A Borrajongó

3x3 tokaji késői szüret

2015. május 15. 06:30 - furmintfan

Gyakran elhangzik - főleg az édes boros borvidékek termelői szájából -, hogy az édes borokra szinte mindenki ünnepi italként tekint, ritkán fogyasztjuk őket. Pedig nem csak kivételes alkalmakkor és csak nem desszert mellé vagy helyett lehet ezeket a nedűket elővenni, önmagukban is tudnak emelni egy szimpla hétköznap hangulatán és több étellel működnek, mint gondolnánk.
Jobban belegondolva, persze én sem vagyok kivétel: édes bor viszonylag ritkán került eddig az asztalra, és valóban inkább ünnepi alkalmakra tartogattam ezeket. Az utóbbi időben igyekeztem, igyekszem változtatni ezen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mostantól hetente bontogatom a hat puttonyos aszúkat, de olcsóbban is meg lehet úszni a dolgot: késői szüretelésű borok vagy szamorodnik akár 2-3 ezresért is képesek élményt adni.

arvaypadihegyhars.jpg
Most összesen kilenc - többnyire régebben beszerzett - késői szüretelésű tokaji édes bor következik különböző pincészetektől, amelyeket hármas csoportokba osztva kóstoltam az elmúlt hónapokban. Az egyes csoportokban azonos volt az évjárat és többé-kevésbé a fajta is. A kóstolás sorrendjében következnek a triók.

I.
Az első kanyarban három 2009-es házasítás érkezett, igen kellemes meglepetést okoztak azzal, hogy ketten 5 évesen is ugyanakkora élményt nyújtottak, mint piacra kerülésekor. kesoitrio1.jpg

Béres Szőlőbirtok Késői Szüretelésű Cuvée 2009
Furmint, hárslevelű, kövérszőlő házasítása. Palacbukésan-petrolosan indít, majd rá következik egy kis leveszöldség, de gyorsan felszáll a köd, és maradnak a fűszerek és gyümölcsök. A hordó fűszerei (vanília, kókusz, fahéj) illatban is meghatározóak, őszibarackbefőtt, édes körte és kevés trópusi gyümölcs társul melléjük, és leheletnyi gombás-avaros jegy mutatja, hogy nem fiatal borral van dolgunk. A sav és a cukor jól elbírnak egymással, a hordós érlelésből viszont egy kicsi integrálatlan cseresség megmaradt. Töppedt szőlős, őszibarack-befőttes, enyhén trópusi gyümölcsös ízvilág, sok édesfűszerrel, vaníliával, pici fával. Az én ízlésemnek kicsit erős a hordóhatás, de ettől eltekintve ez egy jó szerkezetű, élvezetes édes bor. 5p+ (1000 Ft volt akciósan)

Bott Pince Bott-Rytis 2009
Furmint és hárslevelű házasítása, 92 g/l maradékcukorral. Bontás után halványan avaros-gombás tercier aromák jelentkeznek, majd nehezen szálazható édes gyümölcsök, sárgabarack és szellőzéssel egyre intenzívebbé váló édes fűszeresség jellemzi illatát. Könnyed, hangyányit talán édesség-hangsúlyos, de a savak szépen tartják a bor gerincét, finom cseresség is megmaradt. Ízében őszibarackbefőtt, birsalmakompót, kevés sárgabarack és trópusi gyümölcs, valamint sokféle édesfűszer (szegfűszeg, vanília, gyömbér). A lecsengés édes, mézes, ugyanakkor határozott sós jegyeket is tartogat. Kifejezetten tetszett, és napokig remekül tartotta tartotta magát. 6p (kb. 3500 Ft volt)

Royal Tokaji Áts Cuvée 2009
75% furmint, 15% sárgamuskotály, 10% hárslevelű, 121 g/l cukortartalom. A legsötétebb árnyalatú bor mind közül, mondjuk közepes aranynak, vagy halvány borostyánnak, ahogy tetszik. Tiszta és nagyon gyümölcsös illat, tengernyi trópusi gyümölcs és sárgabarack, mangó, maracuja, keleti fűszer, pici palackbukéval. Az egyensúly a cukor felé dől, de a háttérben azért dolgoznak a savak is, szépen a kortyba simulva. Krémes, sima, és nagyon zamatos. Igazi gyümölcskoktélt kapunk szájban is: mangó, mandarin, maracuja, sárgabarack, ananász, édes szőlő, finom fűszerességgel. Kicsit lágy, lehetne hosszabb is, viszont elképesztően finom, a kor sem tudta letörni erényeit, csúszik, mint a veszedelem. 6p (kb. 2000 Ft volt)

II.
A második körben 2011-es borok feszültek egymásnak, ezt a triót viszont dugóhiba miatt nem sikerült egy időben lekóstolni.kesoitrio3.jpg

