A villányi nagyok alapszériás borai már hosszabb évek óta nem tartoznak a hazai must-taste-vöröseink közé. Észszerűen hálátlan fogyasztóként ugyanis gyakrabban vagyunk kénytelenek elfeledni a tényt, miszerint a vékonypénztárcás Bockok, Gerék és Vylyanok annak idején megbízható kiutat jelentettek az őket megelőző bizonytalan alkoholizmusból. Az okok viszonylag egyértelműek, ugyanakkor nem ezen alapszériák minőségi romlásában keresendők. A háromezer forintos pincebelépők az ízléskinevelő szerepeken túl nem, vagy csak elvétve képesek betölteni szerepüket. Sokan és egyre többen vagyunk ugyanis azon állásponton, miszerint a megbízhatóság háromezer forintos beárazósása helyett érdekesebb, sokszínűbb és korlátfeszegetőbb borokat szeretnénk inni. A nagyok alapborai pedig inkább megbízható ajándékborokat hivatottak szolgálni a névivóknak, akiknek megér ennyit a megbízhatóság, mindamellett kockáztatni se idő, se lehetőség nincsen. A borvidéki és szeszgondolkodási átrendeződés következményeinek két Gere-alap segítségével jártam utána, és nem árulok el különösebb titkot, ha előre ideszögezem: nem lepődtem meg. A nemmeglepődésnek pedig ezúttal két oldala van. Egyrészről öröm, hogy a minőségstabilitás változatlan, másrészt pedig – jellemfejlődésem jelen állapotában – továbbra is nehezen tudom megérteni a Basics of Villány árazását.
Gere Attila Pincészete Athus Cuvée 2013
Megszokásidegen házasítás. A kékfrankos-alap simán megmagyarázható, a mellé csatlakozó, napjaink Villányában lassan-biztosan érdeklődésperifériába csúszó cabernet sauvignon és a többnyire újboros ambíciókat kiszolgálató cash-flow portugieser jelenlétére viszonyt kevesebb érvet találok. A végeredmény egyébként tiszta, arányos, noha aromaszegénysége már háromévesen is feltűnő. Kevesebb gyümölcsöt mutat, ellenben feltűnik némi beszáradt tempera. A sauvignon-éretlenségből fakadó gyakori zöldességet ügyesen kikerüli. A korty mindenféle paraméterét tekintve középszerű. A sav kitartja, tanninja közepes, nem bántó, gyümölcsöknek viszont bántóan híján van. A struktúra jó, több aromával és hedonizmussal simán élvezetesebb lenne. Jelen formájában viszont nem több, mint stabil 4 pont. Nem kell különösebben magyaráznom, hogy árfekvésében már sokkal izgalmasabb, érdekesebb villányiakat találni. (2 290 Ft a pincénél)
Gere Attila Pincészete Merlot 2013
Bár nem rajongok a fajtáért, hazai megfogalmazódásainak jobb típusait szoktam szeretni. A tizenhármas Gere-merlot is ezek közé tartozik egyébként, ha a saját ligájában játszatjuk meg. Fajtajelleges, sima, arányos és finom. Nem kifejezetten intenzív, de ez a fajta direkt, a friss- és lekvár-határon ügyesen egyensúlyozó erdei gyümölcsösség megnyerő tud lenni. A korty rendezett, sav- és tannin-tekintetben sem szorul megmagyarázkodásra. Közepesen hosszan, tisztán búcsúzik. Nem túlzottan emlékezetes, de rizikómentesen lerakható bármiféle asztal akármilyen társasága elé. Persze, lehetne komplexebb, izgalmasabb, hovatovább emlékezetesebb is. Eléri az 5 pontot, azt pedig mindenki döntse el, hogy ez a fajta minőségstabilitás megéri-e a maga árát. (3 280 Ft a pincénél)
A borokat a Wineglass Communication bocsátotta rendelkezésünkre kóstolás céljából.
