A Borrajongó

Finewines.hu: Németország 2014

2015. július 06. 06:00 - akov

A blog gerillaműfaj. Legalábbis nálunk. Megyünk előre a susnyásban és nem vesszük észre, hogy két méterrel mellettünk menetel egy kolléga, aki teljesen véletlenül ugyanabba az irányba halad. Pont így esett most a riesling.hu/finewines.hu új borainak bemutatásával, hiszen Drbarta is nekiszaladt a frissen debütált 2014-es tételeknek. Mivel Tar Ferenc egy pár hete igencsak nekidurálta magát és egy tizenhét-boros mustra keretében mutatta be a legújabb német dolgokat, tőlem most egy kimerítő áttekintést fogtok kapni. A sort kiegészítettem a bemutatótól függetlenül – önszorgalomból vagy baráti körben – kóstolt finewines.hu borokkal is. Aki szemfüles volt, már egy akcióban 20%-os kedvezménnyel vásárolhatott is, érdemes figyelni, mert híreink szerint hamarosan megint esni fog a rizlingek ára…

doennhoff10.jpg

A német „2014” vegyes nyomot fog hagyni az évkönyvekben. A legnagyobb jóindulattal is „nehéz” évben a minőség alapját a költségeket nem kímélő, gondos szőlőmunka, a jó kitettségű területek, valamint a rigorózus szelekció adták. A korábbi évjáratokkal (2012, 2013) összevetve nagyobbra várt mennyiséget végül az erősen esős október tizedelte meg. A déli régiókban (Pfalz, Baden, Rheinhessen) a rettegett gyümölcslégy tovább rombolta a kilátásokat, amelyért a termelők a klímaváltozás okán egyre melegebb teleket okolják. A szeptember még remek kilátásokkal kecsegtetett, azonban októberben komoly esők érték el a borvidékeket. Sok helyen hamar kellett sokat szedni, így a minőséget mentő birtokok nem pihentették a szüretelőket. A hírek szerint a legdolgosabb termelők friss, ropogós és tisztán definiált új borokat palackozhattak.

Az év tehát nem volt könnyű menet, oda kell figyelni mit vásárolunk. Azt is tartsuk szem előtt, hogy a borok többségét tavasszal töltötték, tehát lehet bennük némi nyersesség, és itt-ott még egy kevés kén is megjelenik. Ettől függetlenül kiválóan iható borokról van szó. Lássuk:

Georg Breuer (Rheingau)

Charme Riesling 2014

Friss alma, alig érett, még kemény őszibarack szép tisztaságban. Frissítő, kellemesen fanyar lecsengéssel, kissé kialakulatlan fajtajelleg és karakter. Pár hónap érlelést meghálál. 3 400Ft. 5p+

Rosé Pinot Noir Trocken 2014

Élesztős, kellemes fűszerességgel támogatott málnás-epres gyümölcsösség. Elegáns, könnyed, nem túl intenzív, tagadhatatlanul rizlinges karakterrel. Igen jó fogyaszthatóság, emelkedett CO2 tartalom. 3 300Ft. 5p-

Estate Rauenthal 2013

Még a korábbi évjáratból származik. Testes, intenzíven nyári almás, erősre, feszesre, már-már a rusztikusság határára hangolt savval. Áttetsző tisztaságú gyümölcsök, egy enyhe héjasság, szép lecsengés. Van még ideje, pihentessük. 9.4g/l cukor, 9.3g/l sav, ami azért masszív. 11,0%. 4 200Ft. 6p-

Weingut Leitz (Rheingau)

Eins-Zwei-Dry Riesling Trocken 2014

Már szinte „nagyklasszikus” alapbor idehaza is. Kis nyersességet mutat, kellemesen fanyar. Áttetszően tiszta, kiváló egyensúllyal és zamatossággal. 1-2 hónap kell neki, hogy egyenesbe kerüljön. Jó vételnek tűnik. 2 900Ft. 5p+

Rüdesheimer Kirchenpfad Riesling Kabinett 2014

Nagyon vonzó és barátságos az egész bor, érett lédús fehér húsú őszibarackkal. Nagyon eltalált cukor-sav, tanítani való tisztaság és definíció. 3 200 Ft. 6p-

