Amikor 2012-ben egy hosszabb Balaton-felvidéki túra során közösségileg úgy döntöttünk, hogy teszünk egy fordulót Köveskál felé is, még nemigen látszott kibontakozni a Káli Kövek-székhely úgymond teljes valójában, nem is beszélve az azóta párszor megrágott, de sokkal inkább megkóstolt falubor-koncepcióról. Mivel a bejegyzés témája ezúttal nem a rendszerfelforgató borkoncepció és annak valamely aktuális tagja (jelenleg kettő ilyen van a szélesebb közönség elé tárva, azok is '14-ből), inkább annak szeretnék örülni elsősorban, hogy a pincealapként futó borok úgy tűnik, kiválóan megtalálták helyüket és szerepüket a piacon és a pincekínálaton belül egyaránt. Azt továbbra is őszinte sajnálattal vagyok kénytelen tudomásul venni, hogy a Kavics, ami többféle vélemény egybehangzása szerint is egy műfajon felüli minőséget reprezentáló, zseniális és nyári másfél-fehér, továbbra sem elérhető az egységsugarú főtelepülési borfogyasztó számára. Pedig a modern, áramvonalasított honlap szerint tavaly is elkészült. Amíg viszont se lehetőség, szabadidő egy behatóbb balatoni nyaralásra, addig muszáj vagyok beérni azzal, ami van: egy kétrizlinges házasítással és a szavakban forgó sauvignon blanc-nal.
Teljes képet még nem volt lehetőségem kapni, de a kétpilléres alap sauvignon-része eléggé rendben van. Amíg ilyen fehérborok támogatják meg Szabó Gyula külső nézőpontból önkaraktergyilkos falukoncepcióját, addig nem gondolom, hogy bármiféle kísérletezés indokolatlan és felesleges lenne ebben az irányban. A bor alapanyaga egyébként tisztán Balatongyörökről, ráadásul egyetlen dűlőről hivatott származni, feldolgozásilag pedig nyilván a klasszikusan pengetisztaságú acélos vonalat igyekszik képviselni, sikerrel. Tiszta, jól definiált, zöldes karakterrel nyit, de nem pohárfalkirúgós stílusban. A volume legalább két szinttel a megszokott alá van tekerve, ami nem tompaságot, sokkal inkább több eleganciát jelent. A korty rendezett és tartalmas, a fanyar gyümölcsösséget érzetileg enyhe édesség kerekíti, éretlenségnek ugyanakkor természetesen nyoma sincsen. Helyette van viszont annál több gyümölcs és erőteljes, de nem romboló sav. Hosszú, nincs híján lendületnek sem, de van annyira visszafogott, hogy ne szálljunk ki két pohár után. Nem történik forradalom, de azt gondolom, hogy a végeredmény nemcsak árfekvésen belül méltó arra a bizonyos kalapemelésre, hanem egyébként is. Az pedig közismert, hogy az élvezeti érték a napi átlaghőmérséklet növekedésével egyenesen arányban kúszik felfelé. Sima 5 pontja mellett ráadásul észszerű vétel is. (1990 Ft, Bortársaság)
Szabó Gyula pincefotóját innen merészeltem kikölcsönözni.