A Borrajongó

Bikavér Párbaj 2016: avagy ment-e elébb a Bikavér?

2016. március 02. 06:00 - akov

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre került a lassan-lassan hagyományossá váló Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj. Az eseménynek a Corinthia Hotel grandiőz bálterme adott otthont, ahol a legjelentősebb bikavér termelők sorakoztak fel, hogy szalonkörülmények között adjanak számot a bikavér jelenbeli állapotairól. Furmintfannal jártunk a rendezvényen, hogy képben legyünk bikavérben.

bikaver.jpg

Az írást egy értékeléssel indítjuk, aztán jönnek a rövid kóstolási jegyzetek. Akit bővebben érdekel, a kiállított borok részletes adatlapját itt megtalálja.

(akov) Eger értékelése

(1) Forrásaink szerint a tavalyi Bikavér Ünnep botrányos körülményei miatt (emlékeztető: számtalan dohos tételt kínáltak az egri termelők) idén elővigyázatos válogatáson estek át a borok. Egyrészt ez dicséretes, másrészt pedig a borvidéket érintő súlyos pincehigiéniai problémának az elkendőzése. Mi is írtunk a témáról a nagy port felverő „Nagy gáz van Egerben” c. cikkünkben. Állítólag a válogatáson „több bort is kiszórtak”. Hogy mennyit és melyeket, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. Bárhogy is volt, legalább három problémás bor így is átjutott a szűrőrendszeren, ami a huszonpáras mezőnyt nézve 10% feletti arány.

(2) A kóstolón felvonultatott egri borok zömmel a 2011-2012 évjáratokból származtak. A két meleg év, kombinálódva a helyi fajtákkal és szőlészeti-borászati berendezkedéssel, nem nagyon számítanak jó évjáratnak. A borokban kevés a sav, az extrakttól és alkoholtól (még ha nem is alkoholosak amúgy a borok úgy általában) édesek, aromatikájukban szinte kivétel nélkül semmi frissesség, uralkodnak bennük a túlérett gyümölcsös és a hecsedlis jegyek.

(3) Szigorúan magánvélemény, de ennyi középszerű bort egyben én régen láttam. Nem volt tétel, ami kiemelkedő vagy akár csak egy rövid tapsra érdemes lett volna (egy kis maroknyi borra adtam volna jó szívvel 6 pontot). Export esetén nagyon kétséges volna számomra, hogy kinek és milyen áron lehetne eladni az Egri Bikavéreket, de azt gondolom az alsó-középkategória az, ahová beférnének, kb. 8-10 Euró palackáron. Szomorú, de sajnos ez ma a valóság. Az ember ilyenkor visszagondol a 2000-es, 2002-es, esetleg 2003-as és talán a 2006-os egri borokra, amelyeket kóstolva hittük, hogy Eger a Villányt váltó új favorit, a meredeken emelkedő és sziporkázó csillag. Sajnos az időközben eltelt évtizedben ez a bizonyos csillag szépen visszasüppedt a horizont mögé. Az említett régi évjáratok borai pedig gyakran még ma is kiválóak. Vajon mi történik Egerben?

(4) Az Egri Bikavér koncepciója még mindig kialakulatlan, hiába a kékfrankosra kell felfűzni az egészet, nem nagyon érezni, hogy ez egy egyedi, karakteres borházasítás lenne. Távolról nézve csak szimpla, egyszerű vörösbornak tűnik, amely csak ritkán készül el olyan magas szakmai színvonalon, ami a nemzetközi szereplésre is alkalmassá tenné. Ugyanakkor az eredetvédelmi szabályozásnak megfelelően röpködnek a „Superior” és „Grand Superior” megnevezések a címkéken, amely alapján azt sugallják a palackok, hogy a világ legjobb borait töltötték beléjük. Egyrészt mintha megint nem tudnánk magyarul beszélni, másrészt önkritikát kellene gyakorolni, mert mögöttes tartalom nélkül semmit nem érnek az eredetvédelmi kategóriák.

(5) Megint csak úrrá lett rajtam az az érzés, hogy a borászoknak jobban oda kellene figyelniük arra, mely kádárok hordóival dolgoznak. Egyes esetekben egy jobb minőségű hordó csodákat tehetne a borral.

