Ez egy fiktív bor. Azoknak legalábbis, akik hisznek az elméletben, miszerint aki nem foglalja el az őt megillető helyét az úgynevezett interneten, az nem is létezik. A Halmosi József igazgatta szekszárdi pincével kapcsolatban végzett kutatómunkám pedig ezt igyekszik alátámasztani, ugyanis a legrelevánsabb információkat
ez a borvidéki holnap egyetlen helyen tartalmazza. Én úgy vagyok vele, hogy kevésbé hiányzik a méteres reklám és a heti rendszerességű propagálás, ha a borok úgy általában jók. Nem tudom, hogy célszerű-e Halmosi-szinten általánosítani, de ha igen, akkor egy palack évjárat-azonos merlot és döbbenetes mennyiségű kadarka elfogyasztása után azt tudom mondani, hogy ez az offline pince jelentősen több figyelmet érdemelne. A borok ugyanis nemcsak valósak, hanem kifejezetten karakteresek, Szekszárd vonatkozásában pedig minimum figyelemreméltóak. Utóbbiból
furmintfan is magába dolgozott háromnegyed liternyit a közelmúltban, így előtúrtam néhány hónapos jegyzeteimet, hogy tapasztalatainkat összegyúrva egyesítsük erőinket.
Simán el tudom képzelni, hogy ez a fajta bőrös-húsos fülledtség sokakat eltaszít a mélyebb bepróbálkozástól. Nyitásnál és aznaposan ugyanis a szó legklasszikusabb értelmében animális. További tény, hogy az istállófelszín alatt a borvidéki kadarka-átlagon simán túlmutató értékek rejlenek: gazdag gyümölcsösség, közepes test, tipikus fűszeresség, a fajtán túlmutató test és komplexitás. Veszettül jól inni, ugyanakkor sok szempontból szélsőséges is. Az indokoltnál több türelemmel lehet próbálkozni a többnapos darabon tartással is, én palackonként negyvennyolc óránál tovább nem bírtam várni az ürítéssel. Ez a tény talán beszédesebb is, mintha azt mondanám, hogy a maga szélsőségességében ez olyan kadarka, amit nagyjából mindenkinek célszerű lenne ismernie. Nyilván nem könnyű számszerűsíteni a teljesítményt, de ha muszáj, akkor legyen erős 5 pont. (1990 Ft, Borfalu Bortéka, a Lumen Kávézóban ha minden igaz, akkor poharazzák is)
Az üde, cseresznyepiros ideál-kadarkához képest mattabb, sötétebb, talán minimálisan már a gránátba is hajlik a színe. Az illat eléggé intenzív és elsőre a riasztó és az érdekes határmezsgyéjén táncol: leginkább bőrös animalitás és temperafestékes jegyek uralják némi földességgel. A 2011-es Hummel Jammerthal Portugieserre emlékeztetett valamelyest, csak sokkal nyersebb, és itt nagyítóval sem találni gyümölcsöket. Jó előre szóltak, hogy hagyni kell szellőzni, hát hagytam. Másnapra-harmadnapra az illat veszít intenzitásából és az animalitás is visszahúzódik valamelyest. A temperára emlékeztető vonal szintén enyhül, de megmarad, kiegészülve némi édeskés illattal, ami engem leginkább paradicsomszószra emlékeztetett.
Kóstolva sem kevésbé talányos: kicsit édeskés, de nem a klasszikus gyümölcsös értelemben, ízében inkább paradicsomlekvár és egy kevés lekváros piros bogyós gyümölcs és aszalt meggy dominál, és persze bőr és tempera, ismét. A szerkezeten viszont nem nagyon találtam kivetnivalót: érett karakterű, a legtöbb kadarkán túlmutató tömörséggel és testtel, széles savakkal és sima tanninnal.
Elsőre meghökkentő bor, aztán ahogy az ember megszokja (ha megszokja), érdekessé válik. Nem tudom, hogy fiatal korában milyen volt, de jelenlegi állapotában ez semmiképpen nem az a fajta bor, amiből egy egész palackot gyorsan ledönt az átlag fogyasztó. Az első két nap csak óvatosan ismerkedtünk, azután harmadik nap egy ízben hasonló karakterű, kicsit paradicsomos, fűszeres sertéstokányhoz egészen jól is passzolt. Kétségtelenül megosztó tétel, bajban is voltam a pontozással, inkább elismertem, mint szerettem, végül egy kompromisszumos 4+ lett a végeredmény. Gyümölcsbomba borokra vágyók kerüljék, érdekességként viszont lehet vele tenni egy próbát. (furmintfan)
