A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Gizella Pince, Hímesudvar, Erzsébet Pince, Paulay Borház

2015. április 21. 07:00 - furmintfan

A húsvéti hétvége első felét Tokajban töltöttem, ahol bő másfél nap alatt igen feszes és sűrű programot teljesítettem: négy pincészetet látogattam meg és három méretes kört tettem a dűlőkben. Volt részem szikrázó napsütésben és 20 fokos melegben éppen úgy, ahogy havas esőben és fagypont közeli hőmérsékletben. Kóstoltam frissen palackozott 2014-eseket, 6-8 éves érett tételeket és 10 évesnél idősebb, régi emlékeket felidéző bort is. 
Pénteken a Gizella Pincénél indult a hétvége természetesen a Szil-völgyből startolva, a dűlők körbekocsikázásával, majd a vendégházban kóstolással folytattuk. Másnap a Hímesudvarnál és az Erzsébet Pincénél jártam, majd Prácser Miklóssal és vendégeivel is megnéztünk két dűlőt. Ezt követően Balassa Istvánnal és az ő vendégeivel egy teljes kört tettünk a Mádi-medencében, végül az Első Mádi Borházban elköltött késői ebéd/korai vacsora után a Paulay Borház borait kóstolhattam végig a legfrissebb tételektől egészen az első borokig.
tokajhusvetkiraly.jpg
(A Király-dűlő)
Aligha árulok el nagy titkot azzal, hogy 2014-ből a legtöbb tokaji borászat jó esetben 1-2-3 palackozott tétellel fog előállni, és beltartalmilag ezek aligha veszik fel a versenyt az utóbbi évjáratok boraival. Beszéltem olyan borásszal is, aki 2014-ből egyáltalán nem palackoz bort. A száraz(-félszáraz) kategóriában leginkább penge savakra, - ezt ellensúlyozandó - több-kevesebb maradékcukorra, lendületes, vékony testű borokra és persze kis mennyiségekre számíthatunk. Roppant kíváncsi vagyok arra, hogy az évjárat viszontagságai - amelyek egyrészt rányomták bélyegüket a borokra, másrészt komoly bevételkiesést okoznak a borászoknak - hogyan csapódnak le majd az árazásban.

Gizella Pince
Szilágyi Lacival a dűlőkben kezdtünk, a folyamatosan épülő-szépülő-bővülő Szil-völgy mellett a szomszédos Barátban, a Medvében és a Szent Tamáson jártunk. Következett egy vacsora a Sárga Borházban, majd Laciék vendégházában nekiláttunk a kóstolásnak.
Végigkóstoltam a 2013-as száraz sorból még a pincénél is kapható tételeket, ezekről írtam korábban többször is. A Szil-völgy most kapott elég időt, így szépen ki tudott nyílni, a Barát továbbra is kedves, jól iható, a Szent Tamás pedig erőteljes, gazdag és még mindig fiatal. A frissen palackozott 2014-es Barát Hárslevelű első szemlézése mellett inkább korábbi évjáratok száraz boraira, és az aszúkra koncentráltam.
tokajhusvetszilvolgy.jpg
(A Szil-völgy)
 
Szent Tamás Hárslevelű 2011
Azt hiszem, klasszikus példája annak, amikor azt mondják valami "felülírja a fajtát", itt valószínűleg a hordó és a termőhely hatása együtt. Intenzív fűszeresség (szegfűbors, szegfűszeg, vanília, bors) és köves jegyek uralják az aromatikát, mellettük némi érett barack és sült alma jut még szóhoz szájban. Nagy test, masszív struktúra jellemzi, a 15%-os alkohol kölcsönöz neki egy kis édességérzetet, viszont egyrészt fűt, másrészt kicsit lefedi az ízeket. 6p
 
Szil-völgy Furmint 2012
Illatában finom fűszeresség, pink grapefruit, narancs, mandarin és vanília. Egyenes, jó mennyiségű kissé szikár savak mellett kissé emelkedett alkohol és szép hordókezelés jellemzi szerkezetét, amelyet körte, zöldalma, érett citrusok, grapefruit, finom fűszeresség és minimális trópusi gyümölcs keretez, fanyar lecsengésben végződve. 6p
 
Szil-völgy Hárslevelű 2012
Kedves, de nem tolakodó illat, hársméz, körte, pici trópusi gyümölcs, kis virág és édesfűszer. Sima, jó arányokkal bíró bor, kerek savakkal. Behízelgőbb, finomabb, mint a furmint, édesebb érzettel, érett, édes citrusokkal, őszibarackkal, körtével, édesfűszerekkel és egy kis trópusi gyümölcsös színezettel. Régen a 2012-es Szil-völgy párosból a furmintot preferáltam, most a hárs egy hajszálnyival jobban tetszett, bár ezt számszerűsíteni már nem tudnám. 6p
 