(furmintfan) Szekszárd értékelése

Szekszárdon mintha egységesebb lenne a kép, stílusban közelebb állnak egymáshoz a bikavérek, mint egri társaik (már tavaly is ez volt a benyomásom, és mellékesen az új szekszárdi palack is segít az egységes megjelenésben). Hibás borokkal nem, alkohol- és tanninszörnyekkel is egyre kevésbé lehet találkozni a szekszárdi tételek között, bár főleg a drágább boroknál még most gyakrabban fordulnak elő egyensúlybeli problémák. Az "alap" bikavéreknél viszont – bár ebben biztos a 2013-as évjárat is közrejátszott – akadtak lendületes, gyümölcsös, jól iható borok. Mindazonáltal a kiugróan jó, érdekes, izgalmas bikavérek Szekszárdról is kevesen voltak.

A kóstolt Egri Bikavérek:

Besenyei Borház Classicus 2012

(akov) Erős fa, közönséges, tejkaramellás illat, édes a hordótól. A fán kívül fekete földes, fekete bogyós, nem lenne rossz, de a fa visszahúzza.

(furmintfan) Szederlekvár, édesgyökér, érett gyümölcsök, kis zöldfűszer, kovászos uborka és földes jegyek, pici kilógó hordóval.

Besenyei Borház Superior 2013

(akov) Jóval kevesebb és szebb fát mutat. A sav emelkedett, szépen definiált a gyümölcsösség, a sav viszi a lecsengést. A végén egy kis pop-fa azért beficcen, de nekem tetszett. Egerből az egyik legjobb tétel.

(furmintfan) Ánizsos, negrós, erdei gyümölcsös illat- és ízvilág, jó felépítés, kellően lendületes savak.

Bolyki 100% Classicus 2013

(akov) Sok és igen közönséges fa. Poros, kesernyés tannin, faszenes pörkölés, fáradt fekete bogyós gyümölcsök.

(furmintfan) Lendületes, érett erdei gyümölcsös, édesfűszeres, érdes tanninnal.

Bolyki és Bolyki Superior 2012

(akov) Erős fa, kicsit ő is közönséges. Édes, alkoholos, nem bírja el a beltartalmát. Sok tannin, sok fekete bogyós és lekvárjaik.

(furmintfan) Testes, édesfűszeres, kissé likőrösbe hajló fekete bogyós gyümölcsösség, tapadós tannin.

Gál Lajos Pajados Grand Superior 2012

(akov) A mérsékelten tanninos vonalat képviseli. Sajnos a sava sem túl sok. Matt gyümölcsösség, öreg hordó, definiálatlanság és enyhe pinceszag lengi át.

(furmintfan) Sajnos nem tiszta, enyhe pinceszag, mellette érett, kissé tompa piros bogyós gyümölcsök, közepes test, közepesnél kevesebb tannin.

Gál Tibor Titi 2013

(akov) Virágos és lendületes, elég tartalmas, de sajnos ő is főtt és lekváros, enyhén édeskés is.

(furmintfan) Könnyedebb, lendületesebb, édes piros bogyós gyümölcsökkel, virágokkal, fűszerekkel, szájban kicsit tompa és édeskés. Kicsit kusza még, írjuk a fiatalság számlájára.

Gróf Buttler Classic 2013

(akov) Kissé üres, kissé definiálatlan, emelkedett fával és tanninnal és végre valami savval. A tervezett árához képest nem rossz.

Hagymási Generation 2 2008

(akov) Sajnos a pincedoh uralja. Két palackból is kértem, egyforma volt. Figyelemre méltó, hogy a termelő ezt nem veszi észre!

(furmintfan) Sajnos enyhén dohos, pedig alatta egész érdekesnek tűnik az anyag, virágokkal, málnával, jó intenzitással, nem túl szép fás finissel.

Juhász Grand Superior 2011

(akov) Nagy és testes, édes, hecsedlisen túlérett, ugyanakkor a sava is emelkedett, de izgalom nincs benne.

(furmintfan) Animális, istállós, édesfűszeres illat, szájban elég híg, savanykás gyümölcsökkel, kis likőrösséggel.

(A szerk. megjegyzése: itt a két palack vélhetően eltért egymástól.)