Rüdesheimer Magic Mountain Riesling Trocken 2014

Szintén tömegek kedvence idehaza és úgy tűnik sikerült tartani a színvonalat. Mélyen őszibarackos és szőlős illat. Testes, a komoly beltartalom mellett is maximális fogyaszthatóság. Finoman cizellált szőlő, citrusok és alig érett barack fanyarsága. Az erőteljes sav kiválóan passzol a cukorhoz és a gyümölcsökhöz. Hosszú lecsengés. Kis nyersességet mutat még, de kiemelkedő vételnek ígérkezik. 4 500Ft. 6p+ (7-es kilátásokkal)

Rheingau Pinot Noir Rosé Feinherb 2014

Erősen rizlinges érzetű, törékenyen finom piros bogyós aromákkal. Szőlős, nem túl bonyolult, 7-8g/l cukorral domborít. 2 800Ft. 5p-

Georg Mosbacher (Pfalz)

Weissburgunder 2014

Pinot blanc, ugyebár. Enyhén fedett illat, egy kevés ként érezni még. Közepes test, rendkívül tiszta, a fajtától nálunk ismeretlenül acélos savtartalommal. Elképesztően tiszta, őszibarackos, kellemes fanyarsággal a lecsengésben. Nagyon tetszik. 3 600Ft. 5p+

Sauvignon Blanc Trocken 2014

Nagyon erős illat, bodzával, trópusi gyümölcsökkel, maracujával. Egyedi karakter, élményt ígér. A szinte olajos állagú bor hatalmasat robban, intenzitása és beltartalma szokatlan ebben az árkategóriában. Egyszerre mutat zöld gyümölcsöket és zamatos trópusiakat. Mind a cukor, mind a sav elég sok, a sav talán még egy picit nyers érzetű is. Hosszú lecsengés. A németek ilyet is tudnak. 4 400Ft. 6p

Sauvignon Blanc Fumé 2014

Minőségi fa dominálta illat (ne feledjük, friss töltés), kiváló tisztaság, citrusok és fűszerek. Testes, lédús fehér húsú gyümölccsel, némi trópusival. Komoly beltartalom, penge savasság és iszonyú hosszú lecsengés. Egyelőre a fa az előtérben van, de nem kérdés, hogy be fogja építeni, annál is inkább, mert nagyon szép a hordó karaktere. 14,0%. 6 500Ft. 7p-

Riesling Trocken 2014

Tiszta, hűvös érzetű, éretlen barack, lime, szőlő. CO2, sok sav, fanyar lecsengés, enyhe rusztikusság. Ezen belül is – aki kedveli ezt a hűvösebb stílust – jó bor. 12,0%. 3 700Ft. 5p+

Deidesheimer Leinhöhle Riesling Trocken 2014

Vonzó és mély illat, édesre érett gyümölcsökkel. Pici kén árnyalja még, de nehezen áll meg az intenzív, szőlős-őszibarackos tobzódás mellett. Feszes sav, jó állagú gyümölcsösség, pici héjasság, fehér virágok. Kiváló zamatosság és egyensúly. 12,5%. 5 900Ft. 6/7p

Pinot Noir Rosé Trocken 2014

Testes, komolyra hangolt megjelenés, váratlanul tartalmas anyag. Intenzív, borszerű (vö. „rosészerű”), sok piros bogyós gyümölccsel, vérnaranccsal. Lendületes, feszesen citrusos. Kiváló, egyedi rosé! 11,5%. 3 500Ft. 6p

Weingut Dönnhoff (Nahe)

Grauburgunder Trocken 2014

Szürkebarát. Erjesztés és érlelés nagyméretű hordóban. Rendkívül tiszta, friss, feszes vezetésű, telis tele törékeny virágos és citrusos aromákkal. 12,0%. 5p+

Weissburgunder 2014

Nagy német tölgyből készült hordóban erjed és érik kb. 4 hónapot. Szőlős, áttetszően tiszta gyümölcsök, körte, fehér húsúak, fűszerek. Acélos sav, precízen definiált gyümölcsös és virágos aromák sokasága. Igen meglepő pinot blanc, nagyon tetszik a kis finomkodó cizelláltsága. 4 500Ft. 6p

Riesling Trocken 2014

Acélban és részben fában készült. Zamatos, lime, zöld és fehér húsú gyümölcsök, citrusok, szőlő és fehérbors. Összetett aromatika, hosszú lecsengés. Nagyon kedveltem. 3 900Ft. 6p

Riesling Tonschiefer 2014

Acél + fa kombó, ahogy megszoktuk a pincétől. Sok sav, hűvösre hangolt gyümölcsök, törékeny aromák. Zamatos, szaftos, kiváló kézzel készített bor. Hosszú. 12,0%. 5 100Ft. 6p

Riesling Feinherb 2014

Félszáraz. Traubis, fehér virágos, acélosan tiszta. Finomkodó, sütis-vaníliás, almás aromák, ugyancsak beleköthetetlen egyensúly. 3 900Ft. 6p

Riesling Kreuznacher Krötenpful Kabinett 2014

Már dűlős bor. Őszibarackos, intenzíven zamatos. Jó kitöltöttség, zavarba ejtő definíció és megint csak az a fránya tisztaság. Fanyar frissességgel zár. Remek. 4 500Ft. 6/7p

(A kóstolón a saját költségemen vettem részt.)

