A Borrajongó

Villa Tolnay 2013 évjárat-bemutató

2015. január 30. 07:10 - furmintfan

A Badacsonyi borvidék egyik legstabilabb sarokpontját képező Villa Tolnay borászat szűk körű évjárat-bemutatót tartott múlt héten Budapest belvárosában a közelmúltban megnyílt "Képzeld el!" borbárban. A maroknyi meghívott újságíró és borblogger – köztük ungert és én is - Nagy László birtokigazgató-borász vezetésével a 2013-as évjárat borait kóstolhatta végig, beleértve egy érdekes kísérlet eredményét is. Ebben az évben a könnyedebbre hangolt Tavasz-széria tagja mellett a szokásoktól eltérően nem egy, hanem három hordós zöldveltelini született a pincénél. Mindhárom bor különböző módon készült, és a borkészítés valamely jellemző aspektusára a fantázianevek is utalnak.

villatolnay1.jpg

A pince tulajdonosa, Philipp Oser és a Sabar Borház útját is egyengető Nagy László birtokigazgató rendkívül tudatosan építik a borászat arculatát. Rendszeresen járnak kóstolni külföldre, hogy a megfelelő nemzetközi kitekintés birtokában csiszolhassák a borok stílusát. A Villa Tolnay-borok túlnyomó többsége ennek megfelelően arányos szerkezetű, jó egyensúlyt mutat. A tapasztalatok alapján alakítják a pincészet fajtaválasztékát is, így a jövőben a hangsúly az olaszrizling, a rajnai rizling, a zöldveltelini, és új fajtaként a furmint felé, illetve a kékszőlők közül a pinot noir és a kékfrankos felé tolódik fokozatosan. A pincészet jelenleg 17 hektár saját ültetvénnyel rendelkezik a Csobáncon, emellett további 6 hektárról vásárolnak fel szőlőt a borvidékről.

A Villa Tolnay éppen tavaly ünnepelte 10. születésnapját, és a pincészet névadója, Tolnay Klári színésznő - ő lakott a Csobáncon álló épületben a második világháború idején - születésének 100. évfordulója is erre az évre esett. A dupla jubileum alkalmából a pincészet nekilátott a birtokközpont felújításának és a 10-12 főnek szállást biztosító vendégház kialakításának. Idén május végére tervezik az egész évben nyitva álló panzió átadását.

A 2013-as sorban 8 bort kóstoltunk és a végén egy meglepetés tételt is kaptunk.

Villa Tolnay Kéknyelű 2013

Nagy László megjegyzi, hogy a kéknyelű megbízhatatlansága és érzékenysége miatt nem éppen a kedvence, és nem ezt tartja a legmegfelelőbb fajtának, arra, hogy Badacsony "arca" legyen. A szőlő a Csobánc lábáról származik, 24 órás ülepítés után Stockinger-hordóban erjedt, majd a seprő felkeverése mellett érlelődött.

ungert: Miközben látom és érzékelem a kéknyelű iránti közönségigényt, egyre kevesebb kapaszkodót találok a fajta vonatkozásában, és ilyen értelemben ez a bor sem kivétel. Az illat a szó legszorosabb értelmében zavarmentes, tiszta. A halványan barackos gyümölcsösséget nem kevés zöld jegy támogatja, ezzel kissé egydimenziós hatást keltve. Aromagazdagság terén komoly problémákkal küzd: fanyar savak vannak, hossz nincs, gyümölcs alig. Semmi kapaszkodó, semmi tartalom, a tisztasága az egyetlen erénye. Sornyitó savasítónak viszont jól működött, bár kétlem, hogy a kéknyelű fajtaambíciói csak idáig terjednének. Halvány 4 pont.

furmintfan: Illata finoman lisztes, citrusos, minimális őszibarackkal és grillázzsal. A kortyot a citromosba hajló, kissé éles savak uralják. A citrusok mellett ízben némi zöldfűszer és enyhe sósság villan be, és a hordót is okosan használták, de a savak mellett semmi nem képes igazán  érvényesülni. 4p

Villa Tolnay Sauvignon Blanc 2013

Szüret után 18 órás áztatás, majd Stockinger-hordókban erjedt és seprőn érlelődött, 1-2 alkalmas felkeveréssel.

ungert: Rendhagyó fajtabor, kinevelték belőle a zöldességet. Az illat vonzó és tartalmas: trópusiak, némi barack, hűvös karakter. A korty ügyesen lekerekített, finom, nem tolakodó, de hosszú és tartós savakkal operál. A megszokott képhez képest visszafogottabb, fajsúlyosabb anyag, atipikusságával véleményem szerint pont annyi fogyasztót vonz be, mint amennyit eltaszít a szokásosnál tartalmasabb karakter. Nem sajnálnám tőle a hatost, ha hosszabb lenne, így viszont az erős 5 pontnál nem jut feljebb. Üde színfolt a hazai sauvignon-térképen.

