A Drop Shop Borbár idén tavasszal is elhozott egy csokor nagy nevű osztrák bortermelőt Budapestre, a Gerbeaud Caféba, egy délutáni-esti borbemutató erejéig. A sétáló kóstoló előtt két külön helyiségben a meghívott borászok mesterkurzusokat is tartottak az érdeklődök számára. Három időpontban párhuzamosan ment egy fehérboros és egy vörösboros előadás, remek borokkal és borászokkal, így nem volt könnyű a választás.

Akov kollégával mi is részt vettünk a rendezvényen - sétáló kóstolón és mesterkurzusokon egyaránt -, a Nittnaus Blaufränkisch kóstolóval nyitnám meg a beszámolók sorát.

Áprilisban országszerte a kékfrankos kerül a boros rendezvények, kóstolók, borkereskedések fókuszába. A Borkollégium áprilisi vakkóstolóján is ezt a fajtát vettük górcső alá mintegy 15 tétel segítségével.

A kékfrankos a legnagyobb területen termesztett borszőlőfajta Magyarországon: termőterülete mintegy 8000 ha. Szélesebb körben a filoxéravész után kezdték el termeszteni az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Magyarországon a 90-es évek elején Szekszárdon Vesztergombi Ferenc, majd a 90-es évek közepétől Sopronban Franz Weninger kezdett el referencia-értékű kékfrankosokat készíteni. A szőlőfajta az egri és szekszárdi bikavérnek is fontos alkotórésze. Gyors növekedésű, megbízhatóan, jó mennyiségben termő, rothadásra nem érzékeny, élénk savú, gyümölcsös ízű bort ad. Magyarországon gyakorlatilag ideálisak a körülmények a kékfrankos számára.

Nem tipikusan az a brand, amire a "hard core" borbuzik manapság izgulnának. Alapvetően megbízható márka, a blogok hasábjai helyett inkább rengeteg középkategóriás étterem borlapján szerepel, mint jolly-joker. Én is így futottam bele és már több alkalommal megállapítottam, hogy egészen jó. Annyira, hogy végül vettem belőle múltkor egy palackkal itthoni kóstolásra is.

Nyári alma, citrus-félék, diszkrét sósság, akác virág. Szájban közepes test. Tiszta, majdnem áttetsző, enyhén krémes konzisztencia.  Nem kicsattanóan intenzív, de kellően zamatos korty. Nincs zárkózottan szikár fülledtség, bazalt mögé rejtőző gyümölcstelenség, nem akarja a „terroir fölülírni a fajtá(ka)t”, mégis ízig-vérig régió-jellegzetes. Szerkezetileg nem igazán komoly, de azért nem is súlytalan. Se nem tömör, se nem híg, olyan arányosan tartalmas közepes lecsengéssel. Kiváló egyensúly, épp annyi savval, élénkséggel, ami az eddig részletezett tartalomnak megfelelő tartást ad anélkül, hogy simaságából, kerekségéből engedni kelljen. Jó inni, ad egy pillanat "Balaton-parti" érzést. Örömteli 5 pont. Sparban vettem 1200 Ft-ért, remek vétel.

Április 17-én az Argentin Köztársaság Nagykövetségének jóvoltából Budapestre is megérkezett a Nemzetközi Malbec Nap, amelyet 2011 óta szentelnek ennek az európai gyökerű, ámde Argentínában otthonra lelt szőlőfajtának. A rendezvény házigazdája, Claudio Alberto Giacomino nagykövet rövid ünnepi köszöntőt tartott, méltatta a malbec kiemelkedő szerepét az ország borkultúrájában, valamint pozícionálta Argentínát a nemzetközi borvilágban. A Sofitelben megtartott kis ünnepség tartalommal való megtöltésének súlyos feladatát pedig a Dél-amerikai ország borainak hazai forgalmazói emelték vállukra.

A húsvét egy részét Badacsony közelében töltöttem, és ha már így esett, nem múlhatott el a hétvége egy borászat meglátogatása nélkül. Az Istvándy Pincészet boraival találkoztam már itt-ott, de átfogó képem még nem volt a szortimentről. Láttam, hogy húsvétkor nyitva van a pince, nem is jelentkeztem be előre, mert úgy gondoltam hogy a nem éppen barátságos időjárás miatt kevesen indulnak el a Hegymög-dűlőbe borozni. Tévedtem. A Káptalantóti és Badacsonytomaj között, a Tóti-hegy déli lejtőjén, idilli környezetben található pince kültéri vendéglátó része vasárnap kora délután tele volt vendégekkel. Nem sokkal érkezésem előtt ért véget a káptalantóti piac, és egy nagyobb biciklis csoport is beesett egy frissítő fröccsözésre, így a pince minden dolgozója szinte folyamatos mozgásban volt a pult és az asztalok között, de Istvándi Gergelynek jutott egy kis ideje rám is.