Petrény Borgundi 2012

(akov) A két bordeauxi (cabernet sauvignon és franc) és pinot noir adja a zömét, innen ez a bugyuta szójáték. Némi syrah és kékfrankos egészíti ki. A fa még erős, de nem rossz, a bor jól definiált, elég jó a lecsengése is, de van azért édesség és lekvárok is.

St. Andrea Hangács 2012

(akov) Két hete jött ki. Fűszeres, kadarkás-feeling, más, mint a korábbi évjáratok. Sajnos a bor nem tiszta, a dohosság szélén táncol, többen is panaszkodtak erről, akikkel beszéltem. A tannin keserű, a fa sok, a bor unalmas, sok főtt gyümölccsel a lecsengésben.

(furmintfan) Fűszeres, savanykás gyümölcsökkel, egy pici kovászos uborkával, jó savakkal, határozott hordójelenléttel, és sajnos dohossággal.

St. Andrea Merengő 2011

(akov) Fáradt és főtt fekete bogyós gyümölcsösség, elég sok és markoló tannin, erős fa, lekvárok, kesernye.

(furmintfan) Masszívabb anyag, főtt gyümölcsösséggel, kissé sok fával. A korábbi évjáratok nagyságától szerintem elmarad.

Tarjányi Classic 2011

(akov) Végre egy bor, amiben van valami sav. Ugyan a fa sok rajta, a vanília kikacsint, de a bor tiszta. Ugyan kicsit definiálatlan és édes is.

Tarjányi Superior 2012

(akov) A fahatás elég erős és a minősége is kérdéses. A tannin poros és emelkedett, van sav, de édesség és hecsedli is.

Tóth Ferenc Egri Borvár Classicus 2013

(akov) Könnyed, vékony, semmi frissesség nincsen benne, a sav éppen közepes, a lecsengés fáradt.

(furmintfan) Könnyed, hecsedlis, piros bogyós gyümölcsös, zöldfűszeres, kissé rövid.

Tóth Ferenc Egri Borvár Superior 2013

(akov) Karakteres bor, a fahatás nem túl jó rajta, de összességében rendben van. Itt is van azért lekvár és fáradt aromák.

(furmintfan) Zöldfűszerek, savanykás piros bogyós gyümölcsök, meggy, jó egyensúly.

Thummerer Superior 2011

(akov) Lekvár, kevés sav, kesernyés tannin, fáradt lecsengés. Amúgy nem lenne rossz anyag, de lusta.

(furmintfan) Édesfűszeres, édeskés erdei gyümölcsös, meggyes aromatika, arányos felépítés, csak egy kis lendület hiányzik belőle.

Thummerer Nagy-Eged Grand Superior 2012

(akov) Tartalmas, tiszta, jó tanninnal, hordóval és szép hosszú lecsengéssel. Lekvárokból is kapunk megint és egy még éppen menthető lustaságba fordul végül.

(furmintfan) Sima korty, erdei gyümölcsök, fűszerek, jól adagolt hordó, jó egyensúly, tisztességes beltartalom és hossz.

A kóstolt Szekszárdi Bikavérek:

Eszterbauer Tüke 2013

(furmintfan) Keskeny, könnyed, meggyes aromatika, pici illó, kissé harapós tannin.

Fritz 2012

(akov) Édes, hecsedlis, definiálatlan gyümölcsösség. Fáradó aromatika, kis gumi. Chile-i karakter.

Heimann 2013

(furmintfan) Kicsit zárkózott, tompa, érett gyümölcsös, sok fűszerrel, jó egyensúllyal.

Lajvér 2012

(furmintfan) Eléggé telt, fekete cseresznyés, túlérett erdei gyümölcsös, likőrös, rágós tanninnal.

Merfelsz 2013

(akov) Kakaós ostya illattal nyit, ami érdekes. Édes, alig van sava, erős fa, lekvárok.

(furmintfan) Érett gyümölcsös, meggyes, puha, sima, édes fűszerességgel.

Mészáros Reserve 2012

(akov) Pici égett gumisság, kis édesség, de jó felépítésű bor, profi kivitelben. A hecsedli itt is befigyel.

Németh János Sygno 2013

(furmintfan) Intenzív és könnyed, kék szőlős, virágos, erdei gyümölcsös, élénk savakkal megtámogatva, finom fűszerességgel.

