A Borrajongó

Balatoni Borkarácsony Budapesten

2015. december 23. 06:00 - furmintfan

A címadásban az alliteráció kimaxolva, de lássuk, miről is szólt ez borkarácsony... előtte azonban még boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves olvasónknak!

Tavaly hagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg balatoni borászok és vendéglátósok az Adventi Balatoni Szalont a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Idén is sokan összegyűltek a balatoni gasztronómiai ismert arcai közül, hogy bemutassák termékeiket és szolgáltatásaikat az érdeklődőknek. Az est nyitásaként a borászok "borkarácsonyfát" állítottak a műjégpálya közepén, majd átkerült a hangsúly az illatokra és az ízekre.
A Balatonon az utóbbi években egyre nagyobb a mozgolódás, a borászok, éttermesek a tóparti infrastruktúra és vendéglátás felvirágoztatása érdekében széleskörű összefogást sürgetnek, és igyekeznek ezt tettekkel is alátámasztani. A Nyitott Balaton, a Balatoni Kör (amelynek eddigi elnöke, Kardos Gábor éppen a rendezvényen adta át a tisztséget Laposa Bencének), a Badacsonyi Kör, a Badacsony New York-ban, az északi parti őszi-téli gasztrotérkép, a Csopaki Kódex, vagy a Vörös Balaton már mind különböző méretű és kiterjedésű. de hasznos összefogásnak az eredménye, most pedig egy "összbalatoni" újdonságból, a BalatonBorból is kaphattunk egy kis ízelítőt.

balatonbor.jpg

A BalatonBor a régiós összefogásra építő új bormárka, amelyet a csatlakozó borászatok olaszrizlingből készítenek és egységes címkével palackoznak le. Az első BalatonBorok jövő tavasszal kerülnek forgalomba kb. 1500 Ft/palack áron. Néhány pincészet mintáit a Borszalon keretein belül már meg is lehetett kóstolni.
Meg kell említeni, hogy a bor nem egyedüli szereplő volt az estén, hiszen a Balatonízlelő, a Bergmann Cukrászda, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Hotel Bonvino Badacsony és a Magyar Turizmus Zrt. is saját standdal érkezett az Adventi Borszalonra.

Ez viszont itt egy boros blog, tehát rá is térek a lényegre. Abc-sorrendben következnek a pincészetek, pontokat nem írtam, de jobb híján 1-1 *-ot biggyesztettem a 10 legjobban tetsző tétel mellé (mintákat nem számolva).
Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának frissen megválasztott elnöke egyéb teendői miatt sajnos végül nem tudott eljönni a rendezvényre, de még így is 9 borászat borait lehetett végigkóstolni.

balatonbor_bezerics.jpg

Bezerics Borászat
Bezericsék Zalát képviselték a kóstolón. A boraikkal elég ritkán találkozom, átlag évente egyszer nyílik rá alkalmam. Idén ez volt az.

Cserszegi Fűszeres 2015
Illatos, fajtajelleges, szőlős, ananászos, finom savval, citrusokkal. Korrekt standard cserszegi.

Pátria 2014
Neutrális gyümölcsösség, fehér húsú alma, szőlő, laza, könnyed szerkezet, finom kesernye, pici cseresség.

Furmint 2012
Almás, almahéjas, szájban pluszban vaníliás, érett citrusos, kissé lágy, kezdeti oxidációt is mutat, és valószínűleg elindult lefelé.

balatonbor_bujdoso.jpg

Bujdosó Pincészet
A Bujdosó Pincészet borai terén is van bőven lemaradásom, viszonylag kevés bort kóstoltam tőlük, most kicsit javítottam az arányokon.

Cirkáló Olaszrizling 2014*
Késői szüretes beütés, grillázzsal, érett gyümölcsökkel, őszibarackkal, sárgabarackkal, szélesebb szerkezettel. Atipikus olaszrizling 2014-ből.

Matacs Szürkebarát 2011
Vastag, nagy testű, édesfűszeres, grillázsos, vaníliás, érett gyümölcsös, aránylag lágyabb savakkal, pici fával.

Katamarán Cabernet Franc-Cabernet Sauvignon 2011
Érett erdei gyümölcsös, feketecseresznyés, szilvás illat, ízben kissé fáradó gyümölcsösséget mutat, földességgel, kissé fás lecsengéssel.

balatonbor_istvandy.jpg

Istvándy Pincészet
Mióta Istvándyék kinyitották Badacsonyban a Borműhelyet, itt évente egyszer legalább megfordulok és végigkóstolom az aktuális kínálatot. Még így is új élmény volt számomra az itt kínált borok kétharmada, ráadásul Istvándy Gergővel egy jót beszélgettünk is.

