A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Montium, Pajzos-Megyer, Carpinus

2014. december 22. 06:00 - furmintfan

Idei utolsó, birtoklátogatások jegyében Hegyalján töltött hétvégém programja elég sűrűre sikeredett. Volt részem frissen alapított pincészet bemutatkozásában, régi, de mostanában megújulni látszó birtok megtekintésében, és a borvidéken nagyobb, külföldi tulajdonú borászatoknál már hosszabb idő óta alkotó borászok családi pincéjének tételeiben egyaránt (és még egy riesling-kóstoló is belefért, de erről majd máskor). Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzám, lehetett a dűlőkben is sétálni egy kicsit. Jártam a borvidék keleti és nyugati sarkában egyaránt, és mindenhol a 2013-as évjárat boraiba nyertem betekintést.

pajzos1.jpg

(Pajzos)

Tokaj Montium

Az októberi Mindszenthavi Mulatságon a Bott Pince évjárat-bemutatóját követően Bodó Judit mutatott be a kóstolón szintén jelen lévő Csorba Péternek és Ringer Ferencnek, akik Legyesbényén fogtak borászkodásba nemrégiben, és novemberre tervezték első évjáratuk bemutatását. Hamarosan meg is érkezett a meghívó, és november utolsó péntek délutánján már a bor-ügyileg (is) számomra - és valószínűleg sokak számára úgyszintén - teljesen szűz területnek számító Legyesbénye Közösségi Borházában ültem kíváncsian várva a Tokaj Montium névre keresztelt pincészet bemutatkozását.
A borászkodás ötlete eredetileg Csorba Péter nevéhez fűződik, aki mellé Ringer Ferenc és Miksztai Krisztián szegődött társnak. A tulajdonosok nagyon kedvelik a Bott Pince borait, személyesen is ismerik régebbről a Bodó házaspárt, így kézenfekvő volt, hogy őket kérjék meg arra, hogy tanácsaikkal segítsék őket az első évben. Céljuk, hogy a lehető legtermészetközelibb módon készítsék el boraikat és - átvitt értelemben véve - feltegyék Legyesbényét, mint termőhelyet Tokaj-Hegyalja borászati térképére. A területek a legyesbényei Barna dűlőben, illetve kisebb részben a bekecsi Kozér dűlőben helyezkednek el. A szőlőben kerülik a műtrágyázást, fajélesztőt nem használnak, minden boruk tartályban erjedt és érlelődött. Összesen hat bor készült 2013-ban.

tokajmontium1.jpg

Tokaj Montium Birtok Bor 2013

100% furmint, a fiatalabb korú ültetvények terméséből. Friss, fehér húsú gyümölcsös illat: zöldalma, körte, pici zöldfűszer. Élénk savai mellett majd' 8 g/l maradékcukor segít az egyensúly kialakításában. Citrusos, zöldalmás, enyhén zöldfűszeres ízek, fanyar lecsengéssel. 4p/5p

Tokaj Montium Furmint Első 2013

Az öregebb tőkék termése adta az alapanyagot. Gazdagabb az előző bornál: körte, alma, őszibarack, fűszerek játszanak illatban, ízben ehhez lédús citrom és lime, valamint egy csipetnyi só csatlakozik. Intenzívebb, tömörebb, koncentráltabb az előző bornál. 5p/6p

Tokaj Montium Duhaj 2013

Magnum palackos tétel, szintén furmint. Érettebb, előrehaladottabb bort sejtet az illat: méz, érett barack, virágok, kamilla, jázmin, kis viasz a háttérben. Szájban gömbölyű, jól iható, félszáraz jellegű, jó savakkal, határozottan érezhető maradékcukorral. Édes alma, körte, méz, enyhe krétás érzet és pici só jellemzi ízét. 5p

Tokaj Montium Sárgamuskotály 2013

Illatában már-már traminisba hajlik: szőlő, szőlőmag, rózsavíz, minimális szappanosság, fűszerek. Elég koncentrált és tömör, inkább a szikárabb, mint a behízelgő muskotályok közé sorolnám. Citrusos, szőlős, szőlőhéjas íz, kissé kesernyés lecsengés. 5p+

tokajmontium2.jpg

Tokaj Montium Hárslevelű 2013

Botritiszes szemek is kerültek bele, félédesre erjedt ki. Érett-édes illat: méz, virágok, őszibarack, trópusi gyümölcsök, kis viasz és propolisz. Könnyed, lendületes, citrusos, narancsos, barackos, trópusi gyümölcsös karakter, pici fűszerrel, közepesnél hosszabb utóízzel. 5p

Tokaj Montium Cuvée 2013

Érdekes házasítás: lényegében készült egy aszú alapanyag, egy fordítás alapanyag (egyik sem járt hordóban), amelyekhez egy kis száraz sárgamuskotályt házasítottak, hogy értelmezhető mennyiségű bor készüljön. Vonzó, trópusi gyümölcsös illat, felezett őszibarack befőttel, édes naranccsal, kis muskotályos szőlős-fűszeres beütéssel. Élénk savak kelnek birokra a 93 g/l maradékcukorral, a test közepesnél kisebb, szép egyensúlyt mutat a bor, és kifejezetten finom is. 6p