Basilicus Szőlőbirtok Eleven 2011
Házasítás, a fajtákról nincs infóm, 91 g/l maradékcukor. Őszibarack- és sárgabarackbefőtt, édes trópusi gyümölcsök, kis fűszer és birs lengi be a pohár száját. Kóstolva birs, sárgabarack, trópusi gyümölcsök, vanília és egy kis birsalmasajt adja az ízképet. Jó sav-cukor egyensúllyal rendelkező tétel, leheletnyi cserességgel, közepes lecsegéssel. Viszonylag könnyed, ugyanakkor érettebb karakterű bor, érezhető botritiszes behatással. 5p+ (3200 Ft)

Bodrog Borműhely Mesés 2011
Késői szüretelésű vegyesen töppedt és botritiszes furmint, minimális hárslevelűvel fűszerezve, 100 g/l maradékcukorral. Közepes intenzitású, vonzó és szinte fiatalos illat: édesfűszerek, édes körte és őszibarack, kis trópusi gyümölcs, ananász. Finom és arányos, éppen ideális mennyiségű savval, jó egyensúllyal, finom krémességgel. Szájban is kellemes jelenség: őszibarack, sárgabarack, trópusi gyümölcsök, körte, fűszerek, vanília, szép lecsengés. 6p (4250 Ft)

Tokajicum Kedves 2011
Furmint és hárslevelű, 66 g/l maradékcukorral. Aránylag visszafogott, de kedves (nomen est omen, de tényleg :)) illata van: fehér virágok, vanília, őszibarack, édes fehér húsú gyümölcsök. Kóstolva könnyedebb, egyszerűbb a sor többi tagjánál, nem is túl hosszú, de jól iható. Édes fehér húsú gyümölcsök, ananász, édes szőlő, őszibarack, vanília és más fűszerek díszitik. Az arányokon a kelleténél kicsit határozottabban érvényesülő hordó ront valamelyest, a korty kicsit cseres, a lecsengés is picikét fás. 5p (1000 Ft volt akciósan)

III.
Ambivalens érzésekkel nyúltam az utolsó három palackhoz, a kor miatt itt sejtettem a legnagyobb bukta lehetőségét, ugyanakkor a termelők neve bizakodóvá is tett. Szerencsére nem kellett csalódnom.kesoitrio2.jpg

Árpád-hegy Pince Hárslevelű Késői Szüretelésű 2008
Kb. 110 g/l cukor. Aranysárga színű, sűrű és olajos textúrájú bor. Az illatában megjelenő sherry-s, diós jegyek némi oxidációra engednek következtetni, de emellett aszalt sárgabarack, füge és méz is megjelenik. Nagyon koncentrált és tömény, kicsit a "régi iskolát" idéző bor, élénk savakkal, krémes kortyközéppel, közepesnél nagyobb testtel. A narancslekváros, fügés, aszalt kajszis, mazsolás gyümölcsök mellett diós, dohányos, avaros jegyek jelzik már az idő múlását. 5p+ (kb. 3000 Ft)

Dobogó Pincészet Satöbbi Édes Hárslevelű 2008
Világos aranysárga színe és illata és némi érettséget sugall. Avar, gomba, pici dohány, aszalt gyümölcsök elegye érezhető orrban. Kóstolva aztán meglepően sűrű bor ez, érzetre leheletnyit magas alkohollal és kis cserességgel. Az illatban érezhető tercier aromák szájban még inkább csak kialakulófélben vannak, legalábbis nem uralják el az ízképet. Sárgabarack és narancs lekvárja biztosítják a gyümölcsös jegyeket, mellettük némi dió, tejcsokoládé, grillázs és avar is megjelenik. Finom fűszeresség és egy csipet só színezi az összképet. 5p+ (kb. 700 Ft volt akciósan)

Tokaj Nobilis Erzsébet Napi Hárslevelű 2008
98 g/l maradékcukor. Zseniálisan vonzó és intenzív illat, amely nem sok kétséget hagy a fajta felől: hársméz, sárgabarack, vaníliakrém, leginkább egy frissen kisült barackos-vaníliakrémes sütemény jutott eszembe róla. Puha érzetű, sima textúrájú korty, kerek, de a kellően életteli savak többnyire tartják a lépést a cukortartalommal, így az egész bort belengi egyféle kecses elegancia. Szájban is hozza, ami az illat alapján elvárható: gazdag sárgabarackos gyümölcsösség, finom vanília, ananászbefőtt, mandarin. Vegytiszta késői szüretelésű hárs, ami az idővel is szépen dacol. Igazi örömbor, nagyon szerettem. 6p (kb. 2500 Ft volt)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr507432112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.05.15. 08:30:40

Az Erzsébet Napi Hárslevelű tényleg jól tartja magát, 2 és fél éve szinte ugyanolyannak éreztem, mint te most :)

bordogsag.blog.hu/2012/11/13/tokaj_nobilis_erzsebet_napi_harslevelu

A Mesésből a '09-es nagy kedvenc volt, a '11-e sajnos kimaradt nekem.

kegyetlenkirály 2015.05.17. 19:34:52

@rszabi: köszönjük Emese!Ebbe már belefulladtál!

kóstoltam busilikus bort , brrrrrrrrr , finoman írva
süti beállítások módosítása