A Borrajongó

Tegnap ittam - Gallay Kézműves Pince Blanc és Rozé a Bükkből

2014. augusztus 02. 06:00 - furmintfan

A Bükk számomra jelenleg „kétpincés” borvidék. Először tavaly, a Galéria12 Kávéházban futottam bele a Gallay Kézműves Pince 2012-es évjáratú, zweigelt-ből készült roséjába ami egyben a pincészet debütáló tétele volt. Majd idén februárban a Borjour Magnumon találkoztam Sándor Zsolttal és boraival. És… egyelőre ennyi, remélhetőleg nem sokáig. A Gallay Pincéből nemrégiben kigördültek az új borok, úgyhogy valamelyest bővítettem ismereteimet a bükki borokat illetően.

gallayduo.jpg

Tovább
5 komment

H a négyzeten

2014. augusztus 01. 06:00 - ungert (törölt)

Ismert matematikai axióma, hogyha H eleme a valós számok halmazának, akkor négyzete biztosan nem negatív (vizsgálódásunk a komplex számsíkra ezúttal ne terjedjen ki). Ennek a gondolatnak a cirádás fogalmazásoktól sem mentes, túlnyomóan humán alapokra építkező borleírások között alapvetően semmi keresnivalója sincsen, de itt ez a címkének nevezett, műszaki rajzlapra kerekített, analitikailag pontosan kivesézett szőlőfürt egy hibátlanul szerkesztett változó négyzetével a jobb felső sarkában, úgyhogy mégsem szereptévesztés számtani ismétléssel kezdeni a mondanivalót. Az egyszeri villamosmérnök H második hatványának látványától nyilván a bukott elektrodinamika-kreditjeire, valamint a mágneses térerősségre asszociál, de itt nem erről, hanem Horváthék nagyrédei borairól van szó (mindezt innen tudom egyébként).

30072014932.jpg

Tovább
9 komment

Bott Pince- kóstoló a Klubban

2014. július 29. 06:00 - drbarta

A múltkori 12-es tokaji sor kapcsán előkerült a klubban, hogy Bottéktól mindig csak szemezgetünk, mindig csak hosszabb sorokban, sokszor vakon kerülnek borok a tisztelt kollégák elé, miért nem tartok már nekik egyszer egy átfogóbb, tisztán az ő munkásságukra irányuló kóstolót. A felkérést természetesen elfogadtam és saját készletemből, illetve TiBorbarát kínálatát is igénybe véve nekiláttam egy kimerítő Bott-sor megalkotásának.

2014-07-23 22.00.49.jpg

Terv volt, hogy több dűlő, több évjárat is jelen legyen és az is, hogy alapvetően felfelé ívelése legyen a sornak. Emiatt nem a megszokott módon a fiatalabbtól az idősebb felé irányulva kóstoltunk, hanem kissé össze-vissza. A sor vége felé következzen egy-két különlegesség, majd egy szamorodnival és egy aszúval zárni az estét.

 

Tovább
7 komment

Olaszrizlingből elégtelen

2014. július 28. 06:00 - ungert (törölt)

A mennyiségi szemlélet megszállása és diktatúrája, valamint a borrendszerváltás zavaros évtizedei után időszerű és szükségszerű volt egy (vagy több) olyan szőlőfajta után nézni, amely biztos pontként segít majd kifordítani a sarkából az egész világot. A furmintba vetett hitet már igazolja a rendszeres ima Tokaj felé, de nincsenek kevesen az olaszrizling-sereg törzszászlósai sem. Utóbbi némi jogfolytonosságot is visz a rendszerbe, hiszen (állítólag) még akkor is jó, ha nem is olyan jó, több kilós terheléssel maximum elfröccsözzük, ha más nem. Az olaszrizling-szekta – teszem hozzá gyorsan – csak akkor fog több hívőt toborozni, ha képes megbízható és hiteles lenni már az alapokon is. A biztos alap stabil hazai fogyasztóközönséget hoz, az pedig a prémium minőség előállítását indukálja, amivel talán már a határon kívülre is merészkedhetnénk.

olaszrizling1.jpg

Tovább
60 komment
süti beállítások módosítása