BalatonBor 2015 (M)
Friss, virágos, édes almás, édes citrusos, grapefruitos, enyhén zöldfűszeres, puha érzetű, de ideális mennyiségű savval.

Bizsergés 2014
Muscat ottonel. Jól iható, laza, könnyed, szőlős, édes citrusos, banános, enyhén trópusi gyümölcsös.

Szemelt Kéknyelű 2006*
Aszús fürtöket is tartalmazott az alapanyag, kb. 50 g/l maradékcukor, 9 évet töltött hordóban. Szamorodnis jelleg. Grillázsos, édesfűszeres, picit illós, szájban lágy, széles savakkal, édes gyümölcsökkel, sárgabarackkal, naranccsal, kis kesernyével. Nem éppen behízelgő, kicsit "old school" stílusú, de érdekes és egyedi bor.

balatonbor_laposa.jpg

Laposa Borbirtok
A Laposa-borok hozták a tőlük megszokott stílust: üdék, fiatalosak, jól fogyaszthatóak.

BalatonBor 2015 (M)
Eleinte fülledt, pörkölt magvas illat, ízben gyümölcsösebb, főleg zöldalmás. Kicsit lágy a többi mintához képest.

Olaszrizling Friss 2015*
Intenzív, szinte sauvignon blanc-os illat és ízvilág, vágott fűvel, édes almával, édes citrusokkal, maracujával.

Rosé 2015
Pinot noir-ból készült. Illatban kicsit tutti-fruttis, édeskés, szamócás, ízben citrusosabb.

Rizling2 Rajnai Rizling 2014
Édesfűszeres, őszibarackos, édes almás illat, szájban kissé nyers hatású savak, citrusos jegyek uralják.

balatonbor_sztdonat.jpg

Szent Donát Birtok
Azt hiszem, nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy Szent Donát az egyik legtudatosabban építkező és legdinamikusabban fejlődő balatoni borászat, én legalábbis egyre nagyobb érdeklődéssel követem a tevékenységüket.

BalatonBor 2015 (M)
Üde, virágos, édes fehér húsú gyümölcsös, körtés, finom zöldfűszeres árnyalattal, a meleg évjárathoz és a fajtához képest képest élénk savakkal.

Sauvignon Blanc 2014*
A birtok egyetlen fajélesztős bora. Visszafogott fajtajelleg, zöldalmás, citrusos, finoman virágos, jó savval, arányos szerkezettel.

Csopak 2014
A "birtok olasz". Meglehetősen neutrális, pörgős savú, de kicsit híg, zöld gyümölcsökkel.

Meszes 2013*
85% olaszrizling és 15% furmint a Szitahegyről, nagy része 5 hónapig használt francia érlelődött. Fűszeres, neutrális gyümölcsösséggel, gyurmás-krétás jegyekkel. Kerek, széles savakkal, kis krémességgel.

balatonbor_szeremley.jpg

Szeremley Borház
A balatoni borászatok között nagy öregnek számító Szeremleyéktől a Szemelt Rizlingből Szeremley Rizlinggé átnevezett olaszrizling-rajnai rizling házasításból általában veszek évjáratonként 1-1 palackot, de más borukat nem kóstoltam mostanság.

BalatonBor 2015 (M)
Arányos, visszafogottan virágos, almás, körtés, pici mandulával a végén.

Szürkebarát 2013
Édes citrusos, enyhén almás, fűszeres, pici cukorral, de jó egyensúllyal, integrált hordóval.

Kéknyelű 2006*
3 évig volt hordóban. Mézes, édes barackos, sült almás, finoman sós. Olajos, telt, máig szépen tart.

Pinot Noir 2009
Zéró gyümölcs, illata mákos, aldehides, szájban egyszerre savanyú és keserű.

balatonbor_tornai.jpg

Tornai Pincészet
Az egyik somlói óriás képviselte a kóstolón a "Hegyet", három, különböző árszintet képviselő 2013-as borral érkeztek.

Juhfark 2013
Savanykás almás, zöldes, citrusos, pici illóval, nyers, zabolátlan savakkal.

Hárslevelű Premium 2013
Citrusos, fehér húsú gyümölcsös, finoman mézes. Arányos, jó felépítésű, pici illó itt érezhető volt.

