A Borrajongó

Szent bikák vére – Áldás a Hangácsra

2014. november 07. 06:00 - ungert (törölt)

Miközben a bikavér-szkepticizmus – legyen az szekszárdi vagy egri, ebből a nézőpontból teljesen mindegy – minimum a reneszánszát éli, némi önismétléssel ugyan, de megjegyezném, hogy vannak, akik nemcsak üres szólamok, hanem tettek és teli palackok mentén gondolkodnak a szabványosított borvidéki házasításban. Lőrincz György pedig szintet lépve gyakorlatilag bikavéralapra építi a vörös St. Andrea-térfelet, amit én egyrészt a remény üzenetének értelmezek, másrészt azt merem vélelmezni, hogy Eger szerinte van olyan jó, hogy fajtaközileg mutassa meg a termőhelyi adottságokat, amennyiben a kivitelezés alapos, megfelelő. Persze a választás ízlés szerint adott, miszerint borvidéket, vagy adott esetben fajtát szeretnénk inni, nincs olyan kompetenciám ugyanis, hogy meg tudjam ítélni, melyiknek van nagyobb létjogosultsága, és miért. Azt viszont célszerűnek tartom, hogy időnként megszondázzam a bikakínálatot, elsősorban kalibrálási és tisztánlátási célból, úgyhogy a múlt héten több napon keresztül, párhuzamosan kóstoltam az Áldás és a Hangács aktuális évjáratát, hogy végül elő tudjak hozakodni a saját nagyvonalú konklúziómmal. Magam sem gondoltam, hogy igen komoly fába vágom a fejszémet.

InstagramCapture_b0582ffc-043c-4067-869d-5a393e4b413a.jpg

A helyzet az, hogyha a mezei fogyasztók egyszerű, de érthető lendületével nekiugrottam volna szólóban az egri bikáknak, akkor azok kiütéses győzelmet aratnak, én meg most vagy hallgatnék, vagy értetlenül rónám fel nekik minden kezdeti hiányosságukat, vélt és valós gyengeségüket. A háromnapos kihallgatásnak köszönhetően viszont nem tudok ilyen szélsőségesen fogalmazni, a helyzet ugyanis sokkal árnyaltabb, színesebb és izgalmasabb lett. Ez persze nem azt jelenti, hogy elmozdultam volna az álláspontomról, miszerint egy bornak aznap, akkor, ott és úgy kell jónak lennie, és nem harmadnaposan, mert akkor már a kutyát sem érdekli. Ettől még nyugodtan állíthatom, és állítom is: bikák vérét inni izgalmas dolog, meggyőződéstől és szinttől függetlenül. Egyéb konzekvenciák levonásától viszont most tartózkodnék.

St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2012

Szálkásan indít, és ezt nem a feszességére értem: ha rápörgünk, és lendületből próbáljuk belőle előhívni rejtett erényeit, akkor egyrészt elzsibbad a csuklónk, másrészt csak szegről-végről dohos fát, valamint egy minimális éretlen piros gyümölcsöt találunk. A korty közepesen üres, és bár tannintalannak azért nem mondanám, de elsősorban a nyers-zöld savakra próbál építkezni, amelyek a hosszúsági kritériumoknak ugyan eleget tesznek, de csiszoltságból elégtelenre vizsgának. Kócos, fésületlen, ugyanakkor feszes és tipikus – szól az elsőnapos konklúzió, s így megállunk a négypontos szintnél. Másod- és harmadnap már sokkal rendezettebb arcát mutatta: a hordóhangerőt letekerte az oxigén, a gyümölcsök is előrébb kerültek, az éretlenség fűszerekké szelídült. Komplexitást tekintve nem lépett előrébb, de megőrizte a borvidéki identitását, hordóráncai kisimultak, gyümölcsösebb, finomabb lett. Az biztos, hogy célszerű hidegen fogyasztani, a jövőjével kapcsolatban viszont nem kezdenék találgatásokba. Kompenzálatlan 5 pont, ugyanakkor némi nyitottságot igényel. (3250 Ft, Bortársaság)

