A Borrajongó

Etna: Alberto Graci

2015. július 13. 06:00 - akov

Etna, 2014. június.

Salvo Foti után a következő állomás: Graci. Alberto Graci nagyapai ágon szicíliai bortermelő családból származik. A nagypapa a sziget közepén készített bort, persze kezét inkább mennyiségi, mint minőségi megfontolások vezették, ahogy annak idején majdnem mindenkiét. Alberto aztán Rómában tanult és befektetési bankárként dolgozott Milánóban. Amikor a nagypapa meghalt, valami megváltozott. „Hazajöttem, eladtam a nagyapám földjét, majd szőlőt vettem az Etnán.” – mondja később Alberto. Első bora 2004-ben készült el, azóta a Graci név már az Etnával kötődik össze, és nemzetközi szinten is igen jól cseng.

graci1.jpg

Albertoval egy délelőtti időpontban állapodunk meg. Sajnos eléggé felfokozott idegállapotban kerül elő, a másnapra tervezett palackozáshoz szükséges adminisztráción húzta fel magát, a DOC tételeknél ezt előre be kell jelenteni, papírozni kell, de most valami rosszul sült el. Alberto fel-alá futkos, olaszos hévvel telefonálgat, szóval nem ez a legjobb pillanat. Gyorsan körbefutunk a pincészetben, szép tiszta és praktikus minden. A Graci jelképe egy kackiás szicíliai agárféle, a nyúlvadászatra használt cirneco, amelyet állítólag még a föníciaiak hoztak a szigetre. Az 1956-ban épített, tagbaszakadt szövetkezeti épületet vulkanikus kőből rakták, szinte egy sötétszürke monolit az egész, román stílusú várnak is beillene. Szerencsére kiváló ízléssel újították fel, egészen egyedi karaktere egyszerre idézi az Etna fekete lávafolyásait, a régi palmentokat (présházak), de van benne valami, ami a gyakran szegényes és viszontagságokkal teli déli életre emlékeztet. A pincészet, a minilabor és az iroda az épület egyik felét foglalja el, itt beton és fa erjesztőtartályokat, és főként nagyobb méretű Stockinger hordókat látunk. A másik oldalon Alberto meghagyta a szövetkezeti pince miliőjét, és egy pince-múzeumot rendezett be. Hatalmas öreg hordók, döbbenetes méretű régi faprés, a préseléshez használt gyékények, demizsonok, stb. idézik fel a középkorinak is beillő ötvenes-hatvanas évek Dél-olasz borászati valóságát.

graci8.jpg

A pincészethez két terület tartozik. A Contrada Arcurìa Passopisciaro település mellett található 600-660 méteres tengerszint feletti magasságban. Az összesen 25 hektáros területből 18 hektáron van termő szőlő, ebből a nerello mascalese 15 hektárt, a fehér carricante és catarratto másfél, illetve egy hektárt foglal el. A terület egy részén alberello művelésű öreg tőkéket találunk, 10.000 tőke/hektár sűrűségben. A művelés organikus, csak kén és réz használata mellett történik. A dűlőt gyorsan meg is látogatjuk, a szép rendben tartott ültetvény a pincétől csak pár száz méterre található. A másik dűlő, a Contrada Barbabecchi a Graci igazi büszkesége. 1.000-1.100 méteren van, kb. két hektár százéves nerello mascalese van itt, amely eredeti gyökerén huncutkodik. Ezen a magasságon novemberben szüretelnek, külön érdekesség, hogy a szőlőt semmivel sem kezelik („zero treatment”), sem ként, de még bordeaux-i lét sem lát!

graci7.jpg

A pincemunka hasonlóan természetes. A borok spontán, hűtés nélkül erjednek, betonban vagy hordóban. A macerálás kézzel történik. Alberto 42 hektós osztrák Stockinger hordókat használ, a vörösborok gyakran ebben fejezik be az erjedést. A nerello sok tanninja miatt nyilván előbb préselnek. A borok egy része kisebb méretű, az olasz Gamba által gyártott hordókban érik, a francia fa gyorsabb mikrooxidációját Alberto nem preferálja, inkább a gyümölcsösség megtartása a cél. Az évente letöltött 60-65.000 palack 70%-a exportra megy.

graci6.jpg

Az évjáratokat tekintve 2013 kellemetlenül esős volt, 2012 viszont meleg, 2011 pedig szintén meleg, pont optimális mennyiségű csapadékkal.

Carricante 2013

Spontán erjedt betonban. Szép fűszeres, elegáns illat. Erősen citrusos aromatika, jó felépítés, fűszeresség, erőteljes sav, hosszú lecsengés. 6p

Etna Rosso 2012

Tulajdonképpen ez egy birtokbor nerello mascalese, betonban és fában erjed, majd Stockinger hordókban érlelődik. Finoman fás-fűszeres, meleg karakterű, elegáns illat. Kiváló felépítésű, lendületesen sav és egy adag darabos érzetű tannin adja a kereteket, de van annyira intenzív a bor, hogy felzárkózik ezekhez. Cseresznye, eper, kevés fekete bogyós gyümölcs, némi aszalványos jelleg. Vonzó, igen jól iható és hosszú. 6/7p

graci3.jpg

Quota 600 Etna Rosso 2011

Nerello mascalese válogatás a már említett 600 méteren lévő ültetvényről. Vonzóan rózsás-virágos, cseresznyés illat, egy kevés aszalt gyümölccsel és rumpuncs hangulattal. Testes, édesre érett gyümölcsökkel, sok poros és darabos tanninnal, vonzó cseresznyésséggel. A bor eleje intenzív, majd kicsit leül, aztán utóízben visszatér és villant egyet. 14,0%. 6p

Quota 600 Etna Rosso 2012 (minta)

Nerello mascalese, Stockingerből kapjuk. Elég durva tanninja van, még friss rózsás és cseresznyés aromákkal. Van még hova érlelődni.

Quota 1000 Etna Rosso 2011 (minta)

Nerello mascalese, (fa)tartályból kapjuk, a már említett, kezeletlen Barbabecchi dűlőből származik. Gazdag, kiváló szerkezetű, érett cseresznyével és más piros bogyósokkal, fűszerekkel. A jó intenzitás szépen dolgozik a tannin és a sav ellen, a vége hosszú és megfellebbezhetetlen. Klasszisra esélyes.

(Köszönet a látogatásért Alberto Gracinak.)

A termelő weblapja: http://www.graci.eu/

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr737595536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silvousplait 2015.07.21. 11:43:34

@akov: Ez a Contrada Barbabecchi kapcsan leirt "zero treatment" nem a Masanobu Fukuoka altal kidolgozott "agriculture naturelle" valtozata (vagy o maga egeszen) akar lenni ? (Nem tudom, van-e ennek a kifejezesnek szabatos magyar megfeleloje, en franciaul olvastam a japan ur egy konyvet.) Azert kerdezem, mert a szinten etnai borasz Frank Cornelissen (lehet, hogy jartal nala, csak kesobb kovetkezik a beszamolo ?) hasonlo modszerekben utazik.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.21. 11:47:08

@silvousplait: A zero treatment pontosan azt jelenti, ami: nincs semmiféle kezelés, sem a biodinamika, sem az organikus művelés által megengedett szerek NEM játszanak.

Igen, jártam Cornelissennél, a beszámoló készül éppen.

silvousplait 2015.07.21. 14:37:10

Igen, pontosan ez a lenyeg. Varom a folytatast !
süti beállítások módosítása