A Borrajongó

Régi magyar fajták nyomában - látogatás a Szentesi Pincénél

2016. február 16. 06:00 - furmintfan

Szentesi Józsefet a magyar borok és pezsgők világában jártas közönségnek aligha kell bemutatni: a 2013-as évben a Borászok Borásza címet elnyerő mester egyrészt, mint a hazai pezsgőforradalom egyik apostola, másrészt pedig mint rég elfeledett magyar szőlőfajták megmentője is komoly elismertséget vívott ki a szakma és a borkedvelők körében. A valós helyzet azonban az, hogy még a fekete öves borrajongók is csak a felszínt kapargatják a Szentesi-életmű megismerése terén, amíg nem találkoznak a borász forgalomba nem kerülő mikrotételeivel. Egy kíváncsi borkedvelő csapattal egy napsütéses februári szombaton néhány óra erejéig lebuktunk a felszín alá, azaz "megrohamoztuk" a közelmúltban felújított budaörsi pincét, amely most már nagyobb társaságok fogadására is alkalmas.

szentesi1.jpg

Miközben Szentesi József pezsgőt tölt a poharakba, mesélni kezd. Annak ellenére, hogy a borász tulajdonképpen beleszületett a szőlőművelésbe, mégsem vezetett egyenes út a mai állapotig, hiszen bár édesapjának volt fél hektár szőlője, a gyermekek nem szívesen dolgoztak a szőlőben. A 90-es évek végén azonban Szentesi szeretett volna magának egy kis szőlőt, így végül 1998-ban a Velencei-tónál vásárolt egy fél hektáros ültetvényt. A borászkodást egy apai jóbarát segítségével, valamint autodidakta módon, könyvekből, szakmai folyóiratokból, a többi borásztól ellesett trükkökkel, külföldi tanulmányutakon felcsipegetett információkból tanulta meg. A terület folyamatosan nőtt, és ezzel párhuzamosan jött a régi magyar fajták ügyének felkarolása is, amelynek jegyében a borász 10 (fehér balafánt, fehér góhér, hamvas, kolontár, kovácsi, lisztes, piros bakator, sárfehér, szerémi zöld,vörös dinka) és 10 kék (csókaszőlő, fekete muskotály, feketefájú bajor, hajnos kék, kék bajor, kékszilváni, laska, purcsin, tarcali kék, tihanyi kék) szőlőfajtát telepített el a Pécsi Kutatóintézettől szerzett oltóanyaggal. Ezeket az Osztrák-Magyar Monarchia idejáből származó könyvek első osztályú fajtaként említik, a filoxéravésznek „köszönhetően” azonban szinte teljesen eltűntek. A szőlőültetvények összterülete ma 14 hektárt tesz ki, Sukoró, Pázmánd és Nadap környékén, ezeknek 10-15%-án ma is állandó kísérletezés folyik. Minden fajtánál komoly terméskorlátozás van, Szentesi József ebben látja a megfelelő minőség és érettség elérésének zálogát. A borok a lehető legtermészetesebb módon, beavatkozás nélkül készülnek, a fehérek szűrve, a vörösek szűrés és derítés nélkül kerülnek palackba.

Világfajták és régi magyar fajták borait egyaránt kóstoltuk. Amikor – az utóbbiak esetén – 1-1 palack kitöltése közben elhangzik, hogy ebből a borból összesen 30 liter, a másikból 40 liter készült, miközben a soha nem kóstolt fajták borának zamata betölti a szánkat, kiváltságosnak érezhetjük magunkat, egyrészt azért, hogy ilyen ritkaságokat kóstolhatunk, másrészt azért, hogy ezzel - ha csak szemlélőként is - a magyar bortörténelem egyik érdekes fejezetének részesei lehettünk.

A borokhoz - ahogy az akov által rendre megénekelt Szentesi Open-eken is - a Fény utcai piac Sonkásának kiváló minőségű sonkáiból, felvágottaiból csipegettük.

