A Borrajongó

Lhéraud: Cognac-őrület a Veritasban

2014. október 21. 06:00 - akov

Nagyon kedvelem a Cognac-ot, de sajnos közel sem kóstoltam annyit, amennyi bármilyen megelégedettségre adhatna okot. Ezért is örültem nagyon, amikor a Veritas váratlanul meghívott a Lhéraud ház bemutatkozó kóstolójára, itt ráadásul nem csak Cognac-kal öblögethettünk, de némi Armagnac is csörgedezett. Arra pedig még csak álmomban sem gondolhattam, hogy a meghirdetett sorban szereplő két – emberi léptékben is – koros tételre még egy évszázadnál is idősebb palack überel!

lhearud1906.jpg

A mai napig családi tulajdonban lévő Cognac Lhéraud-ról (ejtsd: Löró) annyit érdemes tudni, hogy valamikor 400 évvel ezelőtt kezdték a szakmát, majd évszázadokon át a nagyobb házaknak szállították be a szőlőt, illetve az alapborokat. Aztán 1802-ben Eugene Lhéraud vetette meg a saját lepárló alapjait. A megtermelt volumen és értékesítés a hetvenes évektől kezdett igazán komollyá válni. A ház ma 90 hektáron gazdálkodik, a területeik a Petit és Grand Champagne régiókban találhatóak. A nagy termelőkkel ellentétben fontosnak tartják, hogy a szőlő saját kézben legyen, így maximális ráhatásuk van a minőségre. A Lhéraud nevezetes az idősebb párlatokról, valamint a matuzsálemkorú évjáratos tételekről és az olykor extravagáns csomagolásról. Időközben egy Armagnac-termelőt is megvásároltak, így szortimentjükben ma már Armagnac is található, de állítanak elő Pineau des Charentes-t is, amely egy részben kierjesztett, majd eau de vie-vel lefojtott mustból készülő likőrbor.

A kóstolót Alin Ursu, a Kelet-európai régióért felelős román export menedzser celebrálta. Mivel nem vagyok nagy párlat szekértő és az összehasonlítási alapom is csekélyke, a pontszámaimat csak zárójelben adom meg. Ezeket csupán élmény-fokmérőként tessenek értelmezni! A kóstolt tételek:

Bas-Armagnac Baron Gaston Legrand VSOP

A VSOP minimum ötéves párlatok házasítását feltételezi. Kellemesen fűszeres, karamellel, édeskés virágokkal, kis dohánnyal, a hordó vaníliájával bájolgó illat. Elég intenzív, finom fűszerességgel, kiváló fás jegyekkel, már kellemes érettséggel. Az alkohol dominanciája azért evidens. 40,0%. 12.335Ft (6p)

Bas-Armagnac Baron Gaston Legrand 1970

Rögtön egy matuzsálem 1970-ből. Mély illat, minőségi fás jegyekkel, meleg fűszerekkel, vaníliával, amontillado-ra emlékeztető érettséggel. Krémes, fűszeres, kellemesen meleg, nagyon finom fás aromákkal, miközben azért van némi rusztikusság is benne. Igen hosszú lecsengés, nagyon tetszik. 40,0%. 39.990Ft. (7p)

Cognac VSOP Emotion

Minimum négyéves párlatok házasítása. Friss, szinte törékeny illatok, virág, jó fa, trópusi gyümölcsök, szúrós alkohol. A szesz nem teljesen integrált, aromáit virágok és szárított gyümölcsök vezetik, a lecsengés kissé kusza, de a Cognac-élmény elvitathatatlan. 40,0%. 15.445Ft. (6p)

Cognac Cuvée 20 Renaissance

20 éves párlatok házasítása. Már sötétebb színt láthatunk, illata mély, enyhén édeskés, egy pici dohánnyal, kiváló vaníliával, gyümölcsökkel, narancslekvárral, meleg hatású fűszerességgel. Kóstolva egy rettentően jó párlattal van dolgunk, mély, rétegzett, elképesztően szép fűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel és ordenáré hosszú lecsengéssel. Hatalmas lépés felfelé, szinte sokkhatással ér fel. 43,0%. 33.410Ft (8p)