Barát Hárslevelű 2014
Úgy néz, ki hogy ez lesz a pince egyetlen száraz (félszáraz) bora. Friss palackozás, ez érződik is illatán: banán, trópusi gyümölcsök, édes citrusok, visszafogott fűszeresség. Vékony, élénk savakkal, majd' 15 g/l maradékcukorral. Friss, lendületes, de nem túl komplex tétel, leginkább citrusos karakterrel (lime, citromvelő, citromhéj, kis fűszer). 5p
 
Szinszi 2012
168 g/l cukor, 7,1 g/l sav, 11% alkohol. Barackbefőttes, vaníliakrémes, édes trópusi gyümölcsös, töppedt szőlős illatához barackbefőttes, édes körtés, trópusi gyümölcsös, mangós, édes szőlős, édesfűszeres íz párosul. Az évjáratnak megfelelően kissé lágyabb savkarakterű, édeshangsúlyos, kellemesen krémes karakterű, gazdag bor. 7p+
tokajhusvetgizella.jpg
 
6 Puttonyos Aszú 2010
174 g/l cukor, 10,7 g/l sav, 10% alkohol, 54 g/l cukormentes extrakt. Az alapbor a Barát hárslevelűje, aszúszemek minden dűlőből érkeztek. Fiatal aszús karakter, sárgabarack, édes citrusok, trópusi gyümölcsök és egy csipetnyi dohány. A vibráló savak már nagyjából beépültek a borba, de a korty lendületességét továbbra is biztosítják. Ízében őszibarackbefőtt, trópusi gyümölcs-saláta, sárgabarack, friss narancslekvár, édes citrusok, pici fehércsokoládé, leheletnyi dohány. Erős 8 pont.
 
6 Puttonyos Aszú 2008
163 g/l cukor, 9,3 g/l sav, 10,5%, 53 g/l cukormentes extrakt. Az alapbor alapanyaga a Kastélyból származik, az aszúszemek a birtok összes dűlőjéből. Érettebb karakter, pici gombával, majd kajszibaracklekvárral, herbateával, kamillával, gyógynövényekkel, fűszerekkel és egy kis dohánnyal. Kerek, jó struktúrájú, mézes, barackos, gyógynövényes, édesfűszeres karakter, leheletnyi cserességgel. 7p/8p
 
6 Puttonyos Aszú 2007
191 g/l cukor, 8,6 g/l sav, 10% alkohol, 44 g/l cukormentes extrakt. Medve és Tamásból. Illatában őszibarackbefőtt, sárgabaracklekvár, édes citrusok, fehércsokoládé és vanília. Könnyed, kecses, nagyon elegáns aszú. Sárgabaracklekvár, őszibarackbefőtt, sok trópusi gyümölcs, fehércsokoládé, selyemcukor, vanília és rengeteg fűszer. Nagyon tetszett. 8p+

Hímesudvar
Másnap délelőtt a Hímesudvarnál volt találkozóm Várhelyi Péternél. Először másfél éve jártam itt, akkor Péter húga, Kata fogadott. Mostani, második látogatásom alkalmával igazán különleges élményben volt részem, ugyanis kóstolhattam egy olyan bort, amelynek egy palackját úgy kb. 8-9 éve ajándékba kaptam egy barátomtól, aki akkoriban Tokajban dolgozott. Akkoriban még nem különösebben érdekelt a borok világa, de az a Hímesudvar tétel biztosan az első meghatározó borélményeim közé tartozik.
Várhelyi Péter különösen a szívén viseli Tokajnak a borvidéken belül betöltött sorsát (bár ez a téma azon a hétvégén magától előkerült az összes borásznál). Fájlalja, hogy Tokajban gyakorlatilag nincs igazán jó étterem, alig van a vendégeket minőségi borral egész évben, állandó nyitvatartással váró pince, a városban rendezett borfesztiválokon a borászatok a főtérre kihelyezett bódékban várják a vendégeket, ahelyett, hogy a pincébe csalogatnák be őket. A pet-palackban árult pancsolt borokat már említeni sem kell. A tokaji borászok részéről eleinte voltak törekvések, hogy a helyzet változzon, de azóta egyre inkább tolja mindenki a saját szekerét. Péter viszont reméli, hogy a városvezetés is belátja, hogy Tokaj, mint a borvidék névadó települése és kivételes természeti adottságokkal rendelkező hely, többre lenne hivatott, és lesz előrelépés.
tokajhusvethimesudvar.jpg
 