Pajzos-Megyer

Másnap Bai István volt az útikalauzom, aki 2012 tavaszától irányítja a Pajzos és a Megyer testvérborászatok szőlészeti és borászati munkáját. Elmondása szerint sem az ültetvények, sem a borászat nem volt ideális állapotban, amikor megkezdte a munkát, így első dolga a megfelelő munkafeltételek megteremtése és a megfelelő szakemberek kiválasztása volt.
Bai István szilárdan hisz abban, hogy a Pajzos-Megyernek megvannak a megfelelő adottságai ahhoz, hogy Tokaj-Hegyalja egyik vezető borászatává váljon. A borászatnak két, hegyaljai mértékkel mérve hatalmas egybefüggő termőterület van a kezében, amelyek közül a Megyer inkább a kiváló száraz borok, míg a Pajzos remek édesborok elkészítésére alkalmas alapanyagot terem. A fiatal borász a legmagasabb minőség elérése érdekében mind a szőlőben, mind a borászatban folyamatosan kísérletezik, legyen szó akár növényvédelemről, az élesztők kiválasztásáról vagy hordóhasználatról.

pajzos2.jpg

Pajzos Furmint Selection 2013

Az ősz folyamán kétszer is kóstoltam már. Az alapanyag a Megyer dűlőből érkezett, három szüreti időpontből. A bor új hordóban erjedt és érlelődött, egy része almasav-bontáson ment keresztül (a legkorábbi szüretből származó rész). Illatában az új fahordó dominál eleinte: szegfűbors, szegfűszeg, vanília, kókusz, füst, bors, majd megjelennek érett gyümölcsös jegyek is: őszibarack, körte, ananász. Masszív, izmos testű bor, feszes savakkal, egy kevés maradékcukorral, emelkedett alkohollal. Gazdag, komplex ízvilága az illatra rímel. Stabil 6p

Pajzos Furmint Késői Szüret 2013

Illata meglehetősen visszafogott, édes körte és őszibarack bukéja pörgethető ki a pohárból. Kóstolva könnyed, szinte törékeny, alacsony alkohollal, nem túl élénk, mégis a cukortartalmat (~110 g/l) jól megtartó savakkal. Intenzívebb szájban, mint orrban: körte és őszibarack befőttje, mandarin, ananász, trópusi gyümölcs-saláta, a korty végén pici fanyarság. Elegáns, jól iható. 6p-

Pajzos Sárgamuskotály Késői Szüret 2013

165 g/l maradékcukor. Közepes intenzitású illat, fajtajelleges, de nem tolakodó muskotályos jegyekkel: szőlő, licsi, ananász, keleti fűszerek, édes körte. Könnyed testű, enyhe édesség-hangsúllyal, fanyar lecsengéssel. Édes szőlős, licsis, ananászos, trópusi gyümölcsös, keleti fűszeres íz, kissé kesernyés finissel. 6p-

Pajzos Hárslevelű Késői Szüret 2013

250 g/l cukor, 8,7 g/l sav. Érett őszibarackos, kajszis, trópusi gyümölcsös, kis mézzel és virágossággal. Ízben mindezekhez édes narancs csatlakozik. Remek egyensúly, jó sav-cukor arány, gazdag íz, hosszú lecsengés. 7p

Carpinus Borászat

Bai István és testvére, Edit - aki főállásban a Dereszla Pincészet főborásza - Carpinus néven alapították meg családi borászatukat szülőfalujukban, Bodrogkeresztúron. Az elnevezés onnan ered, hogy a pincészetnek többek között a Gyertyános-dűlőben is van területe, a gyertyán latin neve Carpinus és a gyertyán levele jelenik meg a borok címkéjén is. A borászat a Budaházy, Deák, Dereszla, Gyertyános és Lapis dűlőkben rendelkezik területekkel.
Az első évjáratból - 2013-ból - három bor készült: egy furmint a Deákból, egy sauvignon blanc a Budaházyból és egy késői szüretelésű furmint a Lapisból. Minden bor tartályban erjedt és érlelődött, mindegyikből 20 hl készült.

carpinus1.jpg

Carpinus Furmint 2013

30 éves ültetvény termése a Deákról. Üde illat: citrusok, zöldalma, körte. Közepesnél könnyedebb, kis maradékcukor gömbölyíti a játékos savakat, a 14,5% alkohol érdekes módon nem lóg ki belőle. Egyenes, feszes bor, ízében citrusok, zöldalma, lime, ananász, körte, zöldfűszerek. 5p

Carpinus Sauvignon Blanc 2013

A Budaházy dűlő termése, márciusi sauvignon blanc-kóstolónkon már volt hozzá szerencsém. Nagyon friss, intenzív, fajtajelleges illat: zöldpaprika, csalán, lime, pici menta. Feszes savak, egyenes szerkezet, hosszan tartó, intenzív ízek. Ízében citrom, lime, zöldpaprika, vágott fű, ánizs, menta. 6p

Carpinus Furmint Késői Szüret 2013

A Lapis termése 0.375 l-es palackba letöltve. 110 g/l maradékcukor, 7,2 g/l sav, 9% alkohol. Fantasztikusan vonzó, színtisztán gyümölcsökből építkező illat, trópusi gyümölcsök, mangó, édes körtebefőtt. Könnyed, kifejezetten zamatos bor, az illat trópusi gyümölcseivel, körtével, mangóval. Nem különösebben hosszú vagy komplex, savai lehetnének élénkebbek, tartósabbak, de igazi hiányérzetnek nincs is ideje fellépni, mert a bor csúszik, mint a veszedelem, rögtön kéri a következő kortyot. 6p

 

Csorba Péternek köszönöm a meghívást és a kóstolót, Bai Istvánnak és Bai Editnek köszönöm az idegenvezetést és a borokat. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr36996975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása