A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Szent Benedek Pince, Szóló, Zsadányi Pince

2015. július 24. 06:00 - furmintfan

Tállya Tokaj-Hegyalja hosszú időn keresztül szunnyadó és régi dicsfényét kereső gyöngyszeme, amelyet igazán csak a legutóbbi években kezdtek el újra felfedezni maguknak a borászok és a befektetők. Az 1730-as Bél Mátyás-féle hegyaljai dűlő-besorolásban Tokajjal, Tarcallal és Tolcsvával egyetemben Tállya szőlőit említették a legkiválóbbnak az egész borvidéken, hiszen az említett besorolás szerint Tállya számos első- és másodosztályú dűlővel rendelkezik. Míg azonban a rendszerváltást követően a borvidék több településére gyorsabban rátaláltak a lelkes borászok és referenciaborokként elkönyvelhető tételek is születtek Tokaj, Tarcal, Mád, Bodrogkeresztúr vagy Erdőbénye dűlőiről, Tállya lemaradt mögöttük.

Egy-két „fecske” ugyan már korábban megjelent a településen, Tállya rejtőzködését azonban jól mutatja, hogy Tokaj-Hegyalja modern kori történetének két nagy alakja is csak mostanában ismerte fel a dűlőiben rejlő lehetőségeket. Szepsy István 2013-ban palackozott először önállóan tállyai dűlők terméséből készült borokat. Az Alkonyi László által fémjelzett Kaláka Pince ugyancsak a 2013-as évjárattal debütált tállyai területekről készített boraival. A szakíróból lett borász azonban a borkészítésen túl más módon is komoly szerepet vállalt Tállya életében. Alkonyi hívott egyre több befektetőt a faluba, azzal a nem határozott céllal, hogy létrejöjjön 15-20 magas minőségű bort palackozó birtok. Alkonyi szerint, ha minden tállyai dűlő gazdára lelne, és ezekről a területekről megfelelő minőségű referenciaborok készülnének, az idelátogató borkedvelőének több pincészetet is meg kellene látogatnia, ha a tállyai borral komolyabban meg szeretnének ismerkedni.

Néhány dolgos ember kitartó munkájának köszönhetően az utóbbi években Tállyán valóban megmozdult valami: érkeznek a befektetők, fejlődnek a birtokok, több termelő összefogásával elkészült egy településszintű bor, közösségi programokat – borbár, koncertek, alkotótábor – szerveznek, újjáéledt az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel, amely mondhatni a település szíveként funkcionál. Tállya tehát lassan ébredezik és igyekszik méltó helyét elfoglalni a borvidéken.

tallyafalu1.jpg

Tavaly egy rövid tanulmányi kirándulás keretében Homoky Dorkánál és Alkonyi Lászlónál tettünk látogatást egy kis csoporttal. Kézenfekvő volt, hogy amikor körvonalazódott a tállyai túra időpontja, a tősgyökeres tállyai Homoky Dorkát kérjem meg, hogy legyen az útikalauzom egy nap erejéig.

A rekkenő hőségben szinte izzott a levegő, ahogy Tállyára érkeztünk. A 35 fokos kánikula egészen biztosan nem a legideálisabb időszak a borkóstolásra, és a nap végére ennek hatását éreztük is, főleg úgy, hogy a viszonylag szűk időkeretbe három borászat - kissé rohamtempóban történő - meglátogatását sikerült bezsúfolni. A tartalmas nap végére kellemesen elfáradtam, de megérte. Két "veterán" tállyai borászat mellett egy "újoncnál" is kóstoltunk. Lássunk neki!

Szent Benedek Pincészet
Még ebéd előtt a Szent Benedek Pincészetnél kezdtük a tállyai kört, ahol Ádám Józseffel bőségesen kóstoltunk hordómintákat és lepalackozott borokat egyaránt. A pincében kezdtünk, ahol egy bemelegítő tételt követően számos bort néztünk meg hordóból.
A kilenc dűlőben gazdálkodó pincészet tulajdonosa Dr. Farkas Géza, a borokat Ádám József készíti. A borok egy 200 éves pincében és a hozzá tartozó présházban készülnek. Minden tétel hordóban erjed és érlelődik, az aszú és a szamorodni esetén az előírtnál is hosszabb ideig, bár a hosszas hordós és palackos érlelés a pince összes borára jellemző.

tallyaszentbenedek1.jpg

Szent Benedek Pincészet Fruska 2012
90% furmint, 10% sárga muskotály. Kis fülledtséggel indít, majd neutrális fehér húsú gyümölcsök jelennek meg, pici fűszerrel, a muskotályt inkább csak belemagyarázni tudnám az illatba. Jó savai ellenére a testhez képest kicsit soknak tűnik az alkohol. Citrusos, fehér húsú gyümölcsös ízkép, édesfűszeres lecsengéssel. 4p+

Szent Benedek Pincészet Furmint 2013 (M)
Friss illat, kis virágosság, nyári alma, finom fűszeresség. Élénk savakkal operál, picit még cseres felületet mutat, citrusos, neutrális fehér húsú gyümölcsökkel, pici fűszerrel.

Szent Benedek Pincészet Köveshegy Furmint 2013 (M)
Fűszeresebb illat, fehér húsú gyümölcsökkel, szájban markánsabb hordójelenléttel, több fűszerrel, kis fával. Testesebb, tömörebb az előző bornál.

Szent Benedek Pincészet Hárslevelű 2013 (M)
A Nyírjes termése. Kissé zárkózott, neutrális karakterű, inkább fűszeres, mint gyümölcsös aromatikával, élénk savakkal.

Szent Benedek Pincészet Hárslevelű 2013 (M)
Későbbi szüret, október közepéről. Almás, almahéjas, kissé lapos és némi oxidációt is mutat.

Szent Benedek Pincészet Szent Tamás Furmint 2013 (M)
Komolyabb, testesebb, tömörebb az eddigieknél, köves, fűszeres jegyekkel.

Szent Benedek Pincészet Hárslevelű 2012 (M)
Krémes, kicsit lágyabb savkarakterű, fehér húsú gyümölcsökkel.

Szent Benedek Pincészet Hárslevelű 2014 (M)
Friss illat, hóvirággal, fehér húsú gyümölcsökkel, pici fűszerrel, kicsit még zilált szerkezettel.

Szent Benedek Pincészet Aszú 2014 (M)
Még mozog. Mézes, friss barackos, édes körtés, trópusi gyümölcsös, édes citrusos, sok lime-mal, élénk, még kissé élesnek ható savval, barackos lecsengéssel.

Szent Benedek Pincészet Furmint 2011
Viszonylag neutrális aromatikájú, kis fehér húsú gyümölcsösséggel, fűszerekkel, érett citrusokkal. Kicsit rusztikus karakter, jó savval. 5p

Szent Benedek Pincészet Furmint 2009
Érettebb, fűszeres, citrusos, köves jegyekkel megszórt illat. Szájban van benne egy kis zöldes, zöldcitromos érzet is, ez egyrészt ad neki egy kis frissességet, és az egyszerre jelenlévő érett és zöldes jegyek valahogy nem igazán állnak össze egy képpé. 5p

Szent Benedek Pincészet Furmint 2006
Szép palackérettség mutatkozik illatában, remek fűszerességgel. Savai szinte frissnek hatnak, szilárd vázat adnak a bornak. Aromatikáját tekintve is meglepően friss, citrusos, zöld és édes fűszerekkel. Remek formában van. 6p

Szent Benedek Pincészet Nyírjes Hárslevelű 2009
Eleinte kicsit fülledt, majd gazdagon fűszeres, érett gyümölcsös illatot hoz. Elég tömör, de egyensúlyából az enyhe alkoholtöbblet kissé kibillenti, és bemelegíti a korty végét. Ízében alma, körte és némi fűszer. 5p+

Szent Benedek Pincészet Remete Cuvée 2009
82 g/l cukortartalom, többnyire töppedt szemekből készült, kb. 1 évig érlelődött 5 hektós hordókban. Illatban remek fűszeresség, kis grillázs, érett gyümölcsök. Szájban arányos szerkezetű, eléggé telt, lassú ritmusú a korty, sok fűszerrel és főleg aszalt gyümölcsökkel, mazsolával. 6p

Szent Benedek Pincészet Szamorodni 2012
Áradóan barackos, őszibarackkal és sárgabarackkal egyaránt, különféle trópusi gyümölcsökkel színezve. Egyensúlya kicsit talán a cukor felé hajlik el. 6p+

Szóló
Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotelben elköltött kiadós ebéd után a Szóló névre hallgató új tállyai pince felé vettük az irányt. A Szóló Éless Tímea és Éless Tamás borászata, a 2014-es évjárattal debütálnak hamarosan, a fehérborok látogatásunk idején éppen palackozásra vártak. Összesen 3,3, hektár, ebből Mádon 1, Tállyán 2,3 hektár területen gazdálkodnak, utóbbiból 0,5 ha termő szőlő a Tökösmál dűlőben található. A szőlőt igyekeznek a lehető legkíméletesebben művelni, gyomirtót és felszívódó szereket nem használnak. A borok spontán erjedtek, a 2014-es rosé kivételével.

tallyaszolo1.jpg

Szóló Rosé Con Spirito 2014
Zweigelt és egy kis blauburger házasítása, héjon áztatás nélkül préselve, fahordóban erjesztve, közel 2 hónapig fahordóban, majd tartályban érlelve. Visszafogottabb, piros bogyós gyümölcsös, fűszeres aromatika, egy kevés hordós érzettel. Élénk savai mellett a fa is hozzátesz az egyen-rosékhoz képest komolyabb struktúrához. Nem egy szokványos rosé. 4p+

Szóló Bártfai Furmint 2014 (M)
Hordóban erjedt, majd tartályban érlelődött. Illatában némi virág, neutrális fehér húsú gyümölcsök, kis fűszer. Szájban a fehér húsú gyümölcsök, citrusok mellett kis zöldesség érezhető.

Szóló Dukát Furmint 2014 (M)
Illatában több fűszert hordoz a gyümölcsök mellett, a hordó jobban érvényesül írtam, csakhogy nem volt hordóban (viszont 12 órát ázott héjon). Élénk savakkal operál, picit cseres, de kicsit az alkohol is melegíti a kortyot. Citrusos, zöldalmás, hűvös fűszeres jelleggel.

Szóló Tökösmál Hárslevelű 2014 (M)
Illatában van egy füstös-gumis-bakelites vonal, ami szellőzéssel enyhült, de teljesen nem távozott. Határozott fűszeresség, szegfűszeg, citrusok tárulnak fel a kortyban és kicsit tompábban az illatban is. Élénk savú, és hosszan is tart szájban.

Zsadányi Pincészet
A nap utolsó állomása a korábban Vineum néven működő Zsadányi Pincészet volt. Zsadányi László győri vállalkozó a többi ideérkező befektetőhöz képest igen korán, 2000-ben alapította meg tállyai birtokát, azonban igazán az utóbbi években fejlődött nagyot a pince. Zsadányi a tállyai összefogás egyik kezdeményezője és motorja. A korai alapításnak és a tudatos építkezésnek köszönhetően a Zsadányi Pincészet jelenleg Tállya legprofesszionálisabban működő birtoka.
Itt kell megemlékezni a Tállya Wines-ról is, amelyhez most négy, nem állandóan Tállyán élő termelő szolgáltatja az alapanyagot: (az Oroszlánost üzemeltető) Márton-Kováts Krisztina, Barta Péter, Szűcs Ferenc és Zsadányi László. A jövőben a Tállya Wines nyitottan áll más termelők csatlakozásához is. Ahogy Zsadányiéknál is, a Tállya Wines esetében is a mádi Hudák István felügyeli a szőlőket és készíti a borokat. A Tállya Wines tagjainak kiemelten fontos célja a nagyon régi, elhanyagolt területek eredeti formába történő visszaállítása.
Zsadányi Lászlónál oda-vissza megkóstoltunk egy kiadós száraz sort, többnyire 2013-as borokból. Utána előkerült még egy szép száraz szamorodni, majd végül egy szép aszú is, addigra viszont végleg elfogyott bennem a lendület, a jegyzetfüzet aznapra becsukódott, én pedig csak élveztem az utolsó tállyai borunkat.

tallyazsadanyi1.jpg

Tállya Wines ZZ Habzóbor 2014
Kb. 80% furmint, kb. 20% hárslevelű és leheletnyi sárgamuskotály. Jó savú, citrusos, körtés, fehér húsú gyümölcsös, a kis maradékcukor ellenére is kellemesen száraz lecsengésű bor. 5p

Tállya Wines Furmint 2013
Illatában zöld banán, körte, édesfűszerek, édes fehér húsú gyümölcsök, pici virág. Élénk savak, határozott, de integrálódó hordójelenlét, markáns, tömör, izmos testű bor. Körte, citrusok, kis zöld fűszer, rengeteg hordós fűszer, vanília, bors határozzák meg az ízprofilt. 6p

Zsadányi Borkút Furmint 2013
Fűszeres, őszibarackos, fehér húsú gyümölcsös, narancsos  illat. Feszes savak, kicsit szeszes lecsengés. Ízében édes citrusok, őszibarack, körte, sok fűszer. 5p+