furmintfan: A vártnál mélyebb, érettebb illata inkább az édes gyümölcsökre épít, mint a sauvignon blanc jellemző füves-zöldes aromáira, valahogy mégis átjön rajta a fajta. Édes őszibarack, mangó, nyári alma, pici fűszer és bodza érezhető orrban. A korty tartalmas, öblös, masszív savakkal, némi krémességgel. Ízben sem a harsány sauvignon blanc-sztereotípiát hozza: citrusok, őszibarack, nyári alma, kis édesfűszer, határozott sóssággal megfejelve. 5p+

villatolnay2.jpg

Villa Tolnay Zöldveltelini – Nap 2013

Reggel 6 órakor kezdődő nappali szüret, áztatás nélkül azonnali préselés és 24 órás ülepítés után, 750 l-es Stockinger-hordóba került a must, abban erjedt és érlelődött. 

ungert: Szép bor, konzisztenciáját tekintve sűrű, illatra visszafogott, összbenyomásilag nagyon elegáns. Orrban egyrészt hozza a sárgagyümölcsös alapokat, és némi zelleres felhang mellett a kiválóan használt hordó is besegít. Szájban sem okoz csalódást: gazdag, de pillanatig sem bántó savak egyensúlyozzák ki, és végre kellően hosszú is. Egyetlen probléma a testméreten túlmutató, enyhén csípős alkohol. Remek. 6 pont.

furmintfan: Orrban finoman visszafogott, már-már neutrális, némi érett almával, körtével. Kóstolva telt és krémes, masszív, de nem durva savakkal, ügyes hordóhasználattal. Zöldalma, zöldbors, édes citrusok, finom fűszeresség, vanília és némi sósság adja az ízképet. Nem kifejezetten elegáns, de arányos, részletgazdag és tartalmas. 6p

Villa Tolnay Zöldveltelini – Hold 2013

Éjszakai szüret, 18 órás áztatás, préselés, majd 24 órára tartályba, utána 750 l-es Stockinger-hordóba került, rendszeres seprőfelkeverés mellett érlelődött.

ungert: Nem tudom, hogy miként csinálja, de nemcsak kiküszöböli a Nap hibáit, hanem hozzá is tesz. Az illat sokkal kifejezőbb, almás-fűszeres, a korty a hibátlan struktúra mellé nem kevés élvezetet is hoz, szép és gazdag a gyümölcsösség, tart a sav, se a hosszra, se a kortyvégi szeszdominanciára nem lehet panaszt tenni. Egyenesen 7 pontig fokozza a Nap szépségét, kiváló magyar zöldveltelini született.

furmintfan: A Napnál hűvösebb, gazdagabb, finomabb illattal fogad: zöldalma, körte, fehérbors, citrusok, leheletnyi sósság. Minden tekintetben elegánsabb jelenség, mint az előző bor: csiszoltabb, kecsesebb, hosszabb, miközben tartalmas is. Precíz savakkal, szép intenzitással, zamatos, lédús gyümölcsösséggel, finom fűszerességgel kényeztet: citrusok, körte, alma, fehérbors, zöldfűszerek, pici vanília. A lecsengés hosszú és egyenletes. A leginkább "osztrákos" bor a sorban. 7p-

Villa Tolnay Zöldveltelini – Föld 2013

A cefre 30%-át beledarálták a hordó aljára, így héjon erjedt a must, majd nagyméretű hordókban a finomseprő rendszeres felkeverésével érlelődött. 

ungert: Egy kísérlet megosztó eredménye. Az illat döbbenetes, szinte mindentől távolinak hat a direkt fokhagymás és zöldfűszeres alapokkal. Finoman szólva sem a gyümölcsökről szól. A korty valamennyivel földhözragadtabb: határozottan tartalmas és egyensúlyos, olajos konzisztenciájú, de egyáltalán nem nehézkes. Hiányzik a hedonizmus, de fejet hajtok a próbaüzem érdekessége felett. 5 pont.

furmintfan: Szokatlan illat: földesség, zöldfűszerek, minimális édes körte. Telt, tartalmas, de kissé rusztikus, lágyabb és cseresebb két társánál. Ízében is inkább "érdekes" mint vonzó: céklás-földes jegyek, kevéske vanília, fűszerek. 5p