Grófi Juhfark 2013
Zöldségleves, egy kis termálvíz, némi sárga húsú gyümölcs illatban, barack, finom fűszeresség, érett citrusok ízben. Telt, vastag, krémes, masszív savakkal, emelkedett alkohollal.

balatonbor_vali.jpg

Váli Borászat
Váli Péter borászata számomra évről-évre az egyik legmegbízhatóbb borsort szállítja Badacsonyból, most sem kellett csalódnom. A 2015-ös BalatonBor mintája mellett a hamarosan forgalomba kerülő 2014-es tételeket lehetett megkóstolni.

BalatonBor 2015 (M)
Zamatos, arányos, zöldalmás, citrusos, finoman fűszeres, leheletnyit még cseres, de a kóstolt BalatonBor minták közül ebben sejtettem talán a legnagyobb lehetőséget.

Olaszrizling 2014
Illatában különös fedettséget éreztem, szájban citrusos, fehér húsú gyümölcsös, finoman sós, hosszú és jó felépítésű.

Szürkebarát 2014
Ebben az évben elmaradt a hosszabb héjon tartás. Citrusos, enyhén virágos, fehér húsú gyümölcsös, finoman fűszeres, arányos, kissé visszafogott bor.

Kéknyelű 2014*
Masszív, izmos testű, telt, citrusokkal, őszibarackkal, finom fűszerességgel, picike cukorral. Ígéretes.

Pinot Noir 2014*
Vonzó piros bogyós gyümölcskavalkád illatban: málna, szamóca, cseresznye, meggy, édes fűszeresség. Ízben kicsit visszafogottabb, a cseresség még kicsit integrálódhat, könnyű, légies, piros bogyósokkal, kék virággal, fűszerekkel.

balatonbor_villatolnay.jpg

Villa Tolnay
A Villa Tolnay kínálatát egészen jól ismerem, de így is volt részem egy kis meglepetésben, amikor egy 2010-es Zöldveltelini került elő a pult alól.

Olaszrizling Tavasz 2014
Friss, jó savú, viszonylag egyszerű, zöldalmás, citrusos, pici zöldfűszerrel színezve. 

Chardonnay 2013*
Édes gyümölcsös és fűszeres aromatika, testes, enyhén krémes, őszibarack, édes alma, szegfűszeg, vanília, pici puncs.

Zöldveltelini 2010
Érett, füstös, diós, grillázsos, zöld olívás illat, érett citrusos, propoliszos ízvilág. Elég tömör, emelkedett alkohollal, némi kesernyével.

Névtelen Cuvée 2008*
70% cabernet sauvignon, 30% merlot. Szilvás, meggyes, erdei gyümölcsös, enyhén fűszeres, élénk savakkal, kissé tapadós és érdes tanninnal.

 

A kóstolóra a szervezők hívtak meg, köszönet érte!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr308182594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.12.23. 11:31:04

Frankóság, hogy végülis csak kibővült ez a kör Somlóval. Amikor megalakult a Balatoni Kör akkor váltottam pár szót a Gáborral, de akkor még lepattintott, hogy csináljunk magunknak Somlói Kört. Jól esik, hogy azóta elfogadták, hogy a Somlói is a Balatoni Borrégió része.

Forca Balaton! :)

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.12.23. 17:20:21

Boldog karacsonyt nektek is!

@BZoltan: forca Balaton bizony :) es igen, egyseges regiokent kell tolni, Somloval, Zalatol Csopakig es a deli partiakat is beleertve

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.12.24. 22:17:20

Nem értem, miért nem öntik ki Szeremleyék azt a pinót, borzadály.
Azt még megértem, ha üzletek polcain ott rohad belőle, de egy rendezvényen kóstoltatni...

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.12.26. 10:50:29

Istvándytól kóstoltam 2006-os Szemelt Kéknyelűt, mely 2009 környékén gyönyörű bor volt, sajnos már egy évvel később is sokat veszített a kezdeti varázsából. Te azt írod 9 évig volt hordóban. Ezek szerint az adott alapanyag egy részét nem palackozták le akkoriban, hanem hordóban maradt további 6 évre?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.12.26. 10:56:35

@drbarta: Igen. Állítólag vannak/voltak még hasonló kísérleti tételek a pincénél.
Ez a Szemelt Kéknyelű is egy érdekes bor, inkább elismerem, mint szeretem.
süti beállítások módosítása