Sárgamuskotály 2014
Diszkrét, finoman fűszeres, szőlős, citrusos, virágos illat. Élénk, egyenes savak, jó struktúra, finoman citrusos, fűszeres íz. A megszokotthoz képest kissé talán szikár, de visszafogottságában elegáns muskotály. 5p
 
Furmint Félszáraz 2003
Visszafogott illat, finom érési jegyekkel, pici avarral, édesfűszerekkel, vaníliával. Savai érettek, gömbölyűek, picit lágyak, talán a kor, talán a maradékcukor, talán mindkettő miatt, mindenesetre a bort még szépen egyben tartják. Gazdagon fűszeres, szegfűszeges, vaníliás, érett barackos, sárga húsú gyümölcsös ízvilág, pici avarral. Szép érett bor. 6p-
 
Sárgamuskotály Késői Szüret 2013
Elgáns muskotályos, szőlős, licsit, keleti fűszeres illat, ízben trópusi gyümölcsökkel és vaníliával kiegészülve. Áttetsző, légies bor, finom édességgel, 72 g/l maradékcukorral. 5p/6p
 
Édes Szamorodni 2012
Édes illat, szegfűszeg, gesztenyepüré, kis virágosság, édes szőlő és fehér húsú gyümölcsök, majd egyre több édesfűszer és vanília árad a pohárból. Az évjáratnak megfelelően kissé lágyabb savak támasztják meg a majd' 70 g/l maradékcukrot. Barackos, gesztenyepürés, fűszeres, vaníliás aromatikával operál szájban is. 6p-
 
Fordítás 2013 (M)
Kb. 80 g/l cukor maradt benne. Narancsos, narancshéjas, fűszeres, jázminos illat, picit emelkedett illóval. Ízében édes citrusok, barackbefőtt, édes körte. Könnyed, lendületes tétel jó savakkal és egyensúllyal.
Erzsébet Pince
A Hímesudvartól csak egy kőhajításnyira található Erzsébet Pincénél folytatódott a szombati napom. Itt az USA-ból érkezett vendégekhez csapódtam némi késéssel, igyekezve gyorsan bepótolni a lemaradást. A szárazaktól eljutottunk egészen a eszenciáig. A kóstolót követően tettünk egy kört a dűlőkben: a Zafírt és a Királyt látogattuk meg.
tokajhusveterzsebet.jpg
 
Estate Furmint 2011
A múltkor úgy tűnik sikerült egy gyengébb palackot kifognom. Ez a palack most megint problémamentes. Aromatikáját nézve rengeteg édesfűszerrel, érett gyümölccsel, körtével, őszibarackkal, vaníliával, kis kókusszal, pici fával operál. Jó egyensúlya van, de a hordó eléggé ráül a gyümölcsökre. 6p-
 
Király Furmint 2012
Nagyon gazdag édes, fűszeres illata van, vaníliával, szegfűszeggel, kókusszal, kurkumával, érett barackkal. Széles savak tartják közepesnél nagyobb testét, egy kis cukor is maradt benne, az alkohol kicsit emelkedett, a korty felülete még kicsit cseres, a hordó még nem integrálódott teljesen. Ígéretes és erőteljes, és még van ideje, hogy összeérjen. 6p
 
Zafír Furmint-Hárslevelű 2011
Szellőztetéssel egyre több fehér húsú gyümölcs bújik elő a pohárból. Kissé lágyabb savkarakterrel bír, de jó egyensúlyt tartanak a szerkezeti elemek. Citrusos, fűszeres, körtével, szegfűszeggel. 5p+
 
Betsek Hárslevelű 2011
Van benne 10% kabar is. Illatában és ízében is kellemes jelenség, körtés, barackos, nyári almával, ananásszal, édes citrusokkal, sok fűszerrel, finom vaníliával. Vonzó és arányos, gömbölyű savakkal, gazdag aromatikával. 6p
 
5 Puttonyos Aszú 2008
Kb. 175 g/l cukor, 8,9 g/l sav. Vonzó, kajszibaracklekváros, fűszeres, virágos, enyhén herbateás illat, egy csipet dohánnyal. Elegáns aszú, remek savakkal, még elég fiatalos karakterrel. Kajszibarack és narancs lekvárja, trópusi gyümölcsök, finom vanília, sok fűszer keveredik ízében. 7p/8p
 