Sebestyén Iván-völgyi 2012

(akov) Kissé édesen lekváros, a sav szerencsére enyhén emelkedett, a fa még erős rajta és minőségben is hagy kívánnivalót maga után, egy enyhe gumis-olajos jeggyel. Mindazonáltal nem rossz.

(furmintfan) Teltebb, gazdagabb stílus, érett meggyel, erdei gyümölcsökkel, piros bogyósokkal, gazdag fűszerességgel, enyhén emelkedett alkohollal.

Takler Reserve 2013

(furmintfan) Érett meggyes, édes fűszeres, sima tapintású korty, jó savak, megfelelő koncentráció, még kicsit kialakulatlan összkép.

Takler Reserve 2012

(furmintfan) Sűrű, közepesnél testesebb, lekvárosba forduló erdei gyümölcsök, kis édesség, emelkedett alkohol.

Vida 2012

(akov) Fekete bogyós gyümölcsök, fekete föld, poros tannin. Nem túl acélos a sav, de azért elegendő, a bor jól van elkészítve, amit lehetett, valószínűleg kihozták belőle.

(furmintfan) Arányos, érett fekete bogyós gyümölcsös, lágyabb, mint a 2013-as, de még nem fordul lustába.

Vida 2013

(furmintfan) Lendületes, finom szövésű, elegáns, telis-tele friss piros bogyós gyümölcsökkel.

(A rendezvényre meghívást kaptunk és elfogadtunk. Nagyon köszönjük!)

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr908433010

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: akov: Bikavér Párbaj 2016: avagy ment-e elébb a Bikavér? 2016.03.02. 09:52:03

Az Egri Bikavér koncepciója még mindig kialakulatlan, hiába a kékfrankosra kell felfűzni az egészet, nem nagyon érezni, hogy ez egy egyedi, karakteres borházasítás lenne.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.03.02. 06:34:58

"mögöttes tartalom nélkül semmit nem érnek az eredetvédelmi kategóriák."

A szívemből szólsz. Tiszta gyalázat az a szánalmas ostobaság, ahogy szinte minden borvidéken és régióban a szakértelmet és a józan észt félredobva rohamtempóban összecsapták az EU unszolására a jelenleg is érvényes termékleírásokat. Ócska és kicsinyes kompromisszumok és arcpirító susksükölés lett az eredmény ami semmilyen minőségnek és eredetiségnek nem lehet és soha nem lesz az alapja.

A jelenelgi termékleírások tő többségét be kellene darálni és nulláról újra írni.

takács bálint - zsebtévé 2016.03.02. 08:21:57

Szerintem az új szekszárdi palack öngól.
A formája teljesen alsópolcos-ivóboros, a felirat meg alsópolcos-importboros.

tb - zstv

silvousplait 2016.03.02. 09:05:34

Koszonet - sok tanulsag - meg tobb szomorusag.

Octopus 2016.03.02. 10:10:57

@takács bálint - zsebtévé: engem inkább az zavar, hogy első ránézésre egy az egyben a piemonti Albeisa-palack koppintása (see www.viniveglio.com/en/produzione.php)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.02. 10:24:06

@Octopus: Jé, tényleg... ez eszembe sem jutott.

Szten00 2016.03.02. 10:25:09

"A két bordeauxi (cabernet sauvignon és franc) és pinot noir adja a zömét, innen ez a bugyuta szójáték. Némi syrah és kékfrankos egészíti ki."
Némi kékfrankos? Ez bikavér néven fut? Márhogy a kékfrankosnak kell(ene) a legnagyobb arányban szerepelnie, szóval fura ez az összetétel.

@takács bálint - zsebtévé: Nekem tetszik. Bár az Octopus linkjén szereplő palack tényleg megtévesztésig hasonlít a szekszárdira, ami némileg zavarbaejtő. A tokaji palack egyedibb, az biztos. (Meg nekem még jobban tetszik, bár tudom, az sem nyerte el mindenki tetszését - de hát ez egy ilyen buli.)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.02. 10:31:55

@Szten00: bocsi, a részletes borinfóban a kékfrankossal kezdődik a lista.

