A Borrajongó

Bordó Blend 2015 - "csak a színe legyen vörös"

2015. november 27. 06:00 - furmintfan

November vége van, lassan itt a tél, ha a borfogyasztást szigorúan szezonális tevékenységként végezzük, akkor most eljött a testesebb vörösborok ideje. Ennek megfelelően a Winelovers novemberi rendezvényén a bordeaux-i fajtáké a főszerep. A jól bejáratott Corinthia Grand Hotel Budapest emeleti termeiben kiállító magyar borászatok mellett néhány borkereskedő, és horvát borászat is színesítette a kínálatot.

bordoblend.jpg

Valóban ritka, hogy egy helyen ennyi pincészet mutatja be az elsősorban vagy kizárólag cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot trió tagjaira építkező házasításait, vagy három fajta valamelyikéből szűrt fajtaborait, úgyhogy a magyar vörösbor-fetisiszták igazi Kánaánja volt ez a kóstoló. Nem sorolnám magam ebbe a táborba, de mivel a tavalyi kóstolót kihagytam, így én is kíváncsian vártam, mit hoz ez a szombat délután-este. A várakozásba némi félelem is vegyült, a hazai bordeaux-i házasításokkal kapcsolatos tapasztalataim ugyanis erősen vegyesek, és ettől függetlenül is tartottam tőle, hogy az április kékfrankos-szemléhez képest kevesebb izgalmat tartogatnak majd a borok. Mint kiderült, aggodalmam nem volt alaptalan...
Tény, hogy a magyar borászatok is egyre inkább nyitnak a gyümölcsösebb, jobb egyensúlyú borok felé, de ez a kóstoló is bizonyította, hogy máig nem sikerült teljesen kitörni a sok hordó-magas alkohol-túlzott extrakció Bermuda-háromszögéből. A fentiek mellett az illó és a brett is belerondított itt-ott a képbe, így aztán nem volt könnyű egyszerre teljesen tiszta, gyümölcshangsúlyos és jó egyensúlyt mutató, pláne elegáns bort találnom. Az izgalomfaktor is hiányzott a mezőny nagy részéből, már persze, ha a fenti tényezőket nem soroljuk oda. Biztosan megvan ezeknek a boroknak a rajongótábora kis hazánkban, és a borok nagy része itthon talál gazdára, de én valahogy nem kaptam kedvet, hogy komoly összegeket fektessek a hazai "bordó blend"-ek felhalmozásába.
Egyre gyakrabban érkeznek hírek magyar vörösborok szép nemzetközi szerepléséről, ami jó dolog, de összességében véve sem a különleges termőhelyi jelleggel, sem a minőséggel, sem az árral nem tudnék sok külföldit meggyőzni, hogy az akármelyik másik országból származó merlot/cabernet helyett miért a magyart kellene választania. Persze kivételek akadnak, de számomra ez a kóstoló is bizonyította, hogy ha jól elkészített és esetleg érdekes magyar vörösbort akarok inni, például egy kékfrankossal az esetek nagy részében (árban és ár-érték arányban szinte biztosan) valószínűleg jobban járok.

A viszonylag gyors tempójú kóstolásnak köszönhetően csak nyúlfarknyi és nem is feltétlenül túl informatív jegyzetek születtek a borokról, pontokat - ahogy ilyen esetekben szokás - nem írtam az egyes tételek mellé. Ennyi tannintól és alkoholtól még folyamatos "köpdécselés" (copyright Berecz Zsolt) is elfárad az ember, úgyhogy nem állítom, hogy - főleg a vége felé, amikor már a jegyzetelési kedv is lankadt - végig erőm teljében kóstoltam, de azért igyekeztem. Néhány kedvencemről azért itt az elején ejtenék néhány szót, mielőtt slágvortokban végigszaladnánk az összes boron. 

A Heinemann standnál a korrekt bevezetőtől a komolyabb borig szépen felépített külföldi portfóliót lehetett kóstolni. A 4 bordeaux-i borból az utolsó kettő már elég jó színvonalat képvisel, a Chateau de Pez különösen, és az argentin-francia koprodukcióban készült malbec-cabernet házasítás is meggyőző volt.
A horvát borászatoknál vegyesen voltak mindenféle (tehát nem csak bordeaux-i) fajtákból készült borok, (szerencsére) még fehérek is. A horvát borok úgy általában kiegyensúlyozottan korrekt színvonalat képviseltek, bár néhányuknál a meglepően fickós savak kissé külön mozogtak a többi alkotóelemtől; ezeknél azért élnék a savpótlás gyanújával. A Vinarija Dingac 2009-es évjáratú, plavac mali-ból készült Postup névre hallgató bora itt simán ellopta a show-t egyediségével, semmi általam eddig kóstolt borhoz nem hasonlítható aromakészletével.