St. Andrea Hangács Egri Bikavér Superior 2011

Sűrű anyag, alig mérhető az Áldáshoz, de a határozott brett és a magasabb illó nem azok az erények, amiért kezdéskor lelkesedni szokás. Mivel az amúgy is extrém alapot nem kevés hordó fejeli meg, kezdetben esélytelennek tűnt a gyümölcsök utáni vadászat. Bár nem könnyű, de célszerű némi kedvet spórolni az orrpróba után a kortyra is: ízes, sokszínű, rétegzett és komplex, hogy elsüssek minden ideillő jelzőt. Nem a világraszóló gyümölcsössége és vitalitása miatt lesz kiemelkedő, de a sűrű-sós korty sokszínűsége, elképesztő hosszúsága és feszes arányai kárpótolnak néhány botlásért. Sajnálatos viszont, hogy az állatok kiűzésére két nap sem elegendő, bár a másnapi tendencia mutatott okot némi reményre, úgyhogy optimistán ugrottam neki a harmadnapos maradéknak. Akkor mutatta a legszebb arcát. Sokszínű és izgalmas bor, de türelmet és toleranciát igényel. Bár a brett legjobb tudásom szerint nem írható felül az idővel, de csiszolódhat még az évek során. Ez még a pálya eleje, a 6 pont is ennek szól. (5500 Ft, Bortásaság)

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr786853343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silvousplait 2014.11.07. 09:23:24

@ungert: A "bikaver-szkepticizmus" kapcsan megszolitottnak erzem magam. A baj nem az, ha egy borvideket "mindig mindent maskent bele, de az evrol evre teljesen ugyanaz - ertsd: szekszardi v. egri terroir" alapon definialnak. Ezt megmondja a dolgokhoz nalam hozzaertobb. A baj az, ha tegnap meg a duloszelektalt tetelektol alelunk el, ma pedig a "keverekeket" szalonkepes dicserni - az elozo trend tokeletes sullyesztesevel. Nekem ez tul gyors, hiteltelen & megalapozatlan. Ha kb. 5-8 ev alatt a bikaverekbol sem lesz vilagsztar, akkor majd jon az uj, a harmadszor is vegso koncepcio ?? Borokat illetoen a kikristalyosodott allaspontokig hosszu-hosszu evtizedek (ha nem evszazadok) szuksegesek. Valoszinu, hogy ennyi idonk nincs, de mitol mukodne jobban ez az orokos kapkodas, hogy ne mondjam, fejetlenseg ?

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.11.07. 11:19:57

Akárhányszor St. Andreát kóstoltam, nekem mindig túl sok fa volt benne - fogalmam sincs, miért. Tán emiatt is elfogult vagyok, de el nem tudom képzelni, hogy egy palack küvéért - aminek fele fa - 5.5 k huf-ot adjak.

Nagyon ízlik viszont az AÉS reduktív Nagypapa bora bikavére, kevesebb, mint feleennyiért.

És akkor még a rengeteg, nem szellőző brettet meg sem említettem. :-)

Sok nekem az a 6 pont Tamás, a leírás alapján. Azt látom, mi húzza le, ám nem világos, mi húzza fel.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.11.07. 13:56:09

@Takács Kr.: Érdekes ez a St. Andrea-sok fa párhuzam sokszor elhangzik. Én a bikavérjeikben sosem találtam túl soknak a fát, a fehérekre inkább igaz lehet a megállapítás, de ott is finomodni látszik a stílus, a Napborban biztosan egyre kevesebb a fa.
A 2011-es Hangácsot találkoztam többször az utóbbi 1 évben, adtam már rá 7 pontot is, de frissen (1 éve) volt a legmeggyőzőbb. Legutóbb 2 hete kóstoltam, akkor 6 pontnál nálam sem ért többet.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.11.07. 22:25:00