Sőt, kapaszkodj meg, a szabályozás megengedi, hogy ha igazolod, hogy neked az ültetvényszerkezeted olyan volt XYZ dátum előtt, hogy több cabernet-ed volt és bikavért készítettél már akkor is, akkor mentesülsz a kékfrankos túlsúly alól.

Szten00 2016.03.02. 10:38:57

@akov: Ez biztos? Itt: egriborvidek.eu/egriborok/bikaver-szabalyzat-2/ erről nincs szó, és máshol is csak ezt látom. Bár gondolom, így van, ahogy mondod, ez viszont azt jelenti, hogy még most sem tudhatjuk a polcról random leemelve, hogy a kezünkbe fogott egri bikavérben mi is van - még annyit sem, hogy melyik fajta van benne a legnagyobb arányban. Ez a totál diverzitás, nulla egység nem tudom, mennyiben jó - nekünk, fogyasztóknak nagyjából semennyiben. A borvidéknek szintén aligha jó, mert így lehetetlen brandet kovácsolni a bikavérből. Gondolom, felesleges megkérdeznem, hogy akkor ezt a szabályzatot most mégis miért kellett így megalkotni...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.02. 10:47:12

@Szten00: biztos, ezt nézd.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900102.FVM

102/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet az Egri borvidék védett eredetű borairól

...

10. § (6) A bor készítésekor az alábbi házasítási szabályokat kell követni:
a) védett eredetű klasszikus bor esetén:
aa) a bort legalább három szőlőfajta borának házasításával kell elkészíteni,
ab) egy fajta borának aránya sem haladhatja meg az 50%-ot,
ac) legalább három szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot,
ad) a fajták között a kékfrankos fajtának kell a legnagyobb arányt képviselni,
ae) a turán és bíborkadarka fajták borának aránya együttesen és külön-külön sem haladhatja meg a 10%-ot;
b) védett eredetű superior bor esetén:
ba) a bort legalább öt szőlőfajta borának házasításával kell elkészíteni,
bb) egy fajta borának aránya sem haladhatja meg az 30%-ot,
bc) legalább öt szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot,
bd) a bb) pont rendelkezése alól kivételt jelent a kékfrankos fajta bora, melynek használata legalább 30%-os, de legfeljebb 50%-os arányban kötelező,
be) a turán fajta borának aránya nem haladhatja meg a 5%-ot,
bf) a cabernet franc és cabernet sauvignon fajták borának aránya együttesen sem haladhatja meg a 30%-ot.

...

20. § (1) Az a termelő, aki 2009. december 31-e előtt termett szőlőből dűlőmegjelöléssel ellátott Egri Bikavér bort hozott, illetve hoz forgalomba, a borvidéki dűlő nevének feltüntetése esetén az ugyanazon dűlőből származó Egri Bikavér borának készítésekor a 10. § (6) bekezdése b) pontjának rendelkezései alól felmentést nyer az ültetvény fennállásáig, vagy arra az időre, amíg a kérdéses ültetvény fajtaösszetételét nem változtatja meg.

blend11 2016.03.02. 11:01:38

A bolyki classicusnál engem egy kicsit zavar az ellentmondásotok.

Most akkor fáradt vagy lendületes az az erdei gyümölcsösség?

Szten00 2016.03.02. 11:10:40

@akov: Kellemetlen :/
Kis pozitívum, hogy csak az használhatja ezt a kiskaput, aki dűlős bikavért hozott forgalomba.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.02. 11:14:46

@blend11: Nem a gyümölcsösségre értettem a lendületességet (a gyümölcsösségre az érett jelzőt használtam), hanem magára a borra szerkezetileg, mert savban azért nincs hiány.

blend11 2016.03.02. 11:17:28

@furmintfan: értem, köszönöm a választ!

dagadtos 2016.03.02. 11:45:48

Táncoló medvénél a Merengő nem volt tiszta, bár nem akarja leírni, hogy ez miben nyilvánul meg, de elgondolható. Nekem tavaly az tiszta volt, és egész jónak is tűnt. Viszont a 12-es Áldással gond volt, most ezek szerint a Hangáccsal is, szóval úgy tűnik, a St. Andrea is kezd érintetté válni...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.02. 11:53:15

@dagadtos: Én sem figyeltem, így rákérdeztem. :D

Ő a "mesterkurzuson" volt, amit Mészáros Gabriella tartott. Ezen a 13-as Merengő szerepelt, míg a sétáló kóstoló esetén a 11-es.

dagadtos 2016.03.02. 11:54:48

Hát ez a lényegen éppen nem változtat, akkor 12-től datálható a dolog

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.02. 11:55:38

@dagadtos: igen, de ebben az most a lényeg, a 11-es Merengő tiszta. Én legalább is benéztem Gergő cikkében az évjáratot.