Villa Tolnay Olaszrizling 2013

A Panoráma-dűlő 50 éves tőkéinek termése, 6 óriás áztatás után hordóban erjedt és érlelődött. 

ungert: A pince vállaltan nem az olaszrizlingre igyekszik támaszkodni, ettől függetlenül a fajta népszerűségének tekintetében az a helyzet, hogy ha izgalmasat nem is feltétlenül, de azért jót mindenképpen érdemes és szükséges is készíteni a piac igényeinek megfelelően. Ez a bor mindent teljesít, amit alapszinten kell: hozza a kötelezőt. Finom, túlkomplikáltságot hírből sem ismer, ellenben indokolatlanul jól iható. Citrusfélékre építkezik illatban és kortyban egyaránt, ezen túl sokat nem mutat, továbbá mind hosszban, mind feszesség tekintetében is hagy némi kívánnivalót maga után. Optimistábban nézve: korrekt, egyszerű és finom. Erős 4 pont.

furmintfan: Almás, virágos, barackos, picit lisztes-süteményes illat némi fűszerrel. Szájban az erős közepes test mellett jó egyensúlyt mutat, finom savakkal, leheletnyi maradékcukorral. Nem különösebben komplex, cserébe kifejezetten finom és némi eleganciát is mutat. Édes citrusok, őszibarack, kis édesfűszer, pici só és leheletnyi gyógyszeresség jellemzi az aromaprofilt. 5p+

villatolnay3.jpg

Villa Tolnay Rajnai Rizling 2013

Pflaz-i és Rheingau-i klónok termése a Csobáncról és a Badacsonyról.

ungert: Popularitásból jeles, a nyolcgrammnyi maradékcukor pont annyira kerekíti ki az anyagot, hogy gyakorlatilag bárki bármikor meg tudja inni. Ettől függetlenül nem érheti szó a ház elejét: sűrű, gazdagon gyümölcsös, az illat valahol a trópusi gyümölcsök magasságában azonosítható, a korty lendületes, és bár sok újdonságot nem mutat, a pince ’13-as sorozatában abszolút érthető helyre került. Jól mutatja a fajta előnyét a rizling-mezőnyben. Sima 6 pont.

furmintfan: Vonzó, fajtajelleges illat: őszibarack, fehér virágok, kevés trópusi gyümölcs, finom fűszeresség, citrusok. A lendületes savakat pont ideális mennyiségű (8 g/l) cukor gömbölyíti le, de a bor kellően tömör és jó felépítésű, elegáns. Szájban lédús gyümölcsösség, citrusok, őszibarack, mandarin, trópusi gyümölcsök és némi édesfűszer keretezi a feszes, de arányos szerkezetet. 6p+

Villa Tolnay Chardonnay 2013

ungert: Az orrban tolakodó konzervkukorica nem túlzottan biztató kezdés, ettől függetlenül ez a rajnaihoz hasonló popularitást felmutató bárhol-bármikor bor. Szellőzve sokat javul, előkerülnek a trópusiak, papaya, vaníliás cukor. A fajta nehezen felismerhető, bár a szájban fellépő krémes összhatás azért árulkodó jel lehet. Kár a puha savakért, kevesebb életet tolnak bele, mint amennyivel még simán élvezetes lenne – az én mércémmel mérve legalábbis. Ez így 5 pont, a ’12-est sokkal jobban szerettem.

furmintfan: Édesfűszeres illat- és ízvilág, amely nem nélkülözi a gyümölcsöket sem: eleinte konzervkukorica, majd vaj, grillázs, szegfűszeg, édes őszibarack, sárgadinnye, banán, vanília, finom fa. Közepesnél testesebb, nem is élénk, de nem is lusta, finoman krémes, szépen betölti a szájat. Izgalmakat nem nagyon tartogat, és a sorból is kicsit kilógott, de tagadhatatlanul egy jól elkészített chardonnay. Pechére a sor többi tagja után kicsit vaskosnak, nehézkesnek érezte a kóstolóbrigád. 5p+

Villa Tolnay Kékfrankos 2006

ungert: Lényegében csak a színe árulkodik határozottan a koráról: halványabb, itt-ott rozsdás villanásokkal, némi üledékkel. Az illat visszafogott, bár meglehetősen sokat szellőzött töltés előtt. Alapvetően meggyes-szilvás karakterrel bír, de volt ideje szedni magára némi elegáns palackbukét is. Inkább izgalomfaktor-fokozó, mintsem bántó zöldesség teszi még színesebbé. Kóstolva sincs miért szégyenkeznie: szép, a struktúra feszes, a savak lendítik előre, tannin tekintetében visszafogott, fűszeres, gazdag és finom. Egyben van, és némi fajtatipikusságot is mutat; nem sok neki a 6 pont.