@silvousplait: Értem a problémádat. Én személy szerint nem tudok, ráadásul nem is akarok leragadni a csak a dűlő-csak a borvidék vonalon. Nekem mindkettő érdekes, ha jól van elkészítve, és ha jól teljesíti a feladatát. Ugyanakkor jogos lehet felvetés, hogy miként lehet ezt jól lekommunikálni, sőt, kell-e egyáltalán dönteni egyik-másik között, és ha igen, miért. Az, hogy a fejetlenség nem működik, szóval az igaz, de ennek az az oka, hogy nem túl jók a borok, és nem az, hogy a koncepció rossz (vagy nincsen?).

@Takács Kr.: A Napbor szép szokott lenni, legalábbis én szerettem az utolsó két évjáratot. Ha fehéret kellene kiemelnem. A hatpontos szintet én itt azért véltem reálisnak, mert a hibái ellenére is egy komplex, sokszínű, ízes és rétegzett bornak tartom a Hangácsot. Persze lehet, hogy egy kevésbé toleráns fogyasztónak nem megy feljebb öt pontnál, de én most így éreztem. Nem az első napon nyújtott teljesítménye alapján, az viszont tény.

Kopáncs 2014.11.07. 22:37:53

@Takács Kr.: AÉS-t merre lehet kapni? Már mástól is hallottam, hogy jó.

kegyetlenkirály 2014.11.08. 07:18:20

Jó lenne olvasni még több cikket az egri borokról, borvidékről , szépen próbál fejlődni , de van még mit javítani a fogyasztók javára főleg az alap bikáknál.
Addig marad a Merengő :)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.11.08. 07:28:54

@Kopáncs: ott jártam a pincénél és a hegyen és ez ízlett egyedül egy gyorskóstoló után.

@ungert: @furmintfan: ahol az is eszembe jutott, h milyen szívesen olvasnék elemzéseket a legjobb Egri Csillagokról. :-)

Apropo. A Napbort rég nem kóstoltam, de tényleg írtátok: kevesebb a fa benne. Érik az idő egy kóstolóra. :-)

silvousplait 2014.11.08. 07:54:49

@ungert: Koszonom a valaszt. Az en szemelyes izlesemhez a (dulos) fajtaborok allnak kozelebb, de ez az en szemelyes izlesem. Kerdes meg, hogy ugyanaz a borvidek alkalmas-e mindket fele, csucsminosegu megkozelitesre, de ennek eldontese megint nem a magamfajta kibic feladata.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.11.08. 07:59:40

@Takács Kr.: Eddig összesen talán két Egri Csillagot ittam (és abból az egyik Napbor volt). Hát egyiktől sem estem hanyatt (bár a Napbor tényleg jó, a másik Gál Tibor bora volt), egyelőre nem látom, hogy mi szeretne ez az egri fehérbor-történet lenni.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.11.08. 09:09:00

@Takács Kr.: Tervezek egy Eger-átvilágítást, egyelőre még gyűjtöm az alapanyagot. ;)

117 2014.11.08. 22:01:56

@ungert: Mi egyik egri látogatásunk alkalmával 2 éve a friss egri csillagokból kóstoltunk egy 10-es sort. Volt némi hasonlatosság a borok között, de kiemelkedő nem volt benne. Később kóstoltam még a Napbort és a Thummerert. A Napbor kiemlkedett számomra a többi közül. Más szőlőfajták, hordó, vagy anélkül. Legfőbb jellegzetességük összefoglalóan az volt, hogy túl magas volt az alkohol-érzet. Fűtöttek, és összességében drágák. Én 2.000,- forintban határoztam meg magamnak az egri csillagra költött maximális pénzmennyiséget (ennél egyik sem ér többet). Mivel a többi nem ízlett annyira, a Napbor meg drágább, egy ideje nem vettem.

