A Borrajongó

Piemont: Roberto Voerzio

2015. december 17. 06:00 - akov

Roberto Voerzio 1987-ben alapította saját borászatát, miután diszkréten lekapcsolódott a családi pince szárnyai alól. Édesapja egészen a nyolcvanas évekig palackozott bort saját nevén, utána Roberto fivére, Gianni vitte tovább ezt az ágat. Ma is csak pár száz méterre dolgoznak egymástól a kis La Morra település oldalában. Mindketten jók és híresek, de Roberto az, akiből igazi kultbor-termelő lett és simán befér Barolo legszűkebb élvonalába. Az egyik „eredeti” modernistának tartott Roberto Voerzio – megkapirgálva lassan harmincéves pályafutását – igen nehezen beskatulyázható utat járt be. Egyszerre modernista módszerekkel, de részben tradicionalista felfogásban kezdett dolgozni, majd a kilencvenes évek közepén tett egy gyors kanyart a modernizmus irányába, hogy aztán végül kialakítsa a két irányzat felett lebegő saját stílusát. Mindennek az alapja persze a szőlő. Ahogy telt az idő Voerzio és felesége szép lassan területeket szereztek La Morra leghíresebb „grand cru” dűlőiben, olyan szőlő-portfólióra szert téve ezzel, amellyel kevés helyi borászat versenyezhet. Kultbor recept következik piemonti módra.

rvoerzio4.jpg

A kilencvenes évek stílusában épült borászathoz és családi fészekhez a délelőtti órákban érkezünk kis társaságunkkal. Némi telefonálgatás után előkerül a birtok szőlésze-borásza, Cesare Bussolo, valamint egy rövid találkozás erejéig a Messere is előbújik. A birtok melletti kis barbera ültetvényhez kutyagolunk, ahol Cesare puszta egy metszőollóval bemutatja a hírhedten kompromisszummentes művelési filozófiát. Először is a régi telepítések általában hektáronként 3000 tőkét számláltak, ezeket Voerzio vagy besűrítette, vagy újratelepítette, hogy az 5-9000 közötti sűrűséget elérje. A szűk mezsgyén táncoló nebbiolo „grand cru” területei 200 és 350 méter között helyezkednek el. „A kilencvenes években még 20-25 ezer Euróért kínáltak itt egy hektárt, ma már jó, ha 2.5 millió Euróért hozzájutunk valamihez.” – érzékelteti Cesare a piemonti ütemet. Minden szőlőjük középmagas kordonon terem, organikusan művelnek, gyomirtót és felszívódó szereket nem használnak, csak a kén és a réz játszhat.

A birtok konzisztensen radikális terméskorlátozást alkalmaz, amellyel egész Piemontban a legalacsonyabb hozamokat produkálják. Technikailag ennek lényege, hogy július közepére minden fajtát legyen az dolcetto, barbera vagy nebbiolo leszednek kb. 1kg/tőke terhelésre. Később, ha minden jól megy és nincsen jégkár, akkor a csúcsborok esetén további 0.5kg/tőke mennyiségre mennek le. Mivel a nebbiolonak nagy és hosszúkás fürtje van, itt az alsó egyharmad részt el is távolítják, hiszen az érik a leglassabban. A cél a tökéletes és egyenletes biológiai érés. Ezzel szemben Piemontban – meséli Cesare – még nagyon drága borok esetén is általános a 2kg/tőke terhelés. „Egy nebbiolo fürt átlagosan 300 gramm, ha rákezd az eső, akár 400 grammig is felmehet. Tőkénként tíz fürttel a 3-4kg terhelés is gyorsan meglehet.” Kérdésemre, tudniillik, hogy kábé kikre kell itt gondolni, Cesare gyorsan bemondja, hogy „igen finom öltönyökben pózoló elegáns urak drága borainál sem ritka” ez a tempó. Az igen erőteljes terméskorlátozásnak köszönhetően a szüret korábbi, míg mások akár október végébe, sőt november elejébe is belecsúsznak a szedéssel, Voerzionál szeptember végével, esetleg október elejével már mindent betakarítottak. Mivel az őszi esők októberben érkeznek, így kevésbé kell aggódni a felhígulás és az érési deficitek miatt.

rvoerzio2.jpg

A birtok egy dolcetto-t, két dűlős barberát, egy tiszta merlot-ot, valamint hét dűlős Barolót palackoz. A borkészítési filozófia – akármennyire is modernistának bélyegzik Voerziot – kerüli a beavatkozásokat és a lehető legegyszerűbb. Minden bor acélban erjed, hőmérséklet kontroll nélkül. Utóbbira azért nincsen szükség, mert szeptember végén még elég meleg van, nem reked meg a cefre, a tartályok méretének köszönhetően pedig nem is melegszik túl. Az erjesztés spontán zajlik, kb. 20-30 napig, napi kétszeri körfejtéssel. Az alkoholt maximum a 14.5%-15% régióba várják, ha e felett van, akkor megszabadulnak a bortól. A kíméletes préselés után 15-17C-on tartják az új bort, mivel ként eddig nem használtak, az almasav bomlása spontán elindul és tél végére be is fejeződik. A januári hidegben 3C-ra hűlnek a borok, az ülepedést követően februárban fejtenek először, majd 2-3 nap múlva ismét fejtenek egyet (átlevegőztetik a bort). Ként először az almasav lebomlása után alkalmaznak, a sokszor keveset elvet vallják. A borokban a teljes kén 75-80mg/liter. Cesare azt mondja, a tapasztalatok szerint a maradék szabad ként 8-10 év múlva eszik meg a borok, ekkor a palack az érés egy második, gyökeresen eltérő fázisába lép. A dolcetto és a Langhe Nebbiolo egy év fát kap, a többi bor maximum két évet. Francia fát használnak, kicsi, közepes és nagy méretekben. A Voerzio-stílus kulcsa az igen kifinomult fahasználat, amely a különböző méretű hordók okos kombinációján alapul. Szűretlenül palackoznak. Kizárólag azok a tételek kerülnek forgalomba, amelyekkel Voerzio 100%-ig elégedett, minden mást eladnak. Baroloból 20 ezer palack készül, de egészen ritka az, amikor ugyanabból az évből mind a hét dűlős megjelenik. Az összes bor 1-2 hónap alatt elfogy, csak allokáció után lehet hozzájutni az esetenként 200-300 Euróba kerülő tételekhez. A 0.75-ös palackok mellett magnumokat, jeroboamokat és balthazarokat is töltenek.

