A Borrajongó

Badacsony New Yorkban 2016

2016. április 19. 06:00 - furmintfan

A borvidék legjobb borászai és a borkedvelők ötödik alkalommal töltötték meg a New York Palota/Boscolo Budapest Hotel folyosóit és termeit az ötödik alkalommal megrendezett és immár hagyománnyá vált Badacsony New Yorkban keretében. Az idei rendezvény nem kapott jellemző badacsonyi fajtára utaló alcímet (ezeket a fajtákat nagyjából ki is lőtték az előző években), a kóstolóra "A Badacsonyi Borvidék legjava Budapesten" szlogen keretében a borászok a pincészetük legjellemzőbb, legszebb borait hozhatták el az előző 5 évjáratból, de - Badacsonyban járunk - természetesen most is olaszrizling, szürkebarát és kéknyelű került leggyakrabban a poharakba. A megfelelő minőség biztosítása érdekében a kiállító borászok a nevezett borokat két bizottságba osztva vakkóstoló formájában előre végigkóstolták. A sétáló szakaszon túl a látogatók mesterkurzusokon is ismerkedhettek a badacsonyi borokkal: dr. Csizmadia András a badacsonyi borokhoz párosítható ételekről, dr. Mészáros Gabriella a borvidéken jelenleg megtalálható őshonos és világfajtákról beszélt, Robert Smyth pedig "Badacsony a nagyvilágban" címmel angol nyelven tartott előadást.

badacsonyny0.jpg

Ahogy az lenni szokott, a kóstolóra idén is komoly volt az érdeklődés, a Boscolo Hotel termei késő délutánra dugig megteltek emberekkel. Aznap még egy cabernet franc-kóstolóra is hivatalos voltam, így rohamtempóban cikáztam a standok között. Szűkre szabott időm alatt talán a borok harmadát tudtam megkóstolni, számos termelő standjához nem jutottam el és csak nyúlfarknyi jegyzetek kerültek a jegyzetfüzetembe. Nagy meglepetések ugyan nem értek, de tapasztalataim alapján az átlagszínvonalra nem lehetett panasz, valószínűleg mindenki talált kedvére való borokat.

Abc-sorrendben következnek a pincék és a borok; a rohanás miatt csak pár szóban, mondatban, pontok nincsenek.

badacsonyny4.jpg

2HA
Török Csabát és "eretnek" vörösborait természetesen nem lehetett kihagyni most sem. Az itt bemutatott egyetlen fehér - Pinot Gris 2014 - hordómintával most nem nagyon tudtam mit kezdeni, fülledt volt, kissé kusza és az illó is bezavart a képbe. A két vörös viszont szokás szerint remek volt. A Tabunello 2012-t már többször megénekeltük a blog hasábjain, sok újat nem tudok mondani róla írni: az elegancia mellett is rágható beltartalom, szép gyümölcsösség, vonzó fűszeresség, remek hordóhasználat. A Shiraz 2013-hoz is volt már szerencsém, de talán most tetszett eddig a legjobban, abszolút partiban volt a Tabunello-val: lendületes, intenzív, sötét bogyós gyümölcsökkel, borókával, temérdek fűszerrel.

Bencze Családi Birtok
A standnál felvonultatott sok 2015-ös mintának köszönhetően Bencze István valószínűleg a kóstoló legszélesebb borsorával érkezett a rendezvényre, amely számos érdekességet tartogatott a pezsgőktől az amforás tételeken át a vörösborig. A Gemini Rosé Pezsgő 2013 jó kezdés, visszafogott piros bogyós gyümölcsösséggel, illatban némi virágossággal, üde savak, könnyed test, szép buborékokkal. A 2015-ös Pezsgő Alapbor (M) kellemesen őszibarackos, citrusos, visszafogottabb savakkal. A Pinot Blanc 2015 (M) körtés, almás, pici mézzel, picike cukorral, lágy savakkal. Az amforás Rajnai Rizling 2015 (M) vonzó, arányos szerkezettel, közepes tömörséggel, illatban pici szúróssággal, körtével, almával, pici virágossággal. A Piros Bakator Narancsbor 2015 (M) szintén amforában készült, 14 napos héjon áztatással, és izgalmas karakter: picit cseres, inkább széles, mint magas savakkal dolgozik, narancs, cseresznye, túrókrém jellemzi az aromatikát. A Pinot Noir 2015 (M) eleinte kicsit zárt, majd egyre több piros bogyós gyümölcsöt és picike csokoládét mutat, jól texturált, kellemes savassággal. 
A kész borokra áttérve a Cabernet Sauvignon Rosé 2015 egyenes vonalvezetésű, kicsit vékony, visszafogottabb, citrusos, cseresznyés, szamócás gyümölcsösséget hoz. A Cabernet Sauvignon 2013 max. közepes testéhez képest jól aránylik a tannin, ami még kicsit friss, meggy, erdei gyümölcsök, pici zöldfűszer, kis csokoládé érkezik szájban. Az Olaszrizling 2013 kellemes jelenség, jól iható, nyári almás, citrusos, zöldfűszeres, enyhe kortyvégi kesernyével. A 2013-as Rajnai Rizlingen már mutatkozik egy minimális palackérettség, érett őszibarack, citrusok, zöldalma, finom savak, rendezett korty jellemzi.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok
A Csendes Dűlő teljes szortimentjét végigkóstoltam egy nyári látogatás alkalmával, így itt meglepetések nem értek. A 2013-as borok még mindig finomak, elegánsak, zamatosak, a 2014-esek talán kicsit zárkózottabbak, de szerencsére az évjárat viszontagságai nem hagytak rajtuk nyomot. A Hárslevelű 2013 finom eleganciával, körtével, őszibarackkal, kevés fűszerrel, csiszolt savakkal kényeztet. A Hárslevelű 2014 hasonló karakterű, kissé zárkózottabb, talán leheletnyit feszesebb. A Kéknyelű 2013 jó vonalvezetésű, citrusos, fehér húsú gyümölcsös, intenzív, de nem kemény savakkal operál. A Kéknyelű 2012 már egy megállapodottabb bor képét kelti, érettebb gyümölcsökkel, pici sóval, leheletnyi kesernyével a korty végén.