Cognac Obusto Spécial Cigare

25 éves párlatokból készül, mint neve is mutatja, szivarhoz ajánlják. Narancsos, narancslekváros illat, vaníliával és vonzó virágossággal. Olajos folyású, nagyon intenzív, szinte édesen vaníliás, dohánnyal, szárított keleti fűszerekkel, fahéjjal, datolyával. Brutálisan intenzív és nagyon hosszú. Igazi élmény! 42,0%. 65.445Ft. (8p+)

Cognac XO Eugenie

Az XO minimum hatéves párlatot igényel (2016-tól tíz év lesz az előírás), de ez itt vagy harmincéves darabokból áll össze. Illatában virágok, dohány, trópusi gyümölcsök, mély és komplex, igaz az előzőekhez mérten kevésbe intenzív. Legyen annyi elég, hogy rettenetesen jó. Minden besimult, elképesztően arányosan egészíti ki egymást a karácsonyi fűszeresség, a dohány és a hordó által támogatott virágosság. Olajos állagú, szinte végtelen lecsengéssel. 43,0%. 65.445Ft (8p+)

Cognac Grand Champagne 1969

Ennél a kornál már előjön, hogy vajon mit csináltunk 1969-ben? Én még szerencsére semmit. Komplex, egyedi illat, mélyen fűszeres és narancslekváros. Kóstolva elképesztőt robban, virágözönnel, szőlővel, ismét csak fűszerek kavalkádjával. Valahogy más, mint az eddigiek, kevésbé sűrű és olajos, mégis óriásit szól. Szinte egyedi aromatikája van, meghökkentő élmény. Az alkoholtartalom természetesen alakul ki az érlelés folyamán, vizet ehhez már nem adnak. Pont emiatt az egyes hordók alkoholtartalma között lehet különbség, ami a palackozott tételek címkéjén is megmutatkozhat. 46,0%. 217.045Ft. (9p)

lhearaud_csomi.jpg

Cognac Grand Champagne 1906

A kóstoló folyamán már suttogták, hogy lesz valami jó kis meglepetés, valami nagy dobás. Hát Alin Ursu volt oly kedves, hogy egy 1906-os Grand Champagne-t rántott elő a kabátujjából! Az ilyen öreg tételeket 70-80 év után veszik ki a hordóból – ezt követően a fa már tönkreteheti a párlatot –, majd kisméretű üvegballonokban várják további sorsukat. Összesen 40 palack van belőle a termelőnél. Érett, érlelt illat, elképesztően vonzó, bele lehet szédülni. Érezni a szép vaníliás aromákat és az aszalt gyümölcsöket, a fügét és a datolyát, de tovább nincs is kedvem boncolgatni, mert valahogy önmagában valami félelmetesen elegáns egységet alkot. Olajos textúrájú, hihetetlenül kerek és összeérett, intenzitása szinte robbanásszerű. Törékeny virágok, mély és cizellált aromák, szinte végtelen, hosszan alakuló lecsengés. Félelmetes tűzijáték! Kb. 6.000EUR. (9p+)

Egy szimpla kóstolót vártam, de valószínűleg az év legemlékezetesebb eseményei között lesz a helye. Azt meggondolva, hogy 6.000Ft-ért, sőt törzsvásárlói kártyával 4.000Ft-ért lehetett bejutni, sajnálhatja, aki lemaradt. Egyhamar ilyen, gondolom nemigen lesz…

(A kóstolón a Veritas kedves invitálásának eleget téve vettem részt. A második kép az extravagáns csomagolás illusztrálására került ide, innen vettem el.)

A Veritas honlapja: http://www.borkereskedes.hu/

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr736808079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.10.21. 16:53:49

Ezekrol a kostolokrol lehet valamilyen hirlevel feliratkozassal elore ertesulni? :) Mar nem az elsot olvasom irigykedve, es ennyiert neha el is mennek siman.
süti beállítások módosítása