rvoerzio3.jpg

A kóstolt borok:

Barolo Rocche dell'Annunziata Torriglione 2011

Információ: La Morra. 2000-ben volt az első szüret. 5-8000 tőke/hektár. 0.5-0.7kg/tőke terhelés. Déli kitettség, agyag és homok, 220 méter tengerszint feletti magasság. 2011-ben négyszer volt jégeső, amely 30%-kal csökkentette a termést. Egy éve palackozták. 5-6000 üveg készül évente.

Rendkívül vonzó és tiszta illat, rózsával, cseresznyével, kék virágokkal, szép fás fűszeres jegyekkel. Emelkedett sav és tannin viszi az amúgy érett alapanyagból készült bort. Rózsa, piros bogyósok, szép aromák. A sav kissé citrusosba fordul, de összességében jó az egyensúly és hosszú a lecsengés. Váratlanul magasan kezdünk. 14,5%. 7p-

Barolo La Serra 2008

Információ: La Morra. 1987-ben volt az első szüret. 8000 tőke/hektár. 0.5kg/tőke terhelés. Déli-délkeleti kitettség. Október elején fejezték be a szüretet.

Mély szín, szemre még fiatalos. Elképesztő illat. Egy egészen kevés bőrös színezet mellett valami döbbenetes fűszerezettség, piros bogyósok, aszaltak, egy kevés vanília, összességében egy komoly pinot noirra emlékeztet. A közepesnél teltebb, elég intenzív és koncentrált, a tannin ugyan sok, de bársonyosan érett. Kiváló állagú piros bogyós gyümölcsök, földesség és fűszerek tobzódnak. Annyira mély a bor, hogy simán elbírja a sok savat és tannint. Kiemelkedő textúráltság, végtelen lecsengés, a magas alkoholt alig érezni. 15,0%. 8p

rvoerzio5.jpg

Barolo Fossati Case Nere Riserva 10 Anni 2005

Információ: Az évjáratban korai jégkár volt. 3500 normál palackkal töltöttek le, ennek felét idén kezdték értékesíteni.

Zseniális illat, bele lehet szédülni. A kora ellenére még szinte friss a korty, tele egzotikus fűszerekkel, piros és fekete bogyós gyümölcsökkel, rózsával, kakaóval, földdel és pici bőrrel fokozott komplexitással. A sok sav és tannin meseszépen igazodik a robbanó intenzitáshoz, a bor textúráltsága irigylésre méltó, definiáltsága megkérdőjelezhetetlen. A lecsengés hosszú percekig szórakoztat, benne édesre érett gyümölcsök és némi aszaltasság. Kora felét letagadhatná. 14,5%. 8p

Barbera d'Alba Riserva Vigneto Pozzo dell'Annunziata 2010 (magnum)

Információ: La Morra. 1996-ban szüreteltek innen először. 8000 tőke/ha. 0.5kg-os terhelés. Keleti-délkeleti kitettség. 1500 magnum palack készült. 15 hónapig volt 40%-ban új hordóban, 5 további hónapot acéltartályban, majd még egy 18 hónapos palackos érlelést kapott.

Miért a végén jön a barbera? – fogalmazódik meg az egyszerű kóstolóban. Nem kellett sok magyarázat, azonnal megértettük. Csak annyit mondanék, hogy ennyire kifogástalanul tiszta, elegáns és nagyboros barberával sosem találkoztam. Egy csöppet sem nehézkes, csöppet sem fárasztó, árad belőle a Voerzio-fűszeresség körítette feketecseresznye. A finoman élénk sav feszesen tartja a bort, miközben a kezdődő kis palackérettségnek köszönhetően minden a helyére kerül. Sűrű közép, enyhén emelkedett alkohol, rettentő hosszú lecsengés. 15,0%. 7/8p

(Köszönet a látogatásért Roberto Voerzionak és Cesare Bussolonak.)

A pincészet honlapja: http://www.robertovoerzio.com/

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr178178582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.12.17. 10:20:28

Köszi, vártam már a folytatást. :)

valópapa 2015.12.18. 09:14:47

Giga borok, giga pénzért... Mo.-i barolo beszerzés sem könnyű feladat.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.12.18. 09:38:39

@valópapa: Tar Ferencnél / finewines.hu kapható normális áron Ascheri, Vajra, Roberto Voerzio is és némi Elio Altare is.
süti beállítások módosítása