Csobánci Bormanufaktúra
A Csobánci Bormanufaktúra standjánál zártam a kóstolót és nem bántam meg. Minden tételük jól definiált, zamatos, karakteres bor benyomását keltette. A mintákkal kezdve a sort a Rózsakő 2015 (M) édes gyümölcsös, virágos, kerek bor, talán picike (nem zavaró) illóval. Az Olaszrizling 2015 (M) nyári almás, enyhén fűszeres, gömbölyded savakkal. A Furmint 2013 zamatos, tömör anyag, citrusokkal, édesfűszerekkel, mandarinnal, marcipánnal, zöldalmával, feszes savakkal. A Pinot Grande 2012 egy pinot noir válogatás tétel, érett piros bogyós gyümölcsös, meggyes, cseresznyés, jól kitöltött, arányos szerkezet, fűszeres, enyhén sós.

badacsonyny1.jpg

Domaine Edegger
A Domaine Edegger már 2 évvel ezelőtt is mutatott néhány szemrevaló dolgot. Bár a két 2014-es bor nem tagadhatta le, hogy nehéz évjárat szülötte, most is kellemes volt az összbenyomás. A Premier 2013 rajnai rizling, olaszrizling és egy kevés sauvignon blanc házasítása, utóbbi a néhány százaléknyi arány ellenére is érezhető: tiszta zöldalma, őszibarack, körte, finom seprős érzettel, pici zöldes jeggyel. Jó inni. A Kápolna 2014 (szürkebarát) és a Helbeck 2014 (chardonnay) egyaránt hűvös érzetű, feszes, egyenes, de kissé neutrális, citrusos, fehér húsú gyümölcsökkel. A Hilare 2012 egy pinot noir-ra épülő házasítás cabernet sauvignon-nal és merlot-val. Intenzív, inkább pinot-s jellegű, sok piros bogyós gyümölccsel, pici fával és csokoládéval, kevés tanninnal, fanyar lecsengéssel. A Georg 2012 80% cabernet sauvignon és 20% merlot házasítása, amelyet jó arányok, szép savak, puha tannin, savanykás piros bogyós és erdei gyümölcsök által vezérelt ízvilág jellemeznek.

Folly Arborétum
A borvidék fiatalabb szereplői közé tartozó Folly Arborétum borai Badacsony könnyedebb arcát mutatják, tiszták, jól ihatóak, és nagyon egyenletes színvonalat mutatnak. A Budai Zöld 2015 laza, könnyed, kerek savakkal, virágokkal, édes citrusokkal, zöldalmával, őszibarackkal. Az Olaszrizling 2015 (számomra meglepő módon) intenzívebb és pörgősebb különféle almákkal és zöldfűszerekkel. Most ez tetszett a legjobban. A Boróka 2015 olaszrizling, szürkebarát, muscat ottonel házasítása. Lazább szövésű, lágyabb, körtével, ananásszal, pici fűszerrel. A Muscat Ottonel 2015 visszafogottan fajtajelleges, virágporral, kis trópusi gyümölccsel, citrusokkal, cseppnyi mézzel, leheletnyi szappanossággal.

badacsonyny2.jpg

Málik Pince
A Málik Pincétől viszonylag kevesebb bort kóstoltam eddig, ideje volt egy kicsit javítani a mérlegen. A Budai Zöld 2012 érdekes, gazos, zöld füves illattal nyit, neutrális gyümölcsös, visszafogott citrusosság, lágy szerkezet jellemzi. A Zöldszilváni 2013 az első, amit a fajtából a Badacsonyból kóstoltam, édesfűszeres, citrusok, zöldalma, pici barack, kevés trópusi gyümölcs jön a kortyban. A Kéknyelű 2013 a sor legjobbja:őszibarack, nyári alma, körte, pici krémesség, jó savak, közepesnél nagyobb tömörség, pici só. A Zeus 2012 az édes almás, őszibarackos gyümölcsösség mellett, leheletnyi maradékcukrot, egy kevés érdekes földességet mutat.