Szentesi Pince J&J Chardonnay Brut 2013
Érett citrusos, zöldalmás aromatika, kevés brióssal, közepes méretű, erőteljes buborékokkal, jól eltalált dosage-zsal, friss savakkal. 5p

Szentesi Pince A Cuvée 2013
Rajnai rizling, zengő, zöldveltelini és érintésnyi sauvignon blanc házasítása. Neutrális fehér húsú gyümölcsös, zöldalmás, enyhén krétás illat. Arányos szerkezet, kellemesen puha tapintású korty, ideális mennyiségű savval, tiszta, zöldalmás, citrusos, őszibarackos ízvilág, finom fűszerességgel. 6p-

Szentesi Pince Kovácsi-Szerémi Zöld 2013
Őszibarack, enyhe zöldfűszeresség és virágok illatban és ízben, szájban talán intenzívebb, rétegzettebb, zöldalmás, érett citrusos jegyekkel egészül ki. Viszonylag tömör, élénk savú, egyenes bor, vannak benne a rajnai rizlingre emlékeztető vonások (a kovácsi borát hasonló karakterűnek írták le a régi források). 6p

Szentesi Pince Rajnai Rizling 2015 (M)
Bátyus minőség, tőkesűrítés céljából telepített tőkék termése külön lepalackozva. Hűvös, virágos, mentás, citrusos, őszibarackos illat, ahogy nyílik egyre gazdagabb őszibarackos, fűszeres, citromfüves jegyekkel, lime-mal, grapefruit-tal. Zamatos, jó savakkal, feszes szerkezettel. Ígéretes.

Szentesi Pince Rajnai Rizling 2013
A fenti 2015-ös bort adó tőkékről jött ennek az alapanyaga is. Kis füstösséggel nyit, majd édes citrusos-barackos jegyek következnek. Szájban jó koncentrációt mutat, masszív savakkal, izmos testtel, jó sav-cukor egyensúllyal. Ízében citrusok, őszibarack, szép fűszeresség, pici vanília. 6p+

Szentesi Pince Zengő 2012
Édesfűszeres, őszibarackos, narancsos illatjegyek, ízben kis grillázzsal, karamellel, érett almával, leheletnyi dióval kiegészülve. Telt, öblös korty, kis krémességgel, széles savakkal, 11 g/l maradékcukor gömbölyíti. Nagy testében a 14%-os alkohol simán eltűnik. 6p

szentesi2.jpg

Szentesi Pince Kék Bajor 2013
Halvány színű, fürge mozgású bor. Szentesi József szerint könnyedsége, lassú cukrosodása miatt jó pezsgő alapbor lehet. Kellemes, jó ivású, légies, szinte zéró tanninnal, közepesnél könnyedebb testtel. Jóformán csak gyümölcsökből építkezik: szamóca, kék szőlő, pici citrusossággal, érintésnyi virágossággal az illatban. 5p+

Szentesi Pince Tihanyi Kék 2013
Ez is eléggé halvány színű, kb. mint egy világosabb pinot noir. Intenzív és gazdag aromaprofil: szamóca, cseresznye, meggy, cseresznyevirág, rózsabors, egzotikus fűszeresség és virágok, valamint egy kis szappan. Könnyed, elegáns, élénk savakkal, sima textúrával. 6p

Szentesi Pince Csóka 2014
Visszafogottan indul, enyhe virágos, édesfűszeres jegyekkel, diszkrét piros bogyós gyümölcsökkel, de pici földesség is beúszik a képbe. Kissé vékonynak hat, erősen savas, meggyel, cseresznyével, szamócával, kék szőlővel, pici édesfűszerrel. Nem rossz, bár a viszontagságos évjáratot nem tudná letagadni. 5p

Szentesi Pince Kékfrankos 2013
Széles spektrumú aromatika: meggy, málna, édesfűszerek, pici szeder, kis ribizli, pici szilva, remek fűszeresség, csipetnyi marcipán. Jó állagú, feszes savak tartják, tanninja sima, a hordó ízben hagy nyomot inkább, a textúrába belesimul. 6p+

Szentesi Pince Laska 2013
Mély és összetett illat- és ízvilág: meggy, feketecseresznye, málna, szeder, szilva, remek fűszeresség, pici szárított virág. Élénk és tartós sav vezeti, remek tartást ad a kortynak, de közben szépen belesimul. Elképesztően intenzív és zamatos, megfelelően koncentrált is, kirobbanó gyümölcsösséggel, szép hosszal. 7p-