Aszúeszencia 2003
Furmint alapbor a Királyból, aszúszemek a Királyból, Betsekből, Szarvasból. 200 g/l cukor, 9,7 g/l sav, 10,5% alkohol. Mazsolás, fügés, aszalt barackos, aszalt trópusi gyümölcsös, lekváros karakter, pici dohánnyal, sok fűszerrel, kandírozott naranccsal. A sav szépen megtartja a cukrot, a bor koncentrált, komplex és hosszú, jó arányokkal. 8p
 
Eszencia 2008
Elképesztően tömény illata gyakorlatilag koncentrált őszi- és kajszibarack, egy kis mézzel és fűszerekkel színezve. Kóstolva, telt és vastag, elképesztő koncentrációval, barackos, édes citrusos, mézes ízjegyekkel. 

Paulay Borház
Amikor hétvégi látogatásom utolsó állomásaként a beléptem a Paulay Borház pincéjének ajtaján, még nem sejtettem, miben lesz részem. Hudák Péter szinte kezét dörzsölgetve közölte, hogy a legjobbkor érkeztem, éppen előbányászott a pincéből "néhány" régebbi tételt, itt a remek alkalom, hogy megnézzük, milyen állapotban vannak. A 2014-től 2007-ig tartó képzeletbeli időutazás eredményeképpen 18 bort kóstoltunk meg, közben előkerült egy kis házi pogácsa, remek nyúlpástétom, sütemény és a "munka" végeztével egy kis pálinka is, úgyhogy elég tartalmas esti programban részesítettek a házigazdák.
tokajhusvetpaulay.jpg
 
Furmint 2014
Nem különösebben intenzív, meglehetősen egyedi illat: hóvirág, nedves föld, némi édes alma. Könnyed tétel, élénk savakkal, kis édességgel, jó egyensúllyal, édes citrusokkal, pici virágossággal. 4p
 
Sárgamuskotály 2014
Szőlővirágos, szőlős, édesfűszeres, virágporos, mézes illat. A sav nem kevés, valahogy mégis puha, lágy hatású, könnyed testtel. Ízében szőlő, nyári alma, pici fűszer. Egyszerű, de korrekt darab. 4p
 
Félédes Hárslevelű 2014
Ez is hozza az első furmint hóvirágos, földes karakterét, édes citrusokkal kiegészülve. Penge savak, kis cseresség, citromvelő, lime, kis fűszeresség. A cukor és sav még kicsit külön mozog benne. 4p
 
Arborétum Cuvée 2014
Régi magyar fajták, valamint kövérszőlő, furmint, hárslevelű, 60 g/l maradékcukorral. A kövérszőlőre jellemző pici "szalonnás" fedettség, vanília, egy kis trópusi gyümölcs, édes barack, édes szőlő és egy kis földesség. Ízében ugyanúgy édes gyümölcsök, szőlő, őszibarackbefőtt, citrusok, édesfűszerek, vanília, körte érezhető. Jó szerkezetű, viszonylag könnyed, élénk savú édes bor. 5p+
 
Arborétum Cuvée 2013
Régi magyar fajták valamint furmint és hárslevelű házasítása, 84 g/l maradékcukorral. Édes barackos, körtés, trópusi gyümölcsös karaktere mellett friss vaníliás túrókrémes jegyek tűnnek fel benne. Jól iható, könnyed, arányos bor. 5p+
 
Arborétum Cuvée 2009
Ez volt az első ilyen házasítás a pincénél, régi magyar fajtákból, furmintból, hárslevelűből és kövérszőlőből. Eleinte kicsit fülledt, majd avaros érett jegyek tűnnek fel, hogy végül egy egyedi orgonás-virágos-fűszeres-köves egyvelegnek adják át helyüket. Könnyed, kicsit lágy és rövid, de tartja magát. Barackos, trópusi gyümölcsös, vaníliás, fűszeres ízében egy enyhe túrókrémes vonal is feltűnik. 5p-
 
Édes Verebes Cuvée 2011
Hárslevelű, kövérszőlő és sárgamuskotály házasítása, 83 g/l cukorral. Aromaprofiljában édes barack, trópusi gyümölcsök, sok fűszer, grillázs, fűszeres lecsengés. Komolyabb struktúrája van, mint az Arborétumoknak. A sav és cukor jól kiegyensúlyozza egymást, mellette határozottabb a hordóhatás is.  6p-
 
