma, hogy melyik is igazából a fő fehér szőlőfajta, amely képviselheti a magyar borokat, a furmint, vagy az olaszrizling. Adódott a kérdés, hogy mi történik, ha ezt a két ,,rivális" fő fajtát házasítjuk. Hamarosan érkezik a 2015-ös évjárat is.
Furmint és olaszrizling fele-fele arányban, mindkét fajta borából a legszebb hordó tartalma került bele a házasításba. Az olaszrizling közel 40 éves - még Pálffy Gyula édesapja által telepített -, a furmint 2007-es telepítésű éves tőkékről jött, előbbi október elején, utóbbi október legvégén szüretelve. Egész fürtös préselés alacsony nyomáson, ülepítés, alacsony hőmérsékleten, hosszan tartó (2-4 hónap), spontán erjedés hordóban, majd 1 éves hordós érlelés következett 4-6 éves 225 literes hordókban. Erjedés után kapott ként a bor, ami szinte a palackozásig kitartott. Érlelés közben nem fejtették át a bort, az végig seprőn maradt szinte egészen 1 évig, miközben az elején felkeverték a seprőt, míg az érlelés végén már csak érlelték rajta. 7,2 g/l sav, 8,2 g/l maradékcukor, 12,8% alkohol.
Illata hordoz már némi érettséget, édesre érett fehér húsú gyümölcsöket, almát, őszibarackot, körtét mutat, trópusi gyümölcsökkel és édesfűszerekkel tarkítva. A feszes savakat a maradékcukor kissé lekerekíti, a hordó szépen beépült a bor szövetébe. Az érett gyümölcsökhöz finom fűszeresség párosul, a maradékcukor is emel az ízeken, miközben édes citrusok formájában frissítő gyümölcsösséget is kínál a korty, majd egy nagyon enyhe édes marcipános jegy is feltűnik a finisben. Az érettség jól áll neki, bár a korty második felében érződik a kor, kicsit már kezd üresedni a bor. Valószínűleg a legjobbkor nyitottam rá. 6p

Káli Királyi Kál Horka 2012
A Káli-medence nevét Kál Horkárkáról kapta, aki a honfoglalás időszakában a Kál nemzetség vezére, valamint a segédnépek hadainak vezetője és bíró (horka) is volt, a bor neve tehát innen ered.
70% syrah és 30% cabernet sauvignon, előbbi szeptember közepén, utóbbi október első napján szüretelve. A cabernet sauvignon 2002-es, a syrah 2009-es telepítésű ültetvény termése. Spontán erjedés és spontán almasavbomlás, kézi csömöszölés kádban, majd 16 hónapos érlelés 225 literes tölgyfahordókban. Szűretlen, derítetlen. 5,2 g/l sav, 1,3 g/l maradékcukor, 14,65% alkohol.
Sötét lilás szín, összetett illat, sokféle fűszer, virágok, szegfűszeg, fekete bogyós gyümölcsök, áfonya, szeder, ibolya, földesség, cékla, pici illó. Kérdésemre a pincénél megerősítették, hogy kísérletképpen ennél a bornál minimális mennyiségű ként használtak, ez az aromatikán nyomot is hagy. Kóstolva remek szerkezetet villant, savai lendületesek, a tannin finomszemcsés, szépen beépült, az alkohol elveszik a borban, épp csak finoman melegít. Ízében fekete bogyós gyümölcsök, fűszerek, bors, és ismét a földes-céklás-ibolyás jegyek, amelyek másnapra még erősödtek is. A nyitás napján megcsípte a 6 pontot, másnap inkább 5 pontra tettem.

 

Pálffy Attilának köszönet a részletes információkért!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7512108925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BobArctor 2017.01.16. 18:53:16

Régi kedvenc a Pálffy borászat. Többször jártam már a pincéjükben, nem csak jó borokat készítenek, de szimpatikus a filozófiájuk és öröm velük pár órát együtt tölteni.

A 2015-ös Királyi Mál olaszrizlingjüket kóstolta valaki? A 2011-es olaszrizling válogatásuk az egyik legmeghatározóbb élményem volt a fajtával, de azóta nem kóstoltam tőlük hasonló stílusú olaszrizlinget. Most ráadásul jóárasítva van a BT-ban.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2017.01.18. 21:16:50

@BobArctor: az a 2011-es olaszrizling válogatás nekem is meghatározó borélményem volt, igazi nagy bor, köszi hogy eszembe juttattad :)
süti beállítások módosítása