furmintfan: Vakon, dekantálva kaptuk. Próbáltuk eltalálni a fajtát, nem volt egyszerű, mert egyértelműen egyetlen fajta jellegzetességeit sem lehet ráhúzni, elhangzott pinot noir és merlot is, de ungert végül eltalálta, hogy kékfrankos. Érettséget mutat már, de a gyümölcsök sem vesztek ki belőle, eleinte édes, aszaltasba hajló, majd inkább csak érett-befőttes állagú meggyet, szilvát mutat, némi földességgel, pici bőrrel, zöldfűszerekkel (szinte az egri borokban gyakran fellelhető kapros-kovászos uborkás felhangokkal), némi palackbukéval színezve. Érett, csiszolt, mégis abszolút egyben van a struktúra, a savak nem tunyultak el, a tannin közepesnél kevesebb, finomszemcsés. 6p

 

Nagy Lászlónak és Nádasi Andrásnak köszönjük a meghívást és a remek kóstolót.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr657115561

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tíz év tanulságai: Villa Tolnay 2013-as premier 2015.01.30. 14:26:02

Tíz éve készít bort a Villa Tolnay a Csobánc-hegyen, ennek alkalmából a 2013-as, hamarosan debütáló borokon keresztül néztünk be múltba és jövőbe. Nem lesz oka panaszra a balatoni borok kedvelőinek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2015.01.30. 23:02:52

az egyik legjobb ár/érték arányú pince. volt boruk 3000 huf 10 € felett????

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.01.30. 23:45:10

Nekem is kedvenc pincéim egyike, általában jó a rajnaijuk és a veltelinijük, de nekem az olaszok is be szoktak jönni igaz a rajnai mindig jobb. Aztán időnként meg egészen kiemelkedő, pl a '10-es rajnai, ebből még van a pincében és abszolút csúcsformában van, emlékezetes bor. Kíváncsi leszek erre a '13-asra is, a korábbiakhoz képest többnek tűnik a maradékcukor, de van amikor ez kell (valaki szokta emlegetni hogy '13-as borokban sok a sav, ha így van akkor a több maradékcukor is simán jó)

Kopáncs 2015.01.31. 12:08:52

Én még decemberben kóstoltam pár tételt ezek közül, nekem legjobban ZV sor tetszett meg a rajnai. Azt lehet tudni, hogy mikor kerülnek ezek a tételek forgalomba?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.01.31. 13:16:38

@Takács Kr.: 3750 környékén vannak a legdrágább borok. Amúgy egyetértek.
@Syntax Error: "valaki szokta emlegetni hogy '13-as borokban sok a sav, ha így van akkor a több maradékcukor is simán jó"
Szerintem is így van.
@Kopáncs: Tavasszal, mintha húsvét környékét emlegették volna...

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.01.31. 17:17:48

@furmintfan: @Kopáncs: akkoriban szokott lenni a tavaszi VSOP hétvége Badacsonyban, nem az első eset lenne hogy arra időzítsenek forgalomba hozatalt. Az egy nagyon jó program egyébként, megpróbálok idén is eljutni rá

Octopus 2015.02.02. 12:51:30

én speciel kevésbé vagyok oda a VT borokért. A 2010-es rajnai mondjuk kiváló volt, meg a késői, édes változat is szuper, de ezeken kívül kevés dolog tetszik tőlük. A 13-as Tavasz rajnait például kiöntöttem.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.02.02. 12:58:03

@Takács Kr.: tavaly április 6-án volt, az asszem két héttel húsvét előtt, de idén a húsvét lesz pont április 6, szóval lehet hogy egybe fog esni

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.02.06. 21:17:44

@Octopus: én ma bontottam ki egy '13-as tavasz rajnait, és igazad van, ez valóban nem nagy szám. Egyszerű, édeskésbe hajló szőlőlé, nyáron talán jobb lett volna. Azt hiszem az első VT bor ami nem tetszik, de azért ki nem öntöm, annyira nem rossz, így esti dolgozáshoz elmegy :)

Octopus 2015.02.06. 22:38:18

@Syntax Error: távolról sem ihatatlan vagy hibás az a Tavasz, de nekem egyszerűen túl pacsulis és lágy volt ahhoz, hogy megigyam. Ha nagyon menteni akartam volna, annak citromlés tuning lett volna a vége :) De nyitva volt mellette egy Gál szigetcsépi rajnai (is), ami nem bonyolultabb, viszont szépek a savai, arányos, friss - így lecsúszott inkább az.
süti beállítások módosítása