Zsadányi Csatornya Furmint 2013
Déligyümölcsös, gyógynövényes illat, ananásszal, sok fűszerrel. Feszes savait kis cukor gömbölyíti le, jó hordóval, kerek testtel. Hűvös karakter, sok fűszer, vanília, menta, gyógynövények, érett gyümölcsök, mentás lecsengés. 6p

Zsadányi Görbe Furmint 2013
Almahéjas, almás, füstös aromatika, többé-kevésbé arányos testtel (itt is melegít az alkohol), kissé darabos savakkal, némi oxidációval. Talán csak palackhiba, nem tudom. 4p

Zsadányi Görbe Furmint 2012
Kakaóporos, puncsos, édes fűszeres, érett gyümölcsös, kerek savakkal, kicsit gömbölyűbb karakterrel, pici cserességgel. 5p

Zsadányi Dongó Furmint 2013
Illatban zöld banán, körte, édes és keleti fűszerek, vanília, kardamom. Jó sav, jó minőségű, kicsit sok hordó, picike cukor, édes gyümölcsös és fűszerek ízek. 6p/6p+

Zsadányi Hasznos Furmint 2013
Intenzív illatában zöld banán, körte, fűszerek. Élénk savak, intenzív körtés, banános, fűszeres ízvilág. 6p

Zsadányi Száraz Szamorodni 2010
Aszalt gyümölcsök, dió, csonthéjasok, feszes savak jellemzik, frissebb, modernebb stílusú száraz szamorodni. 6p

Ádám Józsefnek, Éless Tímeának, Éless Tamásnak, Zsadányi Lászlónak és Árendás Eszternek köszönet a kóstolókért, Homoky Dorkának pedig a szervezésért.

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr247638804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dagadtos 2015.07.24. 14:15:48

A Csatornya furmintot kóstoltam, én megkönnyeztem a savait. A Tállya furmint elég jó, de egyértelműen vissza kéne még mindig venni a hordóból. (A sav ott sem kényeztet, de azt inkább pozitívumnak tartom a lusta 12-es után.)

Octopus 2015.07.24. 15:40:51

Gondolom dűlőnév a csatornás, de én biztos elgondolkoznék az átkeresztelésen. Mondjuk azon is, hogy minden tokaji bornak dűlősnek kell-e lennie, tényleg itt tartunk már?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.07.24. 16:11:28

@dagadtos: A Tállya 2013 szerintem előrelépés minden szempontból a 2012-eshez képest, de szerintem is még jobb lehetne kevesebb fával. Az eddigi kevés tapasztalatom alapján érzetre nekem a tállyai savak valahogy élénkebbek a mádiaknál, mintha lassabban épülnének be, de persze ez könnyen lehet, hogy nem, vagy nem csak termőhelyi adottság, hanem 1000 más dologra visszavezethető.

@Octopus: Igen, a Csatorna, vagy régiesen Csatornya egy dűlő neve.
fish.fomi.hu/letoltes/nyilvanos/vingis/20_Tokaj_OEM_Oldal_08.jpg
Szerintem sem lenne ördögtől való, ha a legtöbb birtok készítene egy jól megfogalmazott száraz birtokbort.

István Müller 2015.07.27. 11:34:47

A dűlő neve nem játék. Tudjuk, hogy néhány dűlőnév márkanévvé változott, pl.: Kopár-Kopar, Mandulás-Mandolás.
A Csatorna-Csatornya nevek nem szerepelnek a Tokaji oltalom alatt álló eredetvédett borok termékleírásának 418 dűlőt felsoroló listájában, a 65 tállyai név között. Tehát elvileg ilyen dűlőszelektált borra a hegyközség nem is adhatna ki igazolást. A FÖMI térkép ebből a szempontból nem jogforrás.

Doxa 81 2015.07.27. 12:20:01

@István Müller: Ez így nem teljesen igaz, a "Csatorna" dűlőnév szerepel a tokaji termékleírásban.

hegyaljai 2015.07.27. 13:32:20

@Doxa 81: Bocsi! A módosítottban tényleg szerepel.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.07.27. 16:04:17

@István Müller: Akiket szépen egyenként meg is lehetne (kellene) büntetni, ugyanis a törvény nem egy bitre azonos karakter literált véd, hanem a fogyasztót a megtévesztéstől. De ugye az üzleti etika az nem ezen a szinten áll meg pipacsvirágos kishazánkban :(

terroir 2015.07.28. 15:27:11

Kicsit off, de Hegyalja. Nem az én pénztárcámhoz igazították, de remek programlehetőség. :)

www.tokajiosz.hu/foglalas.html
süti beállítások módosítása