Édes Verebes Cuvée 2009
Kabar, kövérszőlő és egy kis furmint házasítása 140 g/l cukortartalommal. Gazdag illat: grillázs, pörkölt cukrozott mogyoró, trópusi gyümölcsök, édes barack, vanília. Semmivel nem tűnik öregebbnek az előző bornál, de minden szempontból strukturáltabb, koncentráltabb anyag. Az illatra rímelve őszibarackbefőtt, körtebefőtt, grillázs és sok fűszer jellemzi ízét. 6p/7p
 
Édes Verebes Cuvée 2008
Furmint, kabar és kövérszőlő. Barackos, fűszeres, grillázsos ez is, pici dohánnyal és ízben pluszban némi trópusi gyümölccsel. Szépen betölti a szájat, de kicsit lomha, az eddigieknél testesebb, kicsit lágyabb és krémesebb. 5p+
 
Édes Verebes Cuvée 2007
Furmint, hárslevelű és kövérszőlő, 73 g/l cukor. Meglepően fiatalos, őszibarackos, vaníliakrémes, trópusi gyümölcsös, édes citrusos, gazdag fűszerességgel. Frissebb karakterű, ugyanakkor egyszerűbb és rövidebb, mint az előző bor. 5p+
 
Késői Szüret "Majdnem Aszú" 2008
Aszútechnológiával készült kövérszőlőből, de nem látott hordót. Sajnos nem tragikusan, de érezhetően dugós volt, pedig egy koncentrált, nagyon gyümölcsös, frissnek, fiatalosnak tűnő, feszes szerkezetű bor ígéretét hordozta magában. Nagy kár érte, jó eséllyel a sor legjobb borától fosztott meg minket a TCA.
 
Bitangjó Furmint 2011
Kicsit zártan indul, majd édes körte, nyári alma és pici fűszer jelenik meg illatában. Feszes szerkezetű, lendületes savval, picike cukorral, körtével, nyári almával, citrusokkal, némi fűszerrel és fanyar lecsengéssel. 5p+
 
Melegoldal Hárslevelű 2009
A tercier jegyek már megjelennek benne konzervkukorica és petrol képében, mellette édes alma és őszibarack fedezhető fel. Tömör, rágható beltartalommal bíró bor, feszes savakkal, pici maradékcukorral, de a korty második fele már szétterül és kicsit gyorsan kiürül. Szájban édes almás, barackos, pici kesernyével. 5p
 
Bitangjó Furmint 2008
Érett illat, dió, datolya, érett gyümölcsök. A sav kortyközépen megbicsaklik egy kicsit, majd "visszajön". Ízében érett citrusok, sült alma, fűszerek, pici dió, naspolya és datolya. 4p
 
Bitangjó Furmint 2007
Visszafogott és érett, kiüresedőfélben lévő gyümölcsökkel, datolyával és dióval. Savai viszont még tartanak, szerkezete is arányos. 4p
 
Sárgamuskotály 2008
Meglepően fiatalos illat: ahogy nyílik, egyre frissebbnek, intenzívebbnek tűnik, a kötelező muskotályos jegyekkel: szőlő, virágok, keleti fűszerek, ananász. Szájban is egészen frissnek tűnik, kellően tömör és feszes szerkezettel, szőlős, ananászos, keleti fűszeres jegyekkel, pici fanyarsággal. A sor talán legnagyobb meglepetése: remek formában van. 5p+
 
Bitangjó Furmint 2013
Félszáraz. Körtés, édesfűszeres, narancshéjas, picit édeskés illat fogad, ízében körte, édes citrusok és fűszerek. Jó arányai vannak, de most kicsit talán ziláltnak tűnt, a szerkezeti összetevők még némileg külön utakon mozognak. 5p+
 
Édes Szamorodni 2012
Kabar és furmint, 93 g/l maradékcukorral. Gazdagon fűszerezett barackos, trópusi gyümölcsös, édes körtés illat és íz. Telt korty, picit lágyabb savak és emelkedettebb alkoholérzet jellemzi. A hordót egyre jobban integrálja, az már inkább csak a komplexitást növeli fűszerességével.  6p+
Szilágyi Lászlónak, Várhelyi Péternek, Prácser Hajnalkának, Prácser Miklósnak, Balassa Istvánnak, Bodnár Lindának és Hudák Péternek köszönet a dűlőtúrákért, kóstolókért, vendéglátásért.
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr977366502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gergo16 2015.04.21. 10:23:14

Kedves Furmintfan. Nem tudod esetleg várható a Paulay pincétől 2014 -ből Nyárhajú?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.04.21. 12:13:48

@gergo16: Amennyire tudom, csak a fentebb felsorolt négy bor lesz 2014-ből.
süti beállítások módosítása