Hazai vizekre evezve, az északi fekvésű borvidékek boraiban tetszett, hogy nem nagy testtel, sok hordóval, túlextrahált alapanyaggal próbálnak meggyőzni. Ugyanakkor korosabb tételek is remekül tartják magukat, a 8 éves Thummerer Rébus például máig szép (és nem aszalt) gyümölcsöket mutat.
A Balatont egy kalap alá véve, nekem a két kóstolható Ikon-bor a maga stílusában bejött. Liszkayéknál a cabernet franc vitte a prímet. A Gyukli Pincészet cabernet sauvignon-ja nem akar túl nagy lenni, cserébe az egyik legjobban iható bor volt a kóstolón. A Villa Tolnaynál mindhárom bor a felső harmadban végzett nálam, de az alig több mind 2000 forintért megvásárolható 2009-es Névtelen Cuvée ár-érték arányt tekintve nálam simán az este legjobb bora, és összességében véve is a dobogó környékén végezne a magyarok között.
A legjobb magyar bort Szekszárdról kóstoltam: a Takler Regnum 2011 kékfrankost is tartalmaz, talán éppen ez segített eleganciája megőrzésében. Már így, viszonylag fiatal korában is megnyerő, jól fogyasztható, de komoly bor, amely azonban nem fullad bele saját nagyságába. A poharamba került borok alapján - 1-2 kisebb megingással - egyébként is Szekszárd teljesített talán a legkiegyensúlyozottabban aznap a magyar borvidékek közül.
Villányi Franc ide, vagy oda, a villányi borokban aznap sajnos nem leltem sok örömömet, ugyanakkor meg kell említenem, hogy a Gere & Weninger Cabernet Franc Selection 2011 kifejezetten tetszett, és a másik két Gere bor is a villányi mezőny fölé nőtt. 

Országonként, többé-kevésbé borvidékenként vagy régiónként következzenek a borok:

bordoblend1.jpg

Franciaország, Bordeaux
Domaines Baron de Rotschild Légende Bordeaux 2013
Könnyed, gyümölcsös, jól iható, bár kicsit híg, kevés finomszemcsés tanninnal.

Chateau Peyre-Lebade Haut-Médoc 2011
Meggyes, piros bogyós gyümölcsös, enyhén szárító poros tanninnal, jó állagú savakkal, picit kesernyés finissel.

Chateau Haut-Beauséjour Saint-Estéphe 2011
Szedres, szilvás, meggyes, fűszeres, kevés földességgel, elegáns és arányos, jó felépítésű bor.

Chateau de Pez Saint-Estéphe 2009
Szedres, meggyes, fekete bogyós gyümölcsös, fűszeres, arányos szerkezetű, jó szerkezetű és már egészen komoly bor, kissé szárító tanninnal. Fiatal még, de szép.

bordoblend2.jpg

USA, California
Robert Mondavi Private Selection Cabernet Sauvignon Central Coast 2011
Illatos, gyümölcsös, málnás, szamócás, enyhén édeskés, szörpös, picit lágy és rövid. Kicsit közhelyes, populáris hangulatú, de jól iható bor.

Argentína, Mendoza
Bodegas Caro (Domaines Baron de Rotschild & Nicolas Catena) Amancaya Gran Reserva Malbec-Cabernet Sauvignon 2012
65% malbec, 35% cabernet sauvignon. Füstös, fekete bogyós gyümölcsökkel,szederrel, áfonyával, kis kókusszal, vaníliával, jó arányokkal.

Szlovákia, Felvidék
Csernus Pincészet Cabernet Sauvignon 2011
Földes, érett piros bogyós gyümölcsös, picike illóval. Elég tömör, jó egyensúlyú, meggyel, cseresznyével, faeperrel és áfonyával.

Horvátország
Trapan Wine Station Uroboros Malvazilia Istarska 2013 (Isztria)
Az egyik horvát fehérbor, konkrétan egy malvasia. Érett citrusos, érett barackos, enyhén élesztős illat, érett citrusos, barackos, almás, vaníliás, édes fűszeres, kicsit lágy savak.

Ilócki Podrumi Traminac 2013 (Szerémség)
Tankönyvi tramini: rózsavíz, licsi, trópusi gyümölcsök, édes citrusok, pici vanília, lágyabb savakarakter.

Vinarija Brzica Merlot 2013 (Erdut)
Szilvalekváros, érett meggyes, savanykás erdei gyümölcsös, pici leveszöldséggel, lusta savakkal, sima tanninnal.