Doxa 81 2016.03.02. 13:56:25

@akov: A hivatkozott jogszabályhelyek valóban hatályban vannak, de csak a 2012. augusztus 1-jét megelőzően szüretelt szőlőből készített borok esetében alkalmazandók, a szóban forgó '12-es bikavérre tehát nem vonatkoznak.

MádiN. 2016.03.02. 17:22:22

Az éves bikavér fogyasztásom 1 palack, sztem maradok is ennél a mennyiségnél...
Jóból is megárt a shokk, hát még ezekből.:P
Najó nem leszek igazságtalan, Németh, Heimann, Vida trióból birtoklok pár palackkal.;)
Utóbbi munkásságát különösen kedvelem. <3

Thummerer Vilmos 2016.03.04. 12:03:48

Tisztelt akov Úr, mivel a nevét nem ismerem, csak ezzel a megszólítással tudok élni.
Egri Bikavér Grand Superior Nagy-Eged-dűlő 2012 borunk eredményeiről még nem tudok beszámolni, mivel a bor most került a közönség elé és még egyetlen borversenyen sem szerepelt, de a jövőben leendő eredményeiről szívesen tájékoztatom majd. Engedje meg, hogy ismertessem a Bikavér superior 2011 borunk eredményeiről a teljesség igénye nélkül:
- Egri Borvidéki Borverseny (2015. április 23.) – Aranyérem /csak gyakorló borászok bírálnak/.
- Magyar Bormustra - XXXVI. Országos és Kárpát-medencei Borverseny (2015. május 28-29.) – Legjobb magyar bikavérnek járó különdíj /gyakorló borászok, szakírók vegyesen bírálnak/.
- 16. VinAgora Nemzetközi Borverseny (2015. június 11-14.) - Aranyérem /döntően nemzetközi zsűri, többségében borász szakemberekből, kisebb részt szakírókból áll/.
- Média Bora 2016 (2016. február 26.) - Vörösbor kategória: Legjobb vörösbor /a zsűri a média és a marketing szakma képviselőiből áll/.
- VinCe 2016 (2016. március 3.) – a rendezvény keretein belül megtartott mesterkurzusra a Pannon Bormíves Céh ezt a Bikavért választotta bemutatásra, amit Elizabeth Gabay Master of Wine sok-sok dicsérő szóval illetett, kiemelve a bor lendületességét, egyensúlyát, harmóniáját. Érdeklődése kiterjedt a bor fajtaösszetételére, és az érlelés módjára is. A borról alkotott egész megnyilatkozása rendkívül pozitív volt. (A bort vakon bírálta.)

Vajon ki, illetve kik ítélik meg helytelenül a bort?

Tisztelettel:

Thummerer Vilmos

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.05. 10:02:12

@Thummerer Vilmos:

Tisztelt Thummerer úr!

Köszönöm megtisztelő hozzászólását. Mielőtt válaszolnék a felvetéseire, azért had említsem meg, hogy a pincéjük mindkét bora a Bikavér Párbajon bemutatott borok legjobbjai között volt. Ez a mezőnyt végigkóstolva azonban még így sem sok.

A borversenyeket illetően fogyasztói (és termelői) oldalról sem kellene túl sok bizalmat táplálni. Borversenyek eredményei alapján egyszeri fogyasztók vásárolnak a hipermarketekben, látva a kis matricákat, elhiszik, hogy ez garantál valamilyen tartalmat. Nekem is van szerencsém időnként bírálni és a tapasztalataim erősen vegyesek, hogy finom legyek. Az Ön által felsorolt borversenyeknek nem sok ázsiója van, az egri borvidéki borversenynek kiváltképpen. A nevében nemzetközi Vinagora borverseny eredményeit (amelyen rangos borvidék vagy termelő szinte nem jelenik meg külföldről, esetleg akkor ha az egyik kereskedő beerőlteti) pedig évről évre csak megmosolyogjuk.

