A Borrajongó

Tegnap ittam - Montes Spring Harvest Sauvignon Blanc 2016

2016. július 11. 06:00 - furmintfan

Amíg mi itt az északi féltekén még csak reménykedünk benne, hogy a 2016-os évjárat tökéletes lesz (bár pl. Chablis-ban sajnos erről már szinte biztosan letettek) addig a déli félgömbön már túl is vannak a szüreten, sőt - mint azt a mellékelt ábra is mutatja - lassan az első fecskék is megérkeznek az új évjáratból.
Az 1988-ban alapított Vina Montes-nél 2015-ben készült először ez a kifejezetten korai szüretből származó sauvignon blanc. Az új bor nagy siker lett, így természetesen jött a folytatás. A közönséget általában megosztó fajta nekem nagy kedvencem, nyáron pedig különösen jól csúszik, úgyhogy ez a bor most éppen kapóra jött.

montesspringharvest2016.jpg

Chile, azon belül Valle de Leyda a termőhely. A Leyda-völgy új szereplő Chile bortermelő vidékei között, hiszen csak az utóbbi 20 évben vették birtokba a szőlőültetvények. A Csendes-óceán közelében fekvő terület napos, ugyanakkor hűvös és szeles. Gránitos, köves, üledékes kőzeteket találunk itt, magas agyagtartalommal. 
A pincészet honlapja szerint 2016-ban a nyár a szokásosnál is hűvösebb volt, ami késleltette a szőlő érését. A Spring Harvest-be kerülő alapanyagot a március elején, hajnalban szüretelt, legérettebb sauvignon blanc-fürtök szolgáltatták, amelyek érését a fürtzóna kilevelezésével igyekeztek elősegíteni. 12 órás áztatás, majd ülepítés után a színlé többféle fajélesztővel erjedt ki acéltartályokban, alacsony hőmérsékleten. Mire a birtokon véget ért a szüret, ez a bor jóformán már palackba is került.

Maga a bor olyan, mint a címkéje: harsány, üde, vidám. Az illat a klasszikus "kiugrik a pohárból" jellegű újvilági sauvignon blanc: zöldpaprika, citrom, lime, csalán, vágott fű, trópusi gyümölcsös - magnós mangós, maracujás -  villanásokkal. Szájban szintúgy kirobbanó intenzitásról tesz tanúbizonyságot, frissítő savai lédús gyümölcsösséggel és határozott zöldes jegyekkel párosulnak. Igazi ízbomba: citrusok, lime, zöldalma, mangó, zöldpaprika, vágott fű, zöldfűszerek, zöldpaprika. Könnyed, egyértelműen a savak vezetik, de az ízkavalkád miatt végig élvezetes a korty. Sem komplexitásban, sem struktúráját illetően nem nyújtózik különösebben messzire, cserébe nagyon zamatos, élénk és veszedelmesen itatja magát. Nyárra pedig nekem nem is kell több. Az élvezeti érték miatt talán felfelé kerekítettem, de annyi baj legyen. 6p (2950 Ft - Bortársaság)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr178876350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

emoss 2016.07.28. 16:54:07

A napokban kóstoltuk, zseniális. Nekem a friss, roppanós, ress kaliforniai zöldpaprika ugrott ki először az ízéből de persze összetettebb, nagyon bejött!