Vinarija Brzica Cabernet Sauvignon 2012 (Erdut)
Érett fekete bogyós gyümölcsös, meggyes, málnás, sűrű, tömény és selymes.

bordoblend7.jpg

Vinarija Dingac Postup 2009 (Dalmácia)
Nagyon egyedi illat: tengervíz, alga, némi piros bogyós gyümölcs. Ízében meggy, zöldfűszerek, karakteres sósság. Mediterrán jelleg, picikét lágy savak, kissé szárító tannin. Egyéniség.

Hvar Vinarija Caric Juho’v 2012 (Dalmácia)
Sűrű és tömény, szilvás, lágy picit édeskés és likőrös, de emellett sem rossz.

Hvar Vinarija Caric Plovac Ploski 2009 (Dalmácia)
Túlérett gyümölcsös, paradicsomlekváros, lassan kiürölőben lévő gyümölcsökkel, arányos felépítéssel.

Franc Arman Merlot Superior 2011 (Isztria)
Meleg hangulatot árasztó, túlérett meggyes, szamócás, cseresznyés, arányos, de szájban a savak némileg zavaró módon külön úton mozognak.

bordoblend8.jpg

Trapan Wine Station Nigra Virgo Revolution Cab-Mer-Sy-Ter 2013 (Isztria)
Cabernet sauvignon, merlot, syrah és teran házasítása. Sűrű, de jól iható, jó hordóhasználattal, finom fűszerességgel, csipetnyi vaníliával.

Jakob Syrah 2012 (Szlavónia)
Meleg hangulatot árasztó, szeder, erdei gyümölcsök, pici bors, kissé narancsos savak, közepesnél kevesebb, sima tannin.

Magyarország

bordoblend3.jpg

Balaton

Gyukli Pincészet Grandioso Cabernet Sauvignon 2011
Savanykás piros bogyós gyümölcsökből, meggyből, áfonyából, gyógynövényekből, fűszerekből építkező aromaprofil. Közepes testű, jó egyensúlyú, jól iható bor, túlzások nélkül.

Ikon Cabernet Franc Evangelista 2011
Sűrű, koncentrált, kicsit lágy, mediterrán hangulatot árasztó bor, túlérett fekete bogyós gyümölcsökkel, pici kávéval, ánizzsal, kissé emelkedett alkohollal, jó minőségű tanninnal.

Ikon Tulipán 2011
40% merlot, 20-20-20% cabernet sauvignon, cabernet franc és syrah. Érett erdei gyümölcsös, gazdagon fűszeres, határozottan jelenlévő, de jó minőségű hordóval, kellően élénk savakkal.

Liszkay Merlot 2011
Meggyes, érett piros bogyós gyümölcsös, szilvás, finoman fűszeres aromaprofil, sima, selymes, puha korty.

Liszkay Cabernet Franc 2011
Izgalmas és vonzó illatában fűszeres szilvalekvár, ami ízben is visszatér. Sima, arányos, jól iható, de tartalmas.

Liszkay Cabernet Sauvignon 2011
Toast-os, gumis, odakozmált lekváros jegyek, lágy savak, kis édességérzet.

Pántlika Pincészet Cabernet Sauvignon 2011
Fűszeres, kicsit lekvárosba hajlóan fekete bogyós gyümölcsös, kicsit szárító tanninnal.

Söptei Merlot 2008
Érett meggyes, széles savakkal, érett, finomszemcsés tanninnal. Jól tartja magát.

Söptei Merlot 2009
Lágy, sima, érett gyümölcsös.

Söptei Merlot 2011
Meggyes pités, édesfűszeres illat és íz, lágy savak, kevés fekete bogyós gyümölcs.

 bordoblend4.jpg

Villa Tolnay Magnus Merlot 2011
Édes piros bogyós és erdei gyümölcsös, meggyes, szedres, málnás, finom fűszerekkel, kissé tapadós finomszemcsés tanninnal. Fiatalnak tűnik, de ígéretes.

Villa Tolnay Névtelen Cuvée 2009
70% cabernet sauvignon és 30% merlot. Szeder, áfonya, gyógynövények és édesfűszerek, kis süteményes jelleg. Sima, selymes korty, közepes teste jól elnyeli a 15% alkoholt is. Jó bor, ráadásul az ára is baráti.

Villa Tolnay Primus Cabernet Sauvignon 2009
Földes, fűszeres, savanykás fekete bogyós gyümölcsökkel, lendületes savakkal, kicsit tapadós tanninnal, emelkedett alkohollal.

bordoblend9.jpg

Eger

Thummerer Rébus 2007
60% merlot, 40% cabernet franc és cabernet sauvignon. Meglepően frissnek hat, a gyümölcseit sem dobta el, meggyes, szilvás, finoman fűszeres, enyhén kesernyés lecsengéssel.