117 2014.11.08. 22:15:35

Voltunk a fenti időszakban a St.Andreánál is. Azon kevés pince-látogatásaink egyike, amikor a hely szelleme negatívan hatott a borokra. Nem ízlett semmi, kivéve a Hangács. Hazahoztunk, egy 2009-est. Megérte! Aztán máshol, más alkalmakkor kóstoltam több tételt, amik ízlettek (az Örökké a legszebb magyar borok egyike), úgyhogy nálam vegyes a kép a pincéről, de inkább pozitív. És amikor negatív, akkor valóban a fa-túlsúly és gyümölcshiány a gondom, de vagy a borok változnak, vagy én, többször ugyanazok a borok meg ízlettek, méghozzá nagyon. Ilyen a Csakegyszóval is.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.11.09. 14:55:40

megnézem a Napbort, mert az Egri Csillagokból eddig csak olyat kóstoltam, ami nyári fröccsbor kategóriába esik, de önmagában nem áll meg. túl könnyű, a közepe túl üres és néha alkoholsúlyos (farnehéz).

Azt gondolom, hogy a küvékbe kell egy nagy, stabil szőlőfajta, elsősorban rajnai rizling, furmint vagy chardonnay és azt cizelláljuk a könnyű, illatos fajtákkal, hogy legyen a bornak tartása, mélysége, íze.

Az eddigi Csillagokban nem találtam ilyet, inkább a könnyű, illatosokat cizellálják még könnyebbekkel és illatosabbakkal, aminél talán jobb és valószínűleg kevésbé melós, ha tiszta fajtabort készít a mester. Hacsak nem a maradékokból készül, mint a fradikolbász...

azért nem adnám egy lyukas kétforintosért, ha valaki hozzáértő is elmondaná a küvékészítés lényegét, már csak azért is, mert az eddigi legjobb 2013-as bor is egy küvé (lesz, szerintem).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.10. 13:27:20

@Takács Kr.:
Az eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, az Egri Csillagot leginkább "mindentbele" házasításként fogják fel a középkategóriás borászok.
Ezért kár volt kitalálni - lejáratott, kiszámíthatatlan beltartalmú izének ott van már a bikavér.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.11.14. 10:48:01

@ungert: egyetértek veled. megkóstoltam a 2012-es Napbort és nem voltam elájulva. kevés benne a fa ez tény és tartalmasabb, mint a többi általam kóstolt Csillag, de íz, gyümölcsös karakter vagy sav szempontjából is gyengének érzem.

tucatszámra tudok olcsó "alapborokat" mondani, amiben több életet találok. az Oremus 2010-es Tilia hárslevelűje, a Patricius 13-as furmintja vagy a Dereszla sárgamuskotály-hárslevelű 2013-as Naposa sokkal több örömet okoz például.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.11.14. 12:07:33

@Hepci: Sajnos így igaz, ahogy mondod.
@ungert @Takács Kr.: A 2012-es Napbor szerintem egyáltalán nem rossz, és érdekes módon nekem mindig második nap tetszett jobban, persze ez nem fogja vigasztalni azokat, akiknek csak első nap jut belőle.
Egy St. Andrea kóstolón Lőrincz György azt mondta, hogy az Egri Csillag is majd megtalálja az identitását. Legyen igaza, de én nem vagyok ilyen bizakodó.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.11.14. 15:32:07

@furmintfan: próbáltam a 2. napon. rosszabb. valami pici dugós bukét is éreztem, de nem hiszem, hogy egy palack lehet kicsit dugós. :-)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.11.17. 13:22:34

@Takács Kr.: Ami a TCA-t illeti, tapasztalataim szerint vannak kevésbé egyértelmű, alattomosabb esetei is, de lényeg, hogy a szóban forgó palackod biztosan nem volt rendben. Ha kereskedőnél vetted, szerintem ilyen esetben máskor nyugodtan vidd vissza és kérj egy másik palackot.
süti beállítások módosítása