Nyári Pince
Nyári Ödön kéknyelűje és cserszegi fűszerese általában a borvidék és az ország viszonylatában is remek minőséget produkál, most sem okoztak csalódást. Szóval... a Cserszegi Fűszeres 2015 a fajtától megszokottnál teltebb és tömörebb anyag, ízképét tekintve fajtajelleges, szőlővel, szőlővirággal, pici őszibarackkal és trópusi gyümölccsel, szép fűszerességgel, kellemesen fanyar finissel. A Szürkebarát 2015 és a Hárslevelű 2015 egyaránt visszafogott, kissé laza lágy, előbbi neutrális fehér húsú gyümölcsökkel, utóbbi virággal, mézzel, körtével, pici édességgel. Az Olaszrizling Válogatás 2013 közepesnél nagyobb testét inkább széles, mint magas savak tartják, ízében sok érett gyümölccsel. A félszáraz Kéknyelű 2013 közepesnél testesebb, meglehetősen neutrális, kis fehér húsú gyümölccsel és fűszerrel, enyhe édességgel.

Szatmári Pince
A szigligeti Szatmári Pince boraival is régen találkoztam utoljára. Szortimentjük fontos része két ritkán kóstolható fajtából, a vulcanusból (szürkebarát x budai zöld) és a rózsakőből (kéknyelű x budai zöld) készített bor. A Rózsakő 2013-at izmos, itt-ott kissé sorjás savak vezetik, ízében érett alma, őszibarack, füst, só, pici mandula és marcipán. A Vulcanus 2011-ben kissé lágy savak és határozott hordójelenlét érzékelhető: édesfűszerek, pici kókusz és capuccino, érett gyümölcsök, érett őszibarack. A Zeusz 2011 elég masszív felépítésű, koncentrált jelenség, picikét cseres felszínnel, virággal, érett barackkal, citrusokkal és almával, barackhéjjal. A Vulcanus 2012 kissé zárt, kerek, emelkedett alkohollal, érett fehér húsúakkal, pici kesernyével.

badacsonyny3.jpg

Váli Bor
Váli Péterék borainak egy részét még hordómintaként kóstoltam decemberben a Balatoni Borkarácsonyon. A 2015-ös borok szépek, zamatosak, és az évjárat tükrében 2014-ből is kihozták a maximumot. A Luca Bora 2015 (muscat ottonel és budai zöld) hozza a megszokott formát, szinte parfümösen illatos, szőlővel, szőlővirággal, citrusokkal, pici fűszerrel, könnyed, laza szövésű testtel. A Budai Zöld 2015 zamatos, ropogós savú, zöldfűszeres, citrusos, szőlős. A Kéknyelű 2014 az évjárathoz képest meglepően koncentrált, jó savakkal, érett barackkal, citrusokkal, nyári almával, mérsékelt fűszerességgel. A Pinot Noir Rosé 2015 cseresznyés, meggyes, üde, leheletnyi maradékcukorral. A Pinot Noir 2014 fűszeres, enyhén füstös, visszafogott piros bogyós gyümölcsökkel, nagyon élénk savakkal, vékony testtel, még nem teljesen integrált hordójelenléttel.

Villa Tolnay
A Villa Tolnay - ahogy szinte mindig - bemutatott frissen debütáló bort és régebbi évjáratból származó tételt egyaránt. A debütáló Zöldveltelini Tavasz 2015 zöldalmás, zöldfűszeres, citrusos, finoman fehérborsos, kellemes, kerek savérzettel megáldott bor. A Rajnai Rizling 2014 lendületes, megfelelően koncentrált, feszes, citrusos, őszibarackos. Az Olaszrizling 2013-at friss, üde savak és picike maradékcukor kellemes egyensúlya, friss citrusok, nyári alma íze és remek fűszeresség határozza meg. A Kéknyelű 2013 egyenes, hosszú, penge savakkal, elsősorban citrusos ízvilággal.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr588629538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sweetsole 2016.04.19. 15:40:44

@furmintfan: Hasznos infók, köszi. Esetleg egy röpke lista a legjobban tetsző borokról?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.04.20. 09:19:45

@sweetsole: Nem feltétlenül fordítható le pontszámra, de most ezek okozták a legtöbb örömet kóstoláskor (mintákat nem számolva): 2HA Shiraz 2013, 2HA Tabunello 2012, Bencze Rajnai 2013, Csendes Dűlő Hárslevelű 2013, Csendes Dűlő Kéknyelű 2013, Csobánci Bormanufaktúra Furmint 2013, Csobánci Bormanufaktúra Pinot Grande 2012, Domaine Edegger Premier 2013, Domaine Edegger Hilare 2012, Nyári Cserszegi Fűszeres 2015, Váli Luca Bora 2015, Váli Kéknyelű 2013, Villa Tolnay Zöldeltelini 2015, Villa Tolnay Rajnai Rizling 2014.
süti beállítások módosítása