Thummerer Vili Papa Cuvée 2009
Itt több a fűszer, mint a gyümölcs, sima és érett a tannin, a savak is a helyükön.

 bordoblend5.jpg

Mátra

Babiczki Cabernet Franc 2013
Gyümölcshangsúlyos, meggyes, málnás, könnyed, jóivású bor, élénk savakkal, kevés tanninnal.

Szecskő Cabernet Franc 2012
Selymes, jó egyensúlyt mutat, de a gyümölcsei halványulnak, fáradnak, egy kis hecsedli és paradicsom is érezhető illatban és ízében.


Szekszárd

Dúzsi Cabernet Sauvignon Rosé 2013
Ribizlis, zöldfűszeres, citrusos, boros, szájban talán egy picike maradékcukorral, jó savakkal.

Dúzsi Grabóc 2007
Cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot. Málnás, cseresznyés, meggyes, kicsit lekváros, sűrű, széles, finomszemcsés tanninnal, élénk savakkal.

Dúzsi Cabernet Franc 2011
Málnás, piros bogyós gyümölcsös, meggyes, paprikával, finomszemcsés tanninnal.

Dúzsi Görögszó 2012
85% cabernet franc, 15% cabernet sauvignon. Savanykás erdei gyümölcsös, fűszeres, lendületes, arányos.

Dúzsi Görögszó 2011
85% cabernet franc, 15% cabernet sauvignon. Lekváros-túlérett szilva, meggy, erdei gyümölcsök, sok tannin. Testes, vastag és koncentrált.

Eszterbauer Mesterünk 2012
Cabernet franc és merlot házasítása. Meggyes, szedres, szilvás, enyhén fűszeres, jó az egyensúlya, de sajnos egy kis balzsamecetes illó is érezhető benne.

Eszterbauer Tivald 2012
100% cabernet sauvignon. Áfonyás, feketeribizlis, fűszeres, jó savakkal és szépen használt hordóval. Koncentrált, de nem farnehéz, 

Schieber Tabu Cabernet Sauvignon Baranya-völgy Selection 2012
100% cabernet sauvignon. Gyógynövényes, édes fekete bogyós gyümölcsös, meggyes, élénk savakkal, jó egyensúllyal.

Takler Regnum 2011
Nagy része merlot és cabernet franc, egy kevés cabernet sauvignonnal és kékfrankossal fűszerezve. Gazdag illatában sokféle erdei gyümölcs, fűszerek, pici toast-os jegy. Vastag és koncentrált, de nem nehézkes, jó szerkezetű, hosszú és kiegyensúlyozott, jól adagolt hordóval, sok gyümölccsel. Szép.

Takler Cabernet Franc Reserve 2007
Koncentrált, picit lágy, érett piros bogyós gyümölcsökkel, cseresznyével, fűszerekkel, egy csipet fűszerpaprikával. Jól érik.

Takler Cabernet Sauvignon Reserve 2009
Enyhén gumis, földes, túlérett-lekváros fekete bogyós gyümölcsökkel. Sűrű, de túl lágy, szétomlik a szájban.

bordoblend10.jpg

Vesztergombi Merlot 2012
Meggyes, málnás, vaníliás, édes fűszeres, nem túl bonyolult, de jól iható és arányos bor.

Vesztergombi Turul 2012
60% cabernet franc, 40% merlot. Érett erdei gyümölcsös, meggyes, fűszeres, jó savval, jó hordóval, emelkedett alkohollal.

Vesztergombi Csaba Cuvée 2012
Cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot. Pici bizonytalanság, animalitás illatban. Szájban jó felépítésű, áfonyás, erdei gyümölcsös, elegáns, bár kicsit szeszes a vége.


Tolna
Grál Borpince Maestro 2013
100% cabernet franc. Piros bogyós gyümölcsös, meggyes, cseresznyés, arányos bor, sajnos némi körömlakkos illóval megtoldva.


bordoblend6.jpg

Villány

Weninger & Gere Cabernet Franc Selection 2011
Összetett illatában sok fűszer, érett erdei gyümölcsök, leheletnyi animalitás. Izmos testű, sűrű szövésű, jelentős mennyiségű, de jó minőségű tanninnal, érett fekete bogyós gyümölcsökkel, édesfűszerekkel, étcsokoládéval, szárított zöldfűszerekkel. A nap legjobbjai között.