Felhasznált forrás:

2014 Vintage Report: European Wine Harvest (Wine Spectator)

A képen Nahe borvidéket láthatjuk a levegőből, innen vettem el. Köszönöm.

Kapcsolódó honlapok: http://finewines.hu/ és http://riesling.hu/

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr567594980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.06. 12:15:19

Hálás köszönet a posztért! :) Amiket én is kóstoltam elég hasonlósan láttam. A Dönnhoff/Leitz rieslingekről már ugye értekezetem. Mosbacher-től az SB fumé nekem is megvolt, nekem is bejött, bár inkább olyan 6+ erejéig. Nekem egyébként a fa messze nem volt olyan domináns, mint ahogy írod, nekem már most teljesen jól elfért, de a korábbi évjárat egyszerűen egy picit gazdagabb volt.
Én is néztem még rosékat. A Breuer-től picit többet vártam.Természetesen tiszta és jól iható, de nagyon egyszerű dolog, még akkor is ha alapbor. Nálam nem volt meg tisztán 5 pont, inkább egy erős 4-es. A Mosbacher rosé nekem is nagyságrenddel meggyőzőbb volt, sőt meglepően jó volt. Talán valóban jár neki egy 6-os.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.06. 12:20:05

@drbarta: köszi!

A rosé-val kapcsolatban. Az itthoni rosé dömpingelt darabjai a 4 pontos kategóriában vannak (erős fajélesztős cuccok, mérsékelt definíció, stb.), és ebből sok van. A Breuer rosé azért efölötti szint, ezért az 5 pont. 3 pontot adni meg ahhoz már valami kell, ami tök gyönge, enyhén hibás, nem? Tehát az átlag magyar rozé valahol a 4p- és 4p körül mozog.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.06. 12:48:02

@akov: Én úgy éreztem, hogy a Breuer rosé épp belepasszolna egy 4 pontos hazai rosékat felvonultató sorba. Beltartalmat tekintve nem éreztem felsőbbrendűnek. Talán annyival több, hogy nem ordít belőle annyira a tutti-frutti, így az esetében talán több értelme van fajtajellegről, defínicióról beszélni. Nekem egyébként itthonról a Grassalkovich Gamay rosé nagyobb élmény volt és ha az 5 pont volt, akkor nálam ez egy kicsit alatta, de mindegy is. 4+, vagy 5-, egykutya. A lényeg, hogy újra egyértelműen a Mosbacherből vennék.

aquarius71 · www.finewines.hu 2015.07.07. 22:18:47

To whom it may concern...

(távirati sítilusban a beharangozott német akció..)

Ígéret szép szó, ha megtartják...
R2 (Riesling és Rosé) Akció a Rieslingen!

5 Riesling és 3 rosé akciós áron, csak ezen a héten:
Leitz Riesling 1-2-Dry 2300Ft
Breuer Charm Riesling 2600 Ft
Dönnhoff Riesling trocken 2980 Ft
Mosbacher Riesling trocken 2950 Ft
von Racknitz Nahe Riesling 2290 Ft

ill. Leitz Pinot Noir Rosé 2200 Ft
Mosb Pinot Noir Rosé 2400 Ft
Breuer Pinot Noir Rosé 2500 Ft

Akciós készlet 18-18 palack
Egy borból legfeljebb 3 vásárolható, minimális rendelés 10 eFt.
Megrendelés: info@finewines.hu

Átvétel: júl. 13., 14.-én vagy 20. után (piemonti bortúra miatt)

aquarius71 · www.finewines.hu 2015.07.12. 10:27:08

Ma még lehet rendelni a meghirdetett Riesling/Rosé akcióból...

silvousplait 2015.07.22. 12:05:27

@aquarius71: Hat kerem szepen, ezek itt, akcioval vagy anelkul, eleg rohejes arak, a szo legnemesebb ertelmeben. Ugyan mit veteleze ennyiert, ilyen minosegben a hazai polgar ?
süti beállítások módosítása