Talán az a legrosszabb, ha egy borversenyen a borászok kóstolnak. Én nagyon kevés olyan magyar borásszal találkoztam, aki nemzetközi kitekintéssel tudott volna kóstolni és ismerte volna a világ borait, kontextusba helyezve ezzel a saját és borvidéki tételeket. Ez az, amit az iskolában nem tanulnak meg és csak úgy lehetséges, ha az ember nagyon sok pénzt és időt belefektet. Az egri borverseny tekintetében azokról az egri borászokról beszélünk, akik közül sokan nem veszik észre, hogy ha a boruk dohos, piacra jönnek vele és bemutatókon kínálják, okozva ezzel Eger rendkívül súlyos válságát. És azokról a borászokról beszélünk, akik nem fogják fel ennek a dolognak a valódi súlyát, nem hajlandók szembenézni azzal a ténnyel, hogy a pincehigéniát nem náluk osztják. Ezek között az egri borászok között még arra sem futotta, hogy együttműködjenek a probléma feltárásában és elhárításában. Amennyire én tudom, ez napi vitatéma Önök, egri borászok között.

A Magyarországon rendezett versenyek közül az egyetlen pozitív példa a Pannon Bormustra volt, amely széles körű szakmai elismerésnek örvendett. Ezt a rendezvényt éppen a magyar "vörösborászok" verték szét, mert képtelenek voltak elviselni, hogy 10eFt-os boraik rendre leszerepelnek a valóban neves, nemzetközi bírák előtt. A belső botrány és feszültség végül akkora lett, hogy a szervező visszavonult és befejezte az egészet. Pontosan ez a szemlélet az, ami ott tartja a magyar bort ahol van jelenleg.

Leírtam, hogy a legtöbb kiállított bor középszerű volt, amely külföldön csak az alsó-középkategóriában kaphatna helyet és ez alól az Ön borai sem voltak igazán kivételek. Vagy talán Ön azt állítja, hogy ezt a Bikavért bármikor be merné tenni mondjuk egy erős Bordeaux vagy Burgundi sorba? Európában nagyon, nagyon sok borvidéket lehet felhozni, ahol olyan csúcsborkat készítenek, amely Magyarországról, ezen belül Egerből teljesen elérhetetlennek látszik. Hova helyezné Ön Eger borait pl. a rajongással gyűjtött nemzetközi borok közé (pl. Rhone-völgy, Loire, Languedoc, Piemont, Toszkána, Campania, Ribera del Duero, Priorat, Burgenland, stb. lehet még sorolni)? Nem látszanak azok a belföldi és külföldi beszerzők, akik Egerben tolonganának és egyre magasabbra srófolnák az Egri csúcsborok árát. Ehelyett viszont exportálunk dohos bort a lengyel Lidlbe, had igyák csak a polákok.

Elizabeth Gabay MW a fentieket egy magánbeszélgetés alkalmával úgyanúgy el fogja Önnek mondani, ahogy én itt leírtam. A csúcsborokat a középszertől ugyanis igen könnyű elkülöníteni, nem kell nagy tehetség hozzá és nem is ízlés kérdése. Középszerből azonban nem csak Európában, de világ bármely részén rengeteg van és kaphatók is, technológiailag tisztán elkészítve, 8-15 EUR árszínvonalon. Az Ön borainak rosszabb esetben azzal a chilei borral kell versenyeznie, amely több tízezer palackos tételként fut be a holland és német kikötőkbe, 6-8 EUR átadási áron, amelyet valahol az Andokban, 1500 méter magasan termeltek, organikusan, francia sztárkonzultással egy fenntartható borászatban. És a bor jó és tiszta, és mindig megbízható és megtalálható szerte Európai polcain és éttermeiben. Itt arról beszélünk tehát, hogy Egernek el kellene érnie ezt a szintet, de egyelőre ez megugorhatatlannak látszik.