Gere Attila Pincészete Kopar 2011
Érett gyümölcsös, meggyel, cseresznyével, erdei gyümölcsökkel, pici animalitással, fűszerekkel, kicsi csokoládéval. Jó szerkezet és tisztességes hossz jellemzi, de a tannin még simulhat.

Gere Attila Pincészete Solus 2009
Meleg hangulatú, túlérett-lekváros gyümölcsös, meggyes, szilvás, feketecseresznyés, konyakmeggyel, fahéjjal, szegfűszeggel, pici édességérzettel. Testes, sűrű, viszonylag lágyak a savai, a tannin pedig kicsit húz.

Gere Tamás és Zsolt Pincészete Cabernet Franc 2011
Áfonya, érett erdei gyümölcsök, fűszerek, jó egyensúly.

Gere Tamás és Zsolt Pincészete Aureus 2007
Érett, lekváros-aszaltas erdei gyümölcsös, avaros, gombás. Sűrű, lágynak és nehézkesnek hat.

Halasi Pincészet Cabernet Franc 2011
Sonkás, toast-os fekete bogyós gyümölcsös aromatika, lágy savak, hosszan felrakodó, érdes tannin.

Halasi Pincészet Cabernet Sauvignon 2011
Érett meggyes, erdei gyümölcsös, az előzőhöz képest jobb savakkal és szebb tanninnal.

Halasi Pincészet Cuvée 2011
Túlérett-lekváros gyümölcsös, kávés, toast-os jegyek ízben is illatban, emelkedett alkoholérzet és kicsit reszelős tannin árnyalja a képet.

Linbrunn Pincészet Cabernet Franc 2013
Édes piros bogyós gyümölcsös, meggyes, finoman fűszeres, könnyed és élénk, kicsit szárító tanninnal.

Linbrunn Pincészet Cabernet Sauvignon 2013
Túlérett, konyakmeggyes, erdei gyümölcsös, lágy savakkal, emelkedett alkohollal.

Linbrunn Pincészet Merlot 2013
Elég egysíkú, meggyes, enyhén fűszeres, kevés savval, sok hordóval.

Malatinszky Signature 2013
Az erdei gyümölcsök mellett határozottan krumplis, földes jegyeket mutat, szerkezetre nézve rendben van.

Malatinszky Telivér 2011
Erdei gyümölcsös, meggyes, szilvás, jó egyensúlyú, pici illóval és kicsit érdes tanninnal.

Malatinszky Serena Rubra 2012
Érett erdei gyümölcsös, meggyes, kicsit húzós tanninnal. Ennek is van egy krumplis, földes beütése.

Malatinszky Kövesföld Cabernet Sauvignon 2007 Magnum
Érett erdei gyümölcsös, meggyes, fűszeres, egy csipet sóval. Szép savak, sima, érett tannin. Érik, de nem öregszik.

Ruppert Cabernet Sauvignon 2012 (M)
Szegfűszeges, édesfűszeres, málnás, szedres, jó felépítésű bor.

Ruppert Cabernet Franc 2012 (M)
Túlérett-főtt fekete bogyós gyümölcsös, ánizsos, gyógynövényes, jó savval, magas alkohollal.

Vylyan Cabernet Franc 2011
Édesfűszeres, kókuszos, túlérett erdei gyümölcsös, meggyes illat és ízvilág, picike édességérzet, jó egyensúly.

Vylyan Duennium 2009
Az erdei gyümölcsök és édesfűszerek mellett egy kis illó, brett és pörköltes jegyek is megjelennek. Sok tannin, határozott hordójelenlét.

 

A Bordó Blend honlapja: http://bordoblend.hu/

 

A kóstolóra a szervezők hívtak meg, köszönet érte!

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr168103860

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.11.27. 17:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeretemadragaszarborokat (törölt) 2015.11.27. 11:27:35

Bárcsak a hazai bordói stílusú borok is ilyen korrektek lennének, mint ez a poszt!

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2015.11.27. 12:38:34

Úgy kettő éve Svájcban vettem részt egy európát körülívelő 60-70 tételes kóstolón, ahol négy magyar is szerepelt. Ebből a csúcsboroknál kettő: Gere 2009-es Kopar, illetve Konyári 2009 Páva volt kiállítva. Míg a Páva alkoholbombaként robbantott "amúgy közönségsikert aratott", addig Kopar nagyon belesüllyedt a középmezőnybe.

tezu 2015.11.28. 19:35:34

1997 Gere&Weninger Cabernet Franc ,egy nagy meglepetes volt legutoljara ,egy nagyon jol tarolt Palackbol.Napokig tartotta a 90 -pont feletti nivot!Hihetetlen.
süti beállítások módosítása