Szentesi Pince Velence Cuvée 2012
Cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot nagyjából egyenlő arányban, minimális petit verdot-val. Édesfűszeres, étcsokoládés, enyhén marcipános jegyek mellett erdei gyümölcsök, meggy, feketeribizli tűnik fel, de valahogy ez a gyümölcsösség – amellett, hogy a hordó is picit takarja – nem a legfrissebb, kicsit halványulófélben van. Szájban remek egyensúlyt mutat, a sav pont ideális mennyiségű, a tannin finomszemcsés, még kicsit fiatalosnak hat, enyhén tapadós. A gyümölcsösség szájban intenzívebb, frissebbnek hat, a hordó szépen fűszerez. 6p+

Szentesi Pince Cabernet Sauvignon 2012
Izgalmas, fajtajelleges illat feketeribizlivel, feketecseresznyével, szederrel, ánizzsal, gyógynövényekkel, meleg érzetet keltő fűszerességgel. Testes, kellően tömör anyag, ami az élénk savaknak köszönhetően kellően lendületes is. A tannin rágható, kicsit még harapós, de lesz ideje érni. Nagy anyag, remek intenzitással, hosszú lecsengéssel, sok érett gyümölccsel, meggyel, feketeribizlivel, szederrel, finom fűszerességgel. 7p

Eredetileg itt ért véget az eredetileg betervezett sor, de a társaság megszavazta, hogy kóstoljunk még három bónusz tételt.

Szentesi Pince Fekete Muskotály 2013
Illatos, enyhén parfümös, kék szőlővel, virágokkal, muskotályos jegyekkel, keleti fűszerekkel. Savas, de vékony és kissé híg. 4p+

Szentesi Pince Pinot Noir 2013
Édeskés illat és íz, virágok, édesfűszerek, málna, cseresznye, szamóca, marcipán, pici likőrösség, kicsit még ül rajta a hordó. Lendületes savak, sima tannin. Egy kis érlelést valószínűleg meghálál. 6p

Szentesi Pince Merlot 2013
Az új hordó édesfűszerei dőlnek először a pohárból: vanília, rumpuncs, marcipán, mellette édesre érett piros bogyós gyümölcsök: málna, meggy, szamóca. Ízben is hasonló, talán a gyümölcsösség egy fokkal több helyet kap. Jó felépítésű, sima, arányos korty. A hordónak pedig lesz még ideje teljesen beépülni. 6p+

 

Szentesi Józsefnek köszönet a kiváló vendéglátásért és a kóstolóért.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr538392638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2016.02.16. 10:31:42

Nincsenek egy kicsit túltolva ezek a pontok?:)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.16. 11:03:09

@MádiN.: Jajj, már megint ez a pontozás... :)
Nézd, ott és akkor nálam ez az eredmény született.
A pinot-t kóstoltam azóta egy nemzetközi sorban, ott kevésbé jól szerepelt, de erről majd később.
A többi borhoz azóta nem volt szerencsém, majd ha lesz, megírom. ;)

MádiN. 2016.02.16. 11:29:24

@furmintfan: igen az a Pinot az jóindulattal mondjuk 4, nálam totál 0 inkább... fogyasztásra nem alkalmas, bántó pacsuli...
Az a merlot szintén messze a 6-tól és szintén rohadtul nem volt egyben...
A zengő is megérne egy misét a 6 pontjával.

Persze tök mindegy és szigorúan SZERINTEM.

dagadtos 2016.02.16. 21:11:27

@MádiN.: Nincsenek. A kékfrankos pl alul van tolva. De jó érzékkel megtaláltad az egyik legizgalmasabb magyar borászt. A 13-as furmint annyira jó volt például, hogy azon gondolkoztam, hány ennél jobb furmintot kóstoltam 2010 után Tokajból, és hát nem sokat. 13-as laska, csóka, kadarka mind nagyszerű volt, 15-ös csóka mintától leesett az állam.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.17. 09:13:56

@dagadtos: Szóba is került az a 13-as furmint (meg az, hogy talán te őrzöd az utolsó palackokat :)), ha nagyobb mennyiség készült volna belőle, Furmint Februáron is ott lett volna.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.17. 09:34:11

@dagadtos: szerintem néhány bor alul van pontozva. A 13-as Kékfrankos biztos. Amúgy mind erről és a merlot-ról hallottam problémás palackokról.
süti beállítások módosítása