Üdvözlettel: Kovács András

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.03.05. 21:03:30

@Thummerer Vilmos:

Ön nálam jóval nagyobb tudású, tapasztaltabb és sikeresebb bortermelő. Ezért a legnagyobb tisztelettel azt javaslom, hogy a mindenféle kétes hitelességű gitegyletek által osztogatot plecsnik és a lejárt szavatosságú és szervilis megmondóemberek helyett egyszerűen hivatkozzon a fogyasztóira.

Ha az önök borait nagy presztízsű éttermekben és vinotékákban mérik ki értő fogyasztóknak akkor nem kell foglalkozni semmi mással.

MInden bort végső soron a fogyasztó ítél meg.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.03.06. 12:04:29

Egyre nő bennem a kíváncsiság: szeretnék végre olyan egyértelműen dohos (és egyben neves egri termelőtől származó) bort találni a poharamban, mint a 4-5 évvel korábbi Gál Tibor-tételek.
Próbálkozzak a '12-es Áldással? Többet (Hangács) nem szívesen költenék eme nemes célra...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.06. 12:51:08

@Hepci: a cikkben egy az egyben leírtuk, mely borok dohosak, nem citálnám újra. :D

loading 2016.03.07. 09:42:34

@Hepci: Szombaton Gróf Buttler Nagy-Eged Syrah Superior 2011 -ból kellett egy újat nyittattni, mert az éppen kóstoltatott üveg nem volt rendben.
Tavaly szeptemberben és még hordómintaként kóstolva, semmi problémája nem volt. Találgatni nem szeretnék, hogy miért és hogyan lett ilyen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.03.07. 11:57:31

@loading:
Úgy képzelem, ha (pince)doh az ok, akkor hiába nyittatsz újat...
Persze, nem szeretném (úgy általában) védeni az egri borászokat, meg nem is fizetnek érte, csak annyi a gyanúm, hogy egy kicsit mélyebben is az egyes esetek mögé kellene nézni.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.07. 12:03:23

@Hepci: többektől azt hallom, hogy a doh sokszor csak palackozás után jön elő, ezért is nagyon ciki gazdaságilag az egész, mert ugye nem tudod visszahívni. Ha így van, akkor a palackok között lehetnek különbségek. Plusz ha szellőzik egy palack (pl. étteremben, akár napokig), az is okozhat komoly eltérést.

loading 2016.03.07. 12:51:02

@Hepci: az új palacknak nem volt problémája. Mint írtam nem szeretnék találgatni mi ennek az oka. Az kétségtelen tény, hogy 20EUR/palack árú bornál cidrizni, hogy milyen lesz, nem jó érzés. Főként, ha nem számít muzeálisnak...
Igazad van, hogy manapság gyorsan tud általánosítani az ember. Az biztos, hogy akinek inkább rossz tapasztalatai vannak, ilyen akov, az elveszti hitét.
Emiatt nem bántom, mert én is évekre száműzök termelőket a sok kudarc után.

@akov: Nekem volt egy kollégám, aki hobbiból borokat készített Egerben. Neki egyszer volt egy olyan palackszériája, hogy minden lepalackozott bora odalett, amelyet azonos szállítmányból származó üvegbe tettek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.03.07. 15:25:59

@akov:
Hát, ebben nem igazán hiszek, hasonlóan az évekre bezárkózó, aztán kinyíló, aztán megint bezárkózó, majd megint kinyíló borokhoz, de természetesen nem vagyok a dohtéma tudósa. Viszont számos verbális marketingtevékenységet láttam már, amikor a valamilyen mesét előadók idővel szinte elkezdenek hinni a saját vetítéseikben....
Tehát inkább azt tudom elképzelni, hogy a derék borász a legkevésbé vájt orrok számára is érzékelhetően dohos/büdös pincéjéből/hordójából lepalackoz egy tragikus bort, aztán azt esetleg még kóstolókon mutogatja is. Ilyenre már legalább láttam példát, nem is egyet (sajnos).

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.03.07. 15:39:26

@Hepci: @loading: konkrétan egy termelőtől hallottam, hogy a fehérboruk már piacon volt, amikor előjött belőle. Hiszek neki, bizalmasan mondta. Trükkös dolgok lehetnek ezek.

loading 2016.03.07. 15:57:16

@Hepci: doh érződött rajta, tőlem a dugótól is lehetett. Mint korábban írtam, nem találgatnék.
süti beállítások módosítása